Az Európai Bizottság egy 150 milliárd eurós védelmi finanszírozási eszköz, a ReArm Europe létrehozásán dolgozik, amely kedvező hitellehetőségeket kínálna a tagállamok számára az EU költségvetésének garanciájával. Andrius Kubilius védelmi biztos az új közös hitelfelvételre eszköz kapcsán közölte, hogy olyan jogi keretben működhet, amihez nem kell majd az Európai Parlament jóváhagyása. A tervet az EU történelmi jelentőségű lépésként kezeli, miközben továbbra is számít az Egyesült Államok támogatására a védelmi képességek erősítésében.
Hatalmas összegekkel dobálóznak szakértők a zöld átállás kapcsán, becslések szerint 4 és fél ezer milliárd dollárt emészthet fel a folyamat, ezért ehhez a zöld hitelek elengedhetetlenek lesznek, a terület már Magyarországon is 1000 milliárd forintos piac. A Portfolio Green Transition & ESG 2025 konferenciáján a szakértők az elérhető finanszírozási lehetőségekről és a vállalkozások kötelezettségeiről értekeztek.
A Shopper Park Plus lezárta a szlovákiai Tesco-portfólió felvásárlását – jelentette be a vállalat.
Az európai befektetők tárt karokkal várják az EU újabb közös kötvénykibocsátását, amely akár 150 milliárd eurót is elérhet a védelmi kiadások finanszírozására. A piacok számára az uniós adósság vonzó befektetés, mivel a hitelminősítők többsége AAA besorolással látja el, így szinte kockázatmentesnek számít. Ha a terv megvalósul, az EU egyre inkább a nemzeti kormányokhoz hasonló, állandó szereplővé válhat a kötvénypiacokon.
Torontóban jelentősen visszaesett az ingatlanértékesítések száma februárban, ami az elmúlt egy év legalacsonyabb szintjét jelenti. A visszaesés hátterében a megfizethetőségi nehézségek és a gazdasági bizonytalanságok állnak - írta meg a Bloomberg.
Nemcsak az derült ki szerdán a magyar bankszektorról, hogy rekordnyereséget könyvelt el tavaly, hanem az is, hogy ott kezdte az idei évet, ahol a tavalyit abbahagyta: a lakossági hitelezés dübörgött, a vállalati viszont vergődött januárban. Az új személyi kölcsönök átlagösszege most először lépte át a 3 millió forintot, a lakáshiteleké pedig 20 millióhoz közelít. Négy év után először fordult elő, hogy az első hónapban nagyobb összeg került a lakossági bankszámlákra, mint amennyi elhagyta azokat, ebben már a PMÁP-kamatfizetéseknek is szerepe lehetett. A témával részletesen foglalkozunk a Portfolio május 22-ei Hitelezés 2025 konferenciáján, érdemes minél előbb regisztrálni a rendezvényre!
Minden idők legmagasabb nyereségével zárta 2024-et a magyar bankszektor, hiszen a konszolidált nyereség 2007 milliárd, a nem konszolidált 1632 milliárd forint volt – derült ki az MNB szerdán közzétett éves adataiból. Bár abszolút értelemben növekedést látunk, tőkearányosan már romlott a szektor belföldi teljesítménye az előző évhez képest mind a nyers, mind az általunk az átmeneti tételekkel korrigált számok alapján. A kamateredmény csökkenése és a kockázati költségek emelkedése egyaránt 100 milliárd forint körüli összeggel rontotta az összképet.
2025. február 12-én az Európai Bankhatóság (EBA) közzétette végleges végrehajtás-technikai rendelettervezetét, amely alapvetően változtatja meg a nagy méretű európai bankok nyilvánosságra hozatali szabályait. Az uniós bankok nyilvánosságra hozatali követelményeit a banki tőkekövetelményekről szóló rendelet (CRR) írja elő, amelynek 2024-es módosítása felhatalmazta az EBA-t egy adatközpont létrehozására. Ez a központ 2025 második félévében kezdi meg működését, és egységes, központosított elektronikus hozzáférési pontként segíti a bankok prudenciális információihoz való hozzáférést. A kis méretű és nem komplex bankok 2025 végén csatlakoznak a platformhoz . A kezdeményezés célja az átláthatóság és a piaci fegyelem növelése, amely egyúttal az európai bankszektor stabilitásához is hozzájárul.
Újabb nagybanknál érhető el 10% alatti kamatozású személyi kölcsön, a CIB Bank március 1-jétől új árazást vezetett be - írta a Bankmonitor.
Az Európai Bizottság egy új közös finanszírozási mechanizmust javasol az EU vezetőinek a védelmi kiadások gyors és jelentős növelése érdekében. Több terv is az asztalon van a helyreállítási és ellenállóképességi alap fel nem használt forrásait, de akár a regionális alapokat vagy az Európai Stabilitási Mechanizmus hiteleit is bevethetik. Ursula von der Leyen, a végrehajtó testület elnöke már kedd reggel bemutathatja mestertervét. Az EU egy semleges országa pedig már tervezi a békefenntartói szerepvállalásának növelését.
Megállapodásra jutott az Európai Bizottság és Egyiptom: mintegy 36 milliárd forintból fejleszthetik az észak-afrikai ország gabonatárolási és logisztikai infrastruktúráját.
Az EXIM Magyarország a Demján Sándor Program keretében egy új, célzott finanszírozási konstrukciót indított el a mai nappal. A teljes, 5 éves futamidőre támogatott, fix kamatozású Jövő Exportőrei Lízing lehetőséget biztosít a hazai kis-, közepes és nagyvállalatok számára, hogy kedvező feltételekkel szerezzenek be korszerű eszközöket, berendezéseket és gépeket, elősegítve a vállalkozások nemzetközi értékláncokba történő bekapcsolódását – közölte az EXIM.
A Duna House közreadta havi tranzakciószám-becslését és jelzáloghitel-előrejelzését, amely szerint februárban országosan 11 338 lakóingatlan cserélt tulajdonost és 115 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Tavaly 132 milliárd forintos adózás utáni eredmény ért el az Erste Bank az egy évvel korábbi 115 milliárd után, ami 23%-os tőkearányos megtérülést jelent – derült ki a bank hétfői sajtótájékoztatóján. Az extra adóterhek 86 milliárd forintot tettek ki, ebben benne van a bankadó (8,7 milliárd forint), az extraprofitadó (20,4 milliárd forint), valamint a tranzakciós illeték (36,2 milliárd forint). Rendkívül felemásan alakul a hitelkereslet: miközben a lakossági hitelkihelyezések 54%-kal nőttek a banknál, a kkv-hiteleké 40%-kal visszaesett. Elhangzott az is, hogy a bank idén nem tervezi a szolgáltatási díjak emelését a lakosságnál.
A svájci jelzáloghitelek referenciakamatának csökkenése miatt a bérlők jelentős részének lehetősége nyílik a lakbércsökkentés kezdeményezésére az alpesi országban - jelentette a Bloomberg.
A zárolt orosz pénzügyi eszközök hozamából nyújt hitelt Ukrajnának hadianyagok beszerzésére a brit kormány.
Többfelé 10-15 milliméter, néhol 15 milliméternél is több eső eshet.
Tényleg árstop lesz a vége?
Becslések szerint 2050-re akár teljesen híján lehetünk az építésre alkalmas homokból.
A panacsnok a Törökország által támogatott fegyveres csoportokat hibáztatja.
Mi érdemes tenni ebben a helyzetben?
Az elkövetkező időszakban sok termékről fog még kiderülni, hogy mikro- és nanoműanyagok vannak bennük.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?