Meglepődtek az elemzők
Minden piaci elemzőt váratlanul ért a Monetáris Tanács kedden bejelentett 15 bázispontos kamatcsökkentése. Egyesek szerint folytatódhat a kamatvágási ciklus.
Minden piaci elemzőt váratlanul ért a Monetáris Tanács kedden bejelentett 15 bázispontos kamatcsökkentése. Egyesek szerint folytatódhat a kamatvágási ciklus.
Miközben a kormány továbbra is lebegteti a devizahiteles csomagot, és a jogi helyzet tisztázására vár, a lakossági hiteleknél újabb rekordot döntött a nem teljesítő hitelek aránya. 2013 végén a hitelek 18,8 százalékát nem törlesztették a háztartások, ami az előző negyedév végi csúcshoz képest is 0,3 százalékpontos emelkedésnek felel meg. Az Európai Bíróság, a Kúria, az Alkotmánybíróság és a kormány négyesének döntésein múló devizahiteles csomagra várók szorított helyzetükben sorra fizetésképtelenné válnak, erre azonban minden bizonnyal az erkölcsi kockázat is rátesz egy lapáttal. A kiterjesztett árfolyamgát pedig úgy tűnik, továbbra sem hozza meg az elvárt eredményeket.
Épp a Monetáris Tanács kamatdöntő ülésének napján szólalt meg Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a forint árfolyamával kapcsolatban. A TV2 kedd reggeli műsorában arról beszélt, hogy nem örül a gyenge forintnak és egyúttal üzenetet is megfogalmazott a Matolcsy György vezette testületnek.
Jóval több kockázattal, mint esetleges haszonnal járhat az, ha a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa mai ülésén tovább halad a kamatcsökkentés útján. Éppen emiatt érdemes lenne megállni, mert a további vágás mögött fogynak az érvek, viszont a középtávú előretekintés alapján az óvatosságra egyre inkább szükség lenne. Mindezek miatt tehát rendívül fontos a mai kamatdöntés és a hozzá kapcsolódó közlemény, amely a következő hetek magyar pénz- és tőkepiaci mozgásait alapvetően meghatározhatja.
Márciusban kiderül, mely bankokat talált jogsértőnek és büntetett meg a Magyar Nemzeti Bank azért, mert átterhelte az ingyenes pénzfelvétel költségeit az ügyfelekre - írja a Magyar Nemzet szombati számában. A jegybank már január elején közölte, hogy rendkívüli adatgyűjtés keretében 164 pénzintézetnél vizsgálódik.
A hét számunkra legmaradandóbb eseménye kedden lehet, amikor is a Magyar Nemzeti Bank vélhetően tovább merészkedik a kamatvágásokkal. Az általunk megkérdezett elemzők mind azt gondolják, hogy vékony jégen táncol a jegybank és ezért már csak 10 bázispontos vágás jöhet szóba.
Rossz helyen keresgélnek a piaci szereplők, amikor különböző forintárfolyam-küszöbökre helyezik a hangsúlyt annak előrejelzéséhez, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mikor állítja le enyhítési ciklusát, mikor hajt végre intervenciót és mikor emeli alapkamatát - állapította meg a Morgan Stanley londoni közgazdászai pénteken kiadott elemzésében, miután Budapesten tett látogatást.
Miközben a fő inflációs index 0 százalékra süllyedt januárban, az MNB inflációs alapmutatói emelkedést mutatnak. Az adószűrt maginfláció 1,6 százalékra emelkedett a decemberi 1,1 százalék után.
A Magyar Nemzeti Bank az első öt évben, évi kétmilliárd forinttal, egy nagyszabású közgondolkodási programot indít, amelynek középpontjában a művelődés, az oktatás, a tudomány támogatása és fejlesztése áll.
