Megszólalt a Kreml a háború befejezéséről, tényleg tárgyalnának Ukrajna nélkül is
Globál

Megszólalt a Kreml a háború befejezéséről, tényleg tárgyalnának Ukrajna nélkül is

Portfolio
Az orosz-ukrán háború lezárásáról szóló tárgyalásokba Ukrajnát is bevonnák, de emellett külön amerikai-orosz egyeztetések is lennének - jelentette be csütörtökön Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Eközben Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök személyes találkozójának előkészítése is zajlik.

Peszkov az orosz állami televíziónak adott interjújában kifejtette, hogy Ukrajna természetesen részt fog venni a tárgyalásokon. Hozzátette, hogy a párbeszédnek lesz egy kétoldalú orosz-amerikai vonala is.

A Kreml szóvivője arról is beszámolt, hogy akár több hónapig is eltarthat egy találkozó megszervezése Putyin és Trump között. A helyszín még nem végleges, de felmerült Rijád, a szaúdi főváros lehetősége is.

Trump és Putyin szerdán több mint egy órán át beszéltek telefonon, ez volt az első ismert közvetlen kapcsolatfelvétel az amerikai és az orosz elnök között azóta, hogy Putyin 2022 februárjában, nem sokkal a háború kitörése előtt Joe Bidennel egyeztetett.

Peszkov szerint mind az orosz, mind az amerikai oldalon megvan a politikai akarat a rendezésre.

"Van politikai akarat – amelyet a tegnapi beszélgetés során hangsúlyoztak –, hogy a párbeszédet folytassanak a rendezés keresése érdekében" - mondta a szóvivő. Az európai részvétellel kapcsolatban azonban megjegyezte, hogy még nincs egyetértés egy esetleges tárgyalási folyamat formátumát illetően.

A bejelentések hátterében áll, hogy nemrég Trump védelmi minisztere nyíltan közölte a szövetségesekkel, Washington nem támogatja Ukrajna NATO-tagságát, és illúzió azt hinni, hogy az ország – amelynek egyötöde orosz ellenőrzés alatt áll – visszatérhet a háború előtti határaihoz.

Forrás: Reuters

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Új nap, újabb gyászos statisztika

A KSH ma kihozta a tavaly decemberi ipari termelés második becsléséről szóló statisztikai adatot. Egy év alatt 6,4%-kal csökkent az ipari termelés, miután már az előtte való évben is csökke

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Leleplezték a kormány digitális mestertervét -
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Díjmentes előadás

Vigyázz, Kész, Tőzsde! Használd ki a legjobb akciókat!

Ne maradj le a legnagyobb számlanyitási akciókról! Megmutatjuk, hogyan indítsd el az első befektetésed, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan kezdhetsz bele a tőzsdei vagyonépítésbe.

Ez is érdekelhet
ukrajna háború szerda percről percre