Hogyan áll most az EU egyik legfontosabb velejárójának, a közös piacnak a megvalósítása?
A közös piac négy fő szabadságelve a termékek, szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlása. Az unió elődjénél az első a tőkeáramlás szabadsága volt, és ez lényegében fennáll a világ minden országával szemben is. Például egy EU-s állampolgár teljesen szabadon fektethet be az USA-ban vagy a világ bármely más részén is. A termékeknél az EU-n belül teljesen lebontották a vám- és nem vámjellegű korlátozásokat, így ezen a területen is már szinte teljesen megvalósult a közös piac. A munkaerőnél is nagyon nagymértékben megvalósult már a szabad áramlás. Vannak persze kisebb problémák még, ami például a kiküldetési irányelv kapcsán is a felszínre jött és a külföldi kiküldetést most valamelyest szigorították, de ez sem fogja érdemben befolyásolni a szabad munkaerő-áramlást.
A fő problémát a szolgáltatások területén látom. Ott ugyanis sajnos még elég távol állunk a közös piac megvalósításától.
A 28 országnak 28 egyéni szabályozása van, tehát ha egy vállalat határon átnyúló szolgáltatást szeretne nyújtani, az nagyon sokszor komoly probléma. Láttam olyan statisztikát, hogy a közbeszerzési ajánlatoknak mindössze a 3 százaléka érkezik más országból. Minden más tekintetben sokkal nagyobb az integráció, mint az állami közbeszerzéseknél, ami viszont nagyon nagy arányt tesz ki az egyes országok közbeszerzési piacain. Ez is arra utal, hogy még nagyon messze vagyunk attól, hogy azt mondhassuk, hogy a közös piac megfelelően működik. Nagyon sok licensz-szel kapcsolatos probléma van: ügyvédek, jogászok, építészek jogosultságai. Ők nem tudnak átmenni másik országba tevékenységet végezni, mert akkor újra vizsgát kell tenniük, újra engedélyt kell szerezniük.
Mindezek alapján mit gondolsz, húszéves távon, 2040-re ki tud teljesedni a közös piac?
A szolgáltatásoknál sajnos nagyon pesszimista vagyok, mert ahhoz, hogy ez gyorsabban tudjon előrehaladni, az országoknak meg kellene állapodniuk. Közös akarat kellene ahhoz, hogy ez megtörténjen. De nagyon sok országban úgy tekintenek a saját kis nemzeti szolgáltatóikra, mint olyan vállalatokra vagy olyan piacra, amit védeni kell akár más uniós országgal szemben is. Nemcsak Magyarországra gondolok, ez ugyanúgy igaz a németekre, franciákra is. Nem véletlen, hogy a közös piaci törvénynél a ’80-as évek közepe óta nem sikerült érdemi előrehaladást elérni.
Amiatt vagyok alapvetően szkeptikus, hogy el tudunk-e mozdulni a föderális Európa felé, mert az EU egy olyan formáció, amelyben a nemzetállamok nagyon erős jogokat tartottak meg maguknak.
28 – ha a britek kilépnek, 27 – tagország ugyanis nagyon sok tekintetben fenntartotta a szuverenitását, és csak néhány területen hoztak létre eddig közös kompetenciákat. A versenyfelügyelet például ilyen és az egyik legsikeresebb európai közös kompetencia. Közös piacunk van, és ez csak akkor tud működni, ha ezt közösen felügyeljük. Ha 28 ország 28 féleképpen felügyelné a saját piacát, akkor a közös piac nem működne jól. Ezt szerencsére felismerték a tagországok vezetői.
A versenyfelügyelet azért sikeres, mert a tagországok lényegében hozzájárultak ahhoz, hogy egy EU-s intézmény lássa el a piacfelügyelet szerepét. Ugyanez érvényes a folyamatban lévő bankunióra is, ami az euróövezet részére kötelező, az ezen kívüli országok pedig csatlakozhatnak hozzá. A pénzügyi válság megmutatta, hogy mennyire eltérő módon működtek a bankfelügyeleti hatóságok az egyes országokban, és sajnos ki kell mondani, hogy sok országban nem voltak képesek elhárítani azt a veszélyt, hogy a pénzügyi szektor olyan pozíciókat halmozzon fel, ami sok esetben csődhöz és hatalmas veszteséghez vezethet.
