A második szakasz: a 2006-os fordulattól a válság kitöréséig.
Az inflációs cél folyamatos el nem érésének konkrét oka az első szakaszban, 2001-06 nyara között elsősorban a lehetőségeket messze meghaladó költségvetési költekezés és reáljövedelem-emelkedés. A túlzott monetáris szigor egyensúlyt romboló hatása ekkor még korlátozottabb, noha egyáltalán nem mellékes, a devizahitelezés már ekkor meglódul. A 2006 nyarán megkezdett kiigazítás, a nyílt válság elkerülésének szándéka elkerülhetetlen és jelentős növekedési veszteséget okozott. Ezzel teljes mértékben elkanyarodtunk a régió uniós csatlakozást követő viharos növekedésétől. 2006 nyarán, a költségvetési kiigazítással kezdődő második szakasz a monetáris politikát jóval nehezebb, új feltételek közé helyezte. A felbillent külső és belső pénzügyi egyensúlyt, az ikerdeficitet kellett volna lefaragni, a lehető legkisebb növekedési áldozat mellett, az inflációt is kézben tartva. Ezt nem sikerült elérni. A célt jócskán meghaladó infláció oka ekkor elsősorban maga a kiigazítás rövidtávú hatása volt. Ezt váltotta fel egyre inkább a túlzottan szigorú, a külső és belső, gazdasági és pénzügyi egyensúlyt romboló monetáris politika. A költségvetési drasztikus keresletszűkítést figyelmen kívül hagyva az MNB fenntartotta, néha tovább szigorította a monetáris kondíciókat. Nem mozdult el egy alkalmazkodó, akkomodatív irányba. Ezért szándékával szöges ellentétben a forintpiacon fenntartott, formailag nagyon szigorú monetáris kondíciók a magánszektort, vagyis nemcsak a lakosságot, de az üzleti szférát is egyre erőteljesebben a devizahitelezés területére szorították.
A jegybank minden idegszálával az infláció letörésére összpontosított, a kissé voluntarista módon értelmezett alapfeladatával összhangban. A nominális forintkamatok emelésével, az árfolyam külső egyensúlyt gyengítő felértékelésével a tankönyvek ajánlásainak megfelelően járt el. A várt, remélt eredmény azonban elmaradt. A gyakorlatban ugyanis a monetáris szigorítás szelektívvé vált, csak a forintpiacon fejtett ki korlátozott hatást. Ezzel egyidejűleg a hazai és a külföldi kamatkülönbözet szélesedése, a forint felértékelődése ellenállhatatlanul sodorta a gazdaság szereplőit a devizaeladósodás felé. Minél szigorúbbá váltak a monetáris kondíciók forintban, rövidtávon és látszólag annál vonzóbbá vált a devizában történő eladósodás.
A jegybank mintha megfeledkezett volna arról, hogy saját kezdeményezésére 2001 nyarán megnyitotta az utat a belföldi szereplők egymás közötti korlátlan devizatranzakciói előtt, ami addig tiltva volt. Ezzel érdemben korlátozta a saját manőverezési lehetőségeit. Forintban ugyan valóban fékeződött, tíz százalék alá esett a hitelállomány éves emelkedése, de devizában meghaladta az évi harminc százalékot. Ez utóbbi brutálisan gyors hitelexpanzió viszont olyan túlkeresletet generált, ami semlegesítette a költségvetési egyensúly javulásának kedvező hatásait. Így fennmaradt a belföldi túlkereslet és ezzel párhuzamosan elmaradt a feltétlenül szükséges külső egyensúlyi konszolidáció. Egyúttal az MNB szigorító, antiinflációs lépései a devizahitelezés elszabadulása okán ugyancsak hatástalanok maradtak. A célt tévesztett, csak a forintpiacon érzékelhető monetáris szigorítás így teljes egészében kiiktatta a költségvetési megszorítás külső és belső pénzügyi egyensúlyt javító hatását. A külső egyensúly fenntarthatatlan hiánya (a folyó fizetési mérleg évi nyolc százalékos hiánya, a külső, bruttó és nettó adósságállomány megállíthatatlannak tűnő növekedése), az elszabadult belső kereslet, most nem a költségvetés, hanem elsősorban a magánszektor eladósodása által hajtva tartotta stabilan magasan az aktuális inflációt és az inflációs várakozásokat.
- A monetáris politika céljai és lehetőségei.
- Az első szakasz: 2001-től a 2006-os fordulatig.
- A második szakasz: a 2006-os fordulattól a válság kitöréséig.
- Harmadik szakasz: a válságtól 2013- ig.
- Negyedik szakasz I.: az új ciklus inflációs rekordja.
- Negyedik szakasz II.: külső sérülékenység és monetáris politika.
- Negyedik szakasz III.: nyereség és árfolyam-politika.
