Nem nagy, de markáns esés lett a vége
Nap végére megérkeztek a vevők, de így is 1,4 százalék lett a mínusz az S&P 500-ban, a Nasdaq 2,4 százalékot esett. A fantasztikus 7-es részvények közül a Meta emelkedett, a Tesla és az Nvidia viszont 6-7 százalékot esett.
![naf](https://pcdn.hu/articles/images-xs/n/a/f/naf-694443.jpg)
Erős a Meta
A kevés emelkedő részvény egyike a Meta, a vállalat vártnál magasabb második negyedéves bevételről és profitról számolt be, és a kilátások is jobbak, mint amivel az elemzők számoltak. A Meta árfolyama jelenleg 4 százalék pluszban áll, de volt ma már 11 százalék pluszban is, az általános tőkepiaci hangulatromlás a Meta árfolyamát is lefelé húzza.
![m43](https://pcdn.hu/articles/images-xs/m/4/3/m43-694437.jpg)
Minden szektort ütnek
A Dow Jones komponensei közül az élen a Boeing és az Intel áll az esésben, 7 illetve 6 százalék mínuszban, az Intel árfolyama több mint egy éves mélypontra esett.
![bok](https://pcdn.hu/articles/images-xs/b/o/k/bok-694435.jpg)
Egyre lejjebb
Masszív esés jött csütörtökön a szerdai felpattanás után, az S&P 500 már 1,8, a Nasdaq 3 százalék mínuszban áll. Most tényleg mindent adnak, nemcsak a nagy kapitalizációjú részvényeket, de a kisebbeket is, a Russell 2000 részvényindex értéke 2,4 százalék mínuszban áll.
![nas6](https://pcdn.hu/articles/images-xs/n/a/s/nas6-694429.jpg)
Ütik az elmúlt hónapok ralijában eddig élen járó papírokat, az Nvidia 7, a Tesla 6 százalék mínuszban.
![nvc](https://pcdn.hu/articles/images-xs/n/v/c/nvc-694431.jpg)
Hiány van a súlycsökkentésre használt gyógyszerből, de már nem sokáig
Az amerikai gyógyszeripari óriás, az Eli Lilly hamarosan megoldja a hatalmas keresletnek örvendő súlycsökkentő gyógyszerének hiányát az Egyesült Államokban - jelentette be a vállalat vezérigazgatója, David Ricks a Bloombergnek adott interjúban.
![Hiány van a súlycsökkentésre használt gyógyszerből, de már nem sokáig](https://pcdn.hu/articles/images-xs/e/l/i/eli-lilly-vezerigazgato-694421.jpg)
Folytatódik a korrekció az amerikai tőzsdéken
A szerdai felpattanást követően folytatódott a már július közepe óta tartó esés az amerikai tőzsdéken. A vezető részvényindexek közül az S&P 500 1,4, a Nasdaq pedig 1,9 százalékot esett. Az élen az esésben a tech cégek állnak.
![spxq](https://pcdn.hu/articles/images-xs/s/p/x/spxq-694419.jpg)
Csúnya lefordulás
Élesen lefordultak csütörtökön az európai tőzsdék, a német DAX 2,3, a francia CAC 2,1 százalékot esett. A vezető német részvényindex 40 komponense közül csupán 5 árfolyama emelkedett, a többi mind esett, legnagyobb mértékben a Deutsche Post és Commerzbank árfolyama, 6,3 illetve 5,4 százalékkal.
![day](https://pcdn.hu/articles/images-xs/d/a/y/day-694415.jpg)
Lefordult a nap végére a magyar tőzsde is
A nap végére a nemzetközi hangulatnak megfelelően a magyar tőzsdén is elfogyott a lendület, mind a négy hazai nagypapír mínuszban zárta a csütörtöki kereskedést.
