Elsöprő többséggel fogadott el tegnap az amerikai Szenátus egy törvénytervezetet, mellyel az Egyesült Államok chipgyártási és mesterséges intelligencia-fejlesztéssel foglalkozó képességeit növelnék – írja a Guardian.
A COVID-19 a biztosítási piacon is érezteti hatását. Az ügyfélszerzés- és megtartás érdekében ezeknek a társaságoknak is lépniük kell: újra kell gondolniuk értékesítési modelljeiket és azt, hogy miként tudnak kiváló ügyfélélményt (CX), maximális értéket és zavartalan szolgáltatást nyújtani az ügyfeleknek – áll a Capgemini és az Efma által közzétett World Insurance Report 2021 – ben.
Bővíti kutatás-fejlesztési központjainak kapacitását a Continental Automotive Hungary. A 4,2 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít - mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Közjószág-e a gyermek? Igen, felelik a demográfiai öregedés következményeinek enyhítésére törekvő azon közgazdászok és szociológusok, akik úgy kívánják növelni a termékenységet, hogy – bizonyos feltételek teljesülése esetén – több nyugdíjjal kecsegtetik az anyákat (vagy általában a szülőket).
Összesen több mint 5,5 milliárd forint értékben kezdődnek egészségipari beruházások 4 milliárd forintot meghaladó kormányzati támogatással - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten a pénzügyminiszter.
Mit gondol a piac az MNB digitális transzformációs ajánlásáról? Milyen technológiák segíthetik a bankszekort a digitális transzformációban? Merre tart a banki informatika? Erről volt szó Financial & Corporate IT konferenciánk 2/A szekciójában.
Az amerikai tőzsdére készül egy kínai mesterséges intelligencia-cég, a Horizon Robotics, közel 1 milliárd dolláros elsődleges részvénykibocsátás jöhet. A vállalat tulajdonosai között vannak olyan technológiai nagyágyúk, mint az Intel, vagy a kínai milliárdos, Jack Ma cége – írja a Bloomberg.
Hogyan befolyásolta a koronavírus-járvány az egyetem és nagyvállalati partnereinek együttműködését, közös fejlesztéseiket? Az innovációkat tekintve mi az, amiben üzleti lehetőség rejlik a jelenlegi piaci helyzetben, mit keresnek most a befektetők? Dr. Lengyel Lászlóval, a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) igazgatójával, valamint Dr. Charaf Hassannal, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánjával többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk.
A mesterséges intelligencia és az 5G technológia a központi témái a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központja (FIEK) által szervezett, június 9-ei Innovációs Napnak. A rendezvényen megszólalnak a műegyetemi ökoszisztéma legfontosabb ipari szereplői, - a Siemens Zrt., a Rolls-Royce Hungary Kft., a Nokia Solutions and Networks Kft., az MVM Energetika Zrt. és a Richter Gedeon Nyrt. - és bemutatják egyetemi fejlesztéseiket. Frank Fitzek professzor pedig, a Drezdai Műszaki Egyetem 5G laborjának vezetője, nem csak az 5G, hanem a 6G és a Tactile Internet világába is bevezeti a hallgatóságot.
Százmilliárdos pályázati támogatási programok indulnak a következő hónapokban a továbbra is patrióta gazdaságpolitika jegyében, amelyek egyúttal a digitalizációs, innovációs és versenyképesség erősítési céloknak is megfelelnek és amelyek forrásai még 2022 első negyedéve előtt a gazdaságba kerülhetnek – mondta el a Portfolio-nak adott interjúban György László. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára rámutatott, hogy idén a rendszerváltás óta legmagasabb gazdasági növekedés várható, amelyben fontos szerepe van az elmúlt egy évben meghozott több mint ezermilliárd forintnyi beruházásösztönző támogatásnak. A következő időszak beruházásaiban pedig fontos szerepe lesz annak a közel 600 milliárd forintnyi GINOP Plusz pályázati forrásnak is, amelyről számos részletet és fontos újítást is megosztott az államtitkár és amelyekben az eligazodást segíti a kormány megújult vállalkozási információs portálja, a Vali is. Jó hír a cégeknek, hogy több ok miatt 45-60 napra rövidülhet a pályázatok elbírálási folyamata, ami után akár napokkal is hozzájuthat a cég az elnyert forrás akár 100 százalékához, és közben egy nagy felnőttképzési támogatási program is indul, amely a gazdaság igényeire rugalmasan reagáló képzési rendszerhez is hozzájárul.
Vékonyabb és rugalmasabb banki IT-platformok kiépítésében, a felhő és a mesterséges intelligencia kiterjedt alkalmazásában látja a bankolás és a banki működés jövőjét Kozma Zoltán, a Takarékinfo vezérigazgatója, csütörtöki Financial & Corporate IT konferenciánk előadója. A különböző legacy rendszerek kezelése mellett szerinte a legtöbb teendő Magyarországon jelenleg a fizetésforgalmi alkalmazások fejlesztésében van, ahol a kisebb-nagyobb piaci fejlesztők országos összefogásával lehetne felgyorsítani a korszerű alkalmazások elterjedését.