Azáltal, hogy ezt egységesítették, egy nagyon nagy lépést tettünk abba az irányba, hogy ezek a pénzügyi sérülékenységek csökkenjenek, és annak a lehetősége, hogy egy olyan válság következik be, ami 2008 után az uniót is, főleg az euróövezetet megrázta, sokkal kevésbé lesz valószínű.
Sajnos nagyon sok másik területre elmondható viszont az, hogy az egyes országok fenntartják a saját kis jogaikat.
Például az, hogy hogyan vizsgáztatják le az autókat, minden országban egyéni döntés. Holott azt mondaná az ember, hogy egymás útjait használjuk, egy közös rendszernek kellene lennie.
Ha nincs nagy válság vagy nyomás, mint például a 2008-as globális gazdasági válság és az ezt követő euroövezeti válság, ami a bankunió megszületéséhez vezetett, akkor sajnos nagyon kicsi az esély arra, hogy egyéb területeken, a szolgáltatásokat illetően komolyabb előrelépés legyen a közös piac beteljesítése irányába.
Azt mondod tehát, hogy mindig a nyomás tudja kikényszeríteni az ugrásokat az európai integrációban. Ez a közös külső határvédelemre és a közös védelmi politikára is igaz lehet?
A válaszhoz fontos tisztázni, hogy az EU alapszerződése nagyon sok tekintetben rögzíti, hogy az uniónak mire van kompetenciája, és mik azok a kompetenciák, amelyek a nemzetállamok keretében maradnak. Mind a határvédelem, mind a honvédelem teljes mértékben nemzeti hatáskörbe tartozik, az EU-nak lényegében nincs hatásköre.
Ahhoz, hogy ebben változás következzen be, az EU alapszerződését kellene módosítani. Erre viszont minimális esély van akár a következő 20 évben is. Hiszen ezt egyrészt csak konszenzussal lehetne módosítani, másrészt nagyon sok országban népszavazás is szükséges ahhoz, hogy ez megvalósuljon, aminek a kimenetele sok esetben kérdéses. Emlékezhetünk rá, hogy az EU alkotmányát például az írek és a franciák is leszavazták.
Az olyan jellegű integrációs lépések, amelyekhez az alapszerződés megváltoztatása kell, lényegében esélytelenek, hacsak nem tör ki egy harmadik világháború. De reméljük, hogy erre nem kerül sor.
Ha viszont abból indulunk ki, hogy nincs esély arra, hogy az alapszerződést megváltoztassuk, akkor arra sincs esély, hogy egy közös határvédelem alakuljon ki. Az EU csak támogatni tudja a nemzeti hatóságok munkáját. Jó példa erre az, amit a Fontex, a közös határvédelmi ügynökség, a tengereken csinál. Nem ő bírálja el, hogy ki mehet be Spanyolországba vagy Olaszországba, hanem segít a helyi határvédőknek, hogy felügyeljék a határokat. De a végső döntés mindig a nemzeti hatóságoké. A következő, 2021-2027-es uniós költségvetésben sokkal több pénzt szán az EU a Frontex céljaira, nagymértékben nő a személyi állománya és az eszközparkja. Fontos hangsúlyozni, hogy a Frontex emberei alá vannak rendelve az országok határőreinek, őket fogják segíteni.
A közös hadsereg jelenleg utópia. Egyelőre arról van csak szó, hogy egy olyan kutatási alapot hozzunk létre, amelyben közösen lehet hadiipari kutatásokat végezni. Mert a kutatás olyan dolog, amit európai szinten is lehet végezni.
Melyek azok a területek, amelyeken látod az esélyét annak, hogy mélyülhet az integráció?
