ingatlan

Megjött a Kúria bejelentése: így kell átszámolni a vitatott devizahiteleket

Megjött a Kúria bejelentése: így kell átszámolni a vitatott devizahiteleket

Hosszú ideje várt állásfoglalást fogadott el a Kúria konzultációs testülete azokra a peres devizahitelekre, amelyeknél az árfolyamkockázatról egyáltalán nem, vagy nem világos és nem érthető módon kaptak tájékoztatást az adósok. Értékelésünk szerint az állásfoglalás a hitelezők és az adósok számára sem egyértelműen kedvező, inkább egy köztes állapotot idéz elő az árfolyamveszteségek megosztásával.

Amikor a buszvezető is tátott szájjal néz - Élesben teszteltük a jövő közlekedését Budapesten

Amikor a buszvezető is tátott szájjal néz - Élesben teszteltük a jövő közlekedését Budapesten

Június eleje óta élesben is elérhető a mobiljegy a budapesti közlekedésben, egyelőre a 100E reptéri buszra lehet így megváltani a jegyet. Néhány bosszantó apróságtól eltekintve ezzel végre a magyar főváros is belépett a huszonegyedik századba, amit még szokni kell. Azért az ebben élen járó Londontól persze még mindig nagyon messze járunk, de kezdetnek egész jól működik a budapesti mobiljegy.

Egy jó tipp a tulajdonosoknak: a legkorszerűbb lakásokra vannak kiéhezve a vásárlók

Egy jó tipp a tulajdonosoknak: a legkorszerűbb lakásokra vannak kiéhezve a vásárlók

A vevők többsége a korszerű lakásokra van kiéhezve, mégis csak lassan javul az ingatlanok energiahatékonysága, így nagy előnye lehet annak a tulajdonosnak, aki áldozott a lakás felújítására. A korszerű lakások aránya az elmúlt 3 évben elég lassan, csupán 20-ról 23 százalékra nőtt, pedig az eladó lakásokat keresgélők, mintegy 60 százaléka pont az ilyen energiahatékony ingatlanok után érdeklődött - derül ki az ingatlan.com közleményéből.

Már 2500 iskolában van szélessávú wifi EU-s pénzből

A digitális oktatási stratégia megvalósítása érdekében 51 ezer laptop, 31 500 táblagép, 5 ezer projektor, 3 ezer inter-aktív táblagép, valamint 14 ezer asztali gép kerül az iskolákhoz - jelezte egy parlamenti írásbeli válaszában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Őrült tempót diktál az orosz építőipar: nem is tudjuk tartani itthon a lépést

"Sokan nem tudják, de Moszkva az egyik legdigitalizáltabb város világszerte, nagyon hamar átvesszük az új technológiákat, amelyek gyorsan el tudnak terjedni azáltal, hogy nagyon sokan elkezdik használni." Az építőipar területén is így van, a kormányzati projekteknél kötelezővé tették a BIM használatát Oroszországban, ami azt eredményezte, hogy egyszerűen nincs helye a piacon azoknak a nagyobb cégeknek, akik nem tartanak lépést ezzel a technológiával. Las Vegasban készítettünk interjút Szergej Kuznyecov, moszkvai főépítésszel, aki elmondta azt is, hogy náluk nem a munkaerőhiány a legsúlyosabb kihívás az építőiparban, hanem az, hogy elérjék, hogy másként gondolkozzanak az emberek.

Szuperállampapírt venni babaváró hitelből: az évszázad befektetése?

Nehéz nem észrevenni, hogy mindössze négy hét eltéréssel kerül piacra az elmúlt évek egyik legjobb állampapírja és legjobb hitelterméke, a szuperállampapír és a babaváró kölcsön. Szinte kiszúrja az ember szemét az a befektetési lehetőség is, amivel ennek a kettőnek a kombinációja csábít. Megnéztük, mekkorát kaszálhatunk attól függően, születik vagy nem születik gyerekünk 5 éven belül. Az eredményt még a gyermekáldás elmaradása esetén is egy kiemelkedő hozamú rendszeres megtakarításhoz hasonlíthatjuk, a gyermek(ek) megszületése esetén pedig extra milliókat lehet zsebre tenni.

Ezekben a kerületekben biztos nincs hiány új lakásból

Igazán izgalmas évben járunk, legalábbis ami az átadásra kerülő új lakásprojektek számát illeti Budapesten. Az építés alatt álló 500 projekt nagy része, ami mintegy 25 ezer lakás építését foglalja magába, már idén befejeződhet, így csak ebben az évben várhatóan 15 800 új lakóingatlan zúdul rá a budapesti piacra, ennek egy része már el is készült. Ez a több ezer lakás azonban elég egyenlőtlenül oszlik el a kerületek között, néhol a projektek száma még a 10-et sem éri el, máshol alulról súrolja a 100-at. Hasonló a helyzet az átlagos lakásszámmal projektenként, van olyan kerület, ahol átlagosan közel száz lakás van egy projekten belül, ami felveti a kérdést, hogy mennyire lesz élhető az a lakókörnyezet.

Ömlik a pénz az új szuperállampapírba - Mi lesz a magyarok régi kedvencével?

Mindössze egy magyar befektetési alap van a legnagyobb 20 közül, amely az elmúlt öt évben magasabb hozamot tudott elérni az új magyar állampapír, a MÁP+ 4,95%-os hozamánál. Az összes magyar alap alig 7%-a tudta felülteljesíteni ezt az értéket, ezeknek háromnegyede ráadásul kockázatos részvényalap volt. Milliárdokat szívhatnak fel az új lakossági állampapírok az alapkezelői piacról, a portfóliómenedzserek pedig kénytelenek lesznek díjakat csökkenteni és / vagy több kockázatot vállalni, ha versenyképesek akarnak maradni.

