MNB

Óriásit kaszált az Orbán-kormány egykori ellensége - Mi folyik a háttérben?

2015. február 9-e - ezt a napot máig emlegetik a magyar bankszektorban. Ez volt ugyanis az a fordulópont, amikor az Erstének és az EBRD-nek tett szándéknyilatkozattal megindult a magyar kormány és a hazai bankszektor kapcsolatának normalizálódása. Már-már esküdt ellenségekből együttműködő partnerek lettek, és időközben a piaci környezet is a felismerhetetlenségig megváltozott. Láss csodát: az előző négy év majdnem 1000 milliárd forintos vesztesége után a következő négy évben csaknem 1700 milliárd forintnyi nyereséget értek el a magyar bankok. Ez utóbbi több mint harmadát, 648 milliárd forintot a tavalyi évben kasszírozták be a hitelintézetek. Hogy ez miként jött nekik össze 2018-ban, arról most 12 vadonatúj ábrát mutatunk, részletesebben pedig a témával április 11-ei Hitelezés 2019 konferenciánkon foglalkozunk.

Szürreális fordulatok - avagy vannak még tartalékaink, hogy megközelítsük Ausztriát

Látva az elmúlt időszak gyors növekedését a magyar gazdaság fejlődési lehetőségei ismét a figyelem középpontjába kerültek. A vélemények megosztottak. Az egyik végletet az ismét előkerülő "tartósan 1-2 százalékos növekedés" vagy "az ideje hátrafelé tekintgetni és Romániával versenyezni" típusú jövőképek jelentik, miközben más - például a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) elvégzett - számítások szerint átfogó versenyképességi fordulat esetén a következő évtized végére akár Ausztria fejlettsége is megközelíthető. Virág Barnabás megítélése szerint pesszimizmus helyett az elmúlt években elért - eleinte szintén abszurdnak ható - gazdaságpolitikai eredményekre, a sikeres nemzetközi felzárkózási példákra és a gazdaságpszichológiában rejlő lehetőségekre építve, továbbra is inkább az osztrák utolérés jövőképét érdemes megfogalmazni és megtartani. Az MNB monetáris politikáért és közgazdasági elemzésekért felelős ügyvezető igazgatójának írását közöljük.

Most végre megtudjuk, hogy muzsikáltak tavaly a magyar bankok

Most végre megtudjuk, hogy muzsikáltak tavaly a magyar bankok

Viszonylag csendes hetünk lesz a makroadatok szempontjából, a jegybanki döntések egyelőre megvoltak, csak Japánban ülnek össze a döntéshozók. Az MNB viszont publikálja a magyar hitelintézetek negyedik negyedéves adatait, emellett a Brexit sorsa is eldőlhet, bár ezt már mondtuk néhányszor korábban is.

Tranzakciós illetékből robbantana mobilfizetési forradalmat az MNB

Tranzakciós illetékből robbantana mobilfizetési forradalmat az MNB

Az MNB új versenyképességet javító javaslatai között szerepel a tranzakciós illeték csökkentésének többféle verziója is, az MNB-től további részleteket tudtunk meg ezekről. Mint megtudtuk, a tranzakciós illetékből kapható adókedvezményt a bankok nem általánosságban IT-rendszerfejlesztésre, hanem elsősorban az elektronikus pénzforgalom fejlesztésére, mobilfizetési megoldásokra fordíthatnák. Ha a lakossági átutalásoknál megszüntetnék az illetéket, az évente 10-15 milliárd forintos adócsökkentést jelentene a bankoknak.

Itt az MNB zöld pénzügyi pályázata

Április végéig pályázhatnak a pénzügyi intézmények az Magyar Nemzeti Bank új Zöld Pénzügyek Díjára. A környezettudatos módon működő, a zöld szempontokat szolgáltatásaik során figyelembe vevő bankok, pénzügyi intézmények stratégiai előnyben lesznek a jövőben, mert az ügyfelek egyre környezettudatosabbak - nyilatkozta Windisch László, az MNB alelnöke az MTI-nek.