![Lefordult a nap végére a magyar tőzsde is](https://pcdn.hu/articles/images-xs/b/e/t/bet-521321.jpg)
Romlik a hangulat Amerikában
A vártnál rosszabb beszerzésimenedzser-index adatok után romlik a hangulat a tengerentúlon: a Dow Jones már 0,8, a Nasdaq 0,6, az S&P 500 pedig 0,4 százalékos mínuszban van.
![dji0801](https://pcdn.hu/articles/images-xs/d/j/i/dji0801-694365.jpg)
Egyre csúnyább mínuszban Európa
A vezető index közül a CAC már 1,8, a DAX 1,6, a FTSE pedig 0,5 százalékos mínuszban van.
![cac40 (2)](https://pcdn.hu/articles/images-xs/c/a/c/cac40-2-694361.jpg)
Osztalékot fizet a Rolls-Royce, széttépik a részvényt
Történelmi csúcsra emelkedtek a Rolls-Royce részvényei, miután a vállalat a vártnál jobb negyedéves eredmények közzétételét követően bejelentette, hogy a világjárvány kitörése óta először fog osztalékot fizetni - írja a CNBC.
![Osztalékot fizet a Rolls-Royce, széttépik a részvényt](https://pcdn.hu/articles/images-xs/g/e/t/gettyimages-2162500791-694357.jpg)
Fontos döntés született a mikrovállalkozások gáz- és áramszámláit illetően
Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára Németh Lászlóval, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnökével folytatott találkozója eredményeként megállapodást született, hogy a nemzeti energiaszolgáltató azon mikrovállalkozások esetében, akik 2022. augusztus 1-jén egyetemes szolgáltatásban voltak, de azt követően nyilatkozattételi kötelezettségüket elmulasztották, az utólagos igazolások benyújtása esetén méltányosságot gyakorol. Egyrészt a 2022. augusztus 1-től a szerződésük megszüntetéséig kiállított feláras számlák befizetésétől eltekint, másrészt visszatérhetnek az egyetemes szolgáltatásba.
![Fontos döntés született a mikrovállalkozások gáz- és áramszámláit illetően](https://pcdn.hu/articles/images-xs/m/v/m/mvm-szekhaz-cimlap2000-658559.jpg)
Recesszióban lehet az amerikai feldolgozóipar
Nagyott esett az ISM feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe és már az aktivitás csökkenését jelző 50 pont alatt tartózkodik. Az árnyomás azonban még érezhető, míg a feldolgozóipari foglalkoztatottság nagyot zuhant. Összességében ez az előretekintő indikátor kissé ellentétes képet mutat arról, amit a Fed elnöke felvázolt tegnap.
![Recesszióban lehet az amerikai feldolgozóipar](https://pcdn.hu/articles/images-xs/f/e/l/feldolgozoipar-ipari-termeles-ipar-gyartas-673437.jpg)
Nagyon rossz hírt közölt Covid-vakcinájáról a Moderna
Nagyot zuhantak a Moderna részvényei a csütörtöki nyitást követően, miután a gyógyszeripari óriás csökkentette értékesítési előrejelzését a Covid-19 vakcinák iránti gyengébb kereslet miatt.
![Nagyon rossz hírt közölt Covid-vakcinájáról a Moderna](https://pcdn.hu/articles/images-xs/m/o/d/moderna-covid-19-vakcina-gyogyszer-vakcinagyarto-koronavirus-pfizer-mrns-670165.jpg)
Újabb balkáni ország piacára lépne be a 4iG, heteken belül indulhatnak a tárgyalások
Észak-Macedónia miniszterelnök-helyettese, a közlekedésért és kommunikációért felelős miniszter a 4iG Csoport elnökével tárgyalt Budapesten. Aleksandar Nikoloski és Jászai Gellért a 4iG Csoport észak-macedón távközlési piacralépési lehetőségéről folytatott megbeszélést - közölte a 4iG.
