Az MNB egyebek közt vállalatirányítási, nyilvántartási, adatszolgáltatási, kiszervezési, informatikai, számviteli, ügyféltájékoztatási, panaszkezelési, illetve a biztosítási szerződési feltételeket érintő jogsértések miatt hozott intézkedéseket és rótt ki bírságot a Magyar Posta Biztosító Zrt. és a Magyar Posta Életbiztosító Zrt. társaságokra.
Az infláció nélküli kétszámjegyű magyar béremelkedés valóságos csoda. De hány évig tarthatnak az ilyen csodák? A kérdést Czelleng Ádám, a GKI Gazdaságkutató kutatásvezetője egy DSGE modellkeretben vizsgálta meg, amely a főáramlatú makroökonómia egyik legfőbb eszköze. A kutató úgy véli, hogy az elmúlt évek gyors béremelkedése inflációs hatású lehet, azonban a jegybank még megfoghatja az áremelkedést, ha most szigorító ciklusba kezd. Ellenkező esetben jelentősen megemelkedik az infláció.
A hét eseményeit magyar szempontból egyértelműen meghatározza az MNB keddi kamatdöntő ülése, ráadásul komolyak a várakozások, hiszen a piac arra számít, hogy a jegybank most indul el a szigorítás útján. Külföldön várhatóan továbbra is a Brexittel kapcsolatos fejlemények határozzák meg a hangulatot, a briteknek elvileg péntekig ki kellene lépniük az EU-ból, ha nem sikerült megegyezni a hosszabbításról.
2011 decembere óta először jelenthet be monetáris szigorítási lépés(eke)t a Magyar Nemzeti Bank holnapi kamatdöntő ülésén. A Portfolio által megkérdezett elemzők túlnyomó többsége szerint elérkeztünk a nagy monetáris politikai fordulathoz, abban azonban megoszlanak a vélemények, hogy a jegybank milyen eszközökkel, illetve milyen ütemben kezd neki a szigorításnak. Összességében kijelenthető, hogy a hazai inflációs folyamatok miatt (hitelességi szempontból is) kényszerpályára került a jegybank, a külső környezetre azonban érdemes lesz nagyon figyelni, hiszen a későbbiekben a globális konjunktúra alakulása, illetve a nagy jegybankok monetáris politikája is kulcsfontosságú lesz a hazai folyamatok szempontjából.
Piaci tapasztalataink és a Magyar Nemzeti Bank felmérése is alátámasztja, hogy a bankok nem állnak jól a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényben (Pmt.) meghatározott átvilágítások elvégzésével, illetve az ehhez szükséges adatok beszerzésével. Ezeket minél előbb szükséges pótolni, mivel 2019. június 26-a után ezen ügyfelek tranzakcióit a szolgáltatók kötelesek lesznek megtagadni.
A jegybank a MiFID II-re való felkészülés óta, közel három éve folyamatosan jelzi a befektetési alapkezelőknek és forgalmazóiknak, hogy a forgalmazási szerződéseiket át kell alakítaniuk az új jogszabályi követelmények maradéktalan teljesülése érdekében. Az ügyfelek bizalmát növelő, érdekellentétek nélküli, átlátható rendszert kell kialakítaniuk az intézményeknek, ezt várja el az MNB a piaci szereplőktől, az árazási politikájukat ugyanakkor maguknak kell kialakítaniuk - nyilatkozta dr. Laki Gábor, az MNB tőkepiaci és piacfelügyeleti igazgatója a Portfolio.hu-nak.
Több mint 200 milliárd forinttal csökkent februárban a lakossági állampapírok állománya, ekkora visszaesésre évek óta nem volt példa - derül ki a csütörtökön közzétett részletes államháztartási adatokból. Kis utánajárás után az a kép rajzolódik ki, hogy most járnak le azok az állampapírok, melyek az elmúlt években a bankok kezébe kerültek, és a szigorítás miatt már nem tudják megújítani őket. Emellett persze a lakosság étvágya sem akkora, mint korábban, ezért lehet most feltűnő a nagy egyszeri állományok eltűnése.
Múlt héten tartotta a CFA Society Hungary a hazai és nemzetközi gazdasági kilátásokról szóló Annual Forecast Event 2019 eseményét, a nagy múltú, évente megrendezett rendezvényen neves szakemberek beszéltek többek között a fejlett és feltörekvő gazdaságok kilátásairól, a hazai bérinflációról, Magyarország versenyképességi kihívásairól, a budapesti ingatlanpiac túlfűtöttségéről, de az is szóba került, hogy a szakértők szerint mibe érdemes most fektetni. A panelbeszélgetésben Balatoni András a Magyar Nemzeti Bank Közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóságának vezetője, Bakos Ádám, az Aegon kötvény üzletágának vezetője és Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője vett részt, az esemény moderátora Horváth István, a K&H Bank Private Banking igazgatója volt.
Egy új, kedvezményes kisbefektetői számlacsomagon gondolkodik az ÁKK, amellyel havonta rendszeres összegű megtakarításokat igyekezne becsatornázni elsősorban a lakossági állampapírok piacára - mondta Barcza György a Portfolio mai Investment, Wealth and Savings (IWS) konferenciáján. A készülő nyugdíjkötvény kamata infláció + 1,7-3% között lehet majd, havi 10-40 ezer forintot lehetne befektetni. Az ÁKK vezére kitért arra is, hogy a lakáspiaci boom lassulásakor hatalmas pénzvagyon keres majd helyet magának, ez akár 1000 milliárd forintnyi vagyont is jelenthet, és ez lehet az állampapírok aranykora.
