Lendületben a tőzsdék
Üzlet

Lendületben a tőzsdék

Portfolio
Kedvező hangulatban telik a kereskedik Európa-szerte csütörtökön, a magyar tőzsde azonban némileg alulteljesít a tegnapi emelkedést követően. Gazdasági információk tekintetében ma a legfrissebb beszerzésimenedzser-indexek adatokra érdemes figyelni, a délelőtti európai információkat követően, délután az Egyesült Államokból érkeznek közlések, emellett pedig a Fed után az EKB legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét is megismerhetjük.
Megosztás

Brutális a verseny az autóiparban, jönnek az ázsiaiak, szenvednek a nyugati cégek

Jönnek fel az ázsiai, azon belül is a kínai autógyártók, emiatt is szenvednek a nyugati gyártók, erős az árverseny, közben magasak a fejlesztési költségek, mert folyamatos az átállás az elektromos autókra, csakhogy ott meg nem egészen úgy alakul a kereslet, mint amire sok gyártó számított. Nagyjából ez a helyzet idén az autóiparban, a cégek nehéz helyzete pedig a tőzsdei árfolyamokon is jól látszik. Megnéztük, hogy alakul a nyugati autógyártók értékesítése, azon belül is az elektromos autóké, mi történik a bevétellel, profittal, és hogy milyenek a kilátások.

Brutális a verseny az autóiparban, jönnek az ázsiaiak, szenvednek a nyugati cégek
Megosztás

Nagy bejelentést tett az Alteo

Üzembe helyezett az Alteo egy napelemparkot Tereske község határában, amely megkezdte próbaüzemét. A közel 20 MWAC teljesítményű, saját beruházásban és kivitelezésben háromnegyed év alatt felépített létesítménnyel a duplájára nőtt a vállalat naperőművi kapacitása, olvasható a vonatkozó közleményben.

Nagy bejelentést tett az Alteo
Megosztás

Itt a friss európai bmi

A várt mérsékelt lassulás helyett összességében gyorsult az euróövezet gazdasági aktivitásának növekedése augusztusban - derül ki a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet és a Hamburg Commercial Bank (HCOB) közös felmérésének csütörtökön ismertetett előzetes értékeiből.

Megosztás

Lendületben Európa

A vezető részvényindexek közül a CAC 0,5, a DAX 0,4, a FTSE pedig 0,3 százalékos pluszban van jelenleg.

dax0822
Megosztás

Itt az idő Wizz Air részvényeket vásárolni?

Igencsak rájár a rúd mostanság a Wizz Airre. A gyenge első negyedéves számok és az ezt követően visszavágott eredményvárakozások hatására rövid idő alatt omlott össze az árfolyam, az elemzők pedig egyre pesszimistábbak a vállalattal kapcsolatban, melynek részvényei már történelmi mélyponton kereskednek. Az eseményekre reagálva megnéztük, hogy milyen számokra érdemes most figyelni a Wizz Air esetében, valamint azzal a kérdéssel is foglalkoztunk, hogy érdemes lehet-e a mostani szinteken Wizz Air részvényeket vásárolni.

Itt az idő Wizz Air részvényeket vásárolni?
Megosztás

A Tesla előtt járna ez az autógyártó?

A korábban a "Tesla kihívójának" kikiáltott Lucid Motorsnál sok minden múlik a következő elektromos járművön, a Gravity SUV-n. A cégvezér nagyon bizakodó az értékesítések felfutásával kapcsolatban, ráadásul szerinte a Lucid technológiai szinten is átvette a stafétát a Teslától - írja a Yahoo Finance.

A Tesla előtt járna ez az autógyártó?
Megosztás

Fontos bejelentést tett a Gloster, az osztalékot is érinti

A Gloster a BÉT oldalán közölte, hogy a társaság két szoftverfejlesztő cégében is 70%-os részesedést szerzett, ezzel a Glosterre jutó osztalék közel másfélszeresére fog növekedni.

Fontos bejelentést tett a Gloster, az osztalékot is érinti
Megosztás

Jó hírt közölt a Deutsche Bank a részvényesekkel, pénz áll a házhoz

A Deutsche Bank részvényei erősödésbe kezdtek, miután a bank bejelentette, hogy megállapodásra jutott a Postbank-ügy kapcsán indított per felpereseinek több mint felével - írja a Reuters.

Jó hírt közölt a Deutsche Bank a részvényesekkel, pénz áll a házhoz
Megosztás

Bizonytalan nyitás a tőzsdéken

Kinyitottak a tőzsdék, de egyelőre nem igazán lehet markáns elmozdulásokról beszélni: a DAX, a CAC és a FTSE is kevesebb, mint 0,1 százalékkal került feljebb, de a milánói és a spanyol börzén is csak mérsékelt elmozdulásokat láthatunk.

dax001
Megosztás

Kivárással indul a nap a magyar tőzsdén

Felemás teljesítményt láthatunk a hazai blue chipeknél.