![Újabb balkáni ország piacára lépne be a 4iG, heteken belül indulhatnak a tárgyalások](https://pcdn.hu/articles/images-xs/4/i/g/4ig-northmacedonia-meeting-694325.jpg)
Ez a kispapír volt a magyar befektetők kedvence júliusban
Júliusban is folytatta a menetelést a magyar tőzsde. A BUX új történelmi csúcson zárta a hónapot, a legnépszerűbb részvényeknek az OTP, a Richter és a Mol bizonyultak az év 7. hónapjában, míg a brókercégek közül a a Wood & Company, az ERSTE és a Concorde emelkedett ki.
![Ez a kispapír volt a magyar befektetők kedvence júliusban](https://pcdn.hu/articles/images-xs/t/o/z/tozsde-bux-reszveny-magyar-tozsde-budapesti-ertektozsde-emelkedes-694303.jpg)
Emelkedés jöhet Amerikában
A határidős részvényindexek jelenlegi állása szerint a Nadaq 0,6, az S&P 500 0,5, a Dow Jones pedig 0,2 százalékos pluszban nyithat hamarosan.
Elég volt egy hónap, és a fejük tetejére álltak a tőzsdék
A befektetőknek hosszú hónapokon keresztül nem igazán kellett túlgondolniuk, hogy mivel keressenek pénzt. Az elmúlt 1-1,5 évben az olyan nagy technológiai részvények, mint az Nvidia vagy a Microsoft, ledominálták a piacot, nem kis részben az AI-boom körüli felhajtásnak köszönhetően. Az elmúlt egy hónap azonban jelentős fordulatot, és a piaci dinamika megváltozását hozta a tőzsdéken. Már úgy tűnik, hogy a Csodálatos Hetes sem annyira csodálatos, és elindult a pénz a lemaradók felé.
![Elég volt egy hónap, és a fejük tetejére álltak a tőzsdék](https://pcdn.hu/articles/images-xs/t/e/s/tesla-tozsde-technologia-reszveny-reszvenypiac-nvidia-befektetes-694263.jpg)
Állja a sarat a magyar tőzsde
A kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére jól állja a sarat a magyar tőzsde, a BUX csak kisebb mínuszban van.
![Állja a sarat a magyar tőzsde](https://pcdn.hu/articles/images-xs/b/e/t/bet-349161.jpg)
Bevetette a Facebook a mesterséges intelligenciát a hirdetéseknél, meg is lett az eredménye
Nagy emelkedéssel nyithatnak a Facebook anyavállalata, a Meta részvényei azt követően, hogy a társaság közzétette második negyedéves számait, melyben a vártnál erősebb profitról, és a hirdetési bevétele dinamikus növekedéséről számolt be a társaság.
![Bevetette a Facebook a mesterséges intelligenciát a hirdetéseknél, meg is lett az eredménye](https://pcdn.hu/articles/images-xs/f/a/c/facebook-alkalmazas-588196.jpg)
Zuhan a Wizz Air – Hol állhat meg?
A Covid-járvány kitörése óta nem estek akkorát a Wizz Air részvényei, mint ma. Az esést az váltotta ki, hogy az április-június közötti időszakban megállt az utasforgalom növekedése, eközben azonban a gépleállások jelentős pluszköltségeket rónak a vállalatra, így nem meglepő, hogy a menedzsment visszavágta az idei év egészére vonatkozó profitelőrejelzését. Az esést látva megnéztük, hogy meddig eshet még a Wizz Air részvényeinek árfolyama.
![Zuhan a Wizz Air – Hol állhat meg?](https://pcdn.hu/articles/images-xs/1/0/_/10-even-belul-a-triplajara-nohet-a-wizz-air-281395.jpg)
Ez egyre csúnyább
A francia CAC már 1,2, a német DAX pedig 1,1 százalékos pluszban van a déli órákban. Az angol FTSE eközben 0,2 százalékkal került lejjebb a fontos kamatdöntést megelőzően.
