Jelentős esemény nélkül zárult a nap Amerikában
A tőzsdei szereplők kedden a legnagyobb technológiai cégek negyedéves jelentésére vártak, amely a következő napokban várható, és hosszú hetekre meghatározhatja a befektetők kedvét. A S&P 500 árfolyamában a nyitáshoz hasonló eredmények közül mozogtak az értékek egész nap.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=zNubivCRgCD825KpTYbyZpdSLZpsgVunkIwEl09yr2..e7/stparam=rgenetquox/fastid=ceeonhhmrgyiluisbrpgxbrqlglc/nc=0)
A Nasdaq minimális csökkenést mutatott, míg a Dow Jones ipari átlag 46 ponttal, azaz 0,1%-kal emelkedett.
Eredményjelentésekre várnak Amerikában
Kedden nem sokat mozogtak a tőzsdék eddig az Egyesült Államokban. Az S&P 500 szinte alig mozgott, a Nasdaq is mindössze 0,2 százalékos emelkedést mutatott. A Dow Jones ipari átlag 30 ponttal, azaz kevesebb mint 0,1%-kal csökkent. A Wall Street nagyvállalatai folytatták a legutóbbi második negyedéves eredményjelentések értékelését, a Google anyavállalata, az Alphabet és a Tesla is hamarosan beszámol ezekről. Várhatóan a nyilvánosságra hozott számoktól függ majd, hogy milyen lesz a befektetői aktivitás a következő hetekben.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=zNubivCRgCD825KpTYbyZpdSLZpsgVunkIwEl09yr2..e7/stparam=rgenetquox/fastid=ceeonhhmrgyiluisbrpgxbrqlglc/nc=0)
Vegyes zárás az európai tőzsdéken
Az összeurópai FTSEurofirst 300 index 0,16 százalék, a STOXX 600 index 0,07 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,40 százalék emelkedéssel fejezte be a keddi kereskedést. Londonban az FTSE 100 index 0,43 százalékkal végzett alacsonyabban, a frankfurti DAX 0,77 százalékkal erősödött, a CAC 40 Párizsban 0,31 százalékkal gyengült.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=zNubivCRgCD825KpTYbyZpdSLZpsgVunkIwEl09yr2..e7/stparam=rgenetquox/fastid=ceeonhhmrgyiluisbrpgxbrqlglc/nc=0)
Az olaj ára némileg csökkenéssel zárt kedden:
- a WTI az európai kereskedési idő végén hordónként 76,60 dolláron állt 2,29 százalékos csökkenéssel a nemzetközi kereskedelemben,
- a Brent ára pedig 2,09 százalékkal ment lejjebb 80,67 dollárra.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=zNubivCRgCD825KpTYbyZpdSLZpsgVunkIwEl09yr2..e7/stparam=rgenetquox/fastid=ceeonhhmrgyiluisbrpgxbrqlglc/nc=0)
Csúcsot döntött ma a magyar tőzsde
Emelkedéssel zárta a keddi kereskedést a magyar tőzsde, a BUX index napon belül új történelmi csúcsot állított be.
![Csúcsot döntött ma a magyar tőzsde](https://pcdn.hu/articles/images-xs/b/e/t/bet-331161.jpg)
Csúcson a BÉT
Történelmi csúcsra ugrott a Budapesti Értéktőzsde részvényárfolyama, miután a BÉT papírjai 14,7 százalékot raliztak a mai kereskedésben. A tőzsdétől hír nem érkezett, így feltételezhetően spekulatív jellegű mozgásról van szó. A forgalom nem nevezhető kiugrónak, sőt a jelenlegi 31 millió forintos volumen, az elmúlt 30 nap átlaga alatt van.
![bét0723](https://pcdn.hu/articles/images-xs/b/e/t/bet0723-692261.jpg)
SZIT lett az Appeninnből
SZIT-té alakulásának utolsó lépcsőjeként a cégbíróság nyilvántartásba vette az Appeninnt, mint szabályozott ingatlanbefeketési társaságot.
