ingatlan

Döntött az európai bíróság: fellélegezhetnek az ingatlanfejlesztők

2009-ben a Legfelsőbb Bíróság egyértelműen kimondta, hogy az ingatlanfejlesztésekhez kapcsolódó közcélú beruházások áfája levonható, ha ezek nélkül a fejlesztés nem lenne megvalósítható. A közelmúltban azonban nem várt izgalmakat okozott az Európai Unió Bírósága ("EUB") főtanácsnokának egy hasonló, bolgár ügyben adott előzetes véleménye, amely megtiltotta volna az adólevonási jogot. Bár az EUB múlt hét közepén közzétett ítéletében végül nem követte a főtanácsnoki véleményt, azonban komoly feltételekhez szabta az adólevonási jog érvényesítését - hívja fel legfrissebb írásában a figyelmet a Jalsovszy Ügyvédi Iroda.

Fundamenta-vezér: nincs megállás, visszatérhet a kombi hitel is

Azt már eddig is tudtuk, hogy a lakás-takarékpénztári konstrukció az egyik legstabilabb és jellemzően a leginkább kifizetődő öngondoskodási forma Magyarországon. Tátrai Bernadett, a Fundamenta-Lakáskassza elnök-vezérigazgatója sok újdonságot is megoszt az alábbiakban. A korábbiaknál biztonságosabb kombi hitelek bevezetése, a Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NOK) szervezésének elindulása és a lakáskasszáknak a fogyasztóbarát lakáshitelekbe történő esetleges bevonása is külön apropót adott interjúnknak. Mint kiderült, szakmai egyeztetések kezdődtek a lakás-takarékpénztárak fejlődési irányairól is, a munkaerőhiányt pedig a leginkább a lakásfelújításhoz kapcsolódó számlák bemutatása során érzékelik a Fundamentánál.

Vonzó hely Magyarország, de nincs, aki dolgozzon

Már nem csak az autóiparból érkező vállalatok hajtanak végre hazánkban zöldmerős ingatlanberuházásokat, hanem egyre több szektor számára számít vonzó befektetési célpontnak Magyarország. Egy komoly problémával azonban minden új beruházónak szembesülnie kell, ez pedig az egyre súlyosabb munkaerőhiány. Dr. Nádasdy Zoltánnal és Dr. Schweizer Edinával, a Noerr & Társai Ügyvédi Iroda partnereivel jártunk körül az ingatlanpiaci befektetések kérdéskörének jogi oldalát.

A térség egyik legmodernebb komplexumát építik

Az utóbbi évek egyik legnagyobb ipariingatlan-fejlesztése kezdődött meg Hatvanban, ahol 60 ezer négyzetméteres logisztikai központot épít az Inpark. A megközelítőleg 17 milliárd forint értékű beruházás nyomán létrejövő komplexum várhatóan 2018 második negyedévében készül el.

Kicsit lazított az építőipar

Júliusban az építőipari termelés volumene 2,1%-kal elmaradt az előző havi szinttől. A visszaesés nem törte meg az emelkedő trendet, és a rendelési mutatókat alakulását figyelve a növekedés folytatódására számítunk.

A fogyasztóbarát lakáshitelek és a valóság - Reagált az MNB

Cikkben reagált a Magyar Nemzeti Bank tegnapi írásunkra, amely szerint az új fogyasztóbarát lakáshitelek nem hoztak jelentős előrelépést a lakáshitelek árazásában. Szakács János, a jegybank főosztályvezetőjének cikkét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük, rövid viszontválaszunk pedig alatta olvasható.

Ez lehet a csodafegyver a munkaerőhiány ellen?

A fejlett országokban az épületek teszik ki a teljes energiafogyasztás közel 40 százalékát, ezért az irodák esetében is egyre jobban felértékelődik a környezettudatos megoldások alkalmazása. Ennek igazolására olyan minősítési rendszerek jöttek létre, mint a BREEAM, a LEED vagy a DGNB, de a dolgozók egészségi állapotára és közérzetére hatást gyakorló szempontokat vizsgáló WELL is az újfajta szemlélet része. A modern munkakörnyezet pedig a cégeknél jelentkező munkaerőhiányra is kedvező hatással lehet, a munkaerő megtartásán keresztül.

Új irodaház épül a Bartók Béla úton

Új irodaház épül a Bartók Béla úton

Az Infogroup megkezdte a Bartók Udvar II irodakomplexum építését. A 24 ezer négyzetméter bérelhető alapterületű irodapark építése három fázisban várható, az első épület átadása 2018 végére valósul meg.

Hidegzuhany a bankoktól: nesze neked, fogyasztóbarát lakáshitel!

Hidegzuhany a bankoktól: nesze neked, fogyasztóbarát lakáshitel!

