tőkekövetelmény

Darabolják a világ egyik legnagyobb életbiztosítóját

Amerika legnagyobb életbiztosítója, a Magyarországon is jelenlévő MetLife bejelentette, hogy elkülöníti amerikai életbiztosítási egysége, az USA legnagyobb életbiztosítójának jelentős részét - számolt be a CNBC. A háttérben a biztosítóval szemben megnövekedett tőkekövetelmények állnak.

Öngólt rúghat Európa a banki szigorral

Folyamatosan emelik a bankok tőkekövetelményeit a világban, viszont egyedül az eurozóna bankjai nincsenek tisztában azzal, hogy meddig tart még az emelés. Ez komolyan hátráltathatja a pénzintézeteket a stratégiájuk felállításában és akár az eurozóna gazdasági fejlődésének további elmaradásához is hozzájárulhat - írja a Wall Street Journal.

Itt van Magyarország 9 legfontosabb bankja

Az MNB kilenc hazai hitelintézetet azonosított rendszerszinten jelentősnek, és rájuk vonatkozóan 2017. január 1-től többlet tőkekövetelményt határozott meg.

Új banki csapás az MNB-től - Így pucolják ki a bedőlt hiteleket

Megelégelte a jegybank, hogy a bankok még mindig több mint 700 milliárd forintnyi bedőlt vállalati projekthitelt tartanak a mérlegükben. Korábbi utalásainak megfelelően szigorú többlettőke-képzést ír elő ezért nekik, amely azokat a bankokat sújtja majd, amelyek még 2016 után is megtartják ezeket a hiteleiket. A lépés felgyorsíthatja a nagybankok portfóliótisztítását, és ezzel az MNB által alapított MARK Zrt. követelésvásárlási tevékenységét is beindíthatja, felpörgetheti. A lépés azt sejteti, hogy 2016 végéig várnak még durva veszteségek egyes bankokra.

Megint szigorodik a bankok és a brókercégek szabályozása

Az egységes európai uniós szabályozási szint mielőbbi teljesítése érdekében az MNB tegnap megjelent rendeletében - közel két éves átmeneti időszak után - jövő januártól az uniós szabályok szerinti tőkekövetelmények alkalmazását írja elő a hitelintézetek és a befektetési vállalkozások számára. A hazai bankrendszer felkészült az EU által meghatározott követelmények teljesítésére - közölte az MNB.

Döntöttek: ez vár a biztosítókra mostantól

Feltették az i-re a pontot a globális felügyeleti szervek a biztosítási piacon: a világ kilenc legnagyobb biztosítójának extra tőkét kell képeznie az új szabályok értelmében, hogy elkerülhető legyen az adófizetői pénzekből való kimentésük, ha újabb pénzügyi válságra kerülne sor - írja a Reuters.

Kész a terv: megszorongatják a világ legnagyobb bankjait

Megegyeztek a hatóságok a világ 30 legnagyobb, globális szinten jelentős bankjának új szabályozásáról, amellyel a "túl nagy ahhoz, hogy csődbe menjen" típusú kockázatokat kívánják mérsékelni. A teljes veszteségelnyelő kapacitás (TLAC) néven ismert sztenderdet a G20-ak égisze alatt működő Pénzügyi Stabilitási Testület (FSB) hozta tető alá - írja a Reuters.

Az EU a bankoknak kedveskedhet, hogy többet hitelezzenek

A válság óta a bankoknak a korábbiaknál jóval szigorúbb minimum tőkekövetelményeket írtak elő, azonban most felülvizsgálhatják, hogy ez nem fogja-e vissza túlságosan a hitelezést - mondta Jonathan Hill, az EU pénzügyi biztosa a Reuters beszámolója szerint.

Pácban van a Raiffeisen és az Erste

Először még sikersztorinak tűnt a bécsi központú Raiffeisen Bank International, az Erste Bank és a Bank Austria (utóbbi már az UniCredit része) kelet-közép-európai terjeszkedése, de a válság kirobbanása után keserű szájíz maradt a bankoknál. A régió gyenge teljesítménye, az orosz-ukrán válság és régiós bankoknál jelentkező egyedi problémák nagy nyomást helyeztek a profitabilitásra, emiatt a Raiffeisen és az Erste is kénytelen átstrukturálni az operációját. Ráadásul az osztrák szabályozók elvárásai miatt újabb tőkeemelésre kényszerülhetnek a nagybankok - írja a Financial Times.

