Az európai és magyar földgázfogyasztás is jelentősen csökkent az elmúlt időszakban, a téli hónapokban közel 25 százalékkal kevesebb gázt használt fel a hazai lakosság és ipar, mint egy évvel korábban. Hogyan változott meg a földgáz szerepe Európában és Magyarországon az orosz-ukrán konfliktus nyomán kialakult energiaválság után?
Különválasztanám a földgázfogyasztás csökkenését és a földgáz szerepét. Utóbbival kapcsolatban azt látom, hogy a földgáz szerepe a világban mindenütt éppen felértékelődik. Amikor az elmúlt 5-6 évben más fosszilis energiahordozóval együtt megkérdőjeleződött a földgáz „hídüzemanyag” szerepe, a nagy piaci szereplők jelentős mértékben visszafogták a földgázipari beruházásaikat. Most viszont, amikor az Európai Unió már jelentős erőt mozgósított az energiaátmenet minél gördülékenyebb megvalósítására, egyre erősebbé válik a felismerés, hogy a megújuló energia mellé mindenképp szükséges egy rugalmas és viszonylag nagy hatékonysággal felhasználható energiahordozó is, amely képes kiegyenlíteni a megújuló energia termelési egyenlőtlenségeit.
Erre mérethatékonyan csak a földgáz képes.
Nem meglepő, hogy az olyan nagy gázpiaci szereplők, mint például a Shell, a Chevron vagy a Total az elmúlt hónapokban több milliárd dollár összértékű gázipari projekteket indítottak el, pont annak érdekében, hogy az energiaátmenetet támogatni tudják.
Ami talán még beszédesebb, hogy egy-egy ország milyen hosszú távra köt szerződést a nagy gázipari szereplőkkel. Olyan fejlett és a világ élvonalába tartozó gazdaságok, mint Németország vagy Japán 2046-2050-ig kötöttek hosszútávú együttműködéseket. Ez jól szemlélteti, hogy az adott gazdaságok milyen távra terveznek az energiahordozóval. Németország, amely technológiában, elkötelezettségben és beruházásokban is élen jár a fenntartható energiatermelés fejlesztésében, például pillanatnyilag főként barnaszén- vagy lignit-tüzelésű szénerőművekkel oldja meg a naperőművek vagy a tengeri offshore szélerőműparkok termelés-kiegyenlítését.
Ezekhez képest egy modern, többciklusú gázerőmű kategóriákkal tisztábban, és nagyjából feleannyi károsanyagkibocsátással tud üzemelni.
A fogyasztáscsökkenés a jelentős áremelkedés logikus következménye, hiszen, ha egy termék ára egyik hétről a másikra az ötszörösére, tízszeresére emelkedik, akkor azzal a lakossági és ipari fogyasztók is egyaránt spórolni fognak. A kérdés inkább az, hogy az energiaárak konszolidálódásával párhuzamosan fennmarad-e az alacsonyabb fogyasztás vagy minden visszatér a rendes kerékvágásba.
Ha viszont a hosszú távú kapacitáslekötéseket vizsgáljuk, a másfél hete tartott éves aukciónkon azt látjuk, hogy a piaci szereplők földgáz iránti elkötelezettsége töretlen:
az egy évnél hosszabb távú kapacitáslekötések a következő 15 éves időszak összességét tekintve a 2022-es lekötési fordulóról a 2023-as lekötési fordulóra megháromszorozódtak, miközben a hangsúly egyértelműen a déli betáplálási pontok felé tolódott.
Egyes szereplők komolyan lobbiztak az Európai Unióban, hogy az atomenergia mellett a földgáz is kerüljön be az EU által támogatott zöldenergiák közé, hiszen magas hatásfokkal, relatív tisztán és kiszámíthatóan lehet vele energiát előállítani. A tagállami vezetők és az uniós intézmények közötti éles vita azóta is tart, Ausztria például jogi úton is megtámadta a taxonómia rendeletben foglaltakat. Mennyire tekinthető mégis zöldenergiának a földgáz?