Nem hoztak áttörést az MNB által minősített fogyasztóbarát lakáshitelek a legfontosabb szempont, az árazás alapján - mutatja friss gyűjtésünk. Hiába csökkentek tovább ugyanis június vége óta a referenciahozamok, többségükben még drágábbak is a ma elérhető minősített hitelek, mint 2-3 hónapja a legjobb, nem minősített lakáshitelek voltak. Egyedül a 3 éves kamatperiódus esetében, illetve kis jóindulattal a 10 évesnél látunk előrelépést.

Tizenkét hónapja maradt azoknak, akik ingatlanba fektetnek

Tizenkét hónapja maradt azoknak, akik ingatlanba fektetnek

A TriGranit vezérigazgatója szerint egy évig még biztosan folytatódik a növekedés a budapesti ingatlanpiacon, hamarosan azonban valamilyen szintű visszarendeződésre kerülhet sor. A nagy kérdés persze az, hogy ez a visszarendeződés a piac stabilizálódását vagy komolyabb visszaesést hoz majd magával. Török Árpád beszélt a Portfolio Ingatlannak a TriGranit fejlesztési és akvizíciós terveiről, valamint piaci várakozásairól.

A multis középvezetők lesznek a legjobb ingatlanosok?

A válság megtépázta az ingatlanközvetítő hálózatokat, a Duna House azonban ebben az időszakban is bővült, illetve a jövőben is további terjeszkedést tervez, például Budapesten, de több megyeszékhelyen is újabb irodát nyitna. Ehhez nem csak a már korábban ingatlanközvetítéssel foglalkozókat várják már, gyakoribb esetnek számít tapasztalataik szerint, hogy szakmán kívüliek kezdenek bele a vállalkozásba. Szalay Kingával, a Duna House franchise igazgatójával beszélgettünk.

Egyre több pénzt lehet csinálni ezekkel az ingatlanokkal

Időben felismerni a piaci igényeket nem mindig könnyű, akinek azonban sikerül, annak ott a lehetőség, hogy a versenytársakat megelőzve átlagon felüli hozamokra tegyen szert. Nincs ez másként az ingatlanpiacon sem, ahol most is több tucat fejlesztő verseng azon, hogy ki adja át hamarabb az építés alatt álló irodaházát. A rekordalacsony üresedési ráta miatt ugyanis azok a fejlesztők, akik leghamarabb tudnak újabb, minőségi irodaterületet nyújtani, szinte szabadon válogathatnak majd a leendő bérlők között.

Veszély fenyegeti a csökkentett áfát a lakásépítéseknél

A jelenleg ismert tervek szerint 2020-ban visszaemelkedik majd az új lakások áfája a most érvényes 5 százalékról 27 százalékra. Ez számos kockázatot rejt magában, a jelentős áremelő hatás már jövőre elbizonytalaníthatja a vevői oldalt, a felpörgetett beruházások pedig tovább fokozhatják az építőipart jelenleg is sújtó kapacitáshiányt. A piaci szereplők éppen ezért a kedvezményes áfakulcs meghosszabbítását sürgetik.

Egyre több külföldi vesz lakást a népszerű pesti kerületben

Budapesten a XIII. kerületben találkozhatunk a legtöbb új építésű lakással és ezek nemcsak egymással versenyeznek, hanem a használt lakásokkal is. Utóbbiak négyzetméterárai alacsonyabbak és alkudni is lehet, de számolni kell a vevőknek a felújítási költségekkel, míg az új építésű lakásoknál az illeték- és egyéb kedvezmények mérsékelhetik a vételárat. Jellemző a kerületre a külföldi befektetők jelenléte is, ők általában több új építésű lakást vásárolnak, majd kiadják azokat - szerepel a Balla Ingatlan közleményében.

Népszavazást kezdeményez Tarlós a római-parti védműről

Népszavazást kezdeményez a főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén a római-parti védműről. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy egy esetleges budapesti szintű népszavazáson a problémában közvetlenül érintettek abszolút kisebbségbe kerülhetnek.

8 módszer arra, hogy tuti ingatlanbefektetésed legyen

8 módszer arra, hogy tuti ingatlanbefektetésed legyen

Nem egyszerű megtalálni a legjobb ingatlanbefektetést, legyen szó kiadási célú ingatlanvásárlásról, felújítandó házak megvételéről majd eladásáról, vagy akár egy kedvező hozamú ingatlanalap kiválasztásáról, ahova befektetjük a pénzünket. Vannak azonban intő jelek, illetve olyan módszerek, amelyekkel körültekintőbbé válhatunk és csökkenthetjük annak a kockázatát, hogy olyan helyre fektessünk be, ami a vártnál alacsonyabb profitot eredményez, vagy akár veszteséget termel. A Sharestates társalapítói tippeket adnak arra, hogyan kerülhetőek el a rossz befektetések - derül ki a Global Real Estate Experts cikkéből.

A K&H finanszírozza a BudaPart első ütemét

A K&H Bank finanszírozza a BudaPart beruházás első ütemében készülő lakóházak fejlesztését. A BudaPart Otthonok első két - A és C jelű - lakóházára az építési engedély 2017. május 20-án emelkedett jogerőre.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.