MNB

Az MNB már meg is kezdte a likviditás szűkítését

Egy, három, hat és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az 1, 3, 6 és 12 hónapos futamidőn egyaránt 101 millió euro, azaz 32,44 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A hétfői tenderek eredményét figyelembe véve az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 10 milliárd forinttal, 1979 milliárd forintra csökken - jelentette az MNB. A lépés megfelel annak az időarányos szűkítésnek, amelyet a jegybank a múlt heti döntésekor bejelentett.

Az EKB újra figyelmezteti az MNB-t

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Budapesti Értéktőzsdében lévő tulajdonrésze és az alapítványok működése miatt is aggodalmát fejezte ki az Európai Központi Bank (EKB). Szerintük az MNB programjai és tevékenysége monetáris finanszírozási aggodalmakra ad okot.

Lássuk, behúzza-e a féket a magyar gazdaság!

Lássuk, behúzza-e a féket a magyar gazdaság!

Nem bővelkedünk a héten makroadatokban, elsősorban a friss konjunktúramutatókra lehet érdemes figyelni. Európában kellemetlen meglepetést okoztak a márciusi feldolgozóipari adatok, a hét elején kiderül, hogy ez Magyarországon is érződött-e.

Pénzt adtál U. Attilának? A segítségedet kéri az MNB

Az MNB piacfelügyeleti vizsgálatának lezárásáig azonnali hatállyal megtiltotta a budapesti U. Attila magánszemélynek, hogy jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási - betét vagy más visszafizetendő pénzeszközök gyűjtésére vonatkozó - tevékenységet végezzen. A jegybank büntető feljelentést tett és az ügyben érintett bankszámla zárolását is elrendelte.

Nagy Márton: szimmetrikusak a kockázatok, bármilyen döntés születhet

Az MNB két kockázati pályával számol az alapforgatókönyvhöz képest, az egyik a gyorsabb hazai bérnövekedés és fogyasztás miatti magasabb inflációs pálya, a másik a külső környezet romlása miatti vártnál alacsonyabb infláció - mondta a Portfolio kérdésére Nagy Márton. Az első eset az MNB alelnökének szavai szerint szigorúbb monetáris kondíciókat indokolhatnak a következő negyedévekben, az utóbbi viszont lazább monetáris kondíciókat von maga után a jelenleginél.

Nagy Márton: egyszeri volt az MNB lépése, nincs erős iránymutatás

Az MNB keddi szigorítása egyszeri volt, a jegybank nem tud erős előretekintő iránymutatást adni, mert bizonytalan a külső környezet. Sok jegybank adatvezérelt üzemmódban van, ahogy az MNB is, amely negyedévente az inflációs jelentés függvényében fog dönteni a monetáris politikájáról - mondta Nagy Márton, az MNB alelnöke.

Az infláció nem száll el, hiába száguldanak a bérek

A hazai és a külső gazdasági folyamatok még erőteljesebb szétválása rajzolódik ki a Magyar Nemzeti Bank ma megjelent előrejelzéséből. A bérek a korábban vártnál gyorsabb növekedése a lakossági fogyasztás magasabb dinamikáját eredményezi, és emellett a beruházások bővülése is jelentősebb lehet 2019-2020-ban, mint amit decemberben vártak a jegybanki szakértők. Ez elvileg ugyan az infláció gyorsulásához vezetne, de eközben a külső környezet romlása 2019 második felétől folyamatosan hűtő hatást gyakorol majd a hazai árfolyamatokra.

Éppen ott fordult a forint, ahol nagy esély volt rá

A forint a kora délutánig tartó mélyrepülés során egészen 320,7-ig bukott az euróval szemben, ami 2,5 hónapos mélypontot jelentett, aztán történt valami és elkezdett erősödni, kora este immár 319,5-nél jár a kereskedés. Ez a "valami" a technikai elemzéssel függ össze: éppen abban a zónában volt egy erős ellenállás, ami a jelek szerint elsőre működött is és megfordította a forint esését.

Patai nem lát drámai inflációs nyomást

Nem lát drasztikus inflációs nyomást a magyar gazdaságban Patai Mihály, az Unicredit elnök-vezérigazgatója - számolt be a Reuters hírügynökség az új jegybankárjelölt parlamenti bizottsági meghallgatásáról. A gazdasági bizottság támogatta Patai Mihály MT-tagságát.

Megjöttek az első elemzői reakciók az MNB döntésére (3.)

Megjöttek az első elemzői reakciók az MNB döntésére (3.)

Az előzetesen várható volt, hogy elindul majd a szigorítás felé az MNB monetáris tanácsa, ennek ellenére tartogatott meglepetéseket a keddi döntés. A jegybank ugyanis egy új kötvényvásárlási programot hirdetett, majd a sajtótájékoztatón hangsúlyozták a vezetők, hogy nincs szó kamatemelési ciklusról. Az elemzők szerint az MNB továbbra is óvatosan próbál lavírozni a szigorítás és a támogató politika mezsgyéjén.

