Néhány dízelmotorral kapcsolatos tanúsítási probléma miatt felfüggeszti 10 modelljének árusítását a Toyota azt követően, hogy szabálytalanságokat találtak a több motor esetében is a tanúsítvány lóerő-teljesítmény tesztelése során - számolt be a Bloomberg.
A Porsche árfolyama tavaly májusban ért el történelmi csúcsot, azóta viszont szinte korrekció nélkül esik a papír, így az akkori szintekhez képest értékének már több mint harmadát elveszítette - miközben a világ tőzsdéi új rekordokat döntögetnek. Ugyan a piac nagy várakozásokat fűzött a tőzsdei bevezetéshez, mostanra már azok is mínuszban vannak, akik az IPO óta tartják a papírjaikat. Érdekes sztori van az árfolyammozgás mögött.
15 százalékkal tudta növelni az eladásait, így utcahosszal előzte meg a Toyota a többi autómárkát a hazai piacon, annak ellenére, hogy - Európában egyedül - Magyarországon csökkentek az autóeladások. A gyártó mind a személyautó, mind a kishaszonjármű szegmensben megszerezte az első helyet, és a céges vásárlók körében is a legnépszerűbbnek bizonyult. A magánvásárlók az összes adásvétel negyedét teszik csak ki, körükben viszont minden ötödik vásárló a Toyotát választotta - tudta meg a Portfolio a Toyota évindító sajtóeseményén. Közép-Európa jelenti egyértelműen a márka európai eladásainak motorját, de globális szinten is újra a világ legtöbb járművét értékesítő vállalatává vált. Idén a Lexussal közösen 18 új modell és modellfrissítés érkezik, megújul többek között a C-HR és a Yaris, de a haszongépjármű szegmensben is várhatók újdonságok.
A Toyota márka értékesítése akár bővülhet is 2024-ben Magyarországon, ahol az új autók eladásában további csökkenést prognosztizálnak a piac szereplői - hangzott el a Toyota Central Europe - Hungary Kft. sajtótájékoztatóján kedden Budapesten.
Kína autóipara 2023-ban meghaladta a 30 millió legyártott és eladott járművet, ezzel a világon minden harmadik eladott autó kínai volt - írta meg a Xinhua.
2024. február 1-től Michael Breme veszi át az Audi Hungaria igazgatóságának elnöki pozícióját Alfons Dintnertől, aki a Volkswagen Konszernben eltöltött 40 év után a jövőben teljes mértékben a privát életére fog koncentrálni.
Jens Bühler tölti be januártól a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának igazgatói pozícióját, illetve CEO funkcióját. A vállalatnál 21 éve különböző vezetői pozíciókban dolgozó szakember új szerepkörében a folyamatban lévő gyárbővítésért, valamint az MMA (Mercedes-Benz Modular Architecture) és MBEAM (Mercedes-Benz Electric Architecture Midsize) platformok jövőbeni modelljeinek gyártásba történő integrálásáért felel.
A BYD, amely már a világ vezető elektromosjármű-gyártója, a plug-in hibrid modelljeiben átáll az úgynevezett tasakos akkumulátorokról a prizmatikus akkumulátorokra. A döntés oka, hogy a tasakos akkuk szivároghatnak - közölte az Autonews.
A Bosch bejelentette, hogy 2026 végéig 1200 álláshellyel kívánja csökkenteni a szoftverfejlesztő részleg létszámát. A tárgyalások még nem kezdődtek meg, de azt már tudni lehet, hogy csak Németországban 950 munkahely szűnne meg - írta meg az Autonews.
Egy új, 5000 m²-es csarnokkal bővíti a komáromi CTP Parkban található területét az autóipari hang- és hőszigetelés terén tevékenykedő Autoneum - olvasható a CTP honlapján.
Megérkeztek ma az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) éves újautó-eladási statisztikái, amelyekből több érdekes információ is kiolvasható. Egyrészt decemberben 16 hónap folyamatos növekedés után először esett vissza az EU autópiaca, amely a teljes évet még így is kétszámjegyű bővüléssel zárta. Az összértékesítésben minden országban növekedést regisztráltak, leszámítva Magyarországot. Végül pedig a hajtásláncok népszerűségét illetően is történt változás, ugyanis több tisztán elektromos autót adtak el tavaly, mint dízelest.
Tavaly 1 397 816 autót gyártottak Csehországban, 14,8 százalékkal többet, mint 2022-ben - közölte a cseh autóipari szövetség. A tavalyi cseh autógyártás már megközelítette a koronavírus-járvány előtti 2019-es szintet - jegyzi meg a közlemény.
Ahogyan azt tegnap mi is megírtuk, leépítésbe kezdett a dél-koreai tulajdonban lévő nógrád megyei Bumchun Precision Hungary. Az autóipari vállalat most elmagyarázta, kiket és miért rúgott ki - Írja a Világgazdaság.
A barcelonai Tomorrow Mobility World Congress rendezvényen megjelent a világ innovációs ökoszisztémájának színe-java, viszont fájóan kevés kelet-közép-európai regionális szereplő mutatta be a fejlesztéseit, Budapest standja viszont üdítő kivételt jelentett. Az EIT Urban Mobility szervezésében (is) létrejött eseményen a Portfolio, a hazai hírportálok közül egyedüliként vett részt, és helyszíni riportot készített Dervalics Ákossal és Lőrincz Andrással a szervezet hazai partnere, a Green Brother vezetőivel, illetve Traian Urbannal az EIT Urban Mobility kelet-közép-európai régióvezetőjével. Az interjúkból kiderült, hogy a magyar startupok miként tudnak belépni a hazai városok mobilitási kihívásainak megoldásába, hogyan lett európai szinten is elismert város Ajka, és hogy miért nem tudnak sokszor kilépni a régió startupjai a világpiacokra.
A jemeni húszi lázadók támadásai és az arra adott amerikai és brit válaszlépések miatt feszült a helyzet a Vörös-tengeren, ezért komoly fennakadások alakultak ki a globális kereskedelem nyolcadát lebonyolító Szuezi-csatornán keresztül történő áruszállításban, a hajók jellemzően a jóval hosszabb, így költségesebb útvonalat választják Dél-Afrika felé, emiatt egyes nyersanyagok, áruk átmenetileg nem érhetők el. A kialakult helyzet fennakadásokat okoz több európai gyár működésében, de hatással lehet az inflációra, és még a károsanyag-kibocsátásra is.
Rekordalacsony áron elérhető a Tesla Model Y Magyarországon, hiszen a vállalat árcsökkentését és a kormányzati támogatást figyelembe véve az alapfelszereltségű verzió már 13 millió forintért kapható.