![cac0801](https://pcdn.hu/articles/images-xs/c/a/c/cac0801-694197.jpg)
Büntetik a befektetők a BMW-t
Nagyot csökkent a BMW profitja és a kiszállítások terén is visszaesés volt tapasztalható a második negyedévben, ennek hatására pedig adni kezdték a befektetők csütörtökön a BMW részvényeit.
![Büntetik a befektetők a BMW-t](https://pcdn.hu/articles/images-xs/i/r/i/irigykednek-a-romanok-hogy-elhappoltuk-eloluk-a-bmw-t-147255.jpg)
Vártnál jobb eredmények a Volkswagentől
A vártnál jobban alakult csoportszinten a Volkswagen bevétele és működési profitja a második negyedévben, a kiszállítások azonban visszaestek Kínában. A vállalat ugyan megerősített korábbi bevétel és marzs előrejelzését, de a cash flow jóval alacsonyabb lehet a korábban vártnál.
![Vártnál jobb eredmények a Volkswagentől](https://pcdn.hu/articles/images-xs/v/w/_/vw-elektromos-auto-453540.jpg)
Esés Európában
A nyitást követően a vezető részvényindexek közül a DAX 0,4, a CAC pedig 0,8 százalékos esésben van a nyitást követően.
Óriási pofont kapott a Wizz Air
Megállt az utasforgalom növekedése a Wizz Airnél az április-júniusi negyedévben, közel annyi utast szállított a légitársaság, mint egy évvel korábban. Mindeközben a Pratt & Whitney hajtóművek átvizsgálása miatti gépleállások jelentős pluszköltségeket rónak a társaságra, és a devizaárfolyamok változása sem kedvezett a cégnek, így éppen hogy nyereséges lett a Wizz Air a negyedévben a nettó eredmény szintjén. A menedzsment vissza is vágta a teljes évre vonatkozó profitelőrejelzését, aminek nem örülnek a befektetők, 16 százalékos zuhanással nyitott a részvény a londoni tőzsdén.
![Óriási pofont kapott a Wizz Air](https://pcdn.hu/articles/images-xs/w/i/z/wizzair-6-385334.jpg)
Kisebb emelkedés jöhet Európában
Mik az aktuális események a tőzsdéken?
- Emelkedéssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,2 százalék pluszban zárt, a S&P 500 1,6 százalék pluszban fejezte be a napot, míg a Nasdaq 3 százalékot emelkedett.
- Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszik, a Nikkei 2,54 százalékos mínuszban van, a Hang Seng 0,26 százalékos pluszban áll, míg a CSI 300 2,45 százalékot esett.
- Jó hangulatban nyithatnak az európai tőzsdék, a határidős részvényindexek állása alapján a DAX 0,61 százalékkal kerülhet feljebb, a CAC 0,34 százalékot emelkedhet, míg a FTSE 0,17 százalék pluszban nyithat.
- Az amerikai határidős részvényindexek emelkedést vetítenek előre a piacnyitásra, a Dow Jones 0,27 százalék pluszban nyithat, a S&P 500 0,63 százalékot emelkedhet, míg a Nasdaq 0,88 százalékkal kerülhet feljebb.
Mi várható makro fronton?
Ma idehaza a külkereskedelmi adatok második becslését közli a KSH még májusból, majd a Bank of England tart kamatdöntő ülést. Érkeznek újabb fontos munkaerőpiaci adatok az USA-ból, de a kínai lassulás miatt érdekes lesz látni a friss BMI-t is, és az amerikai BMI is érdekes lehet.