A Portfolio.hu által megkérdezett piaci szakértők többsége arra számít, még ha nem is feltétlenül értenek egyet ezzel, hogy a forintgyengülés ellenére tovább folytatja jövő kedden a kamatcsökkentést az MNB, de az eddiginél is kisebb mértékű, 10 bázispontos vágás mellett dönt majd. Sokan úgy vélik, vékony jégen táncol a jegybank, fokozott óvatosságra van szükség, és annak jelzésére, hogy a kamatcsökkentés hamarosan véget érhet. Ez nyugtathatná meg a forintpiacot.
Cinkotai János, az MNB monetáris tanácsának külső tagja cáfolta a lemondásáról szóló híreket, és azt mondta a Napi Gazdaságnak, 2017-ig biztos marad a testületben.
"A 3 százalékos inflációs cél közelébe csökkentek az inflációs várakozások" és "olyan környezetben, amikor a gazdaság potenciálja alatt teljesít és az inflációs nyomás is mérsékelt, az árstabilitás középtávú elérése a reálgazdaságot támogató monetáris kondíciókat igényel" - többek között ezeket mondta a Világgazdaságnak adott mai interjúban Palotai Dániel.
Hamarosan elhagyja a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsát Cinkotai János, értesült az Origo. A jegybank máris tagadta az Origo értesüléseit.
A kelet-európai régió gyenge pontjaival foglalkozik a Reuters. Friss cikkében eddig nem hallott kifejezést használt, a "rázós hatok"-at a korábbi "törékeny ötök" után.
Az MNB a hivatalos adatközlés napján 11 órakor publikálni fogja a saját inflációs alapmutatóit, és ezt kiegészíti egy rövid szöveges elemzéssel - jelentette be Palotai Dániel, az MNB ügyvezető igazgatója.
Az adósság elleni harc jegyében ötéves mélypontra apasztott tavaly december végi szintről jelentősen emelkedtek január végére a magyar állam pénzügyi tartalékai - derül ki a Magyar Nemzeti Bank ma reggel közzétett előzetes statisztikai mérlegéből.
Ma volt a monetáris tanács hagyományos, havi egyszeri nem kamatmeghatározó ülése. Bár a piaci helyzet az utóbbi hónapokhoz viszonyítva sokkal izgalmasabb, a turbulens árfolyammozgások sem ösztönözték a tanácsot a szokásostól eltérő közlemény kiadására.
Kovács Erikát nevezte ki a jegybank mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület elnökévé a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Az új vezető jelentős bank- és tőkepiaci szakjogászi tapasztalattal rendelkezik - közölte a jegybank. A testület a fogyasztók és a pénzügyi szolgáltatók közötti szerződéses jogvitákban dönt.
Rendkívüli éven van túl a hazai megtakarítási piac, a lakosság az egyre alacsonyabb kamatkörnyezetben - többek között betétekből - értékpapírokba mozgatta át a vagyonának egy részét. Igaz, decemberben a betétek az értékpapírokkal kéz a kézben tudtak emelkedni a tőkebeáramlás hatására, azonban éves szinten a betétek állománya 10%-kal csökkent. Ezzel párhuzamosan az állampapírok és befektetési alapok vagyona 1712 milliárd forinttal, vagyonarányosan 60 és 43 százalékkal nőtt. Rövid távon a betétek piacvesztése folytatódhat, mert az átlagos betéti kamatok 2,5 százalék alá estek, amelynél már a befektetők is erősen gondolkodóba esnek, a bankok pedig most sincsenek rászorulva forintforrás agresszív gyűjtésére.
Több, nyugtalanságra okot adó tényező is meghúzódhat a forint mai mozgása mögött, amelyeket piaci szereplőktől hallott a Portfolio.hu. Eközben azonban többen is megjegyezték, hogy a mai mozgás nagyon alacsony likviditás mellett következett be (ami fel is nagyíthatta a kilengés mértékét).
Komoly ügyletek zajlanak a háttérben az ukránok döntése után.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.