Az említett törekvéseket is elsősorban az hajthatta, hogy az energiaátmenethez szükség van a földgázra, és hogy ebben a kiegyenlítő szerepben helyette jobbára csak szennyezőbb energiaforrások állnak rendelkezésre. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy a gáz elégetésével is keletkeznek káros anyagok, azonban sokkal kevesebb, mint ha például egységnyi energiát lignitből akarnánk előállítani. Ez azonban csak addig igaz, ameddig a kitermelés, szállítás, elosztás és felhasználás, vagyis az egész ellátási lánc mentén összesen 3% alatt marad a széndioxidnál jóval károsabb metán szivárgása.
Ezen érték felett a földgáz felhasználásából származó energia már nem tekinthető tisztábbnak, mintha például, ha az szénből származna.
Ezért a gáziparnak komoly erőfeszítéseket kell tennie, hogy a metánemisszió lényegesen csökkenjen. Ez költséges feladat, de elengedhetetlen a gázipar hosszútávú versenyképességének megtartásához. A hazai földgázfogyasztáshoz viszonyítva az FGSZ szivárgása 0,01 százaléknyi, amely talán elenyészőnek tűnik, mégis ennek csökkentése további kiemelt figyelmet és számos beruházást igényel. A szivárgási helyek detektálása, a szivárgási emisszió pontos meghatározása és a szivárgások mielőbbi elhárítása érdekében az elmúlt évben rendszeresítettük metánszivárgás-detektálási- és elhárítási tevékenységünket, amelyet saját kivitelezésben végzünk.
Évek óta formálódik egy európai szintű metán-emissziós szabályozás, amelynek pontos részletei még nem ismertek, de az biztos, hogy a többi piaci szereplőnek is hozzánk hasonló beruházásokat kell megvalósítania és új működési protokollokat bevezetnie, hogy megfeleljen majd az új előírásoknak. A jelenlegi szabályozás furcsa paradoxona, hogy miközben a szén-dioxid kibocsátást nagyon szigorúan és pontosan mérik, - az összes ipari szereplő fizeti a kvótákat ez után -, az üvegházhatás szempontjából 20 éves időtávon nagyjából nyolcvanszor károsabb metánkibocsátást egyelőre semmilyen módon nem szabályozzák.
Iparági szinten tapasztalható egyfajta aggodalom, hogy az eddigi szabályozatlanság után most az EU „túllő” majd a célon, és ésszerűtlen, egyben aránytalanul költséges eljárásrendet követel majd meg a gázipari szereplőktől.
Mi lehet Európában és Magyarországon a földgáz jövője? Folyamatos fogyasztáscsökkenéssel érdemes számolni, míg végül teljesen eljelentéktelenedik az energiamixen belül?
Ellenkezőleg: gáznemű energiahordozóra Magyarországon és Európában még nagyon hosszú ideig szükség lesz, legalább 20-30 éves távlatban érdemes vele számolni. Más kérdés, hogy a jogszabályi környezetet, a fenntarthatósági törekvéseket és egyéb szempontokat figyelembe véve, a majdani gázinfrastruktúrában milyen gázmolekulák fognak keringeni. Európa-szerte egyaránt kibontakozóban van a biometán- és a hidrogén forradalom, Dánia például teljes gázfogyasztásának közel 40 százalékát biometánból biztosítja. A hidrogén pedig rendkívül sokrétűen felhasználható anyag, így többek között bizonyos arányig a földgázhoz is hozzákeverhető különösebb kockázatok nélkül.
Prognózisunk szerint, minden elektrifikáció mellett is marad 2040-re még 6-7 milliárd köbméternyi össz-gázfogyasztás Magyarországon, de lehet, hogy ennek már 20 százaléka biometán, 10 százaléka pedig hidrogén lesz.
Az energiamix kialakításához fontos áttekinteni, hogy egy adott energiaigényt milyen mértékben tudják az elektronok, és milyen mértékben a molekulák kielégíteni. Vegyünk egy extrém és szándékosan leegyszerűsített példát: egy Magyarországhoz hasonló adottságokkal rendelkező ország elhatározza, hogy kizárólag megújuló energiát - napenergiát és biometánt - fog használni energiaigénye kielégítésére. Egységnyi földterületen napelemekkel hússzor annyi energiát lehet előállítani, mint amennyit abból a biometánból, amennyi ugyanazon a területen zajló mezőgazdasági termeléséből előállítható.
