Elemzés

Ez a leggyűlöltebb jelenség, ami egy gazdasággal történhet - és sokak szerint most elemi erővel szakad a nyakunkba

Ez a leggyűlöltebb jelenség, ami egy gazdasággal történhet - és sokak szerint most elemi erővel szakad a nyakunkba

Tízéves csúcsokat dönt az infláció a legnagyobb gazdaságokban, a termelői árak emelkedése pedig 40-50 éve nem látott szinten van. Az energiaválság az egekbe lökte az árakat, több vállalat termelése ideiglenesen leállt a kimaradó energiaszolgáltatás miatt. A magas lakossági árak lassuló aktivitással járnak, ahogy a koronavírus-járvány ismét erőre kapott, a gyárak pedig ellátási gondok miatt nem tudnak termelni. A helyzetet szállítási és strukturális hiánytünetek is nehezítik. A GDP-adatok a harmadik negyedévben csalódást okoztak az Egyesült Államokban és Kínában is, utóbbi helyen szokatlan mértékben lassult a gazdaság. Sokak szerint ez még csak a kezdet: az áremelkedés nem enyhül, miközben a gazdasági növekedés elapad, így beköszönt a lakosság szegényedésével járó stagfláció. Ha a jelenlegi helyzetből indulunk ki, a stagfláció réme valóban reális veszélynek tűnik, az amerikai, kínai és európai adatok mögé nézve azonban látszik, hogy egyáltalán nem fekete-fehér a helyzet.

Hitel és biztosítás: egyre kevesebb közvetítő osztozik egyre nagyobb tortán

Hitel és biztosítás: egyre kevesebb közvetítő osztozik egyre nagyobb tortán

Jól kirajzolják a hitel- és a biztosítási piac válsággörbéje közötti különbségeket az MNB minap közzétett közvetítői adatai. A független biztosításközvetítők 51 milliárdos, a hitelközvetítők 9 milliárd forintos jutalékbevételt értek az első félévben, és bár mindkét szám kétszámjegyű éves növekedést takar, a hitelközvetítők egy gödörből kászálódnak ki, a biztosításközvetítőknél viszont zavartalan volt a növekedés a járvány alatt is.

Új konstrukció került a NAV célkeresztjébe

Új konstrukció került a NAV célkeresztjébe

Lassan már nemzeti sporttá válik a magáningatlan-beruházások cégvagyonból történő megvalósítása. Bár a megoldás kecsegtetőnek tűnik, az rengeteg kockázatot hordoz magában. Az ilyen konstrukciókat ráadásul a NAV célkeresztbe vette.

Elkeserítő tudatlansággal indultunk neki a 4. hullámnak

Elkeserítő tudatlansággal indultunk neki a 4. hullámnak

Minden korábbi előrejelzést cáfolva, az előző két járványhullámhoz hasonló intenzitással kezdett el terjedni a koronavírus most ősszel is. A fertőzések, kórházi és súlyos esetek száma és sajnos a halálozások alakulása is hasonló meredekségű görbéket írnak le, mint egy éve vagy tavasszal. Sokan próbálják kutatni az okokat.

A szerb cukorkirály bevásárolja magát a magyar bankszektorba

A Sopron Bank Magnet Bank általi megvásárlása után újabb akvizíció készül a magyar bankszektorban: látszólag egy ciprusi-szerb-szlovén konzorcium, valójában azonban a szerb üzleti élet elmúlt évtizedeinek legmeghatározóbb milliárdosa, Miodrag Kostic nagybefektető vásárolhatja be magát a magyar bankszektorba az orosz Sberbank számos régiós leánybankjának, köztük a tavaly ismét veszteségesen működő magyar érdekeltségnek a megvételével.

