Megérkezett a fontos adat, reagál a tőzsde
Portfolio
Pozitív hangulatban telik a kereskedés a héten a tőzsdéken, Ázsiában ma nagyrészt emelkedtek a vezető indexek, úgy tűnik, hogy Dél-Koreán kívül - ahol 1,4 százalékot esett ma az irányadó részvényindex - nem volt jelentős részvénypiaci hatása annak, hogy Jun Szogjol dél-koreai államfő kedd este váratlanul háborús helyzetet hirdetett az országban, majd nem sokkal később visszavonta. Ami az európai tőzsdéket illeti, itt folytatódott az emelkedés a mai kereskedésben, jelentős pluszban zárt a magyar piac is, Németországban és az USA-ban pedig új csúcsok dőltek.

Amerikában támogatja az emelkedést a vártnál jóval kedvezőtlenebbül alakuló szolgáltatóipari beszerzésiemendzser-index, aminek hatására nagyobb kamatvágásokat kezdtek el árazni a befektetők. Ez elsősorban a kamatérzékeny technológiai szektor számára jó hír, ennek megfelelően a Nasdaq index emelkedik ma a legnagyobbat.
Megosztás

Egyre feljebb Amerika

Továbbra is új történelmi csúcson van az S&P 500 és a Nasdaq is, előbbi 0,3 százalékkal, utóbbi pedig 0,9 százalékkal került eddig feljebb, a Dow eközben 0,4 százalékos pluszban van.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Itt a kriptósok új kedvence - Még nem késő beszállni?

A bitcoin emelkedésének megtorpanásával egy nagyobb figyelmet kapnak a kisebb coinok. A napokban már több izgalmas kriptopiaci befektetési lehetőséget is mutattunk, ez pedig most sincs másként. Mutatunk egy olyan coint, amelyre valósággal rárepültek a befektetők az előző napokban. Megnéztük, hogy mit érdemes tudni erről a kriptóról, valamint azzal a kérdéssel is foglalkoztunk, hogy érdemes lehet-e még beszállni. Lássuk!

Itt a kriptósok új kedvence - Még nem késő beszállni?
Megosztás

Nagyot ralizott ma a Magyar Telekom

Mind a négy hazai blue chipnek feljebb került ma az árfolyama, kiemelkedett azonban a mezőnyből a Magyar Telekom, melynek részvénye közel 3 százalékos pluszban zárta a napot.

Nagyot ralizott ma a Magyar Telekom
Megosztás

Radikális döntést hozott a Shell

Az olajipari óriás Shell jelentős stratégiai változtatásokat jelentett be, amelyek érintik a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos beruházásokat és a vállalat szervezeti felépítését. A döntések hátterében a cég vezérigazgatójának, Wael Sawannak a törekvése áll, hogy növelje a vállalat jövedelmezőségét - számolt be a Reuters.

Radikális döntést hozott a Shell
Megosztás

Megjött a fontos indikátor: gyengülő amerikai gazdaságról árulkodik

Az imént közzétették az ISM szolgáltatóipari beszerzésiemendzser-indexét, amely jóval gyengébb lett a várakozásoknál. Ez azt mutajta, hogy az amerikai gazdaság legnagyobb szektorának teljesítménye gyengült novemberben.

Megjött a fontos indikátor: gyengülő amerikai gazdaságról árulkodik
Megosztás

Lelőtték a világ egyik legnagyobb cégének vezetőjét, nem sokkal később elhunyt

Az Egyesült Államok legnagyobb magán-egészségbiztosítójának vezetőjét, Brian Thompsont halálos lövés érte szerdán Manhattanben. A tragikus esemény miatt a UnitedHealth Group lemondta az aznapra tervezett befektetői napját. A rendőrség megerősítette a lövöldözés tényét, de egyelőre nem közölte az áldozat kilétét - számolt be a CNBC.

Lelőtték a világ egyik legnagyobb cégének vezetőjét, nem sokkal később elhunyt
Megosztás

Csúcson nyitottak az amerikai tőzsdék

Emelkednek az amerikai tőzsdék a nyitás után, a Dow 0,6 százalékkal került feljebb, míg az S&P 500 0,3 százalékot erősödött, a Nasdaq pedig 0,6 százalékos pluszban nyitott. Ezzel az S&P 500 és a Nasdaq is új csúcson kezdett. Ami a makroadatokat illeti, a friss számok szerint a várakozásoknak megfelelően csökkent az amerikai versenyszektorban foglalkoztatottak létszámának növekedése – derül ki az ADP jelentéséből. A munkapiaci adatok fontosak, hiszen a Fed kamatpolitikájára is hatással vannak, ennélfogva piaci hatásuk is jelentős. Mivel az ADP által közölt adat nem tért el a várakozásoktól, érdemi piacmozgató hatást sem lehet látni.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Brutális növekedési sztori előtt a magyar tőzsde új papírja?