Indul az 5G árverése Magyarországon

Június 17-én nyilvánossá tette honlapján a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) azt a dokumentációtervezetet, amely az ötödik generációs (5G) mobiltechnológia bevezetésének támogatása érdekében és a vezeték nélküli szélessávú szolgáltatásokra alkalmas frekvenciák - idén őszre ütemezett - árverésének részleteit tartalmazza. A 700 MHz-es, a 2100 MHz-es, a 2600 MHz-es és a 3600 MHz-es frekvenciasávokban tervezett értékesítéssel kapcsolatos észrevételeket, véleményeket július 8-ig várja az NMHH. Az eddig nem, vagy másra használt frekvenciák hasznosítása lehetővé teszi majd, hogy a magyar digitális gazdaság fejlődése előtt új távlatok nyíljanak meg a jövő technológiájának alkalmazásával.

Fejlesztik a debreceni repteret, új futópályát építenek

Bővíti stratégiai együttműködését Debrecen város és a Wizz Air légitársaság; egyebek mellett új futópályát építenek és bővítik a reptér kapacitását is a növekvő forgalom kiszolgálása érdekében - jelentette be a város és a cég vezetője hétfőn a helyi városházán.

Panelban laksz? Akár 350 ezer forint ingyenpénzt ad az állam

Az okos költségmegosztást és a radiátorok esetleges cseréjét támogatja az Otthon melege program azon következő fejezete, amely a távfűtéses házak, jórészt a panellakások lakóit célozza - jelentette be Kaderják Péter energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkár. A mára várt bejelentést pénteken már előrevetítettük:

Elindultak az első önvezető minibuszok a szomszédban

Elindultak az első önvezető minibuszok Bécsben, Seestadt új városnegyedében. A buszok 20 km/h sebességgel közlekednek összesen 10 megállót (ami igazából csak 6) érintve. Mivel továbbra is tart a tesztüzem az utasok jegy nélkül használhatják a járműveket, a két üzembe állított buszra egyenként 10 utas fér fel - a Wiener Linien tájékoztatása szerint, amit az alapblog szúrt ki.

Szép csendben visszaszivárog a vasárnapi zárvatartás?

Szép csendben visszaszivárog a vasárnapi zárvatartás?

Önszabályozó módon, egységes üzletpolitikai döntéssel rövidíthetik vasárnapi nyitvatartásukat a kereskedők a jövőben, ha a vásárlók elfogadják a munkavállalók szempontjából kedvező és egyes cégeknek kifizetődőbb változást - értesült a Magyar Nemzet. Az elképzelések szerint a mostaninál két, de akár négy vagy hat órával hamarabb bezárhatnak a boltok vasárnaponként

Nagyot szól a CSOK: még soha nem látott információk az állami ingyenmilliókról

Két hét múlva, július 1-jén új világ kezdődik a magyar családtámogatási rendszerben: nemcsak a babaváró hitel és a falusi CSOK indul el, hanem a meglévő CSOK egyes szabályait is átírta a kormány. A változások apropóján utánajártunk, mekkora összeg jutott el eddig a magyar családokhoz. Mint megtudtuk, 2016 elejétől idén március végéig összesen 82 ezer CSOK-szerződést kötöttünk 256 milliárd forint összegben. A szerződésszám kétharmada használt, az összeg kétharmada új lakásokhoz kötődik. A támogatások 70%-át mindössze kettő, hazai irányítású bankcsoport közvetítette, az összeg 60%-a pedig a legalább három gyereket vállaló, új építésű lakásba költöző mintegy 16 ezer családhoz került.

Elképesztő, mennyi lakás zúdul most a piacra

Megnéztük, hogy mire lehet számítani a következő hónapokban, negyedévekben a budapesti újlakás-piacon. Az 500 projekt nagy része, ami mintegy 25 ezer lakás építését foglalja magába, már idén befejeződhet, így csak ebben az évben várhatóan 15 800 új lakóingatlan zúdul rá a budapesti piacra, aminek egy része már el is készült. A kereslet felszívóerejével úgy tűnik eddig nem volt probléma, a jelenleg épülő lakásállomány már 69 százaléka vevőre talált. A fejlesztők körében továbbra is a XIII. kerület a legnépszerűbb, ahol jelenleg 6750 lakás építése van folyamatban, vagy éppen ebben a negyedévben fejeződött be.

A magyar plázák elhallgatott titkai - Kellenének a halottak, de erre kicsi az esély

Magyarországon telítődni látszik a bevásárlóközpontok piaca, bár az érdekelt fejlesztők nyilván nem ezt mondják. Sorozatunk első részében az étkeztetési forradalomról írtunk, a másodikban a vásárlások pszichológiai motivációit mutattuk be, a harmadikban pedig a bérlők mozgásterét elemeztük. Nagy kérdés, hogy mit lépnek a vásárlási szokások változásaira az üzemeltetők/bérbeadók. Sorozatunk utolsó részében ezt nézzük meg kritikus szemmel.

Újabb ingatlanát értékesítheti a PannErgy

Megközelítőleg 3,8 forinttal növeli a PannErgy egy részvényre jutó eredményét a társaság júniusi ingatlanértékesítése - tudtuk meg a társaságtól.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.