Hét lesújtó ábra a magyar kórházak terheléséről - A kormány hamarosan léphet a járványhelyzet miatt

Hét lesújtó ábra a magyar kórházak terheléséről - A kormány hamarosan léphet a járványhelyzet miatt

Tombol a negyedik járványhullám Magyarországon és ez a kórházak terhelésén is érzékelhető, sőt. Olyan tempóban emelkedik a kórházakba, valamint lélegeztetőgépre kerülő betegek száma, mint korábban szinte soha. A tavalyi tapasztalatok alapján sajnos idén ősszel sem kizárt: pár héten belül eljöhet az a pont, amikor az állami kórházak annyira leterheltek lesznek covidos betegekkel, hogy a kormánynak korlátoznia kell az egészségügyhöz való hozzáférést, például a halasztható beavatkozások felfüggesztésével. A kormány abban bízhat, hogy pár hét múlva már effektív lesz a múlt héten elrendelt szigor hatása és az őszi szünet (a kontaktusok csökkenésén keresztül) is segít, így a járványgörbe laposodhat és a kórházak terheltségének növekedése nem lesz ilyen meredek.

EMAG-vezér: Mindent akarunk árulni, ami az interneten kapható

EMAG-vezér: Mindent akarunk árulni, ami az interneten kapható

Ötszáz csomagautomata telepítését tűztük ki célként az év végéig, amely egy év alatt nagyobbra nőtt, mint az összes más csomagautomata megoldás az országban. Folyamatosan fejlesztjük a piacterünket, a Marketplace-t, a jelenlegi 5 ezer partnerünket a következő három évben 15 ezerre bővítenénk. Pillanatnyilag csaknem 3,5 millió termékünk van, és ezzel a nagy partnerszám-növekedéssel akár 7 millióra is nőhet - árulta el Várkonyi Balázs. Az eMAG-Extreme Digital ügyvezető igazgatója a Portfolio-nak adott interjújában a fekete pénteki akciók mellett beszélt arról is, hogy Magyarországról volumenbizniszt üzemeltetni nehéz, de az eMAG és az Extreme Digital fúziójának megszilárdítása után innen indulnának el a további országok meghódítására.

Eljött a Fed nagy napja: ma bejelentheti a fordulatot a jegybank

Eljött a Fed nagy napja: ma bejelentheti a fordulatot a jegybank

Hónapok óta várakozás övezi a Fed eszközvásárlási programjának sorsát, amelynek kivezetéséről már június óta hallunk. A várakozások ma érhetnek véget: szinte biztos, hogy a jegybank ma be fogja jelenteni a taperinget, és megismerjük a kulcsfontosságú részleteket is. A taperinggel kapcsolatos legfontosabb kérdések: mikor kezdődik, milyen lesz a kezdeti ütem, és mikorra tervezik lebonyolítani. A mai bejelentés a gazdasági lassulás ellenére annyira biztosnak tűnik, hogy a befektetőket sokkal inkább Powell inflációval kapcsolatos üzenetei izgatják, és ezzel kapcsolatosan is hallhatunk ma a piaci idegeit borzoló kijelentéseket. Powellnek pedig személyesen is fontos lesz a mai ülés, mert könnyen lehet, hogy jegybankelnökként ma teheti meg az utolsó fontos bejelentését.

Miért robban a járvány Magyarországon? - Röst Gergely elemzi az okokat

Miért robban a járvány Magyarországon? - Röst Gergely elemzi az okokat

Az elmúlt két hétben jelentősen felgyorsult hazánkban a járvány terjedése. A szeptembert és október elejét jellemző mérsékelt ütemű növekedés után a kórházakban kezeltek száma 2800, a lélegeztetett betegeké 300 fölé nőtt, ami nagyjából a tíz nappal korábbi számok duplája. A vírus terjedését jellemző reprodukciós szám (hogy egy fertőzött átlagosan hány másik embert fertőz meg) pedig 1,2-ről 1,4-1,5-re emelkedett, ami magasabb érték, mint ami a második és a harmadik hullám felívelő szakaszát jellemezte. Ugyan korábban is előfordult már ilyen magas reprodukciós számunk, de csak rövid időszakokban és jóval alacsonyabb esetszámok mellett. Most viszont ez a gyors növekedés viszonylag magas esetszámok bázisáról indult meg.

Lejárt a törlesztési moratórium, most jön a kutya világ Magyarországon?

Lejárt a törlesztési moratórium, most jön a kutya világ Magyarországon?

