Mire jó a vásárlóerő-paritás, és mire nem?
Írásunk célja, hogy a nemrégiben itt megjelent, tartalmi összefoglalóban leírtaknál részletesebben, gyakorlati példák segítségével nyújtson alapos áttekintést a nemzetközi ár- és fejlettségi színvonal-összehasonlítások fogalmairól, módszereiről és egyes buktatóiról. Egyebek mellett arra is kitérünk, hogy mi magyarázza az országok közötti összehasonlítások paradoxnak látszó eredményeit. Hogyan lehetséges például az, hogy az egy főre jutó GDP euróban mért (nominális) szintje alapján Szlovákia fejlettebb, mint Magyarország, amelynek így mért fejlettsége meghaladja Romániáét, ellenben vásárlóerő-paritáson (purchasing power parity, PPP-n), vagyis reálértéken számítva, Magyarország és Románia egyaránt (és közel egyforma mértékben) fejlettebbnek mutatkozik Szlovákiánál. E térbeli paradoxonhoz a dinamikákat illető talányok is társulnak: ha a növekedést jelző volumenindexeket hasonlítjuk össze, Románia Magyarországhoz viszonyított fejlődése távolról sem olyan kimagasló, Szlovákia lemaradása pedig sokkal kevésbé drámai, mint amit a PPP-n mért reálszintek időbeli változása sugall. Nem ígérhetjük valamennyi talány megfejtését, de választ ígérünk arra, hogy „mire jó, és mire nem jó” a PPP, és ajánlásokat arra nézve, hogy a különböző típusú összehasonlításokban melyik mutatóra tanácsos támaszkodni. Ez az írás a nemzetközi összehasonlítások módszertani kérdéseivel foglalkozik, amelyeknek a tisztázása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a magyar gazdaság viszonylagos teljesítményéről – így nemzetközi felzárkózásáról – hiteles képet alkossunk. A hazai felzárkózás egy másik írásnak lesz a tárgya.
