A Volkswagen-csoport korábbi elnöke, Ferdinand Piech eladhatja meglévő részesedését a Porsche Automobil Holdingban. Az üzletre még a Porsche éves rendes közgyűlése előtt sor kerülhet a Bild am Sonntag értesülései szerint.
Órákkal azelőtt, hogy Ingolstadtban ma megkezdődött volna az Audi 2016-os éves eredményeinek sajtótájékoztatója, nagyszabású házkutatások indultak Ingolstadtban, illetve egyéb fontos Audi-egységekben, valamint az anyacég wolfsburgi Volkswagen központjában is. A dízelbotrány 2015 végi kirobbanása óta ezek voltak az első házkutatások, azaz meglehetősen érdekes időpontra időzítették azokat. Az éppen zajló cselekményekről már a délelőtti sajtótájékoztatón is szót ejtett Rupert Stadler, a konszern igazgatótanácsának elnöke is. Az ő házában egyébként nem volt ma házkutatás. A mai rendőri akciók annak kiderítését szolgálták, hogy kik tudtak a dízelbotrányról a cég felsővezetésében.
Cáfolta a Renault autógyár szerdán, hogy az emissziós értéket illetően csalásra lehetőséget adó szoftverrel szerelték fel dízelmotoros modelljeiket, ahogy azt a Libératon című napilap állítja. A lap szerint az elmúlt hét évben mintegy 900 ezer járművet szerelhettek fel csaló szoftverrel. A cég jelezte, hogy minden szabályt betartott, és kizárólag a nyomozóknak hajlandó magyarázatot adni. A Renault részvényei a párizsi tőzsdén 2,5%-os mínuszt mutatnak a szerdai kereskedés végéhez közeledve.
Míg az árbevétel 2016-ban 1,5%-kal, a járműértékesítés 3,6%-kal nőtt az Audi AG szintjén, addig az üzemi eredmény 36,9%-kal, az adózás előtti eredmény 42,2%-kal, az adózás utáni pedig 51,9%-kal zuhant 2015-höz képest - közölte ma Ingolstadtban az Audi AG. A cég pénzügyi felsővezetője azt jelezte, hogy az üzemi eredményt két rendkívüli tétel - a dízelbotrány és a Takata-légzsákok visszahívása - jócskán rontotta és főként ez áll a jelentős működési eredményromlás mögött. Közben a győri székhelyű Audi Hungaria Zrt. árbevétele tizedével csökkent tavaly. Erről bővebben külön cikkünkben számolunk be:
A Volkswagen Genfben bemutatta koncepcióautóját, Sedricet, amely minden tekintetben kapcsolódik a német autógyártó új stratégiájához, amellett, hogy tisztán elektromos meghajtású, teljesen önvezető lesz a jármű és a jövőben bekapcsolódhat a cégcsoport járműmegosztó rendszerébe, ahogy az alapjaira épített új modellek is.
A Volkswagen előzetes beszámolót tett közzé a 2016-os számairól, amelyből kiderült, hogy jól fogytak a cégcsoport drágábban értékesíthető modelljei és a pénzügyi üzletág is jól teljesített, így sikerült a várakozásokat meghaladó árbevételt realizálnia a németeknek. Rossz hír viszont, hogy az üzemi és a nettó eredménysoron a várakozásokat alulmúló eredmény született, amely a dízelbotrány magasabb költségeivel volt magyarázható. Jó hír ugyanakkor, hogy a menedzsment 2, illetve 2,06 eurós osztalék kifizetését fogja javasolni a cégcsoport májusi éves közgyűlésén.
A Volkswagen felügyelőbizottsága hamarosan olyan döntést hozhat, amely érdemi hatással lehet a felsővezetők fizetésére. A cél, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben visszafogják a kifizetéseket, a vállalat vezérigazgatójának éves fizetését például 10 millió euróban maximalizálhatják - írja az Automotive News Europe piaci forrásokra hivatkozva.
A vadonatúj Porschékat közvetlenül a lipcsei Porsche-gyárban is át lehet venni, az üzemlátogatás és a gourmet ebéd után akár a gyár saját 3,7 kilométeres tesztpályáján ki is lehet próbálni az autókat, nagy élmény. Azt hallottuk, a magyar Porsche-vásárlók többsége nem utazik ki, inkább Magyarországon veszi át az autóját. Ők nagy élményből maradnak ki.
Luxemburg 16 milliárd eurós nyugdíjalapja feketelistára tette a Volkswagent az emissziós tesztekben elkövetett csalások miatt - írja a Financial Times.
A Volkswagen egykori vezére, Martin Winterkorn már korábban tudhatott arról, hogy a gyártó szoftver segítségével manipulálta az emissziós tesztek eredményeit - közölte a német ügyészség pénteken.
A BMW tervei szerint a jövőben szorosabban együttműködnének a Daimlerrel az egyes komponensek beszerzésénél.
A Volkswagen dízelbotránya olyan, mintha lóhúst tettek volna a gyárban a lasagne-ba - jelentette ki három német bíró. Ezt követően pedig elrendelték, hogy az autógyártó térítse meg a vásárlóinak a járműveik teljes vételárát.
Trump egyre keményebben támadja azokat az autógyártókat, akik akaratával ellentétben nem az Egyesült Államokban, hanem Mexikóban gyártanák járműveiket. Most a BMW-be és a Mercedesbe szállt bele páros lábbal, amit már a német kormány sem tudott szó nélkül hagyni.
Nem könnyű most az élete a Volkswagen mostani és korábbi felsővezetőinek, a világban ugyanis több hatóság is vadászik rájuk. Amerikában épp most tartóztattak le egy menedzsert, aki szerepelt a törvénytelenséggel gyanúsított vezetők 6-os listáján, ő akár 169 év börtönt is kaphat.
Több mint 50-et számoltak fel.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ennek nem fognak örülni Kijevben.
Kijev leggyengébb egységeit találták meg az oroszok.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.