Kevesebben jelentkeztek a hiteltörlesztési moratórium meghosszabbítására, mint sokan várták a bankpiacon: a június végi 27 százalékról 5-10 százalékra csökkent a moratóriumban érintett hitelek összeg szerinti aránya Magyarországon. Félő, hogy ennél többen vannak azért a potenciálisan fizetésképtelenek, így akár már 2022 első negyedévében megnőhet a 90 napon túl nem teljesítő hitelek aránya és állománya a magyar bankszektorban, az igazán sérülékenyek számára viszont csak a jövő év második fele lesz igazán kritikus.

Van néhány reménysugár, de nagyon megnőtt Magyarországon a gyermektelenek aránya (Interjú)

Van néhány reménysugár, de nagyon megnőtt Magyarországon a gyermektelenek aránya (Interjú)

Miközben Magyarországon a termékenységi ráta évekig tartó stagnálása után 2020-ban emelkedett az arányszám, addig a nemzetközi trendekben érdekes és meglepő változások tapasztalhatók - értékelte a legutóbbi termékenységi folyamatokat a Portfolio-nak adott interjújában Spéder Zsolt. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója beszélt arról is, hogy van néhány olyan trend idehaza, ami arra utal, hogy az elmúlt néhány évtized negatív termékenységi trendje megállt. Ugyanakkor amellett sem lehet elmenni, hogy a következő két évtizedben folyamatosan csökkenni fog a szülőképes korban lévő nők száma. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a termékenységi szint növekedésének legnagyobb akadálya, hogy megnőtt a gyermektelenség. Ismertetése szerint jelenleg egy átmenetben vagyunk: a korai gyermekvállalási mintáról a késői gyermekvállalási minta irányába.

Törlesztési moratórium: magyarok százezrei hoznak sorsfordító döntést vasárnap estig

Törlesztési moratórium: magyarok százezrei hoznak sorsfordító döntést vasárnap estig

Október 31-e, vasárnap estig kell kérelmet benyújtaniuk a bankjukhoz azoknak, akik rászorultak, és benne maradnának a hiteltörlesztési moratóriumban 2022. június 30-áig. Eddig csak pár százaléknyian éltek a lehetőséggel, ami azért kockázatos, mert sokan „leszoktak” a hiteltörlesztésről az elmúlt másfél évben, novembertől viszont ismét fizetniük kell, és később már nem lesz visszaút a moratóriumba. Röviden összefoglaljuk, amit most tudni lehet a témáról.

Most borul fel a magyar gazdaság külső egyensúlya - visszatért az ikerderficit

Most borul fel a magyar gazdaság külső egyensúlya - visszatért az ikerderficit

Hosszú évek után először borulhat fel a magyar gazdaság külső egyensúlya. A nemzetközi hatások és a koronavírus válság hazai következményei mellett a gazdaságpolitika is aktívan tesz azért, hogy a romló tendencia erősödjön. Jövőre vaskos folyó fizetési mérleg hiány keletkezhet, de várhatóan már az idén sem látunk többletet. Visszatért az ikerdeficit Magyarországra, vagyis amikor a gazdaság külső egyensúlyromlásáért elsősorban az állami túlköltekezés felel.

Hatalmas változás az adóperekben! – Szorul a hurok a NAV ellenőrzési gyakorlata körül?

Hatalmas változás az adóperekben! – Szorul a hurok a NAV ellenőrzési gyakorlata körül?

Az Európai Unió Bírósága közelmúltbeli magyar vonatkozású döntései korlátok közé szoríthatják a NAV, számlabefogadó felelősségét objektivizáló ellenőrzési gyakorlatát. Az EUB megállapításai nyomán az adózók számára világosabbá válhat, hogy a cégek mely partnerellenőrzések után helyezhetik nyugodtan levonásba az áfát és mely mulasztások vezetnek terhelő megállapításhoz, pervesztességhez.

Most érkezett: durván elszáll egyes lakáshitelek törlesztőrészlete

Most érkezett: durván elszáll egyes lakáshitelek törlesztőrészlete

Hiteladósok tömegeinek törlesztőrészletét meghatározó BUBOR-adatok láttak ma napvilágot: az MNB monetáris szigorítása révén 6-7 éve nem látott szintre emelkedtek a bankközi kamatok Magyarországon. A kis- és középvállalkozások mellett a gyakran változó kamatozású lakáshitellel rendelkezők vannak a leginkább kitéve ennek, egy 10 milliós tartozás esetében a novemberi törlesztőrészlet 3-8 ezer forinttal is magasabb lehet az előzőnél, és számításaink szerint egyre gyakoribb a 10%-ot is meghaladó törlesztőrészlet-emelkedés.