Mégis, a jellemző napi villamosenergia-fogyasztási szokásokat és a napelemes termelés jellegzetességét figyelembe véve, ennek a képzeletbeli országnak a villamosenergia-fogyasztás 60%-át biometánból kellene fedeznie, annak érdekében, hogy a villamosenergia-ellátás problémamentes és folyamatos legyen. Hiábavaló tehát elektron-előállítás húszszoros hatékonyságtöbblete, a molekulákra – ha úgy tetszik, aránytalanul magas mértékben – továbbra is szükség lesz majd.
Magyarországra ma milyen infrastruktúrán keresztül tud jönni a gáz a hazai kitermelés mellett? Hogyan próbálja meg az ország diverzifikálni a beszerzési forrásokat?
A diverzifikációhoz két dolog szükséges: megfelelő infrastruktúra, valamint olyan elérhető alternatív forrás, amely kereskedelmi szempontból is életképes. Magyarországon ez idáig mind a szállítóvállalat, mind a kereskedők kihasználták az összes felmerülő diverzifikációs lehetőséget. Ami az infrastrukturális részt illeti, megépítettük és üzemeltetjük az összes interkonnektort, az FGSZ vezetékrendszere hat országgal van összekötve, és a hetedikkel is tervezzük a beruházást.
Négyszer annyi betáplálási kapacitásunk van, mint amennyi az ország eddig jellemző teljes éves fogyasztása.
A kereskedők pedig tavaly több mint egy milliárd köbméter gázt hoztak be Romániából, több mint egy milliárdot Horvátországból, és több mint 1,5 milliárd köbméter volt a hazai termelés, vagyis az elfogyasztott 9,4 milliárd köbméter gázból körülbelül 3,5 milliárd már vélhetően nem orosz eredetű. Folyamatosak a törekvések arra, hogy még több alternatív gáz juthasson el hazánkba.
Ha kitekintünk környezetünkre, és megvizsgáljuk, hogy a régió tengerparttal nem rendelkező országainak – Ausztriának, Csehországnak, Szlovákiának és Magyarországnak - milyen diverzifikációs lehetőségei vannak, viszonylag szűk mozgástérrel kell szembesülnünk. A háború előtt a négy ország 32 milliárd köbméternyi éves össz-fogyasztásából 30 milliárd Oroszországból származhatott. Ha azt keressük, hogy ténylegesen honnan lehet többletmolekulát behozni az említett országokba, akkor azt látjuk, hogy hiába állna rendelkezésre megfelelő szállítókapacitás például Olaszországból Ausztria felé, ha Olaszország is csak mostanra képes körülbelül annyi alternatív forrást beszállítani, mint amennyi a saját ellátásához szükséges.
Hiába óriási a kapacitás Németországból Ausztria és Csehország irányába, ha az elérhető, zömében új visszagázosító terminálok útján Németországba bejövő gázmennyiség elsősorban helyben, az országon belül fogy el. A lengyel-szlovák összekötő megvalósulása sem hozott áttörést, mert hiába a közvetlen összekötés Lengyelország irányából, az új balti vezetéken és a visszagázosító terminálokon Lengyelországba érkező gázmennyiségre legalább az évtized közepéig a lengyelek tartanak elsősorban igényt, a kieső orosz források pótlása és a széntüzelés kivezetése miatt. Romániában is hasonló a helyzet, igaz, a közelmúltban fontos döntések születtek a fekete-tengeri Neptun gázmező kitermeléséről, amellyel az ország az évtized második felére a kontinens fontos gázexportőrévé válhat.
Ha minden elméleti lehetőséget összeadunk, akkor rövidtávon az említett szárazföldi országok legfeljebb 8-9 milliárd köbméternyi alternatív földgázhoz juthatnak hozzá, amivel nem lehet pótolni az említett 30 milliárd köbméternyi orosz mennyiséget.
Hol kellene megvalósulni beruházásoknak ahhoz, hogy mégis szignifikáns többletforrás érkezhessen a régióba?