2024. július 29. – augusztus 4. Makronaptár | ||||||
Magyar makrogazdaság | ||||||
július | 30. | kedd | 8:30 | KSH | GDP első becslés | Q2 |
július | 30. | kedd | 8:30 | KSH | Szálláshelyek forgalma | jún. |
július | 30. | kedd | 11:00 | ÁKK | 3 hónapos dkj aukció | |
július | 31. | szerda | 8:30 | MNB | Kamatstatisztikák | jún. |
július | 31. | szerda | 8:30 | KSH | Ipari termelői árak | jún. |
július | 31. | szerda | 8:30 | KSH | Lakásépítési engedélyek | H1 |
augusztus | 1. | csütörtök | 8:30 | KSH | Külkereskedelem (második becslés) | máj. |
Nemzetközi makrogazdaság | ||||||
július | 29. | hétfő | 8:00 | Németo. | Kiskereskedelem | máj. |
július | 30. | kedd | 7:30 | Franciao. | GDP (előzetes) | Q2 |
július | 30. | kedd | 10:00 | Németo. | GDP (előzetes) | Q2 |
július | 30. | kedd | 11:00 | EU | GDP (előzetes) | Q2 |
július | 30. | kedd | 14:00 | Németo. | Infláció | júl. |
július | 30. | kedd | 16:00 | USA | Nyitott álláshelyek | jún. |
július | 30. | kedd | 16:00 | USA | CB hangulatindex | júl. |
július | 31. | szerda | 1:50 | Japán | Kiskereskedelem | jún. |
július | 31. | szerda | 3:30 | Kína | NBS BMI | júl. |
július | 31. | szerda | Japán | Bank of Japan kamatdöntés | ||
július | 31. | szerda | 8:45 | Franciao. | Infláció | júl. |
július | 31. | szerda | 9:55 | Németo. | Munkanélküliség | júl. |
július | 31. | szerda | 11:00 | EU | Infláció | júl. |
július | 31. | szerda | 14:15 | USA | ADP munkanélküliség | júl. |
július | 31. | szerda | 14:30 | USA | Folyamatban levő lakáseladások | jún. |
július | 31. | szerda | 20:00 | USA | Fed kamatdöntés | |
július | 31. | szerda | 20:30 | USA | Jerome Powell sajtótájékoztatója | |
augusztus | 1. | csütörtök | 3:45 | Kína | Caixin BMI (feldolg.) | júl. |
augusztus | 1. | csütörtök | 11:00 | EU | Munkanélküliség | jún. |
augusztus | 1. | csütörtök | 13:00 | UK | BoE kamatdöntés | |
augusztus | 1. | csütörtök | 13:30 | USA | Elbocsátások | júl. |
augusztus | 1. | csütörtök | 14:30 | USA | Munkaerőköltség&termelékenység | Q2 |
augusztus | 1. | csütörtök | 16:00 | USA | ISM BMI (feldolgozóipar) | júl. |
augusztus | 2. | péntek | 14:30 | USA | Munkanélküliség | júl. |
augusztus | 2. | péntek | 16:00 | USA | Gyáripari megrendelések | jún. |
Forrás: Portfolio-gyűjtés |
Mi történt eddig a tőzsdéken?
- A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 22,2 százalékos elmozdulással a BUX index áll az élen, a sereghajtó 0,2 százalékos eséssel a CAC index.
- A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 59,8 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Mol papírja áll 0,4 százalékos emelkedéssel.
