Közzétették az előzetes euróövezeti októberi inflációt pénteken, az áremelkedés messze meghaladta az elemzői várakozásokat, és tovább gyorsult a szeptemberi szintről. A GDP-adatot is közzétették, a vártnál nagyobb mértékben nőtt az eurózóna gazdasága a harmadik negyedévben, így egyelőre a stagflációs félelmek alaptalanok.
Várakozások felett teljesített a francia gazdaság a harmadik negyedévben, a növekedés felülmúlta az elemzői várakozásokat és a második negyedéves növekedést is.
A stagfláció veszélye Kínában nagyon reális a következő negyedévekben, mivel a termelői árak emelkedése és az energiahiány visszaveti a gazdasági aktivitást - mondta el egy megkérdezett szakértő a CNBC-nek.
A Liga Szakszervezetek arra számít, hogy november közepén aláírják a megállapodást a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról - mondta Mészáros Melinda, az érdekképviselet elnöke az MTI-nek szerdán.
Joe Biden vélhetően egy 102 millió dollár értékű programot jelent be a mai nap folyamán, amelynek célja a délkelet-ázsiai országokat tömörítő ASEAN-csoporttal folytatott stratégiai együttműködés erősítése – írja a Reuters.
Minden fontos adatot közzétesznek a héten, amelyre a befektetők árgus szemekkel figyelnek: friss inflációs adat érkezik az eurózónából, és nagy rá az esély, hogy az tovább nő a szeptemberi 13 éves csúcsról. Az Egyesült Államokban is közzéteszik a szeptemberi adatot, amelyre a Fed figyel, és a harmadik negyedéves GDP-adatokat is közlik a tengerentúlon és az euróövezetben is - azaz kiderül, mennyire valósak a lassulásról alkotott félelmek. Mindent egybevetve a héten pontosabb képet kapunk arról, hogy valóban a nem kívánt stagfláció felé halad-e a két legnagyobb fejlett gazdaság. Ha ez még önmagában nem lenne elég egy hétre, még az Európai Központi Bank is most tartja kamatdöntő ülését, de további fontos adatok is érkeznek a nagyvilágból. A fontos nemzetközi események mellett itthon most nem lesz nagy adatdömping, de azért Magyarországon is közzétesznek fontos munkaerőpiaci adatokat.
Amerika vezető pénzügyi felügyeleti szervei megtették az első lépést egy közös, a klímaváltozás pénzügyi kockázatait figyelő és elemző rendszer felállítására – számol be a hírről a Yahoo Finance.
Londoni makrogazdasági elemzők friss előrejelzései szerint folytatódik a robusztus ütemű kilábalás a koronavírus-járvány sokkjából a közép- és kelet-európai gazdaságokban, köztük Magyarországon, de a térségnek a továbbiakban a beszállítói hálózatokban jelentkező szűk keresztmetszetek és a meglóduló infláció kettős visszahúzó hatásaival is számolnia kell.
„Azok voltak a legjobb idők; azok voltak a legrosszabb idők. A bölcsesség kora volt az; meg a bolondság kora. A hit korszaka; a hitetlenség korszaka. A Világosság ideje; a Sötétség ideje. A remény tavasza; a kétségbeesés tele. Előttünk volt még minden; nem volt már előttünk semmi. Mind egyenesen a Mennyországba indultunk; vagy ellenkező irányba. Röviden: annyiból volt az a kor a miénkhez hasonlatos, hogy leghangosabb nagyságairól - jóban-rosszban - csak áradozó szuperlatívuszokban szabadott beszélni.”
Ha nem lett volna koronavírus-járvány Magyarországon, akkor nem került volna sor ekkora béremelésre - mondta Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász a Portfolio makrogazdasági konferenciáján, aki a magyar egészségügy helyzetéről is beszélt. Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) igazgatója elmondta: a gyógyszerek és terápiák engedélyeztetésben Magyarország nagyon le van maradva, de vannak pozitív fejlemények is. Az AIPM igazgatója elmondta azt is, hogy a következő évtizedekben hatalmas előrelépéseket láthatunk majd több betegség kezelésében is, ennek pedig mérhető hatása lesz a gazdasági aktivitásra.
