Hamarosan kábeleken függő kabinokban lehet majd Párizs fölött suhanni egy új tömegközlekedési projektnek köszönhetően. A párizsi "libegő" 4,5 kilométer hosszú pályán kötné össze a déli külvárosokat a belvárossal. A kabinok zéró-kibocsátással üzemelnek majd és jelentősen lerövidítik az utazási időt is (a buszozáshoz képest).
Az elmúlt évek nagy lakásépítési fellendülése rengeteg embert segített hozzá ahhoz, hogy megvalósítsa álmát egy saját otthon megszerzésével, azonban az álmok könnyen rémálomba fordulhatnak. Az elmúlt években olvasóink rengeteg levéllel kerestek meg minket olyan horrorsztorikkal - főleg társasházi lakások kapcsán - ahol a fejlesztő hirtelen egyoldalúan szerződést bontott vagy árat akart emelni. A jelenség úgy tűnik már a családi házak építkezéseire is beszivárgott - ahogy erre a legfrissebb olvasói levelünk felhívta a figyelmet.
Az elmúlt hetekben több cikkünk is foglalkozott a budapesti népességcsökkenéssel, a fővárosi agglomeráció telítődésével és ennek következményeivel. Az agglomerációs lakásárak brutálisan elszálltak, az egyre több kiköltöző okozta egyre nagyobb forgalom és beépítések pedig feszültséget okoznak a helyiek körében. A települések a maguk módján próbálják megóvni a helyi érdekeket, azonban törvényileg meglehetősen beszűkült a mozgásterük. A problémát ezúttal új szemszögből mutatjuk be: az agglomerációs polgármestereket kérdeztük, ők hogy élik meg a kialakult helyzetet. A válaszok sok esetben összecsengenek a kritikákat illetően, pedig a politikai paletta több oldaláról is megszólaltak városvezetők.
Az előzetes várakozásoknak megfelelő forgalmi élénküléssel és – némi meglepetésre – egyértelmű árnövekedéssel zárhatta a tavalyi évet a lakáspiac, amit a vártnál enyhébb járványhatás, az állami támogatások, a kamatemelések ellenére is még kedvező hitelkörnyezet és az év végével erősödő inflációs félelmek tápláltak. 2022-re a kilátások összességében optimizmusra adnak okot. A forgalom további növekedése valószínűsíthető, amit a támogatási rendszer egyes elemeinek várható kivezetése is alátámaszt, és az új építésű ingatlanok iránti keresletnövekedés miatt tovább emelkedhetnek a lakásárak is – állapították meg az OTP Csoport szakértői évindító sajtórendezvényükön.
A részben kormányzati tulajdonba került debreceni reptért működtető cég közel 700 millió forintos állami támogatásáról jelent meg egy rendelet a Magyar Közlönyben, emellett a költségvetésből Debrecen Önkormányzata további 2,3 milliárd forintot kap a kormánytól "a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítése érdekében".
Sokszor halljuk, hogy az épületek a bűnösök (vagy inkább a használóik, lakóik) az üvegházhatású gázok kibocsátásának egy meghatározó részéért (harmadáért), mégis lassúnak tűnik az ingatlankorszerűsítések megvalósulása. Az új építéseknél a szabályok és a fejlett technológiák már biztosítják, hogy például egy új családi ház kisebb energiafelhasználás mellett "szolgálja ki" az ottlakókat, mint egy 50 évvel ezelőtt épült társa, ám az új és a régi ingatlanállomány arányát tekintve még bőven van tennivaló. A szomorú hír pedig az, hogy még a több millió forintos - ami egy család életében nem kis kiadásnak számít - teljes fűtéskorszerűsítés mellett is csak párat léptünk előre: a fosszilis tüzelőanyagok kiváltása kedvező tendencia, ám ha ez eltűnik, akkor például a villamosenergia-fogyasztása lesz nagyobb az épületnek. Amíg ezeknek nincs megújuló alapja, addig keservesen lassan haladunk csak a zöld úton.
Érdemes mielőbb, még a jelenlegi, kedvezőbb kamatfeltételek mellett fixesíteni a rövidebb kamatperiódusú lakossági jelzáloghiteleket – hívta fel a figyelmet az Erste Bank.
Árazás és üzemeltetés. A Liget projekt aktuális kérdéseit bemutató két részes interjúsorozatunk második részében benézünk a költségek formálódása mögé, rámutatunk a korábbi (azóta változott) rendszer gyengeségeire, és körbejárjuk a legnagyobb hosszú távú költségtétel, az üzemeltetés dimenzióit Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával.
39 milliárd forintból újít meg érsekségi várbeli épületeket a kormány Veszprémben az Európa kulturális főváros program keretei közt. A város 2023-ban viseli majd a címet, ez pedig jelentős kulturális fejlesztéseket tesz szükségessé. A felújítás 35 000 épített és 10 000 szabadtéri négyzetmétert érint.