Ha azt akarjuk, hogy Közép-Európában is legyen több alternatív forrás, akkor mindenképpen az akár Törökországból, akár Görögországból kiinduló, Bulgárián, Románián és Magyarországon Szlovákia felé áthaladó korridort érdemes fejleszteni. A Transz-Balkán vezeték elemeit felhasználva, további kompresszor- és kisebb vezeték-fejlesztésekkel egy komoly szállítási folyosót lehetne létrehozni. Pontosan ennek a folyosónak a megvalósítása érdekében hoztuk létre a szlovák, a román és a bolgár rendszerüzemeltetőkkel közösen az úgynevezett Szolidaritási Gyűrű kezdeményezést, és törekszünk arra, hogy EU-s szinten finanszírozást találjunk a projektre, amely déli irányból nyitna utat az alternatív földgázforrások számára.
A kezdeményezésben rejlő potenciált elsőként Azerbajdzsán ismerte fel, és írt alá a négy érintett országgal egy együttműködési megállapodást.
Ennek a korridornak kapcsán beszélhetnénk a bővülő görög LNG-terminálokba érkező mennyiségekről is, vagy a potenciális izraeli, egyiptomi, ciprusi termelvényről, a török LNG terminálokba kikötő mennyiségekről, a felfutó török termelésről, vagy akár Irak kurdisztáni részén kitermelt földgázról. Ebben a szélesebb régióban nagy forráslehetőségek összpontosulnak, és a szállítási rendszerüzemeltető társvállalatokkal együtt az lenne a feladatunk, hogy Bulgária határától a Kárpát-medencéig megteremtsük azt az összeköttetést, amely nemcsak Magyarország, hanem az egész térség ellátásbiztonságát nagyban szolgálná.
Méltánytalanságnak érzem ugyanakkor, hogy míg az elmúlt időszakban az EU minden olyan törekvésben igyekezett finanszírozói szerepet vállalni, amely az egyes országok, régiók ellátásbiztonságát növelte, addig pont a leginkább kiszolgáltatott közép- és délkelet-európai térség fejlesztéseiben most kevésbé aktív.
Az említett folyosó magyarországi szakaszához szükséges beruházásokat javasoltuk Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervébe, de a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközből (RRF) származó források csúszása miatt ezeket egyelőre nem tudjuk megvalósítani. Hozzátenném, hogy a magyarországi fejlesztésekbe is csak akkor érdemes belevágni, ha a bolgár és román beruházások is megvalósulnak.
Az EU-nak nem tagállamonként kellene finanszíroznia külön-külön a projekteket, hanem a teljes korridor fejlesztését egy komplex egységben kellene kezelnie.
Sok szó esik a krki LNG-terminálról, ahonnan – visszagázosítás után - közvetlenül el tud jutni a cseppfolyósított földgáz Magyarországra. Sokáig reális lehetőségnek tűnt, hogy a magyar állam vagy állami szereplők beszállnak a terminál fejlesztésének finanszírozásába, azonban ez később nem valósult meg. Hogy áll most a kapacitásbővítés, mikor lehet nagyobb mennyiségű gázra számítani ebből az irányból? Mennyire kell tartania a hazai fogyasztóknak az esetleges magasabb rendszerhasználati díjakból fakadó árnövekedéstől?
Valóban, a már meglévő terminál megépítése előtt hosszú ideig tárgyalt a két fél egymással a beruházás finanszírozásáról. Végül a horvát kormány teljesen nemzeti, illetve EU-s forrásból fejlesztette a létesítményt, és ugyanígy tervezi a jelenlegi évi 2,9 milliárd köbméteres kapacitást 6,1 milliárdosra növelni. A tervek szerint a 2025-ös gázév kezdetére készül el a beruházás, ami azt jelenti, hogy a krki többletkapacitás 2025 októberétől áll majd rendelkezésre. Ugyanakkor ahhoz, hogy a többletmennyiség Magyarországra is eljusson, a horvát földgázszállító rendszeren belül jelentős mértékű vezetékfejlesztés szükséges, ami várhatóan további két évet vesz majd igénybe. Ha ezek a beruházások horvát oldalon 2027-ig megvalósulnak, a drávaszerdahelyi határkeresztező ponton a jelenlegi éves maximum 1,75 milliárd köbméternyi kapacitás 3,5 milliárdra bővülne, ami a kereskedők számára többletlehetőségeket teremt.
Ez a konkrét példa is jól szemlélteti, hogy a diverzifikációhoz idő kell.