Hamarosan bevezethetik a Gránit Bankot a budapesti tőzsdére, a pénzintézet papírjainak jegyzése jelenleg is zajlik. De milyen kilátásokkal rendelkezik a cég, milyen terveik vannak és kikhez hasonlítják magukat? Egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük Hegedüs Évát, a bank elnök-vezérigazgatóját.

Brutális növekedési sztori előtt a magyar tőzsde új papírja?
Megosztás

Ringbe küldték az elhízás elleni csodaszereket, elképesztő eredmény született

Az Eli Lilly szerdán közölte, hogy a Zepbound nevű elhízás elleni gyógyszerét szedő betegek 47 százalékkal többet fogytak, mint azok, akik a Novo Nordisk által forgalmazott Wegovy-t kapták. Ez volt az első nagy kutatás, amelyben a rendkívül keresett rivális gyógyszereket fej-fej mellett vizsgálták.

Ringbe küldték az elhízás elleni csodaszereket, elképesztő eredmény született
Megosztás

Mutatunk egy részvényt, amiben most bőven van fantázia

Rég nem volt már ilyen optimista a hangulat a tőzsdéken. Még el sem kezdődött a Mikulás-rali, de sorra dőlnek az új csúcsok, és egymás után érkeznek a magasabbnál magasabb célárak. Ennek megfelelően rengeteg izgalmas, és nagy hozammal kecsegtető lehetőség van most a piacokon. Ezek közül a lehetőségek közül mutatunk most egyet. Nézzük is meg, hogy mit érdemes tudnunk 2025 egyik lehetséges sztárpapírjáról.

Mutatunk egy részvényt, amiben most bőven van fantázia
Megosztás

Ralizik a magyar tőzsde

Továbbra is jó a hangulat a magyar tőzsdén, az emelkedést a PannErgy vezeti, de a blue chipek közül a Magyar Telekom, az OTP, és a Richter is 2 százalék körüli emelkedésben van.

buxkompk1204
Megosztás

Valami nagy dolog készül a bitcoinnál - Mutatjuk, hogy profitálhatsz belőle

Meglehetősen csendesen teltek az elmúlt napok a bitcoin piacán, miután nem sikerült áttörni a hatalmas mérföldkőnek számító 100 000 dolláros szintet. Ennek köszönhetően a figyelem inkább az altcoinok felé irányult az elmúlt napokban. Most azonban újabb fordulat jöhet, mivel izgalmas képet mutatnak most a grafikonok a bitcoin esetében. Éppen ezért most megnéztük, hogy milyen fontos technikai szintekre érdemes figyelni, és arra a kérdésre is választ kerestünk, hogy mikor kezdődhet a következő rali a bitcoinban.

Valami nagy dolog készül a bitcoinnál - Mutatjuk, hogy profitálhatsz belőle
Megosztás

A magyar tőzsde az európai piacok élén

Többnyire emelkednek az európai tőzsdék a délelőtti kereskedésben. A befektetők közben ,ár felkészültek a francia parlamentben közelgő bizalmatlansági szavazásra. A francia törvényhozók várhatóan ma este szavaznak Michel Barnier miniszterelnök kisebbségi kormányának jövőjéről. Az indítványok azután érkeznek, hogy Barnier hétfőn különleges alkotmányos jogosítványokkal élve parlamenti szavazás nélkül fogadott el egy vitatott költségvetési törvényt. Minden esély megvan rá, hogy Barnier kormánya a szavazás után összeomlik.

Mindeközben a magyar tőzsdén kifejezetten jó a hangulat, a blue chipek közül nem lehet egyet kiemelni, hiszen mindegyik nagypapír 1-2 százalékos emelkedéssel felfelé húzza a BUX-ot.

euindexek1204
Megosztás

Ha ez bejön, bivalyerős éve lesz jövőre a tőzsdéknek

A Wall Street elemzői optimista előrejelzéseket adtak ki az S&P 500 index 2025-ös teljesítményére vonatkozóan. A legmagasabb célárat a Wells Fargo stratégája tűzte ki, aki közel 16 százalékos emelkedést vár jövőre. Az elemzők szerint a kedvező makrogazdasági környezet és a kamatemelések támogathatják a részvénypiacok további emelkedését - jelentette a Yahoo Finance.

