Váratlan lépést jelentett be a kínai jegybank a gazdaság megsegítésére
A kínai központi bank csökkenti a bankok kötelező tartalékrátáját (RRR) december ötödikétől.
A kínai központi bank csökkenti a bankok kötelező tartalékrátáját (RRR) december ötödikétől.
A török bankok kínálják a világ legolcsóbb hiteleit, de csak kevesek számára elérhetőek – számol be a hírről a Bloomberg.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank szerint át kell gondolni a vállalatoknak nyújtott, koronavírus miatti támogatási intézkedéseket, mivel a "zombi" cégek támogatása az egészséges vállalkozásokra is kihathat – számol be a hírről a Reuters.
A Sberbank fellebbezik az EU Bíróságánál az Egységes Szanálási Testület (Single Resolution Board - SRB) által a Sberbank Europe-ra és leányvállalataira, a horvátországi, valamint a szlovéniai Sberbankra vonatkozó határozatok ellen - írja az Interfax hírügynökség.
Nagyot csökken a forint állampapírok hozama ma a piacon azt követően, hogy Nagy Márton bejelentette: vége az eddigi nyerészkedéseknek a bankbetéteknél. Mivel az intézményi befektetők egy nagy részét ezzel a kormány arra „kényszeríti”, hogy jegybanki betét helyett állampapírban tartsa a pénzét, az olyan rövidebb lejáratú papírok hozamát is érinti a visszaesés, mint a Diszkont Kincstárjegyek. Ez pedig rossz hír azoknak, akik a DKJ-hozamára építő Bónusz Magyar Állampapírba fektettek.
A beágyazott pénzügyi szektor tavaly kezdett el igazán impozáns eredményeket felmutatni. A McKinsey felmérése szerint a beágyazott pénzügyi szolgáltatásokból 2021-ben összesen 20 milliárd dollár bevétele származott a cégeknek, amely várhatóan három-öt éven belül megduplázódhat. A tanácsadó cég szerint az óriási potenciál ellenére még mindig nagyon kevesen vannak tisztában azzal, mit is takar valójában az új modell. Cikkünkben bemutatjuk, milyen szereplők állnak a beágyazott pénzügyi szolgáltatások mögött, és mire számíthatunk rövid távon ezen a területen.
Szingapúr a digitalizáció fellegvára, ahol rengeteg futurisztikus megoldást a világon elsőként próbálnak ki élesben. A pénzügyi szektor szintén hemzseg az úttörő szereplőktől, amelyek közül kiemelkedik a már-már szinte techcégként működő DBS. A bank számos díjat nyert már előremutató digitalizációs tevékenységéért az elmúlt években, az amerikai Global Finance pénzügyi magazin pedig 2022-ben megválasztotta a világ legjobb bankjának, így a DBS 2018 óta már harmadik alkalommal szerezte meg ezt az elismerést. A Portfolio Future Finance 2022 konferenciáján Czímer Balázs, a McKinsey partnere is példaként állította a bankot a szakmai közönség elé. Cikkünkben utánajártunk, mi áll a bank digitalizációs stratégiájának sikere mögött.
Kormányzati és piaci körökben is hónapok óta téma, hogy a kormány a pénzügyi folyamatok digitalizációja érdekében a szektorral közösen szabálymódosításokra készül, az ehhez kapcsolódó javaslatok egy szűkebb köre jelent meg a minap benyújtott pénzügyi salátatörvényben. Így például az állam adatváltozás-bejelentési rendszeréhez a közműszolgáltatók, távközlési szolgáltatók mellett kapcsolódhatnak a pénzintézetek is, és az önkéntes nyugdíjpénztárak adminisztrációs feladatai is tovább digitalizálódhatnak.
Elon Musk a múlt héten találkozóra hívta a Twitter vezetőit, és felvázolta nekik a terveit a közösségi platform fintech-ké alakítására vonatkozóan. A The Verge által megszerzett hangfelvétel szerint Musk nagy értéket láthat a Twitter közel 400 milliós felhasználói bázisában, amely megfelelő alapot jelenthet egy jövedelmező fintech szolgáltatás kiépítéséhez. Musk először a platformon belüli szabad pénzküldést valósítaná meg, majd a hitelezéssel bővítené a kínálatot. Az elhangzottak alapján a Tesla-vezér végső célja viszont egy, a mindennapokat megkönnyítő szuperalkalmazás létrehozása lenne.
A Bigbank észt digitális bank korábbi vezérigazgatója által alapított fintech startup, a Mifundo 1,2 millió euró tőkét szerzett az elő-magvető (pre-seed) finanszírozási körben, egy olyan platform létrehozására, amely lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy bármelyik európai banktól igényeljenek hitelt - írja a Finextra.