Itt a fő vesztese az új banki szigornak

A Fed új tőkekövetelményre vonatkozó előírásai jelentős terhet jelentenek több nagybank mellett a JP Morganre is. Az előzetes adatok alapján a JP Morgan 22 milliárd dollárnyi tőkét kell, hogy képezzen annak érdekében, hogy teljesíteni tudja még a Bázel III-as szabályoknál is szigorúbb jegybanki előírásokat.

Retteghetnek a nagybankok részvényesei

Szigorú javaslattal állt elő a Fed, ugyanis a rendszerkockázatot jelentő amerikai nagybankokra még a nemzetközi sztenderdeknél is szigorúbb tőkeképzési szabályok vonatkoznának. Ez többek között a JP Morgant, a Goldman Sachsot, a Morgan Stanleyt és a Citigroupot is érintené.

Betehetnek az európai biztosítóknak az alacsony kamatok

Ma tette közzé az EU biztosító hatósága az európai biztosítók tőkeszintjére vonatkozó teszteredményeket. A közlemény szerint, amennyiben továbbra is tartósan alacsony marad a hozamkörnyezet, a biztosítói piac komoly tőkeproblémákkal találja szemben magát - számolt be a Reuters.

Ezek a bankok akár a világot is összedönthetik

A G20-ak égisze alatt működő Pénzügyi Stabilitási Testület 2012 novemberében hozta létre először azt a listát, amelyen a globálisan rendszerszintű kockázatot jelentő bankok kaptak helyet. A különböző kategóriákba sorolt nemzetközi nagybankokra pedig nagyság szerint egyre szigorúbb tőkekövetelményeket határoztak meg. A nemzeti pénzügyi szabályozókat összefogó szervezet a napokban publikálta az újonnan felülvizsgált listát.

A brit bankoknak 50 milliárd fontra lesz szüksége

A kilenc legnagyobb brit bank összesen 50 milliárd fontnyi friss tőkére, vagy mérlegeik 20 százalékos csökkentésére szorul, hogy képesek legyenek megfelelni a szigorodó tőkekövetelményeknek - írja a Bloomberg.

Még mindig túl kevés a bankok tőkéje?

Ma már legalább kétszer olyan magas tőkekövetelményt javasol a bankok számára, mint két évvel ezelőtt John Vickers, a brit kormányzati bankreformot kidolgozó bizottság vezetője - írja a Financial Times. A Barclays a héten indítja el a tőkehelyzetének megerősítését célzó részvénykibocsátását.

Kötvénykibocsátással úszhatja meg a tőkeemelést a Barclays

A brit Barclays meghatározott esemény bekövetkeztekor átváltható kötvények (Contingent Convertable bond - CoCo) kibocsátására készül , hogy a szabályozók által előírt tőkekövetelményeknek képes legyen megfelelni - írja a Bloomberg.

Bázel: csak látszólag javult a bankok tőkehelyzete

A bankok javítottak tőkemegfelelési mutatóikon, azonban sokszor nem nőtt ezzel a sokktűrő képességük. A ráták ugyanis gyakran csak azért mutatnak jobb képet egy bank tőkehelyzetéről, mert a pénzintézet átalakította kockázatos eszközállománya szerkezetét, vagy az eszközök súlyozásának módját - írja a Bloomberg a Bank for International Settlements éves jelentésére hivatkozva.

14 milliárd euró hiányzik a német bankoknál

A legnagyobb német bankoknak 14 milliárd euró hiányzott ahhoz 2012 végén, hogy eleget tegyenek a közelgő Bázel III szabályozás által előírt tőkekövetelményeknek - írja a Financial Times a német pénzügyi szektort felügyelő BaFin becslésére hivatkozva.

A Deutsche Bank kikelt az amerikai szabályozás ellen

A német Deutsche Bank és más Amerikában jelen lévő bankok tőkekövetelményeit is szabályozni fogja a tervek szerint a Fed. A Deutsche Bank szerint azonban ezzel éppen a leányvállalatok bajba jutásának esélye nőhet - írja a Bloomberg.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyarok millióinak a lakásügyébe nyúlt bele a kormány, messziről bűzlik a végeredmény
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.