A Rheinmetall egyike azon európai fegyvergyártóknak, amelyek profitálnak az orosz-ukrán háborúból. A cég által közzétett második negyedéves előztes számok alapján a bevétel 49 százalékkal 2,2 milliárd euróra nőtt szemben a piac által várt 2,06 milliárd euróval szemben - közölte a cég.
A gyártó fegyver- és lőszergyártó részlege - amelyet a spanyol lőszergyártó Expal felvásárlásával erősített meg - továbbra is a növekedés egyik fő motorja.
A második negyedévben erős volt a rendelésállomány, főként a német ügyfelek megrendeléseinek köszönhetően, amelyek a Bundeswehr speciális alapjából származó beszerzési projektek megvalósításának eredményeként jöttek létre. A megrendelések között szerepelnek hagyományos szerződések és új keretmegállapodások is katonai ügyfelekkel.
Az előzetes számok közül a legizgalmasabb, hogy
Az üzemi eredmény 111 százalékkal 271 millió euróra ugrott, vagyis több mint duplájára nőtt a cég profitja.
Szintén szerdán jelentette be a vállalat, hogy az ukrán kormánytól megrendelést kapott egy ukrajnai lőszergyár létrehozására. A műszaki berendezésekre vonatkozó több százmillió eurós üzlet alapján a létesítmény 24 hónapon belül megkezdi a termelést.
Bár a második negyedéves adatok pozitívak voltak, a Rheinmetall nem emelte, csupán megerősítette éves előrejelzését. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy az első negyedévi eredmények csalódást okoztak a befektetőknek.
A vállalat turbulens heteken van túl, a cég vezérigazgatója ellen merényletet kíséreltek meg orosz ügynökök, amit az amerikai és német biztonsági szolgálatok hiúsítottak meg. A cégvezért azóta különleges védelem alá helyezték.
A vállalat a tervek szerint augusztus 8-án számol be részletesebben a második negyedéves pénzügyi eredményeiről.
Az előzetes számok nyilvánosságra hozását követően a Rheinmetall árfolyama 2,5 százalékot emelkedett, így idén 76,4 százalékos pluszban van.
![rhm0724](https://pcdn.hu/articles/images-xs/r/h/m/rhm0724-692523.jpg)
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