Visszavonásig bezárják Szlovákiában hétfőtől a középiskolákat és áttérnek a távoktatásra - jelentette be Branislav Gröhling szlovák oktatásügyi miniszter vasárnap Pozsonyban az országos válságstáb ülésének szünetében. Az intézkedés célja megfékezni a koronavírus-járvány további terjedését.
A brit kormány egyik egészségügyi tanácsosa szerint a nagy-britanniai koronavírus-helyzet a járvány márciusi elhatalmasodásának időszakához hasonló fordulópont előtt áll, de azonnali cselekvéssel meg lehet akadályozni, hogy "a történelem megismételje önmagát".
Egyre több németországi térségben gyorsul az ellenőrizhetetlenséggel fenyegető sebességre az új típusú koronavírus terjedése, a vasárnapi adatok szerint már harminc régióban érte el a kritikus szintet az új fertőzések száma.
Az Egyesült Királyságban a széles körben használt tuberkulózis elleni BCG vakcinát tesztelik a koronavírus elleni védekezésben. A szer kedvező immunreakciót vált ki, illetve más légúti kórokozókkal szemben is védelmet nyújt - írja a Reuters.
Idén az egészségügy lesz az egyik legfontosabb terepe a zsarolóvírus támadásoknak. Egyre több és értékesebb egészségügyi adatunk keletkezik, ami egyfajta felhívás a kiberbűnözők számára. A darkweben például 1-2 nagyságrenddel drágábban is eladhatóak ezek az adatok, mint a személyazonosításra alkalmas adatok. Közben viszont az egészségügyi szolgáltatók nincsenek úgy felkészülve az ilyen esetekre, mint más szektorok. Pedig ebben az ágazatban fokozottan igaz a mondás: pénzt vagy életet.
Orbán Viktor miniszterelnök egyre többször beszél egy olyan számításról, amely szerint a járvány csúcspontján 800-1000 magyar lehet lélegeztetőgépen egyszerre. Megnéztük, mivel jár ez a forgatókönyv.
Jövő héten kedden egyeztet Pintér Sándorral a Magyar Orvos Kamara elnöksége az új egészségügyi foglalkoztatási jogviszonnyal kapcsolatos törvényről – tudta meg a Népszava a kamara belső hírlevelében jelzetteket. Közben szombat este Orbán Viktor kormányfő egy Facebook-videóban azt jelezte, hogy jövő héten valóban lesznek egyeztetések a kamara és a kormány között, de a háziorvosok működési kereteiről, a praxisközösségekről és majd ezek után térhetnek rá a felek az állami és magánszektor szétválasztásának kérdéseire.
A koronavírusos megbetegedések miatt Irán kórházai már nem tudják fogadni az egyéb betegeket, kivéve a sürgős eseteket - jelentette be pénteken az egészségügyi minisztérium illetékese.
Fordulóponthoz érkezett az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) elleni védekezés Németországban, a következő hetekben dől el, hogy sikerül-e továbbra is ellenőrzés alatt tartani a járványt - mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben.
Két fontos és talán történelmi jelentőségű üzenete is van a parlament által a héten megszavazott radikális orvosi béremelésnek. Egyrészt, hogy a koronavírus-válság okozta rendkívüli helyzetben mindezt a költségvetési hiány elengedésének árán is végre kell hajtani, másrészt elindulhat egy fordulat, az évtizedes mélyponton lévő állami finanszírozás (a GDP arányában) újra növekedhet, változhat az ágazat megítélése, megbecsültsége. 2019-ben ugyanis eljutottunk oda, hogy az egészségügy finanszírozásában a lakosság soha nem látott mértékben finanszírozta az egészségügyet közvetlenül, közel minden harmadik forint már a lakosság pénztárcájából ment. Megmutatjuk, honnan hová kellene most látványosan javítani ahhoz, hogy stratégiai ágazattá váljon az egészségügy.
