A világ egyik legdrágább városaként ismert Szingapúrban, 2024-ben 9,6%-kal emelkedtek az állam által épített lakások árai. Ez az emelkedés jelentősen meghaladja a 2023-as 4,9%-os növekedést.
A lakhatás megfizethetősége kulcsfontosságú kérdés Szingapúrban, különösen a 2025-ös választások közeledtével.
A lakosság 80%-a állami lakásokban él, amelyeket a kormány épít és értékesít.
Az állami lakások mellett a használt lakások forgalma is élénkült: 8%-kal több ingatlan cserélt gazdát 2024-ben, mint az előző évben. A kormány augusztusban már tett lépéseket az állami lakásárak mérséklésére, például csökkentette a lakásokra felvehető hitelek maximális összegét. A lakásügyi hatóság szerint az árakat az erős kereslet és a piaci kínálat szűkössége hajtja.
Christine Sun, az OrangeTee vezető kutatója szerint az áremelkedés részben annak tudható be, hogy kevesebb új lakást kínálnak eladásra. A szingapúri szabályozás szerint a lakástulajdonosoknak legalább öt évig kell az új lakásban maradniuk, mielőtt eladhatják azt. 2024-ben mindössze 11 952 ilyen lakás volt a piacon, szemben a 2022-es 30 920 lakással. A szakértő szerint a kormány által augusztusban az első lakásukat vásárlók számára bejelentett támogatások növelése szintén hatással volt a keresletre és az árakra.
Sun szerint idén további, a piacot hűtő intézkedések léphetnek életbe, különösen, ha a kereslet az első és második negyedévben újra megélénkül, vagy ha tovább nő az 1 millió szingapúri dollárnál (293 millió forint) magasabb áron értékesített lakások aránya.
Forrás: Reuters
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