![SZIT lett az Appeninnből](https://pcdn.hu/articles/images-xs/b/e/t/bet-610445.jpg)
Oldalazás az USA-ban
Óvatos mozgások láthatók az amerikai tőzsdéken a keddi piacnyitást követően, a Dow 0,2 százalékkal került lejjebb, míg az S&P 500 és a Nasdaq stagnál. A befektetők kivárhatnak ma az este érkező technológiai gyorsjelentések előtt, hiszen az Alphabet (Google) és a Tesla is a mai piaczárás után teszi közzé legfrissebb számait. Ezek a jelentések nyújtanak először betekintést a nagy technológiai cégek második negyedéves teljesítményébe.
![spx0723asd](https://pcdn.hu/articles/images-xs/s/p/x/spx0723asd-692241.jpg)
Az amerikai tőzsdék oldalazásával párhuzamosan az európai piacok emelkedése is elkezdett olvadni, a DAX már csak 0,7 százalékos pluszban van, a CAC 0,3 százalékot esett, míg a FTSE 100 0,4 százalékot gyengült.
Csúcson a magyar tőzsde
Az MNB a várakozásoknak megfelelően 25 bázispontos kamatvágást hajtott végre. Miután az előrejelzéseknek megfelelő lépés történt, így a piaci reakciók is visszafogottak voltak: a forint és a BUX index is alig mozdult. A hazai részvényindex értéke így továbbra is 0,4 százalékos pluszban, történelmi csúcson áll.
![bux0723](https://pcdn.hu/articles/images-xs/b/u/x/bux0723-692191.jpg)
Itt az MNB kamatdöntése
A Magyar Nemzeti Bank 25 bázisponttal, 6,75%-ra mérsékelte irányadó kamatát. A lépés megegyezik a várakozásokkal, a piaci szakértők csaknem egységesen lazításra számítottak, Virág Barnabás, a jegybank alelnöke múlt heti nyilatkozata után.
![Itt az MNB kamatdöntése](https://pcdn.hu/articles/images-xs/m/e/g/megszolalt-az-mnb-a-gyenge-forintrol-321253.jpg)
Jó a hangulat
A délutáni órákban nagyrészt emelkedés látszik a tőzsdéken, élen a német piaccal, ahol az SAP 6,9 százalékos ralija fűti a jó hangulatot. A szoftvercég árfolyamának emelkedését a második negyedéves gyorsjelentés váltotta ki, melyben a cloud bevételek erőteljes növekedéséről számolt be a társaság, és a menedzsment megemelte az idei évre vonatkozó várakozásait is. Lemaradó ezzel szemben a lengyel és a szlovén tőzsde, előbbi esetében gyakorlatilag az egész piac esik, míg utóbbinál a Krka 5,1 százalékos zuhanása játszik fontos szerepet.
![euindexek072333a](https://pcdn.hu/articles/images-xs/e/u/i/euindexek072333a-692173.jpg)
Nagy tűzijáték jöhet a Teslánál
A mai piaczárást követően teszi közzé gyorsjelentését a Tesla. A cég részvényeinek árfolyama rendre nagy elmozdulással szokott reagálni a negyedéves számok közzétételét követően, várhatóan pedig ez ezúttal sem lesz másképp. Összegyűjtöttük, hogy mire lesz érdemes figyelni a mostani jelentésben, valamint azt is megnéztük, hogy mit mutatnak a grafikonok a Tesla esetében.
![Nagy tűzijáték jöhet a Teslánál](https://pcdn.hu/articles/images-xs/t/e/s/tesla-tozsde-reszveny-gyorsjelentes-elon-musk-befektetes-692153.jpg)
Nagy gondok vannak Porschénál, szakad az árfolyam
A Porsche árfolyam rekord mértékben esett, miután a luxusautó-gyártó kénytelen volt csökkenteni az idei évre vonatkozó előrejelzését alkatrészhiánya miatt, ami egyes modellek gyártásának leállításához vezethet - jelentette a Bloomberg.
![Nagy gondok vannak Porschénál, szakad az árfolyam](https://pcdn.hu/articles/images-xs/g/e/t/gettyimages-458073765-607100.jpg)
Itt a Mercedes jövője és a jövő Mercedese!