Ha ez bejön, bivalyerős éve lesz jövőre a tőzsdéknek
Megosztás

Csúcson nyitott a német tőzsde

Emelkednek az európai tőzsdék a nyitás után, a DAX 0,6 százalékkal került feljebb, míg a CAC 0,3 százalékot erősödött, a FTSE 100 azonban 0,1 százalékos mínuszban van. A milánói börze feljebb került 0,6 százalékkal, míg a spanyol piac 0,5 százalékos pluszban kezdett.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Emelkedéssel indul a nap a magyar tőzsdén

Jól indul a nap a magyar tőzsdén, a blue chipek kivétel nélkül pluszban vannak a nyitás után.

Emelkedéssel indul a nap a magyar tőzsdén
Megosztás

Beleremegett a piac a dél-koreai politikai feszültségekbe, nem kellett sokat várni a mentőövre

A dél-koreai részvénypiac szerdán jelentős volatilitást mutatott, miután Jun Szogjol  elnök váratlanul hadiállapotot rendelt el, majd néhány órával később visszavonta azt - írta meg a CNBC.

Beleremegett a piac a dél-koreai politikai feszültségekbe, nem kellett sokat várni a mentőövre
Megosztás

Úgy tűnik, már meg is van a Stellantis új vezérigazgatója

Múlt hét végén lemondott a Stellantis vezérigazgatója, a Corriere della Sera úgy tudja, hogy már meg is találták az utódját.

Úgy tűnik, már meg is van a Stellantis új vezérigazgatója
Megosztás

Tömegesen küldik el a dolgozókat Európában, tízezrek veszíthetik el a munkahelyüket

A nehéz gazdasági körülmények és az egyes termékek iránti tartósan gyenge kereslet miatt a vállalatok Európa-szerte kénytelenek voltak befagyasztani a munkaerő-felvételt vagy leépíteni a munkahelyeket. Mutatjuk, hogy az elmúlt hónapokban milyen bejelentések érkeztek a különböző szektorokból, és cégektől.

Megosztás

Óvatos emelkedés jöhet

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • Vegyesen zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,2 százalékkal került lejjebb, a S&P 500 stagnált, míg a Nasdaq 0,3 százalékot emelkedett.
  • Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszik, a Nikkei 0,28 százalékos pluszban áll, a Hang Seng 0,45 százalékot emelkedett, míg a CSI 300 0,3 százalékos mínuszban áll.
  • Jó hangulatban nyithatnak az európai tőzsdék, a határidős részvényindexek állása alapján a DAX 0,33 százalékkal kerülhet feljebb, a CAC 0,2 százalék pluszban nyithat, míg a FTSE 0,03 százalékot emelkedhet.
  • Az amerikai határidős részvényindexek emelkedést vetítenek előre a piacnyitásra, a Dow Jones 0,31 százalékkal kerülhet feljebb, a S&P 500 0,14 százalékot emelkedhet, míg a Nasdaq 0,36 százalék pluszban nyithat.

Mi várható makro fronton?

Ma az MNB ismerteti az otkóberi átlagos kamatok alakulását és a hitelkihelyezési statisztikákat. Ami viszont megmozgathatja a piacokat, az a délutáni amerikai ADP-jelentés, az első fontos munkaerőpiaci adat. Ma emellett figyelni kell a szolgáltatószektor béli ISM bmi-re is, ami még nagyobb hatással lehet, mint a feldolgozóipari index.

Mi történt eddig a tőzsdéken?