Európában – így Magyarországon és Horvátországban is – a vezetékek üzemeltetői, jelen esetben mi, az FGSZ Zrt. a kereskedők által fizetett rendszerhasználati díjból finanszírozzák a szolgáltatásukat, és valósítják meg a beruházásokat. A nagynyomású földgázvezeték-hálózat rendszerhasználati költségei más energiarendszerekéhez képest alacsonyak. Egy adott energiamennyiség „A” pontból „B” pontba eljutásának messze leghatékonyabb módja a vezetékes földgázszállítás, és ez a hatékonyság a fajlagos szállítási árakban is visszatükröződik.
A mindenkori rendszerhasználati díjak még abban az időben sem befolyásolták különösebben a gázkereskedelmi ügyleteket, amikor a gáz ára alacsonyabb volt, a jelenlegi magasabb termékárakhoz képest pedig a szállítási díjak aránya tovább csökkent.
Ezért figyelhető meg egyre gyakrabban, hogy a kereskedők egy inkább "túlkötik" a kapacitásokat, előre biztosítva a reménybeli mennyiségek leszállításának lehetőségét, mintsem, hogy egy túl alacsony lekötés esetén veszni hagyjanak egy kedvező arbitrázs-lehetőséget.
Az elmúlt évek, évtizedek egyik legnagyobb eredménye, hogy szinte minden környező országgal kiépültek a földgáz-összeköttetések, amelyek jelentősen megnövelték a hazai ellátásbiztonságot. Az összes szomszédunk közül egyedül a szlovén gázhálózattal nincs még közvetlen kapcsolat. Tervben van az összeköttetés megvalósítása?
A két ország régi törekvése, hogy legyen infrastrukturális összeköttetés a rendszereink között. Ami a tervezett kapacitásokat illeti, korábban voltak ambiciózusabb terveink is, de ezekről az összességében csökkenő gázfogyasztás és az infrastruktúraépítés növekvő költségei miatt lemondtunk. Ma arra törekszünk, hogy a két rendszer ténylegesen össze legyen kapcsolva, ehhez Nagykanizsától egy új, 40 kilométeres vezetéket kellene megépítenünk a szlovén-magyar határig, Szlovéniában pedig további 75 kilométer új vezetékre lenne szükség, valamint egy kompresszor-fejlesztésre. Idővel szükséges lehet egy kisméretű villanymeghajtású kompresszor nagykanizsai telepítésére is. Mindezzel egy olyan összeköttetés tudna létrejönni, amely körülbelül félmilliárd köbméter földgáz mozgatását tenné lehetővé mindkét irányba.
Ez számunkra további diverzifikációs lehetőséget jelentene, a szlovén fél számára pedig elérhetővé válna a pusztaedericsi földalatti gáztároló, amivel növelhetné saját ellátásbiztonságát, tekintettel arra, hogy saját gáztárolói kapacitásokkal nem rendelkezik.
Az elvi megegyezés megszületett, a műszaki-technikai lehetőségeket minden oldalról körbejártuk. Magyarország a saját magára vonatkozó fejlesztési összegeket a már említett EU-s helyreállítási alapból finanszírozná, és az erről szóló döntést követően tudunk a projekthez konkrét céldátumot kötni.
2022-2023 egyértelműen az elmúlt évtizedek legzaklatottabb időszaka volt Európa energiaellátásában. Úgy tűnik azonban, hogy a kontinens, és ezen belül Magyarország is biztos lábakon áll, a szolgáltatás folyamatos, nem kell aggódniuk a fogyasztóknak a földgázellátás miatt. Melyek azok a lépések, fejlesztések, amelyek a legfontosabbak voltak az FGSZ-nél?
Tavaly nagyon kifeszített helyzetbe kerültek a földgázpiacok és így a földgázszállítási rendszer is jelentős terhelést kapott, a működését mégis hiba nélkül tudtuk biztosítani. A legnagyobb eredménynek azt a rugalmasságot tartom, amivel kis túlzással olykor egyik hétről a másikra át tudtuk állítani a rendszereinket más betáplálási irányokra: volt olyan összekötőnk, ahol a megszokott irányú gázáramlást akár napokon belül többször is meg kellett fordítanunk. Míg korábban az ország gázellátása döntően keleti irányból valósult meg, addig tavaly már 4,8 milliárd köbméter gáz jött be Szerbia felől, és 3 milliárdnál is több Ausztria felől. Ennek a megvalósítása mind irányítási szempontból, mind az egyes munkatársak területi munkavégzése szempontjából sokkal több figyelmet igényelt. Veszélyes üzemben dolgozunk, ahol egy apróbb hiba is nagyon súlyos következményekkel járhat.