A jövő tisztán elektromos, viszont úgy tűnik, hogy ez a jövő egyre távolabbra tolódik, a fordulóponttól, amikor szélesebb tömegek választanak elektromos autót, jó néhány évre vagyunk. Ezért a hagyományos autógyártóknak két vasat kell a tűzben tartani: fejleszteni kell a mostani benzines/dízel autóikat, és minél több pénzt keresni rajtuk, amiből felkészülhetnek az elektromos jövőre, ezt teszi a Mercedes is. Varsóban hívott minket a német cég, hogy nézzük meg, próbáljuk ki a jelen és a jövő elektromos autóit. Többek között ott láthattuk élőben az elektromos CLA-t, amit akár Kecskeméten is gyárthatnak, vezettük a hatótávkirály EQXX-et, meghajtottuk a C 63 és CLA 63 hibrideket a Modlin versenypályán, vezettük terepen az elektromos G-Mercit, és mentünk egy kört a legújabb Maybachokkal is.
![Itt a Mercedes jövője és a jövő Mercedese!](https://pcdn.hu/articles/images-xs/d/s/c/dsc07180-692129.jpg)
Iránykeresés Európában
Továbbra is vegyes mozgások látszanak az európai tőzsdéken, a legtöbb részvényindex tegnapi záróértéke közelében jár. Az egyedi részvények közül a német SAP 6,3 százalékot emelkedett, miután a szoftvercég a második negyedéves bevételei meghaladták az elemzői várakozásokat. Ezzel szemben a Porsche árfolyama 4,5 százalékot esett, miután az autógyártó csökkentette egész éves bevételi előrejelzését.
![euindexek0723](https://pcdn.hu/articles/images-xs/e/u/i/euindexek0723-692125.jpg)
Itt az újabb kriptopiaci mérföldkő: ma elstartolnak az ethereum ETF-ek!
A mai napon elindul a kereskedés az első amerikai spot ethereum ETF-ekkel, miután a felügyelet megadta az összes szükséges engedélyt. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat az új termékekről.
![Itt az újabb kriptopiaci mérföldkő: ma elstartolnak az ethereum ETF-ek!](https://pcdn.hu/articles/images-xs/e/t/h/ethereum-bitcoin-692101.jpg)
Kilőtt az SAP árfolyama, mi történik?
Kilőtt a ma délelőtti kereskedésben az SAP árfolyama, miután a társaság közzétette negyedéves gyorsjelentését, melyben a cloud bevételek erőteljes növekedéséről számolt be a cég, és a menedzsment megemelte az idei évre vonatkozó várakozásait is.
![Kilőtt az SAP árfolyama, mi történik?](https://pcdn.hu/articles/images-xs/m/e/g/megutottek-az-sap-reszvenyeit-318241.jpg)
Kereskedés a magyar piacon kezdőknek - díjmentes online előadás
Szeretnéd megvetni a lábad a hazai parketten, de nem tudod, hogyan kezdj neki? Csatlakozz online előadásunkhoz, ahol lépésről lépésre bemutatjuk, hogyan nyithatsz értékpapírszámlát, mire kell figyelned, és milyen megbízásokkal kereskedhetsz sikeresen!
![Kereskedés a magyar piacon kezdőknek - díjmentes online előadás](https://pcdn.hu/articles/images-xs/g/e/t/gettyimages-534002654-691709.jpg)
Vegyes nyitás Európában
Vegyes mozgások láthatók az európai tőzsdéken a kereskedés első perceiben, a DAX 0,5 százalékot emelkedett, míg a CAC stagnál, a FTSE 100 pedig 0,5 százalékot esett. A milánói börze feljebb került 0,3 százalékkal, míg a spanyol piac 0,1 százalékot esett.
![dax0723](https://pcdn.hu/articles/images-xs/d/a/x/dax0723-692077.jpg)
Emelkedéssel próbálkozik a magyar tőzsde
Emelkedéssel indult a nap a magyar tőzsdén, a blue chipek kivétel nélkül pluszban vannak.
![Emelkedéssel próbálkozik a magyar tőzsde](https://pcdn.hu/articles/images-xs/b/e/t/bet-476234.jpg)
Kikosarazták a Google-t, kútba esett a történelmi üzlet
Meghiúsul a Google eddigi legnagyobb akvizíciója, a Wiz kiberbiztonsági cég kikosarazta az online keresőóriás 23 milliárd dolláros ajánlatát, és helyette elsődleges részvénykibocsátást fontolgat – írja a CNBC.