Visszatért az optimizmus a vállalatvezetők gondolkodásába, már nem látják olyan kedvezőtlenül a gazdasági kilátásokat - mondta Rózsai Rezső, a KPMG Magyarország vezérigazgatója a Portfolio makrogazdasági konferenciáján. Egyre fontosabb szempont a digitalizáció, de ami ennél is érdekesebb, hogy a KPMG tanulmánya szerint az ESG-re a vállalatok vezetői egyre kevésbé szükséges rosszként tekintenek, hanem már a rövid távú megtérülési szempontokat is felülírhatja. Maga a kapitalizmus is átalakul, az érintetteknek egyre nagyobb hatása van a vállalat működésére, és az érintettek is fenntarthatóbb működést várnak el. Az előadás utáni panelbeszélgetésben pedig a magyar vállalatvezetők átalakuló szemléletéből is ízelítőt kaptunk.
A jogállamisági mechanizmus elindulása miatt a viták Magyarországgal és Lengyelországgal hosszú hónapokig fennmaradhatnak, és Magyarország akár 2022 második feléig is EU-s források nélkül maradhat - mondták közgazdászok a Portfolio makrogazdasági konferenciáján. A szakemberek szerint ez ugyanakkor nem fogja jelentős mértékben rontani a magyar gazdasági kilátásokat. A közgazdászok a forint és az infláció kilátásairól is beszéltek: szerintük a jegybankoknak a régióban hosszabb ideig fenn kell majd tartaniuk a kamatemelési ciklust, mint ahogy azt most tervezik.
A jelenlegi magas inflációs környezetet elsősorban a kínálati oldal sokkja okozza, amely velünk marad még egy ideig - mondta Giada Giani, a Citi szenior közgazdásza a Portfolio Budapest Economic Forum című konferenciáján. A közgazdász ugyanakkor lát pozitív jeleket a kilábalás szempontjából.
200 év iszonyú sok idő, de most kiderült, hogy az emberi társadalmat meg lehet annyira félemlíteni, hogy az még ennyi idő után is éreztesse a hatását. Ezt tette a spanyol inkvizíció, a fanatikus vallási üldöztetés egyik legsötétebb gyakorlata. Elképesztő alaposságú, tényleges adatokra támaszkodó kutatás bizonyította be, hogy ahol az inkvizíció aktívabb volt, ott még ma is szegényebbek az emberek. Úgy tűnik, hogy a történelmet mégsem annyira könnyű kiheverni.
Afganisztán fordulópont előtt áll - jelentette ki hétfőn António Guterres ENSZ-főtitkár, aki arra kérte a nemzetközi közösséget: fektessen tőkét a közép-ázsiai országba, hogy megakadályozza az afgán gazdaság összeomlását.
A héten teszi közzé a KSH a szeptemberi fogyasztói árindexet, azaz a héten megtudjuk, tovább gyorsult-e az áremelkedés Magyarországon. Az infláció már így is magas, 4,9% volt augusztusban, és a Magyar Nemzeti Bank már nyár elején elkezdte a monetáris szigorítást, de az őszi hónapokban még tovább gyorsuló áremelkedést láthatunk. A héten ezen kívül egyéb fontos adatközlések is lesznek, az amerikai munkaerőpiaci adatokra például nagyon kíváncsi lesz a piac.
Japán gazdasága a vártnál később érheti el a teljes kilábalás állapotát a jegybank júliusi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve szerint. Kína lassulása és a járványhelyzet jelenti a fő kockázatot.
A járványhelyzet árnyékában manapság sokat hangoztatott digitalizációs lehetőségek az üzleti élet szereplői számára csak a jéghegy csúcsát jelentik, mivel a környezettudatosság és dolgozói empátia felé tolódás legalább annyira befolyásolja a jövőnket, mint az elmúlt másfél évet – ez derült ki a Summit Play tudásmegosztó felületére feltöltött rövid interjúkból.
A korábbi erőteljes visszalendülés után lelassult és jelenleg is lassul a brit gazdaság kilábalása a koronavírus-járvány sokkjából - mondta hétfőn a Bank of England kormányzója. Andrew Bailey hozzátette ugyanakkor, hogy a magas infláció miatt középtávon szükségessé válhat a monetáris politika valamelyes szigorítása.