Átírhatják a magyar befektetéseket az MNB legújabb tervei

Átírhatják a magyar befektetéseket az MNB legújabb tervei

Nyugdíjpénztárak összevonása, ingatlanalapok visszaváltásának szigorítása, a forgalmazói jutalékok átalakítása, a pénzpiaci alapok nagy részének átalakulása, MiFID 2-nek való megfelelés - egy sor szabályozói változás érte az utóbbi egy-két évben a hazai befektetési alapokat, és napról napra jönnek ki az újabb, az alapkezelők életét megnehezítő javaslatok. Mindez nemcsak az alapkezelők profitját, de működését is megnehezíti, kérdés, hogyan tudnak ezzel megbirkózni a több mint 6000 milliárd forintnyi befektetést kezelő szolgáltatók. A Portfolio március 21-ei Investment, Wealth and Savings (IWS) konferenciáján kiemelten, több szekcióban is foglalkozunk ezzel.

Itt az MNB terve, hogy lehetne több helyen is állampapírt venni

A háztartások állampapír-állománya 2012 óta közel 5 ezer milliárd forinttal, az induló érték nyolcszorosára növekedett. A megnövekedett állomány kétharmadát bankon keresztül vásárolta meg a lakosság, a kincstári és postai értékesítési csatornák csak kisebb részt tudtak kihasítani a növekedésből. A további bővülést érdemben támogatná - a lakosság és az állam számára egyaránt - az értékesítési csatornák célzott fejlesztése. A kincstári értékesítés esetén a hálózat bővítésére, míg a lakosság nagyobb mértékű elérhetőségét biztosító postai értékesítés esetén a megvásárolható állampapírok körének szélesítésére lenne szükség.

Friss MNB-adatok: 73 milliárdos nyereség a magyar biztosítóknál

7,1%-kal 1024 milliárd forintra nőtt tavaly a magyar biztosítási szektor díjbevétele, a szektor adózás utáni eredménye pedig elérte a 72,9 milliárd forintot 2018-ban - közölte ma reggel a Magyar Nemzeti Bank. A növekedés féloldalas: az életbiztosítások esetében sokkal lassabb a piaci növekedés, az év végén pedig már visszaesés volt itt tapasztalható.

Újabb testcsel jöhet az MNB-től - Mégsem lesz akkora a fordulat?

Újabb testcsel jöhet az MNB-től - Mégsem lesz akkora a fordulat?

Az elmúlt években az MNB többször meglepte a befektetőket azzal, hogy kitartott laza monetáris politikája mellett, sőt még akkor is kész volt tovább lazítani, amikor már senki nem gondolta volna. Az utóbbi hetekben óvatosan elindult a verbális szigorítás felé a jegybank, azonban az elemzők egy része szerint egyáltalán nem biztos, hogy kitart majd emellett, okozhat még meglepetést. Ez pedig a forint árfolyamára is hatással lehet, akár újra lejtőre teheti a magyar devizát.

MNB-javaslat: eltűnnének a nyugdíjpénztárak a jelenlegi formájukban

Ha megvalósítják az MNB Versenyképességi Programjában felvázolt, az önkéntes nyugdíj-, egészség-és önsegélyező pénztári szereplőket érintő javaslatokat, akkor az önkéntes pénztárak megszűnnének jelenlegi formájukban - ez derül ki az MNB Portfolio-nak küldött tisztázó válaszaiból. Azt viszont továbbra is homály fedi, hol és milyen szerepe lesz a nyugdíjbiztosításoknak a jóléti alapok új rendszerében.

Akár te is elvesztheted nyáron a bankszámlád feletti irányítást

Akár te is elvesztheted nyáron a bankszámlád feletti irányítást

Idén június 26-ig minden pénzügyi intézménynek el kell végeznie azon ügyfelei teljeskörű ügyfél-átvilágítását, akikkel 2017 júniusa előtt létesített ügyfélkapcsolatot, és akik esetében nem rendelkezik a jogszabály által előírt adatokkal, dokumentumokkal. Ezek hiányában az ügyfelek 2019. június 26. után - a hiány pótlásáig - nem tudnak újabb ügyleteket indítani. Az ügyfél-átvilágításhoz szükséges adatok, dokumentumok postán, élő videóbanki vagy netbanki úton is megadhatók - írja az MNB sajtóközleményben.