![Kikosarazták a Google-t, kútba esett a történelmi üzlet](https://pcdn.hu/articles/images-xs/e/r/m/ermek-tozsde-hatterrel-556601.jpg)
Iránykeresés jöhet
Mik az aktuális események a tőzsdéken?
- Emelkedéssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,3 százalékkal került feljebb, a S&P 500 1,1 százalék pluszban zárt, míg a Nasdaq 1,5 százalékot emelkedett.
- Az ázsiai tőzsdéken ma reggel nagyrészt esés látszik, a Nikkei 0,12 százalékos mínuszban áll, a Hang Seng 0,55 százalékot esett, míg a CSI 300 0,72 százalékkal került lejjebb.
- Iránykereséssel indulhat a nap az európai börzéken, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a DAX 1,04 százalékkal kerülhet feljebb, a CAC 0,24 százalék pluszban nyithat, míg a FTSE 0,16 százalékkal kerülhet lejjebb.
- Eséssel nyithatnak az amerikai tőzsdék, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a Dow Jones 0,1 százalék mínuszban nyithat, a S&P 500 0,19 százalékot eshet, míg a Nasdaq 0,37 százalék mínuszban nyithat.
Mi várható makro fronton?
Ma tartja kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank, amelyen az elemzők várakozása szerint 25 bázisponttal fogja csökkenteni a jegybank az alapkamatot. Az Egyesült Államokból lakáspiaci adatok érkeznek.
2024. július 22. – július 28. Makronaptár | ||||||
Magyar makrogazdaság | ||||||
július | 22. | hétfő | 11:00 | PM | Részletes ÁHT | jún. |
július | 23. | kedd | 11:00 | ÁKK | 3 hónapos dkj aukció | |
július | 23. | kedd | 14:00 | MNB | Kamatdöntés | |
július | 23. | kedd | 15:00 | MNB | Közlemény | |
július | 24. | szerda | 8:30 | KSH | Keresetek | máj. |
július | 26. | péntek | 8:30 | KSH | Népmozgalom | jún. |
július | 26. | péntek | 8:30 | KSH | Munkanélküliség | máj. |
július | 26. | péntek | 8:30 | MNB | Lakásár-index | Q1 |
Nemzetközi makrogazdaság | ||||||
július | 22. | hétfő | 3:15 | Kína | PBoC-kamatdöntés | |
július | 22. | hétfő | 8:00 | Németo. | Kiskereskedelmi eladások | máj. |
július | 23. | kedd | 16:00 | USA | Használtlakás-eladások | jún. |
július | 24. | szerda | 9:15 | Francio. | Előzetes BMI | júl. |
július | 24. | szerda | 9:30 | Németo. | Előzetes BMI | júl. |
július | 24. | szerda | 10:00 | EU | Előzetes BMI | júl. |
július | 24. | szerda | 10:30 | UK | Előzetes BMI | júl. |
július | 24. | szerda | 15:45 | USA | Előzetes BMI | júl. |
július | 24. | szerda | 16:00 | USA | Újlakás-eladások | jún. |
július | 25. | csütörtök | 10:00 | Németo. | Ifo-index | |
július | 25. | csütörtök | 14:30 | USA | PCE-infláció | Q2 |
július | 25. | csütörtök | 14:30 | USA | GDP | Q2 |
július | 26. | péntek | 14:30 | USA | PCE-infláció | jún. |
július | 26. | péntek | 14:30 | USA | Michigan-index | |
július | 26. | péntek | 14:30 | USA | 5 éves inflációs várakozások (UoM) | júl. |
Forrás: Portfolio-gyűjtés |
Mi történt eddig a tőzsdéken?
- A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 21,0 százalékos elmozdulással a BUX index áll az élen, a sereghajtó 1,0 százalékos emelkedéssel a CAC index.
- A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 59,5 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Mol papírja áll 0,5 százalékos emelkedéssel.