Mi pedig egy kritikus időszakban hibátlanul teljesítettük a feladatainkat, emiatt különösen büszke vagyok a csapatunkra.
Ezen felül a lehetőségeinkhez mérten, az igen szűk, és törvényileg rendkívül szigorúan szabályozott mozgásterünkben igyekeztünk a kereskedőknek is segíteni. Ennek jó példája a tavaly decemberben indított, vezetékkészletből nyújtott rugalmassági szolgáltatás, amely rajtunk kívül Európában egyedül csak Hollandiában működik. Ennek az a lényege, hogy a rendszerhasználók az egyes gáznapon kialakuló kereskedelmi egyensúlytalanságokat erre a célra az FGSZ által dedikáltan elkülönített – a szállítási funkció végrehajtásához nem szükséges – gázkészlettel szemben rendezhetik.
Ezzel a szolgáltatással így lehetőségük nyílik a kiegyensúlyozási folyamat során elszámolásra kerülő földgázmennyiségük csökkentésére.
Tehát lényegében segít a kereskedőknek csökkenteni az egyensúlytalansági pozícióikhoz kapcsolódó költségeket. Az általunk üzemeltetett 6000 km vezetékben körülbelül 70 millió köbméter gázkészlet van, amelyből körülbelül 1 millió köbméternyi mozgásteret tudunk ilyen célra használni. Amióta bevezettük a szolgáltatást, egyre több kereskedő veszi igénybe, mert valós támogatást, költségcsökkenést jelent számukra.
Nemrég jelentették be, hogy Norvégia és Németország között kezdhetik el megépíteni Európa leghosszabb, 1800 kilométeres, dedikáltan hidrogén szállítására alkalmas csővezetékét. Eközben számos ország a hidrogén földgázhoz keverésén és az országos földgázhálózatba való betáplálásával kísérletezik. Hogy áll Magyarország a hidrogént érintő fejlesztésekben, egyáltalán milyen szerepe lehet az ország energiaellátásában?
A hidrogén egy rendkívül sokoldalúan, ugyanakkor csak komoly technológiai nehézségekkel együtt felhasználható gáz. Egyelőre az előállítása, tárolása, szállítása és felhasználása egyaránt viszonylag drága, de az már most látszik, hogy Európában komoly szerepet szánnak a felhasználásának. A földgázhoz hasonlóan, az energiaátmenetben kaphat szerepet, hiszen a megújuló energiatermelés kiegyenlítésére is alkalmas. A termelési csúcsokon zöldárammal, elektrolízissel lehet zöldhidrogént előállítani, a völgyidőszakokban pedig ezt egy másik eljárással árammá visszaalakítani.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a szakmában Power-to-Gas-to-Power ciklusnak nevezett eljárás hatékonysága alacsony, az energia kb. 60%-a a két átalakítás során elveszik.
A tiszta hidrogén klasszikus lakossági felhasználásra nem alkalmas, de például a hidrogént anyagában már egyébként is használó ágazatokban, mint a kőolajfinomítás, műtrágyagyártás, vagy egyéb energiaintenzív ipari létesítményekben, mint az üveggyártás - ahol nagyon nagy hőmennyiségre van szükség - remekül alkalmazható. Azokban az országokban, amelyek jól el vannak látva természeti adottságokkal, mint Norvégia vagy Omán, ott a zöld acélgyártás, amely nélkülözi a fosszilis energiafelhasználást, lassan valósággá válik, és előbb-utóbb versenyelőnyt jelent majd azokkal szemben, akik drága szén-dioxid kvótákkal vásárolják meg a gyártás jogát.
A tiszta hidrogén-felhasználás mellett lehetőség van a hidrogén földgázhoz keverésére is, amely egy rendkívül jól skálázható módszer arra, hogy a hidrogéntermelés képessége anélkül épülhessen ki, hogy jelentősebb ráfordításokkal kellene egy teljesen különálló infrastruktúrát kialakítani. Azt már ma is tudjuk, hogy 2%-os bekeverési arányig az FGSZ rendszere alkalmas a kevert gázok fogadására, ezt felmértük és hamarosan elkezdjük a magasabb, 10%-os bekeverési arány felmérését is. Ezeket a törekvéseinket a kormányzat is támogatja. Iparági konszenzus szerint a 20% feletti bekeverésnek már nincs gazdasági racionalitása.
