Ez ütős: kétszámjegyű célár érkezett a Volkswagenre
A Berenberg szerint sokkal kevesebbet érnek a Volkswagen részvényei, mint amennyit most adnak értük a befektetők.
A Berenberg szerint sokkal kevesebbet érnek a Volkswagen részvényei, mint amennyit most adnak értük a befektetők.
Sikerült megállapodni egy 4,3 milliárd dolláros bírság tételben az amerikai hatóságokkal a dízelbotrányról - erősítette meg a keddi sajtóértesüléseket este a német Volkswagen autókonszern. Ezzel a tétellel együtt már kimerül az a keret, amelyet a cég az amerikai piacon tervezett bírságként és egyéb plusz költségekként kifizetni a botrány hatására.
Az állam 1,5 millió forintos támogatást ad minden teljesen elektromos hajtású autóra. Ezzel azoknak az új autót vásárolni szándékozóknak a környezettudatosságát díjazzák, akik hajlandóak az egyelőre borsosabb árú, de nulla károsanyag-kibocsátású, olcsóbban üzemeltethető autókat megvenni. A forgalmazók máris élénkülő érdeklődésről számoltak be, ugyanakkor az értékesítésen ez még nem látszik, hiszen a pályázatok még elbírálás alatt állnak.
Vitathatatlanul az év egyik legnagyobb sztorija az elektromos autózás volt Magyarországon, amely valósággal berobbant a köztudatba és a hétköznapi beszélgetések tárgya lett. Ez nem volt véletlen, a járműiparban végbemenő változások folyamatosan az elektromos autózásra irányították a média, azon keresztül pedig az emberek figyelmét. Az általános érdeklődést pedig csak fokozta, hogy sorra jelentették be azokat a kormányzati intézkedéseket, támogatásokat és beruházásokat, amelyek az elektromobilitáshoz kapcsolódtak.
Tegnap írtunk arról, hogy a Volkswagen megállapodott a kanadai bírósággal, hogy közel 1,6 milliárd dollárt kell fordítania jármű-visszavásárlásra, illetve helyreállításra, valamint a dízelbotrányban érintett kanadai járműtulajdonosok kompenzálására. Ezzel pedig 18 milliárd dollárra nőt a Volkswagen költsége, amelyet a helyzet rendezésére kell fordítania Észak-Amerikában. Ezt követően viszont újabb megállapodás született, amely további 1 milliárd dollárjába kerül majd a németeknek.
Az elmúlt pár hétben alaposan belevetettük magunkat az elektromos autózás sűrűjébe. Éppen ezért cikksorozatunk hetedik, egyben befejező része már a levezetésről szól, amelynek keretében az elektromos autózás történelmével, magyar szálakkal, érdekes sztorikkal és összeesküvés elméletekkel is foglalkozunk.
Az állam 1,5 millió forintos támogatást ad minden teljesen elektromos hajtású autóra. Ezzel azoknak az új autót vásárlóknak a környezettudatosságot díjazzák, akik hajlandóak az egyelőre borsosabb árú, de nulla károsanyag kibocsátású, olcsóbban üzemeltethető autókat megvenni. A forgalmazók máris élénkülő érdeklődésről számoltak be, ugyanakkor az értékesítésen ez még nem látszik, hiszen a pályázatok még elbírálás alatt állnak.
A nagy német autógyártók és a Ford szándéknyilatkozatot írtak alá arról, hogy a jövőben együtt fejlesztenek és telepítenek villámtöltőket, hogy ezzel is segítsék az elektromos autók terjedését.
A Volkswagen beszünteti a dízelmotorral szerelt járművek eladását az Egyesült Államokban - írja a Reuters. Az új stratégia értelmében az elektromos autók és az SUV-k kapnak majd sokkal nagyobb szerepet az értékesítésben.
A Volkswagen-konszern pénteken masszív létszámleépítést és költségcsökkentést jelentett be. A Börse Online-nak Ferdinand Dudenhöffer, a Duisburg-Essen-i Egyetem autóipari elemzési központjának vezetője értékelte a német autógyártónál zajló folyamatokat.
Megszületett a megállapodás a Volkswagen-csoport menedzsmentje és a szakszervezeti vezetők között arról, hogy a meghatározó márkánál, vagyis a Volkswagennél 23 ezer ember állását szüntetik meg 2021-ig. A menedzsment cserébe vállalata, hogy a jövőben elektromotorokat és elektromos járműveket is gyártanak majd Németországban, illetve több ezer új munkahelyet teremtenek majd a területhez kapcsolódóan. Az egyezség célja, hogy érdemben javítsák a Volkswagen profitabilitását, illetve előmozdítsák az átmenetet a cégcsoporton belül az elektromos hajtás irányába.
Bár az elektromos autók pontosan ugyan úgy néznek ki, mint a belsőégésű motorral szerelt járművek és sok azonos alkatrészük is van, az igazság viszont az, hogy műszakilag hatalmas különbségek vannak közöttük. Tudtad például, hogy egy elektromotor csupán néhány alkatrészből áll, miközben akár tizenkétezres percenkénti fordulatra is képes és hol motorként, hol pedig generátorként viselkedik? És azt, hogy egy elektromos autó a magával vitt energia jelentős részét hasznosítja, miközben a hagyományos autóinkkal sokszor csak az utcát fűtjük? Érdekel hogyan növelhető egy elektromos autó hatótávolsága a mozgási energiájának felhasználásával? Cikksorozatunk első részéből minderre és még sokkal több dologra is választ kaphatsz. Kapaszkodj, indulunk!
A vezető európai kamiongyártóknak lehet, hogy 100 milliárd eurós kártérítési igénnyel kell szembenézniük hamarosan - írja a Reuters. A gyűjtőperek finanszírozására szakosodott Bentham Europe szerint ugyanis ekkora kárt okoztak a vásárlóiknak azzal, hogy 14 éven keresztül rögzített áron árulták kamionjaikat.
A piac manipulálásának gyanújával vizsgálatot indított a braunschweigi ügyészség a Volkswagen AG felügyelőbizottsági elnöke, Hans Dieter Pötsch ellen a dízelbotránnyal kapcsolatban. A vizsgálat a német szövetségi pénzügyi felügyelet (Bafin) feljelentése alapján indult.
A Volkswagen felügyelőbizottsága rendkívüli ülést tart pénteken, hogy egyeztessenek a cégcsoport széleskörű átalakításáról. A költségek lefaragására ugyanis nagyon nagy szükség van ahhoz, hogy a Volkswagen tartani tudja a lépést a versenytársaival.
Megkezdődött a Volkswagen pozsonyi gyárához tartozó új logisztikai központ építése, az alapkövet ünnepélyesen rakták le csütörtökön - közölte a német cég szlovák leányvállalata, a Volkswagen Slovakia az MTI-vel.
Több mint 50-et számoltak fel.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ennek nem fognak örülni Kijevben.
Kijev leggyengébb egységeit találták meg az oroszok.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.