Az Europol 19 országban indított vizsgálatot, és összesen 59 bűnözőt sikerült lekapcsolni- írja a Cybernews az Europol közleményére hivatkozva.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A mai műsor első részében a hétfőn bejelentett kormányátalakításról volt szó, azon belül pedig arról, hogy miért lehet szükség önálló energiaügyi minisztériumra, s mik lehetnek majd a legsürgetőbb kihívások az új miniszter, Lantos Csaba előtt. A témával kapcsolatban Weinhardt Attila, a Portfolio makroelemzője volt a műsor vendége. Az új miniszter személyével kapcsolatban szerencsés egybeesés, hogy a szintén a Portfolio Csoporthoz tartozó Pénzcentrum Első Yard című podcast sorozatában az év elején foglalkoztunk Lantos Csaba karrierútjával, ez az epizód ide kattintva érhető el. A mai adás második részében Palkó Istvánnal, a Portfolio vezető pénzügyi elemzőjével beszéltünk a Magyarországon jelen lévő régiós bankok eredményeiről az első három negyedév tekintetében.
A digitális gazdaság előretörése miatt egyre több vállalat próbálkozik formabontó üzleti modellekkel, amelyek gyakran a bankok számára is újdonságot jelentenek, így azok sokszor vonakodnak forrást biztosítani nekik. Ezeknek az induló vállalkozásoknak a fősodratú finanszírozásból történő kiszorulásában közrejátszhat még a túlterhelt adminisztráció, a kockázatkerülő magatartás és jelenleg a növekvő forrásköltségek is. Éppen ezért jöttek létre az olyan digitális technológia - elsősorban adatelemzés - által támogatott alternatív finanszírozási formák, amelyek kifejezetten ezeket forráshiányos, de nagy üzleti potenciállal rendelkező cégeket szeretnék felkarolni. Cikkünkben a teljesség igénye nélkül ilyen megoldásokat mutatunk be, és kitérünk arra is, mit tehetnek az inkumbens bankok ennek az igencsak sebezhető szegmensnek a támogatása érdekében.
Az ukrán központi bank vasárnap közölte, hogy felkészíti az ország bankrendszerét arra, hogy vészhelyzetben is működjön, például esetleges áramszünetek esetében -számol be a hírről a Reuters.
Napjaink banki világában a sikerhez vezető legrövidebb út az, ha egy pénzintézet csak egy-egy hagyományos üzletágra specializálódik. Ilyenek például a pénzforgalmi szolgáltatások, a hitelezés és a vagyonkezelés. A régimódi, mindenre megoldást kínáló bankok nem fognak fennmaradni a digitális világban, az új piacvezetők pedig egy technológiai vállalathoz fognak leginkább hasonlítani a fejlett adatkezeléssel, informatikával és agilis működési modellel – derül ki a McKinsey & Company elemzéséből.
A német hatóságok átkutatták a UBS bank frankfurti és müncheni fiókjait az Aliser Uszmanov orosz oligarcha által elkövetett pénzmosás gyanúja miatt indított nyomozás részeként - írja a Reuters.
Átfogó oktatási programot indított az ügyfelek digitális tudatosságának fejlesztése érdekében az MNB, a Magyar Bankszövetség, az NMHH, az NBSZ-NKI és az ORFK. A kommunikációs kampány célja, hogy felhívják a figyelmet a lakossági és a kkv ügyfeleket érintő folyamatosan növekvő kiberkockázatokra.
Az Európai Központi Banknak nem tetszik az UniCredit terve, amelyben készpénzt juttatna vissza a részvényeseinek, ahogyan az sem, hogy továbbra sem szüntette meg oroszországi jelenlétét. A hírnek nem örülnek a befektetők, az UniCredit részvényeinek árfolyama 4%-os mínuszban van.
Csaknem 600 ezer magyar mintegy 6900 milliárd forintnyi vagyonát kezeli a hazai prémium banki szegmens, amely kifejezett fejlődést él meg évek óta. Az ügyfélszám és a kezelt vagyon növekedése mellett egyre szofisztikáltabb szolgáltatásokkal és egyre hangsúlyosabb fenntarthatósági törekvésekkel is igyekeznek versenyben maradni a szolgáltatók, valamint újabban kiemelt figyelmet fordítanak a fiatalok igényeire is. A terület fejlődése mára átalakította az egyik legfontosabb szakmai díjat is a prémium banki üzletágban, amely kategóriáiban is igyekszik reflektálni az egyre komolyabb pénzügyi szegmensre.
A válság adott neki hátszelet, most azonban ellenkező irányból érkező áramlatokkal kell dacolnia az elmúlt évtized egyik leginnovatívabb sztárszektorának, a fintechnek. Az infláció vágtat, a fogyasztói kedv lankad, a finanszírozási költségek pedig lassan az egekbe emelkednek. Ezek együttese egy új recessziós időszak irányába mutat, amelyet nem fog mindenki túlélni. A csökkenő befektetések és a leépítési hullámok mellett ugyanakkor már az is kezd kirajzolódni, mely megoldások lehetnek a nehéz időszakban is életképesek.
Egy-két nehezebb évet kell csak kibírni, aztán minden könnyebb lesz.
Szijjártó Péter jelentette ezt be.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.