Kivégezte a magyar lakosság a legveszélyesebb lakáshiteleket

December után január hónap is lassulást, illetve kis megállást hozott a hitelezésben - mutatják az MNB friss adatai. Egy-két hónap adatából még nehéz lenne messzemenő következtetést levonni, de most úgy tűnik, hogy fontos ponthoz juthatunk el idén a hitelezési ciklusban: a hitelállományok bővülése még nem áll meg, az új kihelyezések azonban már elérhetik a csúcspontjukat. A lakáshitelezésben szinte eltűntek az évente vagy éven belül változó kamattal rendelkező hitelek, arányuk januárban mindössze 4% volt.

Mennyiség vs. minőség - Mit támogat a CSOK?

Mennyiség vs. minőség - Mit támogat a CSOK?

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény 2016 októberétől 2018 decemberéig a három- vagy többgyermekesek számára jelentett nagyösszegű támogatást és kedvezményes hitelfelvételi lehetőséget. Ezzel összhangban a támogatottak száma és a támogatás értéke szerint is a nagycsaládok kaptak lényegi segítséget. Ugyanakkor a program a gyermekvállalás ösztönzésében csak részlegesen töltötte be célját, és a jelenlegi sokgyermekesek életkörülményeinek javításában játszott nagyobb szerepet. A decemberi módosításokkal és az új demográfiai csomaggal kiegészülve azonban a további gyermekek vállalása is elérhetővé válhat.

Lecsapott az MNB egy alkuszcégre, amely igazából nem is alkuszcég

Az MNB piacfelügyeleti vizsgálatának lezárásáig azonnali hatállyal megtiltotta a budapesti Magyar Adósságrendező Zrt.-nek, hogy jogosulatlan pénzügyi közvetítői - különösen alkuszi - tevékenységet végezzen. A társasággal szemben a jegybank büntető feljelentést tett és az adatvédelmi hatósághoz is fordult az ügy kapcsán - derült ki a jegybank közleményéből.

Matolcsy: túl sok bank van Magyarországon

A sikeres felzárkózáshoz hosszú távon még legalább 2 százalékpontos növekedési többletre van szükség, amit a hitelezés bővülése, a kis- és közepes vállalatok termelékenységének javítása, a fogyasztás gyorsabb emelkedése és a személyi jövedelemadó 9 százalékra csökkentése segíthetne elő - erről beszélt Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank újabb hat évre kinevezett elnöke a Növekedés.hu-nak adott, szerdán megjelent interjúban.

Felélesztené hatalmas programját Matolcsy György

A Munkahelyvédelmi Akcióterv kiterjesztésével aktivizálná a munkaerő-tartalékot a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank versenyképességi javaslatai kiterjednek a bérek erőteljes emelésére, a külföldön dolgozó magyarok hazacsábítására, valamint az anyagban megjelenik az élethosszig tartó tanulás is. A béremeléshez csökkenteni kell a járulékokat, és ismét megjelenik a hőn áhított cél, az egy számjegyű szja bevezetése. Az MNB szerint nagy hangsúlyt kell fektetni a felnőttképzésre és a vállalkozói ismeretek oktatására is.

MNB: nő a biztosítási piac, de lemaradtunk az öngondoskodásban

Az MNB friss adatai szerint 7,1%-os díjbevétel-növekedéssel és magas, 24,0%-os tőkearányos megtérüléssel zárta 2018-at a magyar biztosítási szektor - derült ki a Portfolio mai Biztosítás 2019 konferenciáján a felügyelet főosztályvezetőjének előadásából. Az öngondoskodási termékekben sajnálatos módon nőtt a lemaradásunk a jegybank által tavaly év elején felvázolt konvergenciapályához képest. Mint elhangzott, zajlik a Minősített Fogyasztóbarát Lakásbiztosítás, egy blockchain alapú banki-biztosítói technológia és a biztosítói garanciarendszer kialakítása is.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.