  • A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 28,2 százalékos elmozdulással a BUX index áll az élen, a sereghajtó 3,8 százalékos eséssel a CAC index.
  • A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 83,0 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Mol papírja áll 7,9 százalékos eséssel.
  • A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Ezüst árfolyama már 28,0 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok
  Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év
Amerikai részvényindexek              
Dow Jones 44 705,53 -0,2% -0,3% 6,3% 18,6% 23,3% 62,5%
S&P 500 6 049,88 0,0% 0,5% 5,6% 26,8% 31,7% 95,6%
Nasdaq 21 229,32 0,3% 1,5% 6,0% 26,2% 32,7% 157,2%
Ázsiai részvényindexek              
Nikkei 39 248,86 1,9% 2,1% 3,1% 17,3% 17,4% 67,9%
Hang Seng 19 746,32 1,0% 3,1% -3,7% 15,8% 17,3% -25,2%
CSI 300 3 951,89 0,1% 2,9% 1,6% 15,2% 13,5% 2,6%
Európai részvényindexek              
DAX 20 016,75 0,4% 3,7% 4,0% 19,5% 22,1% 54,1%
CAC 7 255,42 0,3% 0,8% -2,1% -3,8% -1,2% 26,7%
FTSE 8 359,41 0,6% 1,2% 2,2% 8,1% 11,0% 16,8%
FTSE MIB 33 829,34 1,0% 2,0% -2,4% 11,5% 13,0% 48,8%
IBEX 11 873,6 1,2% 2,2% 0,3% 17,5% 17,1% 30,0%
Régiós részvényindexek              
BUX 77 690,25 -0,7% -3,0% 5,2% 28,2% 33,9% 80,5%
ATX 3 548,57 0,4% 0,9% 0,6% 3,3% 7,0% 14,7%
PX 1 707,61 0,2% 0,8% 3,6% 20,8% 22,8% 58,5%
WIG20 80 875,5 -0,2% 1,7% 1,7% 3,1% 6,0% 43,9%
Magyar blue chipek              
OTP 21 200 -0,1% -3,6% 13,5% 34,2% 45,8% 48,3%
Mol 2 602 -1,2% -4,6% -0,1% -7,9% -6,4% -7,1%
Richter 10 500 -1,8% -1,6% -3,1% 20,0% 19,0% 82,0%
Magyar Telekom 1 248 0,6% -0,5% 8,7% 83,0% 106,6% 184,3%
Nyersanyagok              
WTI 70,15 2,6% 1,6% 0,5% -2,4% -4,8% 25,0%
Brent 73,61 2,4% 0,2% 0,1% -5,3% -6,8% 20,4%
Arany 2 641 0,1% 0,5% -3,7% 27,9% 28,4% 78,6%
Ezüst 31,04 1,8% 1,7% -5,1% 28,0% 22,5% 80,9%
Devizák              
EURHUF 414,5 -0,1% 0,9% 1,6% 8,4% 9,2% 24,8%
USDHUF 394,1051 -0,6% 0,6% 4,8% 13,9% 12,5% 31,5%
GBPHUF 499,7949 0,0% 1,6% 2,6% 13,3% 13,0% 28,5%
EURUSD 1,0518 0,5% 0,3% -3,1% -4,8% -2,9% -5,1%
USDJPY 149,8700 0,0% -2,3% -2,0% 6,3% 1,5% 38,1%
GBPUSD 1,2661 0,3% 0,8% -2,3% -0,7% 0,2% -2,6%
Kriptovaluták              
Bitcoin 95 926 0,1% 4,3% 38,0% 117,1% 147,8% 1 214,0%
Állampapírok              
10 éves amerikai állampapírhozam 4,24 1,1% -1,5% -3,1% 9,6% 0,4% 147,9%
10 éves német állampapírhozam 2,06 0,9% -6,5% -14,5% 1,3% -11,6% -693,9%
10 éves magyar állampapírhozam 6,5 0,9% 1,6% -6,6% 9,6% -5,0% 231,6%
Forrás: Refinitiv, Portfolio

Címlapkép forrása: Yuichiro Chino

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kasza Elliott-tal

AT&T - elemzés

Három hónapja írtam róla, akkor abban reménykedtem, hogy menni fog fölfelé 28 dollárig. Ment is, na nem addig, és nem túl meredeken, de ma csinált egy +4%-os napot. Ránéztem a honlapjukra, ma

Holdblog

Zsiday Viktor: Mekkora kamat kell??

A gazdasági csúcsminiszter szereti hangoztatni, hogy alacsonyabb kamatszint kell Magyarországon, mert akkor nagyobb lesz a növekedés. Eközben azt is el szokták mondani a kormány tisztvise

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjött a GDP-adat: így került recesszióba Magyarország

Vezető modellező – Piaci kockázat

Vezető modellező – Piaci kockázat
Agrárszektor Konferencia 2024
2024. december 4.
Mibe fektessünk 2025-ben?
2024. december 10.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
bét