Nyugi van
Az esti órák során a forint viszonylag nyugodtnak tűnik, eddig nem láthattunk nagy mozgásokat. Egy euróért most 415,23, egy dollárért 400,73 forintot kell adnunk.
401 forint felett jár a dollár
A forint délután esni kezdett a dollárral szemben.
415,5 forint környékén jár az euró
A forint 0,5 egységgel erősebb, mint tegnap este. Ma 415,1 és 416,7 forint között mozgott az árfolyam.
Túl erős az amerikai fogyasztó és éppen emiatt éledhet fel az infláció
A vártnál is erősebb az amerikai szolgáltatószektor, viszont óriásit emelkedett az árnyomás a szektorban egy olyan helyzetben, amikor az amerikai 10 éves kötvény hozama már 4,6% felett jár.
Erősödget tovább a forint
Nem sokkal az amerikai ISM-adatok közlése előtt erős formában van a forint, napon belül 0,25 százalékos, 1 egységet meghaladó erősödéssel az euróval szemben az árfolyam már 415,3 környékére csúszott le.
Rekordot döntött az amerikai export, mégis nőtt a külkereskedelmi hiány
Az Egyesült Államok kereskedelmi deficitje jelentősen megnövekedett novemberben, elsősorban a vállalatok fokozott importtevékenysége miatt. A cégek feltehetően Donald Trump megválasztott elnök vámemelési fenyegetéseire reagáltak így. Bár az export rekordszintre emelkedett, ez nem tudta ellensúlyozni a megnövekedett importot.
Újra kapaszkodik a forint
Ismét irányt váltott a forintárfolyam: az euróhoz képest újraindult az erősödés és 415,4 környékére jött le a váltás.
A dollárhoz képest a napi csúcspontot jelentő 397,9-ről először újra 400,2-ig jött vissza a váltás, majd innen fordult le a kurzus 399,5 alá. Napon belül ez már közel 1,4 egységnyi erősödést jelent.
Korrigálni kellett a német inflációs adatokat
A német infláció váratlanul megugrott decemberben, ami aggodalomra ad okot az Európai Központi Bank (EKB) számára. A szövetségi statisztikai hivatal hétfői előzetes adatait kedden korrigálni kényszerült, az éves fogyasztói ár-index 2,8 százalékra gyorsult az előző nap jelzett 2,9 százalék helyett. Ez is meghaladta az elemzői várakozásokat és a novemberi 2,4 százalékos értéket.
Hatalmas eladósodásra készül Spanyolország
A spanyol kormány 2025-re vonatkozó adósságkibocsátási terveit és gazdasági kilátásait ismertette Carlos Cuerpo gazdasági miniszter egy keddi sajtótájékoztatón. A bejelentés szerint Spanyolország jövőre növeli mind a nettó, mind a bruttó adósságkibocsátását, miközben a GDP-arányos államadósság enyhe csökkenésére számítanak.
Alábbhagyott a lendület
A forint a kora délutáni órákban enyhén visszagyengült az euróval szemben: 415,5 felett jár az árfolyam, miközben a napi csúcsán már 415,2 alatt is volt. Ennek oka, hogy az euró is gyengülni kezdett a dollárhoz képest.
Miközben a forint szenved, csúcson a zloty az euróval szemben
A lengyel zloty a legerősebb szintet érte el az euróval szemben 2020 óta, köszönhetően a szigorú hazai monetáris politikának és Donald Trump második elnöki ciklusával kapcsolatos optimizmusnak. A befektetők a zloty további erősödésére számítanak, bár a makrogazdasági adatok felülírhatják még a várakozásokat – írja a Bloomberg.
Vészjósló figyelmeztetés: az euró összeomlása a forintot is magával ránthatja
Az euró és a dollár közötti árfolyam-paritás elérése egyre valószínűbbé válik Donald Trump január 20-i beiktatása után. A szakértők szerint az euró gyengülése és az amerikai dollár erősödése az eltérő gazdasági kilátások és lehetséges kereskedelmi háború eredménye lehet. Mindez pedig a forintárfolyamra is nyomást helyezhet.
Már 415,25-nél az euró
A forint folytatja az óvatos erősödést, napon belül már 1 egységet javítva, 415,25-ig jött le az euróárfolyam. A kedvező euróövezeti inflációs adatok is segítik az árfolyam erősödését.
