Fejlesztettek egy mesterséges intelligenciát, amely a tüdőben diagnosztizálja a koronavírust
Virtuális orvosként képes diagnosztizálni a mesterséges intelligencia (MI) az új koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegséget a tüdőben.
Virtuális orvosként képes diagnosztizálni a mesterséges intelligencia (MI) az új koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegséget a tüdőben.
A mai kormányinfón a legtöbb szó az uniós újjáépítési alapról esett. Gulyás elmondta, hogy Magyarország azt javasolja, tárgyalják újra kormányközi alapon az országok Magyarország kihagyásával, és ebben az esetben lemondunk a forrásokról és a hitelről. Szerinte a magyar kormánynak elfogadhatatlan a jelenlegi jogállamisági feltételrendszer, így ebben a formában a javaslatcsomag is. Az eseményen szó esett az orvosi béremelésekről is - a kormány a Kamara javaslatát tartja tárgyalási alapnak, jelentős béremelést terveznek, de konkrét számok még nincsenek. A közfoglalkoztatottak bére is emelkedni fog jövőre.
Budapest és Győr-Moson-Sopron megye után Csongrád-Csanád, Vas és Pest megyét is felvették az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedése miatt kockázatosnak minősülő területek listájára Németországban.
A régiónkban jelentősen romlik a helyzet, Szlovákiában és Csehországban különleges jogrendet rendeltek el, északi szomszédunkban emellett újabb szigorításokról döntöttek. Spanyolországban lezárták Madridot, a lakosság nem hagyhatja el a várost - bár ezek még nem azonosak a tavaszi szigorral, úgy látszik, a szeptemberi illúziót, amely szerint a vírust rendkívül laza szabályokkal is meg lehet állítani, elfelejthetjük.
Csehországban hétfőn harmincnapos szükségállapot lép érvénybe - döntött szerda délután a kormány.
Az őszi influenza szezon közeledtével újabb veszélyek jelenhetnek meg, nem tudni ugyanis, hogy a koronavírus hogyan viselkedik akkor, ha egyidejűleg más vírus is jelen van a betegek szervezetében. Éppen ezért, több szakértő is az ingyenes influenza elleni oltás beadatására biztatja a lakosságot. Ha panaszmentes, és nem kontaktszemély az oltásra váró, akkor beadják neki az influenza elleni védőoltást - mondta el Jakab Ferenc virológus az atv híradójában.
A favipiravir hazai fejlesztése szempontjából is nagyon bíztató, hogy a japán klinikai kísérletek bizonyították: hatékony a szer a COVID-19 tüneteivel szemben” – jelentett ki Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára.
A kormány szerdán tárgyalja a Magyar Orvosi Kamara javaslatát, ami jelentős orvosi béremelésről szól. A legfontosabb kérdés, hogy milyen ütemezésben valósul meg a nagyarányű fizetésemelés és hogy mit engednek a költségvetési keretek.
Engedélyezték a Becton Dickinson koronavírus kimutatására alkalmas 15 perces gyorstesztjét, a CE-jelölést elfogadó országokban. A termék várhatóan októbertől kerül forgalomba - írja a Bloomberg.
A teljes munkaidőben foglalkoztatottak keresete továbbra is kitartóan emelkedik Magyarországon a KSH adatai alapján, azonban a nemzetgazdasági bértömeg nem alakul ilyen kedvezően. Az adminisztratív adatközlés szerint a foglalkoztatás sem alakul olyan jól, mint ahogy a munkaerő-felmérés mutatja.
12 milliárd dolláros hitelcsomaggal segítené a Világbank a szegényebb országok koronavírus-vakcinához való hozzájutását – számol be a hírről a Reuters.
A tömeges szűrések kezdete óta a legmagasabb napi koronavírus-fertőzési számot regisztrálták kedden Nagy-Britanniában.
A tartományok újranyitották a Covid-19 fertőzötteknek fenntartott kórházakat tizenegyezer intenzív hely biztosításával, miközben a járványgörbe lassan emelkedik Olaszországban. Egy nap alatt 1648 új fertőzöttet regisztráltak, a halottak száma 24 volt az egészségügyi tárca kedd esti adatai szerint.
Novemberben húsz százalékkal emeli a kormány az ápolók és az egészségügyi szakdolgozók fizetését, azon az 500 ezer forinton kívül, amit még a nyáron biztosított az egészségügyi dolgozók számára - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kedden Maglódon.
Az egészségvédelem érdekében újfajta megközelítést javasol a PCR-tesztek esetében a Magyar Nemzeti Bank a kedden megjelent 50 pontos javaslatcsomagjában.
A Natixis frissen publikált nyugdíjfelmérése szerint több tényező is negatívan hat a nyugdíjra gyűjtők és nyugdíjasok életére: az évek óta nulla közeli vagy negatív hozamkörnyezet, a rekord magas államadósság, recesszió, a jövedelmi egyenlőtlenség és a klímaváltozás is. Sőt, a koronavírus második hulláma még nagyobb veszélyt tartogat a munkanélküliség megugrása miatt– derül ki a tanulmányból. Jó hír, hogy még ezen veszélyek közepette is vannak olyan országok, ahol a nyugdíjasok jóléte garantált, de már előre lelőjünk a poént: Magyarország nincs a legjobbak között.
Hamarosan világszinten elérhetővé válnak a 15-30 perc alatt eredményt mutató gyorstesztek, melyet a WHO és több ország, illetve a Gates-alapítvány kezdeményezésére fejlesztettek ki – írja a Guardian.
Nincs létszámhiány – ezrelékkel mérhető az átvezényelt szakemberek száma - ezzel a címmel adott ki ma közleményt az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A befektetői konszenzus alapján Donald Trump elnöksége jót tenne az amerikai részvénypiacnak amennyiben véghez tudná vinni az adócsökkentést, egy Joe Biden elnökség azonban a vállalati adók emelésével és a gazdagok különadójával nem kedvezne az amerikai piacoknak. A dán Danske Bank elemzője szerint nem ennyire egyszerű a kép, nem feltétlenül tenne rosszat az amerikai piacoknak egy Biden elnökség.
Korábban bemutattuk, hogy milyen furcsaságokat láthatunk az aktív koronavírusos fertőzöttek számában. Utána – Magyarországon elsőként – feltártuk, hogy azért nem növekszik tovább a napi új esetek száma, mert elértük a tesztkapacitások korlátját. Most megnézzük, hogy mi a helyzet a kórházban ápoltakkal. Annyit elárulhatunk, hogy az adatok igen furcsák annak tükrében, hogy a betegség utat tört az idősek felé. Megmutatjuk, mi rajzolódik ki a hivatalos adatokból számított trendekből és azt is, hogy saját becsült fertőzöttségi adataink mit mutatnak.
Kiszámoltuk, mit okoz Orbán Viktor legújabb bejelentése.
A titkosszolgálatok tanácsának ellenére tesz így.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.