Keresett kifejezés: pdf | Találatok száma: 8875 Új keresés

Országok, amelyek félelmetes fegyverkezésbe kezdtek - Jön a következő háború?

2014-ben elfoglalta Oroszország a Krím-félszigetet, erre egyes balti országok olyan mértékben elkezdtek fegyverkezni az orosz terjeszkedéstől rettegve, hogy csak tavaly 35-40%-kal növelték a hadicélú kiadásaikat. Nem csak ők készülnek háborúra: számos másik ország is nagyszabású hadseregfejlesztésbe kezdett, köztük olyan nagyhatalmak is, mint Irán. Megnéztük, melyik 10 ország növelte arányaiban a legnagyobb mértékben a hadicélú kiadásait tavaly.

Mintha odaragasztották volna a Waberer'st a kibocsátási árszinthez (2.)

Azoknak a befektetőknek, akik folyamatosan figyelték a Waberer's árfolyamának mozgását a kibocsátás óta feltűnhetett, hogy a papírok nagyon tapadtak az 5 100 forintos kibocsátási árszinthez. Vagyis az 5 100 forintos szinttől sokkal lejjebb nem született kötés az elmúlt napokban, a legalacsonyabb kötési ár 5 075 forint volt. A társaság mostani közleménye részben magyarázatot ad a jelenségre.

Megvan az Opimus új neve

Mészáros Lőrincék közzétették az Opimus augusztus 3-án tartott rendkívüli közgyűlésének előterjesztéseit, melyek közül a második napirendi pont a cég nevének megváltoztatásáról szól.

Melyik bank húzza le a legjobban szegény magyarokat?

A címben szereplő, gyakran hallható, kétségtelenül rosszhiszemű kérdésre nem egyszerű a válasz. Nemcsak az összes banki kondíciót kellene végignyálazni hozzá, hanem az egyes banki konstrukciók igénybevételét és a szolgáltatás minőségét is számszerűsíteni kellene. E lehetetlen vállalkozás helyett inkább a banki jelentésekhez nyúltunk: megnéztük, hogy saját méretükhöz képest mely hazai nagybankok realizálják ügyfeleiken és üzletfeleiken a legmagasabb bevételeket. Érdekes listákat kaptunk.

Ezeket a munkaköröket töltetné be ukránokkal a kormány

Június óta a szomszédos országokból érkező, nem uniós állampolgárok, vagyis az ukránok és a szerbek a kijelölt hiányszakmákban munkavállalási engedély nélkül dolgozhatnak Magyarországon. De melyek ezek a foglalkozások?

Ismét éltek opciós jogukkal az OTP-vezetői

Az OTP részvényvásárlási programjának keretében a bank vezetői kedvezményesen vásárolhatnak részvényeket, az erre vonatkozó opciós lehetőség június 26-án nyílt meg, azóta hívják le az opciókat.

Újra vette magát a Telekom

Két napja és tegnap is vette magát a Telekom, összesen 380 000 darab részvényt vásároltak.

Látványos ábrák arról, hogyan válik nyugdíjas szanatóriummá a világ

Látványos ábrák arról, hogyan válik nyugdíjas szanatóriummá a világ

11 milliárd feletti népesség, Afrika előretörése és világszintű elöregedés - a Központi Statisztikai Hivatal látványos ábrákon szemlélteti, hogy az ENSZ közelmúltban megjelent tanulmánya alapján hogyan fog kinézni a Föld népessége az évszázad végére.

Kilenc lépés, hogy az újabb EU-pénzekkel is jól járjon Magyarország

Az EU költségvetési biztosa által felvázolt lehetőségek közül a 7+2 éves futamidejű uniós ciklust célszerű választani és minél hamarabb meg kell állapodni a 2020 utáni büdzsé végső kereteiről - fejtette ki meglátását a Portfolio-nak a június végi brüsszeli Kohéziós Fórumon részt vett Krisán László. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara új elnöke szerint át kellene gondolnia a németeknek, hogy befoltozzák a Brexit által ütött költségvetési lyukat, de elítéli azt a felvetésüket, hogy politikai feltételekhez kössék 2020 után az uniós kifizetéseket. Zsabka Zsolt, a kamara Ipari Tagozatának alelnöke szerint ahhoz, hogy kedvező legyen Magyarország számára a következő uniós büdzsé, aktív brüsszeli lobbira is szükség van és ezt el is kezdi a kamara amellett, hogy egy új nagyvállalati tagozatot is felállít. Szép Zoltán, a KAVOSZ Zrt. fejlesztési igazgatója szerint a pénzügyi eszközök arányát csökkenteni érdemes az új ciklusban, de ezzel együtt a garanciavállalás növelését jó iránynak tartja.

Vette magát a Telekom

Összesen közel 90 millió forint értékben vásárolt saját részvényt a Telekom.

Fontos levelet kapnak a Quaestor-károsultak

A Quaestor felszámolója és az NHB Bank között együttműködési megállapodás jött létre annak érdekében, hogy a Quaestor Alapkezelőnél befektetési jeggyel rendelkezőknek gyorsítsák a vagyonkiadást - derül ki a PSFN legfrissebb közleményéből.

Megérkezett az OTP mobiltárcája, mi pedig teszteltük

Megérkezett az OTP mobiltárcája, mi pedig teszteltük

Szuperegyszerű regisztráció, funkcionális, szép app, fancy élmény és egy-két apróbb gyermekbetegség, amit könnyen ki lehet nőni - röviden ez a tapasztalatunk a Simple új mobilfizetési szolgáltatásával. Egy hétig teszteltük, a tapasztalataink következnek.

Brutálisan erősen indult az idei év a magyarországi közbeszerzéseknél

2016-ban összesen 2007 milliárd forint összegben írtak ki közbeszerzéseket Magyarországon és idén annyira pörögnek fel az uniós pályázatok, hogy már az első félévben megközelítette (1800 milliárd forint) ezt az összeget az új kiírások volumene. A 2016-os teljes közbeszerzési összegből az uniós értékhatár feletti közösségi eljárások volumene 1602,43 milliárd forintot tett ki, a nemzeti eljárásoké pedig 404,64 milliárdot. A legszembetűnőbb változás az előző évhez képest az volt, hogy 2016-ban megötszöröződött a kiszabott bírságbevételek összege, de közben az is lényeges, hogy a tavaly megindított hirdetmény nélküli eljárások száma 15 százalékkal csökkent, illetve a kkv-k által elnyert közbeszerzések száma és teljes közbeszerzési piacon belüli aránya is csökkent.

Elmagyarázta az MNB a meglepő júniusi közleményének hátterét

A június 20-i Monetáris Tanácsi közleményt több elemző is meglepően laza hangvételűnek titulálta, mert a felfelé mutató inflációs kockázatok helyett továbbra is inkább a lefelé mutatóakat domborította ki az MNB, így az akkori ülésről ma közzétett rövidített jegyzőkönyvnek fokozott jelentősége van. Ebben a döntéshozó testület több tagja az eurózóna felőli alacsonyabb importált infláció esélyeire, az idehaza történelmi mélyponton lévő inflációs várakozásokra, az áfa-csökkentésekre és a dinamikus béremelkedések egyelőre nem látható inflációs következményeire utalt. Ezekkel a tényezőkkel indokolják tehát, hogy miért látnak esélyt a lefelé irányuló inflációs kockázatok felerősödésére és miért várják most fél évvel későbbre, 2019 elejére a jegybanki 3%-os inflációs cél elérését. Az akkori ülésen mindegyik jelen lévő jegybankár a monetáris kondíciók változatlanul hagyása mellett döntött.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.