Középtávon, a 2040-es, 2050-es évekre el tudunk jutni oda, hogy egy olyan hidrogén-földgáz-biometán keverék legyen a rendszerünkben, aminek egy jelentős része hazai forrásból származik, így tovább erősíti az energiaszuverenitási törekvéseket.
A hiányzó EU-s és magyar szabályozás miatt ugyanakkor számos kérdés nyitott, mint például a hidrogéntermelés lehetősége az egyes szereplők számára, a betáplálás szabályai, a bekeverési kötelezettség vagy akár a tarifa-mentesség a határpontokon. Egy ösztönző piaci szabályozás segíthetné előbb a biometán, később pedig a hidrogén piac és szállítás felfutását is.
A Mol az FGSZ Zrt. anyavállalataként idén tavasszal jelentette be, hogy megvásárolja Magyarország egyik legjelentősebb biogáz üzemét Szarvason. Mekkora jelentőségű ez a beruházás, az ott megtermelt biometán milyen módon juthat el a fogyasztókhoz?
Ez a vásárlás is jól illeszkedik egy olyan hosszútávú stratégiába, amely a körforgásos gazdaság, a fenntarthatóság, az energiafüggetlenség, valamint a szolgáltatási- és termelési portfólió diverzifikálásának jegyében született.
A biometánt általában az agráriumhoz vagy hulladékgazdálkodáshoz kapcsolódó tevékenységként lehet hatékonyan előállítani, ezért a szerves trágya, élelmiszeripari melléktermékek, szennyvíz mind-mind olyan alapanyagok, amelyek jelentősége a jövőben felértékelődik.
A keletkező biogáznak egy szigorú tisztítási folyamaton kell átesnie, mielőtt biometánként betáplálásra kerülhet a hálózatba, ráadásul ennek energiaigénye is van, hiszen ezt kompresszorozással kell megoldani.
A jelenlegi és várhatóan a jövőbeni energiaárak, valamint a technológia elmúlt évtizedes fejlődésének köszönhetően ma már érdemes a biometánnal nagyobb léptékben foglalkozni, különösen, hogy a meglévő földgázrendszerben – a minőségi követelményeknek való megfeleltetés után – gond nélkül szállítható. Végeztünk egy felmérést a potenciális biogáz termelő telephelyeknél szerte az országban, és kiderült, hogy döntő részüknél előbb-utóbb szükségessé válhat a szállítórendszeri betáplálás lehetőségét is kiépíteni, mivel a térségi elosztórendszerek megfelelő pufferkapacitás híján nem lesznek képesek kezelni a beérkező gázmennyiséget. A megújuló energiához hasonlóan – szoros korrelációban a nap- és hőenergiával – ráadásul pont akkor termelődik a legtöbb biometán, amikor felhasználásának mértéke alacsony. Ezt a kihívást csak szállítórendszeri betáplálással lehet lekezelni, ami persze az FGSZ-re is komoly feladatokat fog róni.
Márciusban jelentették be, hogy a várható főként ipari elektromos energia igény kielégítésére három nagyteljesítményű kombináltciklusú gázerőmű (CCGT) fog megépülni Magyarországon. Milyen fejlesztések szükségesek ezek kiszolgálásához a hálózatban?
Mivel az elmúlt időszakban gázfelhasználás csökkenés volt inkább jellemző, az említett gázerőművek fogyasztása inkább csak stabilizálni fogja a földgázfogyasztás jelenlegi szintjét. A blokkok közül egy a Mátrai Erőmű területén fog megépülni, ami segít a lignitalapú áramtermelésről egy tisztább forrásra átállni. Bár jelentős fogyasztónak fognak számítani, gázigényük kielégítése nem jelent majd gondot – egy új gázátadóállomás létesítéssel, és kisebb szállítóvezeték-fejlesztéssel a gázerőművek kiszolgálását biztosítani tudjuk.
Címlapkép és fotók: Kaiser Ákos - Portfolio
A cikk megjelenését az FGSZ Zrt. támogatta.