Kamatot emelt a Magyar Nemzeti Bank! - Több mint hét év óta először

Kamatot emelt a Magyar Nemzeti Bank! - Több mint hét év óta először

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa mai ülésén az O/N betéti kamat 10 bázispontos emeléséről döntött, amivel 2011 decembere óta először került feljebb a kamatfolyosó alsó széle. Ezzel az O/N betéti ráta -0,05%-ra emelkedett. A piaci szereplők megosztottak voltak abban a tekintetben, hogy már ma hozzányúlnak-e az egynapos betéti kamathoz a döntéshozók. Az irányadónak mondott 0,9%-os kamat, illetve a szintén 0,9%-os O/N hitel kamat közben - a várakozásoknak megfelelően - nem változott. A 15 órakor kiadott közleményből kiderült, hogy a piaci várakozásoknak megfelelően elkezdődik az FX-swap állomány leépítésén keresztüli likviditásszűkítés, emellett azonban váratlanul új (lazító) intézkedést jelentett be a jegybank egy vállalati kötvényvásárlási program formájában. Matolcsy György az ülést követő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a mai kamatemelés nem egy ciklus kezdete, ami arra utal, hogy óvatos szigorítás előtt állunk. Az üzenetet a piaci szereplők is megértették, hiszen a forint a kamatemelés ellenére jelentős gyengüléssel reagált a mai eseményekre.

Matolcsy: laza marad az MNB, ez nem egy ciklus kezdete

Matolcsy György MNB-elnök a vártnál lazább hangot ütött meg az MNB délutáni sajtótájékoztatóján. A mai monetáris szigorítás "eseti, egyedi" lépés volt - mondta Matolcsy, aki ezzel meglepte a piacokat. Az MNB elnök kiemelte, hogy a jegybak fenntarthatóan elérte az inflációs célját, de emiatt a "monetáris politika karaktere" nem változott. Nagy Márton MNB-alelnök a Portfolio kérdésére hangsúlyozta, hogy a mai döntés hatására a Bubor 10 bázisponttal fog növekedni.

Magasabb inflációval és gyorsabb növekedéssel kalkulál az MNB

Az idei éves átlagos inflációs rátát a 3 hónapja mondott szinthez képest 0,2%-ponttal 3,2%-ra emelte mai előrejelzésével a Magyar Nemzeti Bank, az adószűrt maginfláció pedig - endogén kamatpálya mellett - tartósan a 3%-os inflációs cél felett alakulhat - derül ki az MNB ma közzétett adataiból. Különösen érdekes, hogy miközben a nemzetközi környezet december óta jelentősen romlott és az Európai Központi Bank, illetve az Európai Bizottság is meredeken rontotta saját növekedési előrejelzéseit, aközben az MNB idénre és jövő évre is megemelte a sajátját.

Itt vannak az MNB új programjának részletei!

Meglepetésre új vállalati kötvényvásárlási programot hirdetett meg kedden az MNB, melynek feltételeiről egy külön háttéranyagban számoltak be. A lépés célja a monetáris politikai transzmisszió hatékonyságának javítása és a vállalatikötvény-piac likviditásának növelése - olvasható a dokumentumban.

Itt a mai kamatdöntés közleménye - Van benne egy váratlan csavar!

A Magyar Nemzeti Bank 15 órakor kiadott közleményében 2019 második negyedévére megcélzott átlagos kiszorítandó likviditás nagyságát 100 milliárd forinttal, legalább 300-500 milliárd forintra mérsékelte (az első negyedéves 400-600 milliárdról), vagyis a várakozásoknak megfelelően a következő negyedévtől elkezdődik a többletlikviditás szűkítése. A dokumentum emellett hangsúlyozza, hogy a jegybank elérte inflációs célját, az infláció alakulását meghatározó tényezőkben pedig kettősség figyelhető meg: a változatlanul élénk belső kereslet emeli, míg a romló külső konjunktúra fékezi az áremelkedés ütemét. Ezek fényében a Monetáris Tanács a monetáris politikai döntéseinél óvatos megközelítést alkalmaz majd - olvasható a közleményben.

Most szabadul el a pokol a lakáshiteleknél?

Óriási fordulat készülődik a magyar monetáris politikában: több mint hét év "szünet" után az óvatos szigorítás útjára léphet holnapi kamatdöntő ülésén a Magyar Nemzeti Bank. A lépéssorozat a bankközi kamatok várható fokozatos emelkedése miatt (a 0,9%-os alapkamat szinten tartása ellenére) megemelheti a változó kamatozású hitellel rendelkezők törlesztőrészletét. Röviden összefoglaljuk, kik a leginkább veszélyeztetettek, és hogyan, milyen mértékben nőhet a törlesztőrészletük.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.