Hétfőn megalakult, kedden megírtuk, ma pedig közzétesszük a teljes listát azokról, akik tagként, vagy vezető szerepkörben részt vesznek az MNB által kezdeményezett LITT-ben (Lakás- és Ingatlanpiaci Tanácsadó Testület). A testület 24 fős, melyből 21-en tagok a 2 alelnök és az elnök mellett. Jöjjenek a nevek és cégek.
A pénzforgalmi szolgáltatásokat közvetlenül terhelő díjak számottevően befolyásolják a fogyasztók fizetési szokásait. Az árazásnak ezért kiemelt szerepe van az elektronikus fizetési módok használatában, és ezáltal a drágább készpénzhasználat visszaszorításában, valamint az adóelkerüléssel és a feketegazdasággal szembeni küzdelemben. Közelmúltban publikált tanulmányunkban részletesen elemeztük a hazai és európai bankok árazási gyakorlatát, aminek keretében nem csupán a fogyasztókat terhelő költségek szintjét vizsgáltuk, hanem azt is, hogy azok milyen szolgáltatásokhoz kapcsolódóan, és milyen szerkezetben kerülnek meghatározásra. Négyrészes cikksorozatunk első részében bemutattuk, hogy a magyar lakossági ügyfelek relatív pénzforgalmi költségei nemzetközi összehasonlításban magasak. Ebben a cikkben azt vizsgáljuk, hogy milyen kedvezőtlen árazási szerkezeti sajátosságok figyelhetők meg a hazai bankszektorban.
Az MNB 8 millió forint bírsággal sújtotta a HC Központ Kft-t, többek között azért, mert nem az elvárható gondossággal - azaz a kockázatoknak az érintett felek számára való jelzésével - közvetített egyazon fogyasztóknak egyidejűleg jelzáloghitelt és személyi kölcsönt. Nem igazolta hitelt érdemlően igényfelmérése jogszerűségét, illetve azt, hogy kellő számú versengő ajánlatot adott át ügyfeleinek. A rendszerben rejlő kockázatok megfelelő csökkentését az MNB nemcsak a bankoktól, hanem a közvetítőktől is elvárja - írja az MNB közleményében.
A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére március 18-án megalakult a Lakás- és Ingatlanpiaci Tanácsadó Testület (a továbbiakban: LITT), annak érdekében, hogy szakmai fórumot biztosítson a hazai ingatlanpiac főbb szereplőinek.- szerepel az MNB legfrissebb közleményében.
Tavaly 24 százalékkal több alkalommal és 23 százalékkal nagyobb értékben vásároltunk bankkártyával, mint 2017-ben - mutatják a Magyar Nemzeti Bank ma közzétett pénzforgalmi statisztikái. 2018 utolsó negyedévében már a kártyás vásárlások 89 százaléka zajlott érintéses módon.
A magyar piacon alig számíthatunk fontosabb makroadatra, Amerikában viszont kamatdöntő ülést tart a Fed, ami a globális devizapiacra is hatással lehet. A Bank of England is dönt a kamatokról, a szakértők egyik jegybanktól sem várnak változtatást.
Ma járt le a határideje annak, hogy a bankok közzétegyék a PSD2-es engedéllyel rendelkező cégek csatlakozását lehetővé tevő fejlesztői portál és az ehhez kapcsolódó tesztkörnyezet részleteit. Korábban az MKB Bank és a K&H Bank tette közzé ezeket, illetve ma kiadott közleménye szerint a Gránit Bank és a Budapest Bank is teljesítette az elvárást.
A tranzakciós illeték a lakossági átutalások esetében - a 20 ezer forint feletti részre - évente 800 forint lesz, az idei csonka évre pedig 400 forintot kell fizetniük a bankoknak - áll a Varga Mihály által kedden benyújtott törvényjavaslatban. Ez alsó hangon 4-5 milliárd forint adókönnyítést jelent a szektornak. Ha átmegy a parlamenten a javaslat, akkor kijelenthetjük: az összes szabályozói akadály elhárult az átutalások csomagárazása előtt, ami pedig az azonnali fizetési rendszerre épülő új fizetési szolgáltatások elterjedésének egyik alapvető feltétele.
A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) 2016-os kibővítése még az erős piaci növekedés alatt is jelentős hatást tudott gyakorolni a hazai ingatlanpiacra. Az új lakások kedvezményes áfakulcsának bevezetése elhozta az újlakás kínálat fellendülését, míg a CSOK szabályainak hatására az ingatlanok iránti érdeklődés megnövekedése mellett eltolódott a lakáskínálat a nagyobb ingatlanok felé. A CSOK kedvezményes hitelkonstrukcióknak az új lakáshitelezésben 16 százalékos az arányuk, érdemben javítva ezzel a családosok egy részének a finanszírozási költségeit. Mindemellett mivel a CSOK keretében kapható támogatás maximális értéke rögzített, azaz nem követi le a lakásárak elmozdulását, ezért megfontolandó a támogatás értékének indexálása.
Orbán Viktor miniszterelnök Patai Mihály jegybankalelnöki kinevezésére kíván javaslatot tenni Áder János államfőnek - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerdán az MTI-vel. Patai várható jelölését már tegnap megírtuk:
Napokon belül, március 18-án lejár az NHB Bank 7 millió forint feletti kifizetéseinek kétszer is meghosszabbított és tovább már nem meghosszabbítható korlátozásának határideje, és az mfor.hu értesülései szerint az MNB az NHB felszámolását fogja kezdeményezni.