ingatlan

Lakást vennél vagy eladnál? Ezeket a számokat mindenképp látnod kell

A nyár végéhez érve érdemes egy pillanatra megállni és megnézni, hogy mi történt az elmúlt hónapokban a hazai lakáspiacon. Még mindig folytatódik a szárnyalás? Hol, mennyi idő alatt lehet eladni a lakásokat? Mennyi új lakásra számíthatunk a következő félévben? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kerestük a választ a vezető ingatlanszakértő cégek segítségével.

Felébredtek a lakásvásárlók

Kiugró forgalmat hozott az augusztus az ingatlanpiacon, ugyanis az idei második legtöbb adásvétel történt a Duna House becslése szerint. A 13 787 adásvétel azt jelenti, hogy 17 százalékkal erősebb volt az idei augusztus a tavalyihoz képest.

Összedőlnek-e a méregdrága panelek? - Te mernél 30 milliót adni értük?

Robbanásszerűen megnövekedett a panellakások ára az elmúlt években, különösen Budapesten, ahol egyes nagyobb alapterületű otthonokért több mint 30 millió forintot is elkérnek a felkapottabb helyeken. Elgondolkodtató azonban, hogy vajon meddig bírják ezek az épületek, és érdemes-e ennyi pénzt áldozni az ilyen ingatlanokra. Sokak szerint még 50-100 évig is bírhatják, ugyanakkor nagyon nem mindegy, hogy pontosan milyen házban vásárolunk. Bár statikailag rácáfoltak az építésükkor nekik jósolt élettartamra, a gépészeti rendszereikkel biztosan kezdeni kell valamit, ami nem kevésbé pénzbe kerülhet, ráadásul nem csak rajtunk, hanem az egész lakóközösségen múlik a megvalósításuk.

250 milliárdnál tart a Liget Projekt

Körülbelül 250 milliárd forintos beruházás lesz a Liget Projekt, Baán László miniszteri biztos szerint, ami azzal is magyarázható, hogy a 2011-ben meghirdetett, majd 2013-ban törvényben is megerősített Városliget-fejlesztésbe egyre több minden került bele és az építőipari árak is emelkedtek - írja a 24.hu.

Havonta 1000 magyar jelzáloghiteles család veszíti el a lakását

Közzétette az MNB a hitelfedezeti lakóingatlanok értékesítéséről szóló friss statisztikáit. Ezek alapján a második negyedévben 2947 család veszítette el lakásának a tulajdonjogát, de közülük 1763 a Nemzeti Eszközkezelőnek köszönhetően otthonában maradhatott.

Vége a rossz időknek: ömlik a pénz a magyar bankokból

A fordulat hónapjai után a határozott növekedés szakaszába érkezett a hitelezés Magyarországon. A bankok lakossági hitelállománya 3 egymást követő, vállalati hitelállománya pedig 7 egymást követő hónapban nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az MNB ma közzétett júliusi adataiból szemezgettünk.

Ajándék iskolakezdésre: útlezárások Pesten

Ajándék iskolakezdésre: útlezárások Pesten

A Váci út - Róbert Károly körút csomópontjában a korábban bejelentett forgalmirend-változások továbbra is érvényben maradnak, és kiegészülnek éjszakai lezárásokkal a metróvonal felszíni pótlásához szükséges hálózat kiépítése miatt - jelentette be a BKV csütörtökön.

Örülnek a bankok a nagycsaládosok hitelelengedésének

A bankok valamennyi technikai eszközükkel támogatják ezt a fontos családtámogatási lépést - reagált a Magyar Bankszövetség arra a kormánydöntésre, miszerint a harmadik vagy további gyermeket vállaló családok jelzáloghitel-tartozása gyermekenként 1-1 millió forinttal csökkenthető 2018. január 1-jétől.

Eladták a Megyeri híd melletti ingatlant

Tovább bővíti portfólióját a WING Zrt. A vállalat a Megyeri híd lábánál, az M0-ás körgyűrű mellett elhelyezkedő Európa Center Üzleti és Logisztikai Parkot vásárolta. A központ elnevezése is változik, mostantól Login Business Park néven működik tovább.

Nagy változás jön a Combinókon

Forgalomba állt a Nagykörúton a hatodik, FUTÁR-rendszerrel és a biztonságosabb utazást elősegítő fedélzeti kamerarendszerrel felszerelt Combino villamos. Az eszközök telepítése folyamatos, várhatóan 2018 tavaszára mind a 40 forgalomban lévő szerelvény megjelenik az utazástervezőben, és kamerával felszerelve közlekedik majd a Nagykörúton, illetve az 1-es villamos vonalán - közölte a BKK.

Kiderült, kiknek a hitelét csökkenti a kormány

Hornung Ágnes és Novák Katalin államtitkárok mutatták be ma reggel a jelzáloghiteles gyermekvállalók tartozása egy részének állami átvállalásáról szóló kormánydöntést. A sajtótájékoztatóról élőben tudósítottunk.