A kórházaktól a tegnapi naptól új, dinamikus adatszolgáltatást rendeltünk el, mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs napi sajtótájékoztatóján. A járvány felfutó szakaszában nagyon fontos a naprakész információ begyűjtése a szükséges intézkedések (pl. vezénylés vagy védőeszközök) kapcsán. Jelenleg 993 főt ápolnak kórházban, 82-en vannak lélegeztetőgépen. Látjuk, hogy emelkedik a kórházban ápoltak száma, ha valaki középsúlyos állapotban kerül kórházban, nagyon gyorsan, rapidan kerülhet súlyos állapotba - emelte ki. Müller szerint kézben tartják a hatóságok a járványt.
Az HSBC szeretné tevékenységét összeegyeztetni a Párizsi Egyezménnyel, ezért vállalta, hogy finanszírozási tevékenységét karbonsemlegessé teszi 2050-ig – írja a Reuters.
Bár valószínűleg még évek kellenek ahhoz, hogy tisztán lehessen látni minden, a koronavírus által okozott szövődményt az emberi szervezetben, egyre több kutatócsoport foglalkozik a COVID-on átesett betegek utánkövetésével. Az eddigi eredmények alapján egyértelműen kijelenthető, hogy sokaknak nem ér véget olyan gyorsan a koronavírusból való felépülés, ennek az állapotnak már nevet is adtak: elhúzódó COVID. Azt is lehet már látni, hogy nem kell feltétlenül kórházi kezelésen átesnie valakinek ahhoz, hogy még hónapokig nyögje a koronavírus szövődményeit.
A parlament által kedden elfogadott új egészségügyi törvény komoly folyamatokat fog elindítani a magyar egészségügyben - értettek egyet egy csütörtöki kerekasztal-beszélgetésen az egészségügyben érdekelt szakértők, akik arról is beszéltek, hogy kik lehetnek az új jogszabály nyertesei.
Akár a háromszorosára is nőhet azoknak az orvosoknak a bére 2023-ra, akik a bértábla szerint keresnek - közölte az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A robbanásszerű biotechnológiai és informatikai fejlődés olyan jelentős eredményeket hozott a nemzetközi orvos-biológiai kutatásokban, amelyek átalakították a gyakorlati orvoslást, molekuláris alapokra helyezték át a diagnosztikai és terápiás megközelítést egyaránt. Az ehhez szükséges informatikai feltételek megteremtésében működik együtt a 4iG és a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontja, ahol világújdonságnak számító bioinformatikai elemző programcsomagon dolgoznak. A 2,2 milliárd forint összértékű fejlesztési projekt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében 89,9 százalékos vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült.
Ma hajnalban lezajlott az első és egyetlen alelnökjelölti vita, ahol szóba kerültek a szakpolitikai kérdések, de ezen kívül sok olyan kínos kérdés hanzott el, amelyre a felek egyszerűen nem adtak választ. Videón mutatjuk azt a pillanatot, amikor Kamala Harris tért ki a republikánus szavazókat talán legjobban foglalkoztató kérdés elől, valamit Mike Pence is elhárított egy kérdést.
Az állami és a magánpraxis szétválasztása további jogszabályokat igényel - mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A Magyar Orvosi Kamara elnöksége állásfoglalást adott ki az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény elfogadása után. Ebből kitűnik: már tova tűnt a hétvégi nagy bérmegállapodás okozta felhőtlen öröm, sőt a hétfő-keddi fagyott és meglepett állapotából is magához tért az érdekképviselet, amit az egészségügyi szolgálati jogviszony és annak kötelezettségeinek villámgyors törvénybe iktatása okozott. Az új szabályokkal kapcsolatban fontos kifogásokat fogalmaznak meg.
A mai napon 24-en veszítették életüket a koronavírus-járvány nyomán Magyarországon. Ilyen magas napi halálozási számot sosem láttunk eddig a járvány kirobbanása óta. A mai adatok szerint elhunyt egy 21 éves nő, ő a járvány legfiatalabb magyarországi áldozata eddig.