Húsz éve jelent meg A pénz természete című könyvem, majd egy évre rá a több mint kétszáz oldallal könnyített és egyben javított változata, A pénz könnyelmű természete. A könyv szerkesztése 2003-ban zárult, vagyis már tartalmazta az évezred fordulójának és az azt követő első néhány évnek a tapasztalatait, viszont a 2008-09-es nagy pénzügyi válsághoz vezető utat már nem jártam be. Az azóta eltelt nagyon mozgalmas két évtized tanulságai mindenképpen visszatekintésre csábítanak.
A brexithez vezető 2016-os népszavazás óta több elemzés taglalta az Egyesült Királyság várható – majd nem túl meglepő módon bekövetkező – makrogazdasági alulteljesítését a hasonló fejlettségű államokhoz képest. Kovács Krisztián kollégám tucatnyi kiváló írásban közvetítette a meglepő fordulatokban bővelkedő tragikomédiát. Jelen rövid elemzés keretei között én magára a kilépéshez vezető folyamatra és annak hátterét adó politikai cirkuszra nem is térek ki, csak a gazdasági következmények rövid összefoglalására törekszem.
A forint „gyengesége” elemzői és egyéb műkedvelői kommentárok özönét indította el az utóbbi hetekben. Egyesek szerint a gyenge forint nem tükrözi „az árfolyamánál jobb fundamentumokat”, és persze vannak, akik szerint még ez a „gyenge” árfolyam sem tükrözi eléggé a magyar fizetőeszköz problémáit. Ez utóbbiak főleg külföldi elemzők, akikről egy közismert kommentátor egyszer azt találta mondani, hogy nem hiszünk nekik, mert olyanok, mint a szovjet tudósok. Az igazság, mint oly sokszor, a két szélsőség között található, vagyis nagyjából ott, ahol a piac árazza ezt a terméket. Ebből a szempontból Nagy Mártonnal érthetünk egyet, hogy az árfolyamnak ott van a helye, ahova a piac árazza. Nyilván, ha a „fundamentumok” változnak, akkor majd a piac is változtatja véleményét.
„Azok voltak a legjobb idők; azok voltak a legrosszabb idők. A bölcsesség kora volt az; meg a bolondság kora. A hit korszaka; a hitetlenség korszaka. A Világosság ideje; a Sötétség ideje. A remény tavasza; a kétségbeesés tele. Előttünk volt még minden; nem volt már előttünk semmi. Mind egyenesen a Mennyországba indultunk; vagy ellenkező irányba. Röviden: annyiból volt az a kor a miénkhez hasonlatos, hogy leghangosabb nagyságairól - jóban-rosszban - csak áradozó szuperlatívuszokban szabadott beszélni.”
Nagyon szeretem Paul Dukas: A bűvészinas című szerzeményét és magát az alaptörténetet, amely sokszor jutott eszembe több mint három évtizednyi tőkepiaci karrierem során. A történet lényege, hogy a varázsló magára hagyja bűvészinasát a varázspálcájával, és az inas megragadja az alkalmat, hogy bebizonyítsa, ő is legalább olyan komoly mágus, mint a „főnök”. Varázspálcát ragad, és vad varázslásba kezd, de mivel még csak kezdő a szakmában, pillanatokon belül óriási káosz keletkezik, amit nem tud rendbe hozni, és amit a közben hazatérő varázsló megdöbbenten konstatál, majd gyorsan rendet tesz, és megbünteti inasát. És hogy hogy jön mindez a gazdaság és a pénzügyi piacok világába? Nos, esetünkben a varázsló a piac, amely Churchill bonmot-jával élve - a demokráciához hasonlóan - lehet, hogy nem a legjobban működő gazdasági konstrukció, de sajnos a többi (például a szocialista tervgazdaság) még rosszabb. Már csak a kis bűvészinast, vagy bűvészinasokat kell megtalálni. Tulajdonképpen ezek azok a piaci szereplők, akik hozzáférnek a „varázspálcához”, megpróbálják átvenni, de legalábbis befolyásolni a piac ármeghatározó szerepét. Ezek a kormányok, jegybankok, szabályozó hatóságok.
Kevés vonzóbb téma van manapság a jövendőmondók és modern delphoi jósok köreiben, mint az amerikai dollár hamarosan várható összeomlása, kulcsvaluta szerepének elvesztése. Ez a több évtizede újra és újra várt és jövendölt esemény, mely eddig sem következett be és véleményem szerint még sokáig nem is fog bekövetkezni, noha a dollár évtizedes távlatban zajló tartós gyengülését a történelem és a makroökonómia is megindokolja. Még a professzionális elemzők és közgazdászok írásaiban, nyilatkozataiban is gyakran előfordul a téma meglehetősen felszínes, ugyanakkor bombasztikusan izgalmas kezelése. Ráadásul a legtöbb esetben keverednek a rövidtávú (monetáris politika lépései és változásai, költségvetési és fizetési mérleg helyzet, vagy éppen a konjunktúra alakulása) és a hosszú távú, évtizedekben mérhető folyamatok (az USA világhatalmi és - gazdasági helyzetének változása és ennek hatása az amerikai fizetőeszközre és világgazdasági szerepére, értékelésére).
Az írás szerzője Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. igazgatóságának elnöke.
A németek nem gazdagok, sőt, szegényebbek, mint a lengyelek vagy a görögök. A valószínűleg sokakat meglepő tény hátterében egy újabb meglepő tény áll: a német gazdaság lemaradt, szerkezete elavult, az ezt fenntartó német gazdaságpolitika pedig egész Európa számára súlyos következményekkel, áldozatokkal jár. De a német háztartások is áldozatok – részben emiatt kényszerülnek ugyanis arra, hogy a nullkamat világában egyre kevesebb hozamot és értéket képviselő pénzben tartsák megtakarításaikat. Ideje egy kicsit másképp (is) gondolkodni a német gazdaságról.