Kivárással indul a nap a magyar tőzsdén
Megosztás

Bemondta a guru, hogy miért kell aranyat venni

A 2008-as Lehmann-csődöt előrejelző, nagy megmondásairól elhíresült Robert Kiyosaki a Twitteren taglalta, hogy miért érdemes most szerinte aranyba, ezüstbe és bitcoinba fektetni.

Bemondta a guru, hogy miért kell aranyat venni
Megosztás
Megosztás

Kisebb esés jöhet a tőzsdéken

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • Emelkedéssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,1 százalék pluszban fejezte be a napot, a S&P 500 0,4 százalékkal került feljebb, míg a Nasdaq 0,5 százalék pluszban zárt.
  • Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszik, a Nikkei 0,7 százalékkal került feljebb, a Hang Seng 0,74 százalékos pluszban van, a CSI 300 pedig 0,15 százalékot esett.
  • Rossz hangulatban indulhat a kereskedés Európában, a DAX és a CAC is 0,1 százalékkal kerülhet lejjebb, míg a FTSE 100 0,2 százalékos mínuszban nyithat.
  • Eséssel nyithatnak az amerikai tőzsdék, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a Dow Jones 0,02 százalék mínuszban nyithat, a S&P 500 0,05 százalékkal kerülhet lejjebb, míg a Nasdaq 0,04 százalékot eshet.

Mi várható makro fronton?

Ma a Központi Statisztikai Hivatal közzéteszi a második negyedéves beruházásokat, ezen kívül a legfrissebb beszerzésimenedzser-indexek érkeznek Európából, majd délután az Egyesült Államokból is. A Jackson Hole-i esemény már ezen a napin megkezdődik, fontos üezentek ma is elhangozhatnak.

2024. augusztus 19. – augusztus 25. Makronaptár
Magyar makrogazdaság
augusztus 21. szerda 8:30 MNB Pénzügyi számlák  
augusztus 22. csütörtök 8:30 KSH Beruházás Q2
augusztus 23. péntek 8:30 KSH Munkanélküliség júl.
augusztus 23. péntek 8:30 PM Részletes ÁHT júl.
Nemzetközi makrogazdaság
augusztus 20. kedd 3:15 Kína PBOC kamatdöntés  
augusztus 20. kedd 11:00 EU Infláció (második becslés+rangsor) júl.
augusztus 21. szerda 1:50 Japán Külkereskedelem júl.
augusztus 21. szerda 16:00 USA Használt lakás eladások júl.
augusztus 21. szerda 20:00 USA Fed jegyzőkönyv  
augusztus 22. csütörtök 9:15 Franciao. bmi aug.
augusztus 22. csütörtök 9:30 Németo. bmi aug.
augusztus 22. csütörtök 10:00 EU bmi aug.
augusztus 22. csütörtök 13:30 EU EKB-jegyzőkönyv  
augusztus 22. csütörtök 15:45 USA bmi aug.
augusztus 23. péntek 1:30 Japán Infláció júl.
augusztus 23. péntek 16:00 USA Jerome Powell (Fed) beszéde Jackson Hole-ban  
Forrás: Portfolio-gyűjtés

Mi történt eddig a tőzsdéken?