Fontosabb részletek

  • A meglévő lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitelekből, illetve az újonnan felvett lakáscélú hitelekből engednek el 1-1 millió forintot új gyermek születése esetén.
  • Minden 2018. január 1-je után megszülető 3. és további gyermek után igényelhető, meglévők vagy 1. és 2. gyermekek után nem.
  • 17 milliárdos kiadással számol a kormány jövőre (ez évi 17 ezer gyermeket jelentene), de ez felülről nyitott keretösszeg.
  • A bankokkal egyeztették a lépést, ők ezt előtörlesztésként számolják el, előtörlesztési díjukat az állam fizeti.
  • Azon gyermekek után is igényelhető, amelyek "még csak úton vannak" (a terhesség 12. hetétől) vagy örökbefogadottak.
  • A cikkünkben nem szereplő részletek a hamarosan megjelenő kormányrendeletből fognak kiderülni.

Az eddig utált lakások lesznek az új favoritok?

A lakáspiaci élénkülés, a korábban átmenetileg háttérbe szorult felújítandó ingatlanok iránti keresletet is felrázta. Az idei év első nyolc hónapjában a felújítandó házak és lakások iránt 29, illetve 43 százalékkal többen érdeklődtek, mint az előző év azonos időszakában - derül ki az ingatlan.com elemzéséből.

Újabb Kossuth téri mélygarázs épülhet

Tervezési és előkészítő munkákra van szükség az Alkotmány utca Kossuth téri torkolatában felépítendő mélygarázs ügyében, a feladatokra 381 millió forintot csoportosít át egy augusztus 28-ai kormányhatározat a Kossuth tér felújításáért és rendezéséért felelős Steindl Imre nonprofit társaság részére - írja a Zoom.hu.

Jó vagy rossz döntés a vályogház?

Bár a régi időkben a vályog elterjedtsége megkérdőjelezhetetlen volt, mára már sokkal vegyesebb a megítélése, hiszen víztűrő képessége nem a legjobb, az építkezéskor hosszú kiszáradási idővel kell számolni, majd pedig zsugorodási repedések jelentkezhetnek, és igen nehezen szabványosítható. Mindezek ellenére pozitív tulajdonságai elvitathatatlanok, így például az, hogy képes gyorsan reagálni a páratartalom megváltozására, környezetbarát, többször is felhasználható és kiváló hőszigetelő. Emellett átlagosan negyven százalékkal olcsóbban juthat lakáshoz, aki tégla helyett a vályogot választja - derül ki az Otthontérkép elemzéséből.

Leleplezték a gazdagok titkát: ezért van nekik több pénzük

Leleplezték a gazdagok titkát: ezért van nekik több pénzük

Amellett, hogy gazdag emberek többnyire sikeres üzletemberek, és jókor vannak jó ötleteik, legalább annyira fontos a vagyonuk megőrzésében, illetve gyarapításában, hogy a pénzük egy jelentős részét részvényekben tartják. Lényegében ez a nagy különbség köztük és az átlagemberek között.

Hihetetlen milyen luxusiroda jut egyeseknek - Bosszantó, hogy másoknak meg mivel kell beérnie

Ma már egyre dizájnosabb irodában dolgozhatunk, amelyek egy igényes otthon kényelmével versenyeznek. A well-being jegyében a dolgozókat tejben-vajban fürösztik, de nem csak a közösségi terek vonzzák a munkatársakat, hanem a high-tech technológiai környezet, az együttműködő és interaktív munkakultúra is. Téged mi motiválna igazán? Mondd el most az iroda.hu számára készülő 10 kérdéses kutatásban!

Már itt is van Mészárosék kötelező vételi ajánlata az Appeninn-papírokra

Már közzé is tették a Konzum, illetve az Appeninn felvásárlásában összehangoltan eljáró felek kötelező nyilvános vételi ajánlatát: részvényeként 261 forintot fizetnének a jelenlegi tulajdonosoknak. A vételi ajánlatot a felügyelet jelenleg még nem hagyta jóvá.

Budapestre költöznél? Sírva fakadsz, ha meglátod ezeket a számokat

Az elmúlt években a lakásárak emelkedése és növekvő kereslet jellemezte az ingatlanpiacot, ezért a lakásvásárlók is egyre nehezebb helyzetbe kerültek. Különösen azok a vásárlók, akik a vidéki lakásukat értékesítve szeretnének Budapestre költözni. Arra voltunk kíváncsiak, hogy egy jobb munkalehetőség miatt, a különböző megyékből megéri-e, vagy egyáltalán lehetséges-e Budapestre költözni.

Augusztusi lakásroham: továbbra is sok az albérletes rémtörténet

Augusztusban minden évben erősen megugrik a kereslet a lakásbérleti piacon - főleg a diákok keresnek ilyenkor lakhatást. Érdemes óvatosnak lenni, mert továbbra is rengeteg a fekete vagy szürke bérbeadás, amivel nemcsak a bérbeadó járhat rosszul, hanem az albérlő is könnyen kerülhet kiszolgáltatott helyzetbe. Pedig egyetlen egyszerű lépéssel elkerülhetőek az ebből adódó problémák.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.