A tanítási rendhez igazodik a téli szünet végétől a fogaskerekűt pótló járat menetrendje, és csúcsidőben előzetes igénybejelentés nélkül is elindulnak az alsó szakaszon közlekedő pótlóbuszok. Ezenkívül a 105-ös busz január második hetétől sűrűbben jár - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán.
Jóval többet költöttek a magyarok élelmiszerre, alkoholra, illetve dohánytermékekre az EU-s átlagnál 2021-ben. A "békeidős" statisztikák 2022-re biztosan sokat változnak majd, - főleg a lakhatáshoz kapcsolódó tételekben és az élelmiszerekben - a jelenleg elérhető adatokból azonban az látszik, hogy amikor még híre sem volt a kettessel kezdődő és kétszámjegyű inflációnak, akkor is - vélhetően a mennyiség miatt - nagyobb arányt képviseltek az élelmiszerek és italok a magyar háztartások kiadásaiban. A lakhatási költségek viszont valamivel csekélyebbek voltak itthon, mint az EU-s 25%-os átlag - derül ki az Eurostat legfrissebb elemzéséből.
Az elmúlt hónapokban egyértelmű lassulást figyelhettünk meg az ingatlanpiacon. Jelentősen csökkent a tranzakciószám, és a fejlesztők, valamint a finanszírozók is óvatosabbá váltak. Számottevő árcsökkenést ugyan még nem láthattunk a lakáspiacon, de a kereslet csökkenése miatt elképzelhető, hogy drasztikus megoldásokhoz kell nyúlnia az értékesítőknek. Az elmúlt hetekben több nagy fejlesztőtől is láthattunk újépítésű lakásokra vonatkozó különleges kedvezményeket. Mi lesz az újépítésű ingatlanokkal, ha folytatódik a piac lassulása, elég lesz akciókat hirdetni, vagy komolyabb eszközökre lesz szükség? Várhatunk árcsökkenést? Ezeket a kérdéseket most az ingatlanpiac szakértőinek tettük fel.
Kétoldalú megállapodás jött létre a belga Atenor és az Adventum Csoport között a bukaresti @Expo irodakomplexum eladásáról, pontosabban az irodaházat tulajdonló NOR Real Estate SRL részvénycsomagjának 100%-os eladásáról. A közép-európai régió egyik legnagyobb ingatlanbefektetési alapkezelője az Adventum Csoport veheti meg a részvénycsomagot. Az ügylet felfüggesztő feltétele, hogy a szerződést a felek 2023 első negyedévéig aláírják - áll az Atenor közleményében.
Hétfő óta ismét igényelhető a befogadást decemberben felfüggesztő bankoknál is a babaváró hitel. A K&H Bank egyes kamatperiódusok esetében minimálisan csökkentette a Minősített Lakáshitelének kamatát, az OTP Bank pedig felfüggesztette piaci kamatozású Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel (MFL) termékének értékesítését.
Novemberben már 56 százalékkal kevesebb lakáshitelt vett fel a magyar lakosság, mint egy évvel korábban, ráadásul a támogatott hitelek is majdnem ugyanekkorát estek – mutatják az MNB kedden közzétett adatai. Bár a családtámogatások többsége megmaradt, a tavaly év végi lakáspiaci tranzakciószámok alapján 2023 eleje ennél is gyengébb hónapokat hozhat a lakáshitelezésben. A fogyasztási célú és a vállalati hitelek se tündököltek novemberben, a betétállományok gyarapodása pedig (vélhetően az infláció miatt) csúnyán megtorpant, sőt: a forintszámlákról február vége óta már nettó 1100 milliárd forintot vont ki a lakosság.
241 millió forintból újulhat meg a józsefvárosi Horváth Mihály tér, elsőként a tér nyugati oldalán kezdődnek meg a munkák, a kivitelezés első ütemére már a közbeszerzést is kiírták - áll az Építészfórum cikkében.
Megszűnt az otthonfelújítási támogatás és a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye, de megmaradt a CSOK, a falusi CSOK, a babaváró, a hitelelengedés, a kamattámogatott CSOK-hitel, az áfa-visszatérítés és a lakásvásárlási illetékmentesség is. Pontosan hány milliós összegben igényelhetők ezek a nagy összegű családtámogatások 2023-ban a gyermekkel már rendelkezők, illetve a gyermeket vállalók számára? Ezt foglaljuk össze cikkünkben, bemutatva a január 1-jével életbe lépett szabályváltozásokat is. Bár a kedvezmények köre szűkült, a Portfolio számításai szerint egy nettó 50 millió forintot érő újépítésű lakásra akár 32 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 15 millió kedvezményes hitelt is igénybe vehet egy három gyermeket vállaló pár. Bemutatjuk az egy- és kétgyermekesek lehetőségeit is.
Közreadta havi Tranzakciószám Becslését a Duna House Cégcsoport, amely szerint 2022 decemberében, országosan 6474 lakóingatlan cserélt tulajdonost, ezzel a decemberi lett a 2022-es év leggyengébb hónapja az ádásvételeket tekintve. Sőt, valójában a 2020-as járványhelyzeti kijárási tilalom óta nem lehetett ilyen gyenge számokat látni.
