A szabályozó hatóságok júniusban közölték, hogy vizsgálják, hogy használtak-e hamis vagy helytelen dokumentumokat a Boeing és az Airbus egyes repülőgépeinek alkatrészeiben használt titán eredetiségének azonosítására.
A hamisított dokumentációról szóló jelentések kezdetben aggodalmat keltettek egyes repülőgépek szerkezeti integritásával kapcsolatban, de a repülőgépgyártók és a beszállítók szerint a megfelelő titánötvözetet használták, és termékeik biztonságosak. Az űrtechnikai minőségű titán szilárdsága és könnyű súlya miatt ideális az olyan alkatrészekhez, amelyek a legnagyobb terhelést is elviselik, mint például a nagy repülőgépek hajtóműveinek és futóműveinek alkatrészei. A titánellátás szűkös a repülőgépek iránti kereslet miatt, valamint azért, mert a nyugati nemzetek alternatívát keresnek az Oroszországból és Kínából származó fém helyett.
A légi közlekedésben kritikus fontosságúak a papírok, a szabályozó hatóságok még a kisebb gyártási változtatások esetében is ragaszkodnak a világos dokumentációhoz, hogy a repülőgépek biztonsága biztosított legyen.
Az Airbus közölte, hogy együttműködik a hatóságokkal, és vizsgálja a megfelelő nyomon követhetőség hiányát, amely a beszállítóktól származó titánalkatrészek kis részét érinti. A Boeing a beszállítóknak július közepén küldött levelében augusztus 9-ig kéri a részleteket a titán dokumentációval kapcsolatban. Az nem derült ki, hogy a Boeing miért kéri a beszállítóktól az egy évtizedes múltra visszatekintő kínai titánvásárlások nyilvántartását – írja a Reuters.
Tavaly a CFM International sugárhajtóműgyártó vállalat nyilvánosságra hozta, hogy hajtóműveinek több ezer alkatrészét hamisított dokumentációval adhatta el egy brit forgalmazó. Júniusban pedig a New York Times arról számolt be, hogy a TIG-nek feltűnt, hogy az anyag másképp néz ki, mint a korábbi szállítások, és megállapította, hogy a titánt kísérő papírok nem tűnnek hitelesnek.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images