A digitális transzformáció komoly üzleti faktor lett, a banki üzleti stratégiának is az egyik központi eleme. A mesterséges intelligencia, a csalásmegelőzés, biztonsági szolgáltatások bevetése megkeresi a helyét a hazai bankrendszerben, és a jövőben ez biztosítja a sikeres versenyt - véli Strén Gábor, a Microsoft Magyarország pénzügyi szektor ügyféligazgatója, június 3-ai Financial & Corporate IT konferenciánk előadója. A kialakult járványhelyzet miatt minden szektorban érezhető a digitális csatornák előretörése, ez egy visszafordíthatatlan folyamat, a legnagyobb kérdés, hogy a bankok hogyan tudják kihasználni ezt a helyzetet.
Már a hazai bankszektorban is megjelentek a chatbotok, sőt, már az MNB oldalán is chatbot fogad minket, ha kérdésekkel fordulunánk a jegybankhoz. A koronavírus-járvány alatt a bankszektor nagyott lépett előre a digitalizáció útján, a már ekkor működő chatbotok jól is teljesítettek, de még mindig a sok a tennivaló a digitális transzformáció területén. Szombati Anikóval, az MNB digitalizációért és Fintech fejlesztésért felelős ügyvezető igazgatójával, Fáykiss Péterrel, az MNB digitális igazgatóságának igazgatójával, és Deliága Ákossal, a Talk-A-Bot ügyvezetőjével beszélgettünk a banki digitalizációról és a chatbotok világáról.
Oroszország egyre több mesterséges intelligenciát használó fegyverrendszert és autonóm fegyverek egész sorozatát fejleszti – olvasható egy független thinktank által az amerikai kormány megbízásából készített friss tanulmányban. A jelentés arra is kitér, hogy több ezek közül az eszközök közül már működőképes, de még számos új technika fejlesztése van folyamatban, amely a következő években zárulhat eredménnyel. Önműködő tankok, AI-vezérelt nukleáris rakéták, mesterséges intelligenciát használó tűzvezérlő rendszerek; Oroszország vezetése nem rejti véka alá, hogy a világ egyik leginkább automatizált hadseregét akarják felépíteni a következő években.
Tegnap közzétette legfrissebb számait a piaci alapon legjelentősebb chipgyártó, az Nvidia. A cég a globális chiphiány közepette rekord árbevételt és profitot ért el, elsősorban a videojátékok és a kriptovaluták iránti kereslet megugrásának köszönhetően. A gyorsjelentés apropóján a kilátásokkal kapcsolatban is megszólalt a cégvezér.
A magyar bankszektor első számú digitális és üzleti vezetői, az IT-beszállítói piac kulcsszereplői, a legfontosabb szabályozók, a top tanácsadók és a speciláis szakmai területek szakértői immáron kilencedik alkalommal gyűlnek össze Financial and Corporate IT 2021 konferenciánkon, hogy a bankok digitális transzformációjáról és a legfontosabb fintech trendekről vitázzanak. A rendezvényen sztárelőadót is köszönthetünk: a Magyarországra nemrégiben megérkezett új fintech szereplő, a ZEN illetve a G2A világhírű gamer e-kereskedő alapítóját, Dawid Rozeket egy színpadi interjúban faggatjuk arról, miért éppen a bankok pályájára lépett át új startupjával az e-kereskedelemből. Június 3-ai hibrid konferenciánkra érdemes eljönni, a regisztrációt megnyitottuk.
A mi életünkben, szakmai pályafutásunkban nagy valószínűséggel nem fogunk hasonlót megtapasztalni még egyszer - mondja a koronavírus-válságról az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója, aki szerint a második negyedéves GDP-adat a történelemkönyvekbe is bekerülhet. Tóth Balázst a vezérváltáson áteső olasz anyabank elvárásai mellett a törlesztési moratóriumról, a példátlan vállalati likviditásbőségről, a home office jövőjéről és az ESG-átállásról is kérdeztük.
Az összeomló gazdaság a természet segítségére sietett, mondták egykor a rendszerváltás idején a természetvédelmi szakemberek, amikor a leálló termelési kapacitásoknak köszönhetőn megmaradtak élőhelyek, túléltek fajok, visszatértek egykor eltűntek. Olybá tűnik, hogy a természet (biológia) most visszaadja az egykori kölcsönt a gazdaságnak, legalábbis ami a digitalizációra való ösztönzést illeti. A Covid-19 előzetes figyelmeztetés nélkül, ráadásul kitartóan és érces hangon jelezte az irányt az új technológiák alkalmazására az oktatási, az egészségügyi, az államigazgatási és egy sor másik szektornak. A Magyar Nemzeti Bank ezt kiegészítendő – egyben a zárások egy éves évfordulójára időzítve - 70 pontban artikulálta a pénzintézetek számára a digitalizáció területén megtenni javasolt lépéseket.
A technológiai fejlődéssel, a mesterséges intelligencia és a robotizáció térhódításával emberek milliói kényszerülhetnek majd karrierváltásra, az iskolát most kezdő gyerekek többségének valószínűleg olyan foglalkozása lesz a jövőben, ami ma még nem is létezik. A Bank of America a munka jövőjébe próbál meg egy kis bepillantást nyújtani friss tanulmányában, megnevezve 10 olyan munkakört, ami ma még nem létezik, de nagy szükség lehet rá a jövőben.