Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 50 millió eurós tőkebefektetéssel támogatja a zöld kereskedelmi ingatlanok másodlagos piacának fejlesztését Kelet-Közép-Európában az Adventum Pentával együttműködve.
A Covid után „slágertermékké" vált a home office, az energiaár-emelkedés, a geopolitikai, illetve gazdasági környezet instabilitása pedig újabb változásokat hozott mind az irodahasználat, mind az irodaátalakítási trendek tekintetében. A Robertson Hungary mintegy 2000 bérlőt kérdezett meg arról, hogy hogyan használják most az irodaterületeiket: az biztossá vált, hogy nagyon kevés azon cégek aránya, ahol nem engedélyezik az otthoni munkavégzést.
Az ingatlanpiac is érzi már a lassúló gazdaság "szelét", a fejlesztők óvatosabbak, az építőipari megrendelések alábbhagynak, egyes szektorokban pedig nő a bizonytalanság, és a megoldandó problémák száma. Van azonban jó néhány folyamatban lévő ingatlanfejlesztés, sőt, tervek is, amelyek egy lassabb tempóra váltó, de azért működő magyar ingatlanpiacot vetítenek előre a következő évekre. A Nhood Hungary ügyvezető igazgatója, Pascal Steens mutatta be nekünk, hogy milyen terveik vannak a kiskereskedelmi egységeik, az Auchan Korzók környezetének átalakítására, illetve, hogy miként halad a kecskeméti lakóprojektjük, és hogy milyen lehetőségeket látnak még az ingatlanpiac egyes alszegmenseiben.
A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) az Ernst&Younggal közösen készített legfrissebb jelentése szerint az egyesület befektető tagjai 2022. harmadik negyedévében 31 tranzakció keretében összesen 12,712 milliárd forintot fektettek 31 vállalkozásba. Az átlagos tranzakció mérete 410 millió forintot ért el a harmadik negyedévében, míg tavaly ugyanebben az időszakban ez az összeg csupán 298 millió forint volt. A vizsgált negyedévben 3,420 milliárd forint értékben került sor magyarországi alapokba történő forrásbevonásra – derül ki a HVCA közleményéből.
Több mint egy évtizeden át a kínai fejlesztők hitellel fűtött építési boomja gazdagította Kína árnyékbankjait, amelyek a hagyományos hitelezők számára túl kockázatos iparág igényeit szolgálták ki. Most, hogy a kormány az ingatlancégek eladósodása ellen harcot hirdetett, ez a hitelkereslet összeomlott - és ezzel együtt az árnyékbankok, más néven trustok legnagyobb bevételi forrása is - írja a Reuters.
Egy energetikailag korszerű lakás eddig is jóval többet ért egy hasonló, de nagy energiafogyasztású társánál, de most, hogy a lakossági energiaárak is az egekbe szöktek, ráadásul a téli időszakban az árváltozás durván érzékelhető is, az értékbeli különbség még nagyobb lett. A Takarék Index elemzésében korábban a nagyobb volumenű energiahatékonysági felújítások becsült költségéről volt szó, most pedig arról, hogy eggyel jobb energetikai minősítés mennyivel dobhatja meg az otthonok árát. Lássuk, miért éri az abc legelső betűjeit megkapni egy felújítás után.
Napjainkban egyre több országban szab gátat a társadalmi mobilitásnak a jó gazdasági potenciállal rendelkező területek és városok lakáspiacának telítettsége, illetve a magas ingatlan és albérletárak. Az ilyen típusú korlátokat azonban némileg mérsékelhetik az egyének társas hálózatai. A cikk alapjául szolgáló tanulmány egy, a lakhatási probléma által különösen terhelt ország, Svédország részletes adatait felhasználva hoz bizonyítékot a személyes kapcsolathálózatok fontosságára. Egy adott személyt és egy hozzá tartozó tetszőleges célpontot kiválasztva nagyobb valószínűséggel figyelünk meg költözést, amennyiben az egyénnek (közeli vagy távoli) rokona, egyetemi szaktársa vagy volt kollégája lakik ott. A kimért hatások különösen erősek, amennyiben nehezen elérhető célpontokra, vagy rosszabb háttérrel rendelkező egyénekre fókuszálunk. A kapcsolathálózatok segíthetnek a társadalmi mobilitás elősegítésében.
