ingatlan

Mégsem lesznek felhőkarcolók az Árpád hídnál?

Továbbra is bizonytalan, hogy felépülhet-e, s ha igen, akkor vajon az eredeti paraméterekkel vagy erősen csökkentett emeletszámmal az egyik új pesti felhőkarcoló. Szintén kérdéses, hogy a szomszédos telekre tervezett másik toronyház mikor kap építési engedélyt.

Megtudtuk: ledobná az utolsó nagy devizahiteles bombát az MNB

A válság kirobbanása után tizenegy évvel még mindig közel 90 ezer családot fenyeget kilakoltatás bedőlt jelzáloghitele miatt. Késedelmes jelzáloghitel-szerződéseik száma közel 109 ezer. Csaknem 40 ezer háztartásban gyermeket is nevelnek, számukra a "Családok éve" semmilyen segítséget nem hozott. A Portfolio úgy értesült, a Magyar Nemzeti Bank a kormány semmittevését és a magáncsőd totális kudarcát megelégelve konkrét javaslatokat tett, és véglegesen rendezné a helyzetüket.

Itt egy tuti hely, ahová menekülhet a brutális meleg elől

Nem sokára egy újabb menekülő hely nyílik, ahol kellemes hőmérséklet fogad majd minket, ha éppen a kinti forróságot már nem bírjuk. Sajnos, ezért az élményért Dubaiba kell utaznunk, ott ugyanis megint dobnak egy nagyot az ingatlanfejlesztők.

Negyedmillióért tud megszállni Sopronban, aki nem akar kempingezni

Nem érdemes szálláskereséssel töltenie az időt annak, aki a hétvégén indul fesztiválozni Sopronba. A Portfolio helyi szálláshelyektől úgy értesült: gyakorlatilag hetekkel ezelőtt megtelt a város, az utolsó kiadó szobák is elkeltek.

Átadták Budapest legújabb bérlakásait (képek)

Átadták Budapest legújabb bérlakásait, a XIII. kerületi Klapka Központban összesen 33 bérlakásra pályázhattak még hónapokkal korábban a kerületi lakosok. Az új épület harmadában a lakások mellett kereskedelmi egységeket, és egy nagyobb zöldfelületet is kialakítottak. A teljes beruházás mintegy 4,3 milliárdos önkormányzati forrás keretében valósult meg.

Térképen mutatjuk, hol és mennyiért vehetsz balatoni nyaralót

Ha valaki a nagy magyarországi tavak mellett szeretne házat vagy lakást vásárolni, akkor ezt a legolcsóbban a Tisza-tó mellett teheti meg. A Velencei-tó és a Balaton esetében már kicsit összetettebb a kép, a Balaton közelében akadnak ugyanis olyan települések, ahol kedvezőbb árakon hozzá lehet jutni ingatlanhoz, mint a Velencei-tónál. Például Balatonföldváron és Keszthelyen, de ide tartoznak még Fonyód lakóingatlanjai, vagy Balatonboglár üdülői. A többi esetben azonban lényegesen mélyebben kell a zsebébe nyúlnia annak, aki a Balatonnál tervez saját házat vagy lakást venni, különösen igaz ez Balatonfüredre és Siófokra - derül ki a Takarék Index elemzéséből.

Káosz a babaváró hitel körül: tisztázzuk, mi van!

Bár a szabályok viszonylag egyszerűek, rengeteg technikai akadály és bizonytalanság nehezíti azok dolgát, akik mielőbb felvennék az akár 10 millió forintos, kamatmentes babaváró hitelt. A program július 1-jei tényleges elindulása is komoly veszélybe került. Összegyűjtöttünk néhány aktuális dilemmát, kérdés-válasz formában tisztázva a félreértéseket. A Portfolio a Takarék Csoporttal együttműködve 5 alkalmas roadshow-t is indít az új családtámogatásokról: Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Győrben és Pécsett mutatjuk be a részleteket, válaszoljuk meg a személyes kérdéseket.

Durván drágulnak az irodakialakítási költségek

A következő egy-két évben hiába csökken kissé az építőipari fellendülés üteme, az irodakialakítás fizikai költségei meredeken emelkednek - vetítette előre a CBRE az erre vonatkozó kimutatások elemzése nyomán.

Exkluzív képek az épülő MOL-torony belső tereiről

Javában zajlik a Kopaszi-gátnál az új MOL Campus építése. Noha az építkezés egyelőre a mélyépítési munkálatok fázisában van, a beruházás honlapján újabb látványtervek jelentek meg az épület belsejének várható kialakításáról. Szűkkörű sajtótájékoztatón mutatta be Ratatics Péter, a MOL hazai operatív működésért felelős vezetője a projekt részleteit, és a friss látványterveket. Lássuk, hova költözik majd 2000 MOL-os! A 120 méter biztos. Az engedélyek véglegesek. A projekt meg fog valósulni. A kilátó látogatható lesz, de nem ingyen.

Itt a nagy bérlakáskörkép - Kik, hol, mennyiért bérelnek ma lakást Magyarországon?

A lakásbérlés intézménye Magyarországon még mindig gyerekcipőben jár, de a lakáspiac szempontjából ezzel a szegmenssel is egyre inkább számolni kell. Eddig viszonylag kevés átfogó anyag született a témában, ezt hivatott pótolni a KSH legújabb felmérése, amelyben a bérleti díjakon túl azt is megvizsgálták, hogy milyen társadalmi csoportok, milyen környékeken, milyen típusú és méretű lakásokat bérelnek.

Okosüzemet épít a német elektromos autógyár

Okosgyárat építene a német elektromos autózási startup, az e.GO az Ericssonnal és a Vodafone-nal karöltve, partnerségi megállapodásuknak aláírására a napokban került sor - írja az Ericsson sajtóközleményben.

Bámulatos fotók a rózsadombi luxusprojektről - Ide költözhet a magyar elit

Már csak 8 lakás eladó az egykori SZOT-szálló helyére épülő luxustársasház mintegy 100 lakásából, amikről most bámulatos képek kerültek elő. A korábbi látványterveken már lehetett látni, hogy milyen lesz az épület külseje, illetve a belső szobákról is megjelent egy-egy kép, most azonban számos további fotót találtunk a Fine&Country oldalán.

Elindult az áremelkedés a falusi CSOK településein

Már a rajt előtt élénkülést okozott az állami lakástámogatási rendszer júliustól elérhető új eleme, a falusi CSOK. Az új kedvezménynek megfelelő településeken májusban 14 835 lakóingatlan vár eladásra, június utolsó hetében már 15 220 darab volt a kínálatban, ami egy hónap alatt 2,5 százalékos növekedésnek felel meg - közölte az ingatlan.com.

A döntés a kormánynál: marad az 5%-os áfa, vagy még durvábban szárnyalnak a lakásárak

Az újlakás-piacon 2020. január 1-től érvényes 27 százalékos áfa várhatóan jelentősen visszaveti az új projekteket, a kínálat csökkenése pedig nyomást gyakorol a már így is nagy dráguláson keresztülment új lakások árára. Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) az új lakásoknál alkalmazható 5 százalékos áfakulcs hosszabb távú fenntartását javasolja, a szervezet a kormány számára is elfogadható kompromisszumos megoldás kialakításán dolgozik, amelyet a Pénzügyminisztériumnak juttatnak majd el - közölte az IFK kedden az MTI-vel.

Új bérlő a Váci úti irodafolyosón

A CPI Group Váci úti irodaparkjának új épületébe, a Ballance Hall-ba költözik az RSM Hungary. A tanácsadó társaság az irodaház 2019. decemberi átadásakor veszi majd át új irodáját.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.