Ez nagyon kínos: felhúztak egy védelmi vonalat Ukrajnában, de botrányos állapotban
Az Ukrajniszka Pravda számolt be arról az esetről még 2023 végén, hogy az ukrán 125. számú Lvivi Területvédelmi Dandár akkori parancsnoka, Artur Horbenko altábornagy megtagadta a civil társaságok által épített erődök átvételét. Azzal magyarázta akkor a döntését, hogy a felhúzott szerkezetek rossz fizikai állapotban vannak.
![Ez nagyon kínos: felhúztak egy védelmi vonalat Ukrajnában, de botrányos állapotban](https://pcdn.hu/articles/images-xs/u/k/r/ukran-katona-loveszarok-692483.jpg)
Az ukrán parlament három hónappal meghosszabbította a hadiállapotot és a mozgósítást
Újabb három hónappal, november elejéig meghosszabbította a hadiállapotot és a mozgósítást kedden az ukrán parlament. A törvényt a kijevi országgyűlés többsége megszavazta. A hadiállapot és a mozgósítás a hosszabbítás nélkül augusztus 12-én ért volna véget, az új határidő 2024. november 9-e lett.
(MTI)
Felvételen az orosz támadás kudarca: egyetlen rövidke frontszakaszon sorakoznak a kilőtt páncélosok
Az ukrajnai háborúban vannak olyan frontszakaszok, ahol az oroszok kitartó próbálkozásai ellenére sem sikerül áttörni az ukrán védelmet, viszont a veszteségek folyamatosan emelkednek.
![Felvételen az orosz támadás kudarca: egyetlen rövidke frontszakaszon sorakoznak a kilőtt páncélosok](https://pcdn.hu/articles/images-xs/s/z/e/szetlott-orosz-pancelos-a-frontvonal-kozeleben-692463.jpg)
Ukrán főparancsnok: Oroszország legyőzhető, ehhez pedig már meg is van a titkos taktika
Hosszú interjút adott Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka a The Guardiannak, amelyben az ukrajnai háború legutóbbi eseményeit elemzi.
![Ukrán főparancsnok: Oroszország legyőzhető, ehhez pedig már meg is van a titkos taktika](https://pcdn.hu/articles/images-xs/o/l/e/olekszandr-szirszkij-fogadja-volodimir-zelenszkijt-izjum-visszafoglalasakor-692437.jpg)
Kiszivárgott: elvennék a félévenkénti magyar vétó lehetőségét Ukrajna támogatására
A lefoglalt orosz vagyonokkal kapcsolatos uniós szankciók félévenkénti meghosszabbításának periódusát 18-36 hónapra kinyújtaná az Európai Bizottság, vagy időhatározó nélkülivé tenné a lefoglalást, és így biztosítaná, hogy az EU-ban blokkolt orosz vagyonokra fizetett évenkénti kamat tartós fedezet legyen az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós nemzetközi hitelcsomag mögött. Mindkét friss bizottsági javaslat azt célozza, hogy a magyar kormány ne tudjon félévente vétófenyegetéssel élni az Ukrajnának szánt nagypolitikai támogatási törekvések mellett, és tartós fedezet legyen a hitelek mögött, így megnyugtassák az Egyesült Államokat is.
![Kiszivárgott: elvennék a félévenkénti magyar vétó lehetőségét Ukrajna támogatására](https://pcdn.hu/articles/images-xs/b/r/u/brusszel-europai-unio-514751.jpg)
Kemény ultimátumot kapott Ukrajna: rendezniük kell egy kérdést, vagy nem csatlakozhatnak az EU-hoz
A lengyel védelmi miniszter, Wladyslaw Kosiniak-Kamysz elmondta, hogy Ukrajna addig nem csatlakozhat az Európai Unióhoz, ameddig nem rendezik a második világháborús volhíniai mészárlás kérdését – számolt be a Kyiv Independent.