2022. december 8-án hivatalosan is átadták Budapest legmagasabb irodaházát, a Mol Campust. A 120 méter magasságból csodálható kilátást és a szupergyors lifteket egyelőre még csak az éppen beköltöző dolgozók élvezhetik, de jövőre a külső vendégek számára is látogatható lesz Budapest új látványossága. Kívülről, belülről, alulról, felülről bejártuk az épületet, és képek formájában spoilerezünk egy keveset a kilátásról, illetve arról is, hogy milyen irodaterekben fognak dolgozni a Mol munkavállalói.
Patrióta szabályozásra helyezi a hangsúlyt a kormány az állami beruházásokat szabályzó, és a magyar építésgazdasági kerettörvény létrehozásakor. Részben elkészült már a szabályozás, amelynek kialakítása során, a bürokrácia felszámolásával, a beruházások gyorsításának lehetőségére törekedtek - derül ki Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszterhelyettesének beszéféből az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) évzáró közgyűlésén. Decembertől a Minisztérium közlekedésfejlesztési feladatokkal bővült, ami többek között a vidéki mobilitás, az ingázás megfelelő megteremtését is magába foglalja. A szakmai fórumon Koji László, az ÉVOSZ elnöke nehéz 2023-as évet prognosztizált az építőipar számára: bár folyó áron az infláció miatt nem lesznek rosszak az építőipari számok, építési volumenben 20-25%-os visszaesés várható.
Már nem kell sokat várni a Mol 120 méter magas "mini felhőkarcolójának" átadásáig. Elkezdődött megnyitó, így a bejárást követően közzétesszük a fotókat és a legfotosabb információkat a toronyépületről, a Mol-munkavállalóinak új bázisáról.
Augusztusban indult el a lakáshirdetési piac legújabb szereplője, az otpotthon.hu. A koltozzbe.hu, ujotthon.hu és startlak.hu portálok egyesítésével létrejött OTP Otthonmegoldások Kft. célja, hogy megoldást nyújtson az otthonkeresőknek és eladóknak, végigvezetve őket az ingatlanadásvétel teljes folyamatán.
Drámaian megdrágultak a lakáshitelek: ma már 9-10% körül alakul a legjobb banki ajánlatok átlagkamata, és 180-200 ezer forint körül egy újonnan felvett 20 éves, 20 milliós lakáshitel törlesztőrészlete. 50-70 százalékkal emelkedett az újonnan felvehető lakáshitelek várható törlesztőrészlete azóta, hogy az MNB 2021 júniusában megkezdte a monetáris szigorítást. Az utóbbi hetekben azonban enyhült a nyomás: 2-2,5 százalékponttal csökkentek a piaci referenciahozamok, ezért felcsillant a remény, hogy az őszi várakozásoknál kisebb lesz a lakáshitelek drágulása, és 10-11% környékén megáll a kamatok emelkedése. Megnéztük a bankok legjobb aktuális ajánlatait.
Hetedik alkalommal mutatjuk be a hazai ingatlanpiac legfontosabb szereplőit, és idén 5 extra listával is készültünk. Az elmúlt 7 évben eddig 115-en szerepeltek a listán, az idei 50-ből pedig 18-an eddig minden alkalommal felkerültek. Idén 10 új szereplő is van! Jó lapozgatást és olvasgatást az összesen több mint 80 szereplő megismeréséhez.
Hosszú hónapok óta szólnak a hírek a régió legnagyobb ingatlanpiaci felvásárlásáról: a CPI Property Group többséget szerez az Immofinanz és az S Immo cégekben. Az előkészületek valójában már 2-3 éve tartanak, és még egyáltalán nincs vége a feladatlistának, a következő évekre nézve is bőven van tennivaló, a három, eddig különálló vállalat összekovácsolásában. Gereben Mátyást, a CPI Hungary országmenedzserét kérdeztük a felvásárlás hátteréről, a pénzügyi kilátásokról és az egész hazai és régiós ingatlanszektort érintő változásokról.