- A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Ezüst árfolyama már 18,8 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok | |||||||
Árfolyam | 1 nap | 1 hét | 1 hónap | Idén | 1 év | 5 év | |
Amerikai részvényindexek | |||||||
Dow Jones | 40 842,79 | 0,2% | 2,5% | 4,3% | 8,4% | 14,9% | 52,0% |
S&P 500 | 5 522,3 | 1,6% | 1,8% | 0,9% | 15,8% | 20,3% | 85,3% |
Nasdaq | 19 362,43 | 3,0% | 1,7% | -2,3% | 15,1% | 22,9% | 146,7% |
Ázsiai részvényindexek | |||||||
Nikkei | 39 101,82 | 1,5% | -0,1% | -1,3% | 16,8% | 17,9% | 81,7% |
Hang Seng | 17 344,6 | 2,0% | 0,2% | -2,1% | 1,7% | -13,6% | -37,6% |
CSI 300 | 3 442,08 | 2,2% | 0,7% | -1,0% | 0,3% | -14,3% | -10,3% |
Európai részvényindexek | |||||||
DAX | 18 508,65 | 0,5% | 0,7% | 1,2% | 10,5% | 12,5% | 51,8% |
CAC | 7 531,49 | 0,8% | 0,2% | -0,4% | -0,2% | 0,4% | 36,5% |
FTSE | 8 367,98 | 1,1% | 2,6% | 2,5% | 8,2% | 8,7% | 10,3% |
FTSE MIB | 33 763,86 | -0,4% | -2,1% | 0,1% | 11,2% | 13,9% | 57,8% |
IBEX | 11 065 | -1,2% | -1,3% | 0,1% | 9,5% | 14,8% | 23,3% |
Régiós részvényindexek | |||||||
BUX | 74 051,13 | 0,8% | 1,2% | 2,4% | 22,2% | 38,7% | 81,6% |
ATX | 3 701,04 | -0,1% | 0,6% | 1,4% | 7,7% | 14,0% | 24,0% |
PX | 1 610,68 | 0,7% | -0,2% | 3,5% | 13,9% | 18,4% | 52,4% |
WIG20 | 84 345,69 | 1,4% | -0,2% | -4,6% | 7,5% | 16,7% | 41,4% |
Magyar blue chipek | |||||||
OTP | 18 645 | 0,7% | 0,2% | 2,1% | 18,0% | 45,6% | 51,6% |
Mol | 2 838 | 0,7% | 0,4% | -2,1% | 0,4% | 2,1% | -5,4% |
Richter | 10 380 | 1,6% | 4,4% | 7,1% | 18,6% | 16,9% | 100,2% |
Magyar Telekom | 1 090 | 0,2% | 1,5% | 4,8% | 59,8% | 160,5% | 155,0% |
Nyersanyagok | |||||||
WTI | 79,36 | 4,2% | 0,7% | -6,3% | 10,4% | -3,0% | 35,5% |
Brent | 80,64 | 2,7% | -1,6% | -6,4% | 3,8% | -5,8% | 24,6% |
Arany | 2 421,91 | 1,3% | -0,2% | 4,0% | 17,3% | 23,0% | 69,6% |
Ezüst | 28,82 | 3,0% | -1,7% | -1,5% | 18,8% | 16,2% | 75,6% |
Devizák | |||||||
EURHUF | 394,0750 | -0,2% | 0,1% | -0,1% | 3,1% | 1,8% | 21,0% |
USDHUF | 364,1762 | -0,4% | 0,4% | -1,0% | 5,3% | 3,7% | 24,5% |
GBPHUF | 467,9751 | -0,2% | -0,1% | 0,7% | 6,1% | 3,6% | 30,7% |
EURUSD | 1,0821 | 0,1% | -0,3% | 0,9% | -2,0% | -1,9% | -2,8% |
USDJPY | 154,6050 | 0,0% | 0,9% | -4,4% | 9,6% | 8,8% | 42,4% |
GBPUSD | 1,2845 | 0,1% | -0,6% | 1,6% | 0,8% | -0,2% | 4,9% |
Kriptovaluták | |||||||
Bitcoin | 64 612 | -2,4% | -1,2% | 2,8% | 46,2% | 121,0% | 540,7% |
Állampapírok | |||||||
10 éves német állampapírhozam | 2,24 | -1,8% | -6,0% | -13,1% | 10,7% | -9,0% | -570,4% |
10 éves magyar állampapírhozam | 6,46 | 0,5% | -1,8% | -6,6% | 8,9% | -12,5% | 174,9% |
Forrás: Refinitiv, Portfolio |
Címlapkép forrása: TERADAT_SANTIVIVUT
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