Mocsai kastély 5,2 milliárdért, és 300 ezer forintos családi ház - ezek voltak a végletek 2022-ben az ingatlan.com hirdetései között. A portál összeszedte a tavalyi év rekordjait, nemcsak az eladási árakban, hanem az értékesítési időben is.
A havi ingatlanpiaci HR,illetve a kéthavi bérbeadási tranzakciókról szóló összefoglalónk mellett, kéthavonta - most november és decembert illetően - már az ingatlanok, ingatlanos cégek által kapott minősítésekről, díjakról is beszámolunk. Nemcsak energetikai minősítésekre kell gondolni, hanem olyan tanúsítványokra is, amelyek például a hotelek fenntarthatósági lépéseit értékelik. 2022. november és decemberben is voltak épületek, amelyek ilyen különböző elismeréseket szereztek: Nemzetközi minősítést kapott a Budapest ONE, BREEAM Excellence tanúsítványt kapott a Green Court Office és elindult Magyarországon is a fenntartható turizmus minősítés.
Hiába került 2022 novemberében egy átlagos budapesti új építésű lakás 97,4 millió forintba, még mindig kitartott a vásárlók lendülete, igaz már vagy 50 új lakással kevesebb kelt el 2022 őszén, mint egy negyedévvel korábban. Mutatjuk, hogy hol, és milyen lakásokra volt kereslet még egy ilyen válságos időszakban is.
Hatalmas károkat okoz a háztartásoknál az energiaszegénység, az energiapiaci folyamatok olyan helyzetet idéztek elő, ami minél hamarabbi beavatkozást igényel. Mivel a háztartások jövedelmi helyzete csak romlik az inflációval, illetve az energiaárak itthoni csökkenése sem várható egyhamar, a fogyasztás csökkentése maradt az egyetlen út, hogy ne eméssze fel a legsérülékenyebb háztartásokat teljesen a rezsiszámlák kifizetése. Egy bizonyos pont után azonban a fűtés visszafogása egészségügyi kockázatot jelent, így az otthonok energiahatékonyságának növelése irányába kellene lépéseket tenni. Különös tekintettel azokra a korszerűtlen, szigeteletlen családi házakra, amelyek óriási energiapazarlók, de egyben nagy megtakarítási potenciállal is rendelkeznek. Összefoglalónkban a magyar energiaszegénységgel, a lakóingatlan-állomány gázfelhasználsával és rezsiköltségeivel, illetve a lehetséges fűtési energia megtakarításával foglalkozunk.
Tavaly is éppen év végén - pontosan december 28-án jelent meg a Közlönyben, hogy több ezer lakásától válik meg az állam, és mindegyiket ingyen átadja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat által létrehozott nonprofit cégnek, az MR Közösségi Lakásalapnak. A mai, "karácsonyi" közlöny alapján újabb 69 lakóingatlan kerül a szervezet birtokába, amelyekről egy részletes listát is közzétettek.
Egy hétig lehet már csak nem hiteles tulajdoni lap másolatot lekérni a földhivatali rendszerből. A hiteles dokumentum ára most 3600, míg a nem hitelesé két alkalommal ingyenes, utána további 1000 forint. 2023. január 1-től azonban változik a díjtétel, illetve megszűnik a nem hiteles tulajdoni lap másolat is.
Módosul az építőipari ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentőségű nyersanyagok és termékek kivitelével kapcsolatos kormányrendelet - olvasható a legfrissebb Magyar Közlönyben.
A Normafánál csütörtökön délelőtt ünnepélyesen átadták a Vasas teljesen megújult, a terasszal együtt 400 négyzetméteres, kétszintes síházát, amely a klub északisízői mellett a szabadidő-sportolókat is szolgálni fogja.
Az MNB értesítette az Aegon Biztosítót Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. A konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 11 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon, amelyek év végére várhatóan közel ezermilliárd forintnyi ügyfélvagyont védenek Magyarországon. Az MFO-t kínáló biztosítók immár a lakásbiztosítási piac kilenctizedét képviselik a díjbevételre vetítve - írja közleményében az MNB.
Az emelkedő energiaárak és ezzel egyidejűleg a hibrid munkamodell fennmaradása gyökeresen megváltoztatta az irodabérleti piacot. Egyre több bérlő és bérbeadó gondolja, hogy a jelenlegi helyzetben egy hosszú távra szóló irodabérlet már kockázatos döntésnek számít, miközben az ESG-megfelelési követelmények az irodatulajdonosok számára költséges, de társadalmilag és környezetvédelmi szempontból szükséges megoldások bevezetését írják elő – írja közleményében a flex irodákat üzemeltető New Work.
Korábban már beszámoltunk arról a KSH jelentésről, amibők kiderül, októberben az építőipari termelés volumene 1,8 százalékkal elmaradt az előző havi szinttől. A borús kilátásokat sejtető adatokról most a piac szereplőit kérdeztük.