  • A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 20,7 százalékos elmozdulással a BUX index áll az élen, a sereghajtó 3,2 százalékos eséssel a CSI 300 index.
  • A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 54,5 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Mol papírja áll 3,5 százalékos eséssel.
  • A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Ezüst árfolyama már 21,8 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok
  Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év
Amerikai részvényindexek              
Dow Jones 40 890,49 0,1% 2,2% 1,5% 8,5% 18,6% 56,1%
S&P 500 5 620,85 0,4% 3,0% 2,1% 17,8% 27,8% 92,2%
Nasdaq 19 824,84 0,5% 4,2% 1,5% 17,8% 32,7% 156,4%
Ázsiai részvényindexek              
Nikkei 37 951,8 -0,3% 4,1% -5,3% 13,4% 20,2% 84,1%
Hang Seng 17 391,01 -0,7% 1,6% -0,2% 2,0% -1,3% -33,8%
CSI 300 3 321,64 -0,3% 0,4% -6,1% -3,2% -10,9% -12,2%
Európai részvényindexek              
DAX 18 448,95 0,5% 3,1% 1,5% 10,1% 18,2% 56,3%
CAC 7 524,72 0,5% 2,6% -0,1% -0,2% 4,5% 38,4%
FTSE 8 283,43 0,1% 0,0% 1,6% 7,1% 14,1% 15,0%
FTSE MIB 33 312,41 0,7% 3,0% -2,6% 9,8% 19,0% 59,8%
IBEX 11 114,9 0,2% 3,4% 0,2% 10,0% 20,0% 27,7%
Régiós részvényindexek              
BUX 73 142 1,2% 2,1% 0,3% 20,7% 29,1% 84,5%
ATX 3 663,08 0,7% 1,8% -0,2% 6,6% 17,6% 24,4%
PX 1 586,47 0,2% 1,6% -1,7% 12,2% 17,3% 52,8%
WIG20 84 205,75 0,6% 2,3% -1,9% 7,3% 23,3% 50,0%
Magyar blue chipek              
OTP 18 445 1,3% 4,2% -0,9% 16,7% 30,9% 50,1%
Mol 2 728 0,2% 0,1% -4,1% -3,5% 0,7% -5,5%
Richter 10 630 2,6% 2,2% 8,9% 21,5% 15,2% 119,1%
Magyar Telekom 1 054 0,0% -0,4% -2,2% 54,5% 140,9% 152,2%
Nyersanyagok              
WTI 72,76 -3,3% -7,3% -10,6% 1,2% -9,9% 30,6%
Brent 77,32 0,1% -3,7% -8,0% -0,5% -8,5% 27,2%
Arany 2 504,97 -0,3% 2,2% 4,1% 21,3% 32,7% 66,6%
Ezüst 29,54 0,3% 7,5% 1,0% 21,8% 27,5% 72,3%
Devizák              
EURHUF 392,4750 -0,2% -0,5% 0,5% 2,7% 2,3% 19,9%
USDHUF 352,7390 -0,4% -1,3% -1,7% 1,9% 0,1% 19,5%
GBPHUF 460,9800 0,1% 0,2% -0,6% 4,5% 2,9% 28,7%
EURUSD 1,1127 0,1% 0,8% 2,2% 0,7% 2,2% 0,3%
USDJPY 145,6050 0,0% -0,8% -7,5% 3,3% -0,5% 36,7%
GBPUSD 1,3062 0,2% 1,6% 1,1% 2,5% 2,6% 7,7%
Kriptovaluták              
Bitcoin 61 159 3,6% 4,2% -8,3% 38,4% 134,1% 503,5%
Állampapírok              
10 éves amerikai állampapírhozam 3,8 -0,5% -0,9% -10,4% -1,8% -12,7% 141,1%
10 éves német állampapírhozam 2,14 -0,7% 1,1% -11,2% 5,7% -20,1% -418,9%
10 éves magyar állampapírhozam 6,4 0,0% 1,1% -2,9% 7,9% -16,8% 251,6%
Forrás: Refinitiv, Portfolio

Címlapkép forrása: thianchai sitthikongsak

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Holdblog

A Fed igyekezne, de könnyen lemaradhat

Végre elérkezett a kamatcsökkentés gondolatához a Fed, ami nagy előrelépés a pár hónappal ezelőtti kommunikációhoz képest. Eddig fokozatosan hűlt a munkaerőpiac, de nemrég hiba csúszott..

MNB Intézet

Equity hozamok, a reálgazdaság tükrei

A kötvényhozamok mellett a kevésbé ismert equity hozamok is nagyon értékes információval szolgálhatnak a gazdasági folyamatokkal összefüggő várakozásokkal kapcsolatban. The post Equity hoza

Kiszámoló

Streaming forgó

Régről megmaradt a(z HBO) Max előfizetésem, már többször le akartam mondani, annyira kevés rajta az új tartalom Annak ellenére nem érte meg, hogy mint régi előfizető, féláron volt havonta.

RSM Blog

Cégérték számítás: tények, tévhitek

Egy cég valós piaci cégértékének számítása nem csupán számok és pénzügyi mutatók összegzése, hanem egy összetett elemzési folyamat, amely számos tényezőt vesz figyelembe. Mégis, gyak

Ricardo

Egy ábra

A jóléti állam 20. századi felemelkedése Nyugat-Európában. Az ábra az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és Svédország összesített átlagát mutatja. Rövid magyarázat: az a

Holdblog

Így termelnek áramot a legnagyobbak

Brazília mutatja az utat a megújuló energiaforrások terén, de óriási helyzeti előnye van. A világ tíz legnagyobb vízerőművéből ugyanis három is az országban van, márpedig... The post Így

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
19 éve nem látott ilyet Magyarország: dől a pénz azokhoz, akik félre tudnak tenni
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
bét