Szocho-csökkentés: a magyar gazdaság csodafegyvere

Szocho-csökkentés: a magyar gazdaság csodafegyvere

Az elmúlt években a munkáltatói járulékok (szocho) jelentős mértékben csökkentek (27%-ról 15,5%-ra), s a folyamat úgy tűnik jövőre sem áll meg, további jelentős járulékcsökkentés várható. A gazdasági szereplők részéről a szocho csökkentését széleskörű támogatás övezi, hiszen mérséklődnek a munkáltatók terhei, s ezáltal nagyobb béremelés válik lehetővé. A szocho lefaragása így mára valóságos gazdaságpolitikai csodafegyverré nőtte ki magát, melyet anélkül lehet bevetni, hogy észlelhető károkat idézne elő. A gazdaság egészét tekintve azonban a szocho markáns csökkentésének súlyos következményei vannak, amelyek mindenekelőtt a nyugdíjak és a nyugdíjakkal összefüggő egyéb ellátások alakulásában érhetők tetten, de hatásai áttételeken keresztül az egész közszférára kiterjednek.

Koronavírus: drámai ütemben nő a magyar kórházak terhelése

Koronavírus: drámai ütemben nő a magyar kórházak terhelése

Olyan tempóban romlik a koronavírus-helyzet a magyar kórházakban, mint tavaly ilyenkor. A jelenlegi terhelés ugyanakkor még kezelhető, bár a rendszerben dolgozók egyre nehezebb helyzetben vannak: kevesebben vannak, mint 2020-ban ilyenkor, a sokadik hullámban kell helytállniuk és közben a normál ellátást is fel kéne pörgetni. Az intézményekből származó értesüléseink is megerősítik a romló helyzetet. Ami pedig igazán aggasztó, hogy nem látni egyelőre, hogy a 2020-hoz hasonló trend kibontakozását mi állíthatja meg. Ez nemcsak a covidos betegek szempontjából kedvezőtlen helyzet, hanem a "normál" közfinanszírozott egészségügyi ellátásra szoruló betegek számára is.

Új részletek derültek ki arról, hogy Magyarország miért csatlakozott a globális minimumadóhoz

Új részletek derültek ki arról, hogy Magyarország miért csatlakozott a globális minimumadóhoz

A júliusban látott globális minimumadó-tervezethez képest több ponton is lényegesen változott az egyezmény, Magyarország szempontjából egyértelműen a kedvező irányba, ezért is döntött hazánk a csatlakozás mellett - fejtette ki a Portfolio-nak adott interjújában Izer Norbert. A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára nekünk beszélt először arról, hogy az effektív adókulcs számítása során a társasági adó mellett többek között a helyi iparűzési adó is figyelembe vehető, de még más adóterhek is. Az államtitkár azt sem zárta ki, hogy a minimumadó globális életbe lépését követően Magyarország relatív helyzete a tőkevonzás szempontjából még javul is. Előrevetítette azt is, hogy a magyar adórendszer egyes elemeit még hozzá lehet igazítani az új, minimumadó által meghatározott keretekhez.

Idáig fajult az eszeveszett lakásdrágulás: ilyet még nem pipáltunk a hiteleknél

Idáig fajult az eszeveszett lakásdrágulás: ilyet még nem pipáltunk a hiteleknél

Töretlenül szárnyal a lakáshitelezés Magyarországon, de nem azért, mert sokkal többen vennének fel hitelt, mint korábban, hanem mert harmadával nagyobb összeget vesz fel egy átlagos hitelfelvevő, mint a járványt megelőzően, az új lakások vételére felvett hiteleknél pedig ennek a duplája az emelkedés – mutatják a KSH friss adatai. Miközben visszaszorultak az építkezések, teret nyertek a felújítások a finanszírozási célok között.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.