A Reuters által ismertett felmérés szerint a jelenlegi alelnök, Kamala Harris 44 százalékkal vezet Trump előtt. Donald Trump jelenleg 42 százalékon áll a regisztrált szavazók körében.
A lekérdezés már azután készült, hogy Joe Biden amerikai elnök visszalépett a soron következő választási megmérettetéstől és bejelentette, Kamala Harrist támogatja utódjaként.
Korábbi felmérések szerint - ahol a jelenlegi alelnökjelölt még csak Joe Biden hipotetikus utódjaként szerepelt - holtversenyben állt a kihívóval, Donald Trumppal, 44 százalékon. A hónap elején egy hasonló felmérésben szűken (egy százalékkal) a republikánus elnökjelölt vezetett.
Más, Joe Biden visszalépését követő pollok eddig azt mutatták, hogy a jelöltcsere sem menti meg a demokratákat a kormányzó pozíció elvesztésétől.
Ez az első olyan felmérés, amely Kamala Harrist hozza ki győztesen a novemberben tartandó amerikai elnökválasztáson.
Hétfő este Harris bebiztosította jelöltségét azzal, hogy hivatalosan is átlépte a demokrata elnökjelöltség megszerzéséhez szükséges küszöböt, miután több mint 1968 küldött biztosította támogatásáról a jelöltet. Hivatalosan csak a jövő hónapban tartandó, hivatalos pártkonvención döntenek majd a jelölt személyéről. A legtöbb demokrata törvényhozó már most felsorakozott Harris mögött, köztük Chuck Schumer és Hakeem Jeffries szenátusi és képviselőházi vezetők is.
Forrás: Reuters
Címlapkép forrása: Andrew Harnik/Getty Images