Újabb előrejelzést tett közzé az EECFA (Eastern European Construction Forecasting Association), amely 8 kelet-európai ország építési piacát kutatja. Délkelet-Európában ezek alapján zsugorodás várható 2024-ig, de mivel a régió a 2016-2021 közötti bőséges építkezés utáni időszakon van túl, a piac az előrejelzések szerint a csúcsról jön lefelé, így a várható 3%-os csökkenés nem számít drámainak. Dráma a kelet-európai régióban van, mely 2018-ban érte el a csúcsot, és a piac körülbelül 10%-kal a csúcsszint alatt volt még az ukrajnai háború kezdete előtt is. Ukrajna nélkül a régió várhatóan 2023-ban éri el mélypontját. A Magyarországra vonatkozó előrejelzés pedig még ennél is pesszimistább, még úgy is, ha 2023-tól az uniós források kifizetésre kerülnek.
Második alkalommal rendezte meg a HuGBC december 1-jén a Green Brunch üzleti reggelijét. A szakértők arról beszélgettek, hogy hogyan lehet az egyes szakmákat összefogva csökkenteni az épületek energiafüggőségét és kiszolgáltatottságát. Fel kell készülni, hogy az átalakuló energiamix-szel, például a földgázhasználat lenullázásával a villamosenergia-fogyasztás nagyon meg fog növekedni, így az ingatlanoknak decentralizált mini erőművekké kell válniuk és tárolókapacitásra lesz szükségük.
A lakásvásárlás előtt álló háztartások már jó ideje érezhették azt, hogy egyre távolabb kerülnek az álom otthontól, köszönhetően a korábbi évek gyors ingatlanpiaci áremelkedésének. 2022-ig azonban "csak" a lakásárak növekedtek, a kedvező hitelkörnyezet és a bérek növekedése még tarthatta a lelket az aktívan keresőkben. A 2022-es év viszont olyan változásokat hozott, ami halmozottan megnehezítette a hitelből lakást vásárolni akarók helyzetét. A családtámogatások a társadalom egy bizonyos csoportját még egy ideig ki tudják szolgálni pénzügyileg - bár számukra is romlott a vásárlási lehetőség - de még kritikusabb azoknak a helyzete, akik gyermek nélkül, esetleg nem kiskorú gyermekkel (tehát támogatás nélkül) néznek szembe a lakóingatlan-piaccal. Az MNB legfrissebb Lakáspiaci jelentésében szerepel egy mutató, amely a lakásvásárlás elérhetőségére vonatkozik. Ez az index drasztikusan leromlott, országosan is, de főleg Budapesten, a gyermektelen háztartások esetében pedig olyan mélyen van, amire az adatok rendelkezésre állása óta soha nem volt példa. Így történt tehát, hogy kiárazódtak a gyerek nélküliek, vagy már az idősebb gyerekesek a használt- és az újlakás-piacról is.
Lassul a lakáspiac, lassul az építőipar, az állami projektek egy jó része el sem kezdődik, és a lakásépítők többsége is komoly dilemmák előtt áll, miközben a válsághelyzet és az infláció minden nap nyomasztja az embereket és a pénztárcákat. Az építőiparral kapcsolatban mindenki arra kíváncsi, hogy vajon meg tud-e törni az árak emelkedése, és hogy vajon fenyegeti-e az ipart egy tömeges elbocsátás, ha a kieső projektek miatt mindenkinek kevesebb munkája lesz. Balázs Attilának, a Bayer Construct Zrt. elnök-vezérigazgatójának határozott víziója is van: a fejlesztői profit szűkül, az újlakás-árak pedig tudnak csökkenni. Még akkor is, ha egy évtizede nem láttunk erre példát. De hogyan? Erre is kerestük a választ.
Az egy évvel korábbi szint felére esett a lakáshitelek új kihelyezése a bankoknál az MNB ma közzétett októberi adatai szerint, és több bankból is azt hallani, hogy ennél még „szárazabb” lett a november. Bár a piaci hozamkörnyezet indokolná, sok bank vonakodik ezért tovább emelni a hitelkamatain. A vállalati hitelezés a támogatott programoknak köszönhetően tovább dübörög, a lakossági betéteknél viszont ritkán látható tőkekivonás történt, és február óta csökkenő trendet mutatnak a banki megtakarítások.
A május 31-éig megtartandó társasházi közgyűléseken 20-30, de akár 40 százalékkal is emelkedhetnek a közös költségek – mondta Molnár Sándor, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének főtitkára az RTL-nek.