Újra erősödik a forint
A forint a késő délelőtti órákban újra erősödni tudott. Részben az EURUSD árfolyam mozgásait követve. Az euróhoz képest a kurzus a 416-os szintről 415,5 alá jött le.
Nőtt az infláció az eurózónában
A várakozásoknak megfelelően nőtt az infláció decemberben az eurózónában – derül ki az Eurostat frissen közölt becsléséből.
Több mint 20 éves csúcson a brit kötvényhozamok
A brit államkötvények hozamai több mint két évtizedes csúcsra emelkedtek kedden, közvetlenül egy jelentős aukció előtt. A pénzügyi piacok feszülten figyelik az eseményeket, amelyek tükrözik a globális gazdasági bizonytalanságot és a brit monetáris politika lehetséges alakulását – számolt be a Reuters.
Az euró húzta a forintot
A forint erősödését legalább az EURUSD elmozdulása okozta: az euró ugyanis 1,0425 fölé ment a dollárrral szemben, ami húzta magával a forintot is.
Magyarország újabb kötvénykibocsátással kezdi az évet – kiderültek a részletek!
Magyarország új zöldkötvényeket bocsát ki a nemzetközi piacokon kedden. Az euróban denominált kötvények két különböző, hosszú lejárati idővel mennek a befektetők elé.
Elfogyott a lendület
A délelőttre fordulva már visszakorrigált az árfolyam a reggeli forinterősödés után: hiába szúrt le a magyar deviza egészen 415,4-ig, háromnegyed tízre már 415,85-ig jött vissza a kurzus az euróval szemben.
Elmaradt a várttól a francia infláció
A francia infláció a vártnál kisebb mértékben emelkedett decemberben, derül ki az INSEE statisztikai hivatal előzetes adataiból. Az euróövezet más országaival összehasonlítható harmonizált mutató 1,8 százalékra nőtt az előző havi 1,7 százalékról, ami elmaradt az elemzők által várt 1,9 százalékos emelkedéstől.
Leszúrt a forint
A hétfői nagy gyengülés után, amelyet Donald Trump megválasztott elnök Európára és Kínára kivetendő vámjairól szóló kijelentése táplált, a forint kezd magára találni. Az euróval szemben már 415,3-ig erősödött az árfolyam, ami 0,25 feletti erősödést jelent.
Beindult az erősödés
A forint a reggeli órákban már határozottabban elkezdett korrigálni, az euróárfolyam már 415,75-ig jött le.
A dollárral szemben még jelentősebb az erősödés, a kurzus már 0,4 százalékkal jött le a nyitószintről és 399,2 alá is benézett.
Egyelőre nincsenek nagy mozgások
A forint egyelőre minimális erősödésben áll az euróhoz képest, de lényegében stagnál a nyitó, 416-os szint körül.
Gyengül a kínai deviza
A kínai jüan kedden gyengült az amerikai dollárral szemben, megközelítve 16 hónapos mélypontját, annak ellenére, hogy a kínai központi bank a vártnál határozottabb iránymutatást adott. Eközben az amerikai dollár gyengült a főbb devizákkal szemben.
Fontos események mozgathatják a forintot ma is
Picivel 416 alatt kezdi a forint a napot az euróval szemben, új kétéves mélypontra esett a napokban. Az idei év eddig nem hozott sok jót a forint számára, kérdés, hogy ma sikerül-e nyugvópontra találnia a forintnak, vagy újabb heves mozgások jönnek. Ma reggel eddig nincs nagy mozgás, de ez korán reggel teljesen normális.
A dollár ma kissé gyengül az euróval szemben, ez a gyengülés mindössze 0,1%-os, és ezzel a dollár 1,04 fölé gyengült az euróval szemben.
A dollárgyengülés hatására a forint kissé erősödik az amerikai devizához képest, 399 alá került kicsivel a jegyzés.
A mai napon fontos adatok érkeznek.
A legfontosabb az eurózóna inflációs adata lesz, amely az EKB kamatpolitikájára enged következtetni. Emellett érkezik az amerikai ISM bmi is, amely szintén jelentős piacmozgató hatással járhat.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