- A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Ezüst árfolyama már 19,5 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok | |||||||
Árfolyam | 1 nap | 1 hét | 1 hónap | Idén | 1 év | 5 év | |
Amerikai részvényindexek | |||||||
Dow Jones | 40 415,44 | 0,3% | 0,5% | 3,2% | 7,2% | 14,7% | 48,7% |
S&P 500 | 5 564,41 | 1,1% | -1,2% | 1,8% | 16,7% | 22,7% | 86,4% |
Nasdaq | 19 822,87 | 1,5% | -2,8% | 0,6% | 17,8% | 28,5% | 150,8% |
Ázsiai részvényindexek | |||||||
Nikkei | 39 599 | -1,2% | -3,9% | 2,6% | 18,3% | 22,6% | 84,9% |
Hang Seng | 17 635,88 | 1,3% | -2,1% | -2,2% | 3,5% | -7,5% | -37,8% |
CSI 300 | 3 514,92 | -0,7% | 1,1% | 0,6% | 2,4% | -8,0% | -7,1% |
Európai részvényindexek | |||||||
DAX | 18 407,07 | 1,3% | -1,0% | 1,3% | 9,9% | 13,8% | 49,8% |
CAC | 7 622,02 | 1,2% | -0,1% | -0,1% | 1,0% | 2,5% | 36,9% |
FTSE | 8 198,78 | 0,5% | 0,2% | -0,5% | 6,0% | 7,0% | 9,1% |
FTSE MIB | 34 615,05 | 1,2% | 0,7% | 3,9% | 14,0% | 20,0% | 59,3% |
IBEX | 11 143,8 | 0,5% | 0,0% | 1,0% | 10,3% | 16,4% | 21,6% |
Régiós részvényindexek | |||||||
BUX | 73 375,88 | 0,6% | 0,9% | 4,3% | 21,0% | 37,4% | 77,5% |
ATX | 3 686,55 | 0,4% | 0,1% | 2,6% | 7,3% | 14,8% | 23,9% |
PX | 1 615,26 | 0,1% | 0,9% | 5,5% | 14,2% | 21,0% | 51,0% |
WIG20 | 86 091,19 | 0,3% | -2,8% | -0,4% | 9,7% | 20,7% | 41,3% |
Magyar blue chipek | |||||||
OTP | 18 785 | 0,9% | 2,7% | 6,5% | 18,9% | 47,3% | 48,9% |
Mol | 2 840 | -0,2% | -1,7% | -0,4% | 0,5% | -1,4% | -8,4% |
Richter | 9 840 | 0,8% | 1,0% | 5,8% | 12,5% | 11,5% | 96,4% |
Magyar Telekom | 1 088 | 0,9% | -0,2% | 3,4% | 59,5% | 163,8% | 149,8% |
Nyersanyagok | |||||||
WTI | 81,25 | -0,2% | -2,4% | -0,6% | 13,0% | 5,3% | 45,1% |
Brent | 82,08 | -2,4% | -3,4% | -4,5% | 5,7% | 1,2% | 29,9% |
Arany | 2 388,1 | -0,8% | -1,9% | 2,4% | 15,6% | 21,8% | 67,4% |
Ezüst | 28,99 | -0,9% | -6,4% | -2,5% | 19,5% | 17,6% | 76,8% |
Devizák | |||||||
EURHUF | 389,3750 | -0,3% | -0,3% | -1,8% | 1,9% | 2,6% | 19,7% |
USDHUF | 357,7170 | -0,3% | 0,0% | -3,7% | 3,4% | 4,8% | 23,4% |
GBPHUF | 462,6050 | -0,3% | -0,7% | -1,4% | 4,9% | 5,5% | 27,7% |
EURUSD | 1,0885 | 0,0% | -0,3% | 1,9% | -1,5% | -2,1% | -3,0% |
USDJPY | 157,3450 | 0,0% | -0,3% | -1,4% | 11,6% | 11,0% | 45,9% |
GBPUSD | 1,2914 | 0,0% | -0,5% | 2,3% | 1,3% | 0,5% | 3,3% |
Kriptovaluták | |||||||
Bitcoin | 67 562 | 1,3% | 4,3% | 5,4% | 52,9% | 125,9% | 554,1% |
Állampapírok | |||||||
10 éves amerikai állampapírhozam | 4,25 | 0,4% | 0,7% | -0,1% | 10,0% | 10,8% | 108,3% |
10 éves német állampapírhozam | 2,43 | 0,8% | 0,4% | 1,9% | 19,9% | 0,2% | -726,8% |
10 éves magyar állampapírhozam | 6,58 | -0,2% | 1,1% | -4,6% | 11,0% | -9,6% | 176,5% |
Forrás: Refinitiv, Portfolio |
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