Megjelent a közbeszerzési kiírás az Európai Közbeszerzési Értesítőben Hajdúszoboszló új multifunkciós csarnokának teljes körű kivitelezésére - írja a Magyar Építők. Az elsősorban konferenciaközpontként funkcionáló épület tervei már tavaly ősszel elkészültek, hamarosan indulhat az építkezés is.
Hamarosan megszűnik a BKK Futár, az applikációt pedig az új, integrált szolgáltatásokat tartalmazó Budapest GO váltja - jelentette be a BKK hétfő délutáni sajtótájékoztatóján. Az alkalmazás egy helyre integrálja a BKK Futár, a Mobiljegy és a BKK Info szolgáltatásait is.
Az Egon Zehnder Tudásközpont a Dózsa György úti Park Atrium irodaházat választotta új magyarországi otthonának. A cégvezetési tanácsadással foglalkozó cég 2022 áprilisától 800 négyzetmétert foglal majd el a nemrég megújult "A" kategóriás irodaház első emeletén - áll a Horizon Development közleményében.
Új rekordot állítottak be Németországban a Rinsdorf híd lebontásával, a 70 méter magas átkelő lett ugyanis a legmagasabb híd, amit robbantással bontottak le - szúrta ki a hvg.hu a Deutsche Welle oldalán.
Közbeszerzési tervpályázatot írt ki Győr önkormányzata a győri Duna-part újragondolására, a 3h építésziroda erre készített átfogó koncepciótervet, amit az építészfórum be is mutatott.
Négy méter széles bringasztráda épül Bécsben, ami már egy kompromisszum utáni megoldás - írja a Telex. Az új útvonalat Donaustadt és a belváros között alakítják ki, egyes szakaszoknak az építése már 2022-ben, a többi 2023-ban indul.
A globális ingatlanszakma egy jelentős része szerint egy vállalatnak ma már nincs feltétlenül szüksége irodára ahhoz, hogy sikeres legyen - írja a Property Forum a RICS Global Commercial Property Monitor 2021 negyedik negyedéves jelentését idézve. A felmérésből kiderül továbbá, hogy a rugalmas irodák iránt megnőtt a kereslet valamint az irodaépületek átalakítása és újrapozicionálása sem egyedi jelenség már.
Egy baráti társaság négy tagja közül mindegyik tíz éve vett fel lakáshitelt, és nemrég azt kezdték el számolgatni, melyikük választotta a legjobbat annak idején az eddig fizetett törlesztőrészletek alapján. Mindannyian különböző hitelt vettek fel ugyanis: 3 hónapos, 5 éves és 10 éves kamatperiódusúakat, illetve végig fix törlesztőrészletűt. Megnéztük, kinek a döntése bizonyult a legjobbnak a futamidő eddig eltelt első fele alapján, és azt is, mennyire lenne más a helyzet, ha nem tíz, hanem öt éve vették volna fel ugyanazt az átlagos hitelt. Mint oly sok esetben, most is igaz a megállapítás: a múltbeli piaci körülményeken alapuló tapasztalatok semmilyen garanciát nem jelentenek a jövőre nézve.
Javában zajlik már a szavazás a világ egyik legrangosabb nemzetközi építészeti díján, az Archdaily által indított Building of the Year pályázaton. A szavazáson 15 kategóriában, 4500 pályázat közül kerül ki a kategóriánkénti egyetlen nyertes. A rengeteg pályamű között magyarok is akadnak, ezeket mutatjuk most be röviden.
A durva áremelkedés ellenére is töretlen a budapesti agglomeráció népszerűsége, a telkek sorra fogynak, az új építésű házak iránt pedig akkora a kereslet, hogy pár hónap alatt is több millióval megdrágulhat ugyanaz a kiviteli terv, ugyanannál az építtetőnél, egy házszámmal arébb. A legfelkapottabb településeken a 100 milliós telkeárak sem ritkák, de aki az új építés helyett használt családi házra vágyik, annak is sokkal mélyebbre kell nyúlnia a zsebébe. A KSH adatai alapján 2021 harmadik negyedévében a budapesti agglomerációban 49,5 millió forintra nőtt az átlagos lakásár, ami egy év alatt a legnagyobb áremelkedésnek számít régiós összehasonlításban.
A gyorsabb és biztonságosabb haladás érdekében körforgalmat építenek a XXII. kerületi Tóth József utca, Kossuth Lajos utca, Nagytétényi út és Mária Terézia utca csomópontjában, a projekt részeként kerékpárút is épül az útpályával párhuzamosan - írja az MTI a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közlése nyomán.