![Kemény ultimátumot kapott Ukrajna: rendezniük kell egy kérdést, vagy nem csatlakozhatnak az EU-hoz](https://pcdn.hu/articles/images-xs/w/l/a/wladyslaw-kosiniak-kamysz-lengyel-vedelmi-miniszter-692403.jpg)
Felrobbantották a GRU egyik tisztjét Moszkvában
A Reutersnek nyilatkozó névtelen forrás szerint az orosz fővárosban az orosz GRU katonai hírszerzés egyik feje megsérült egy autórobbanásban. Az elkövetőkről és a tiszt állapotáról egyelőre nem érkezett több információ.
Muzeális korú harckocsikkal erősítenek az oroszok Ukrajnában – Hát itt meg mi történik?
Több olyan felvétel is kering a neten, amely bizonyítja, hogy az oroszok jelentős mennyiségű T-54/55-ös harckocsit telepítenek Ukrajnába. A régi páncélosok bevetése súlyos problémákra utal, de van hasznuk is a háborúban – jelentette az Army Recognition.
![Muzeális korú harckocsikkal erősítenek az oroszok Ukrajnában – Hát itt meg mi történik?](https://pcdn.hu/articles/images-xs/s/z/o/szovjet-t-55-tank-harckocsi-pancelos-orosz-600812.jpg)
Letartóztattak egy orosz állampolgárt Párizsban
A francia hatóságok megerősítették, hogy letartóztattak egy orosz állampolgárt, mivel a gyanú szerint destabilizálni szerette volna a 2024-es párizsi olimpiát. A 40 éves férfi pontos terveiről nem osztottak meg részleteket a nagyközönséggel. A világesemény körül az egyik legnagyobb félelmet Moszkva tevékenysége jelenti a szervezők számára, mivel attól tartanak, hogy az oroszok igyekeznek megzavarni az eseményeket, ezzel is felforgatva a Nyugatot.
(Sky)
Súlyos hadműveletre készül Moszkva: harapófogóba kerülhetnek az ukrán csapatok
Az Ukrajinszka Pravda beszámolt arról, hogy az orosz alakulatok arra készülnek Prohes településnél, hogy bekerítsék a térségben harcoló ukrán alakulatokat.
![Súlyos hadműveletre készül Moszkva: harapófogóba kerülhetnek az ukrán csapatok](https://pcdn.hu/articles/images-xs/u/k/r/ukran-katonak-zaszloval-stock-kulonleges-egyseg-623871.jpg)
Egyre többet sürögnek az amerikai B-52-esek Oroszország körül: készenlétbe helyezték a Jarsz interkontinentális ballisztikus rakétákat
Az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy az országot érintő fenyegetések hatására a Jarsz interkontinentális ballisztikus rakétarendszerek harci járőrözést végeztek – írja az EurastianTimes.
![Egyre többet sürögnek az amerikai B-52-esek Oroszország körül: készenlétbe helyezték a Jarsz interkontinentális ballisztikus rakétákat](https://pcdn.hu/articles/images-xs/b/_/5/b-52-es-amerikai-bombazo-repulogep-692327.jpg)
Egy méregdrága Jasztreb elvesztése miatt fájhat Moszkva feje – Szupermodern eszközt szedett le a HIMARS
Friss felvételek érkeztek arról, ahogy egy működésben lévő orosz Jasztreb-AV-t találat ér működés közben. A veszteség érzékenyen érintheti Moszkvát, az eszköz ára, valamint a harctéri fontossága miatt.
![Egy méregdrága Jasztreb elvesztése miatt fájhat Moszkva feje – Szupermodern eszközt szedett le a HIMARS](https://pcdn.hu/articles/images-xs/m/1/4/m142-himars-raketa-sorozatveto-raketacsapas-611325.jpg)
ORFK adatok
Magyarország területére 2024. július 23-án 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 6591 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 5324 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett. A beléptetettek közül a rendőrség 60 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes.
(ORFK)
A Krím utolsó bástyája is találatot kapott, titokzatos fegyverrendszert lőttek ki Ukrajnában az oroszok – Háborús híreink szerdán
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.
Tegnapi tudósításunkat itt olvashatja vissza:
Címlapkép forrása: Ethan Swope/Anadolu via Getty Images