A környezetvédelem és az energiapolitika terén lehet előrelépés, hiszen a környezet globális, és egyre többen felismerik, hogy az emberi tevekénység eredményeképpen rakétaszerűen növekvő széndioxid és egyéb károsanyag kibocsátás hozzájárul a globális felmelegedéshez. Az EU fontos szereplő globálisan is, de a szén-dioxid-kibocsátásban mindössze a világ kibocsátásának a 10 százalékáért felelős. Mindazonáltal ha az EU-s országok mindegyike elfogadja azt a célkitűzést, hogy 2050-re ne növeljük tovább a légkörben lévő széndioxidot, és ehhez olyan intézkedéseket is teszünk, amelyek a cél eléréséhez vezetnek, akkor ez iránymutató lesz más országok számára is.
Az EU megteheti, hogy példát mutat a saját területén belül, hogy valóban érdemben tesz a klímaváltozás lelassítására, és ezzel egyrészt más országokat is arra sarkallhat, hogy ebben részt vegyenek.
Másrészt az EU azt is megteheti, hogy egyre inkább használja a külkereskedelmi megállapodásokat annak érdekében, hogy a globális klímacélokat elérje.
Ha az EU valamelyik országgal egy szabadkereskedelmi megállapodást köt, akkor ennek van egy nagyon részletes szabályozása a kereskedelemre vonatkozóan, de vannak ún. nem-kereskedelmi záradékok is. Az egyik például az, hogy a társországtól is elvárják azt, hogy a párizsi klímacélokban tett vállalásait teljesítse.
A klímaváltozás hogyan befolyásolja az EU jövőjét?
Én a klímaváltozást, a globális felmelegedést tartom az egyik legsúlyosabb, legakutabb problémának, mert amit ma teszünk, vagy nem teszünk, annak beláthatatlan következményei lehetnek 10, 20, 30 év múlva, és nem elég 20-30 év múlva tenni, mert akkor már késő lesz. Azonnal kell érdemben tenni érte.
Az Európai Bizottság új elnöke, Ursula von der Leyen, szerencsére a saját ötéves megbízatásának a központi kérdésévé tette a klímaváltozás elleni harcot. Ez egy olyan terület, ahol azt várom, hogy fokozódik az országok együttműködése és a közös megoldások megtalálása.
Hogyan lehet áthidalni azokat a különbségeket, amelyek az egyes országok energiamixében vannak?
A szolidaritás itt egy fontos elv. Lengyelországban például a villamos energia 80 százalékát szénerőművek adják, amely egy borzasztóan magas részarány. Nyilvánvaló, hogy ezt nem lehet egyik évről a másikra, de még egy évtized alatt sem helyettesíteni mással. Ez nemcsak egy energiapolitikai kihívás, hogy mivel helyettesíthetik, hanem egy hatalmas társadalmi, gazdasági kérdés is, hiszen több százezer ember dolgozik a szénbányákban, illetve az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokban.
Ha bezárják a szénbányákat, akkor ez egy rendkívül komoly társadalmi, gazdasági kihívás, hogy mi fog történni bányászatban és a kapcsolódó szolgáltatásokban dolgozó emberekkel. A szolidaritás fontos, nevezetesen hogy az unió más tagállamai, amelyek jobb gazdasági helyzetben vannak, segítsék azokat, amelyeknek nehezebb elérni ezt a széndioxit-semlegességet.
Milyen csatornákon keresztül érkezhet ez a szolidaritás?
A közös uniós költségvetés lesz az egyik fő csatorna. Egy másik fő csatorna az Európai Beruházási Bank (EBB) befektetései. Ursula von der Leyen kifejezte azt a célt, hogy az EBB 2025-re úgynevezett zöldbankká váljon, ami azt jelenti, hogy a kihelyezéseknek nagy részének a környezetvédelemhez és a klímaváltozás elleni harchoz kell, hogy kapcsolódjon. Javasolta azt is, hogy állítsanak fel egy új alapot is, amit úgy hívnak, hogy Just Transition Fund, azaz igazságos átmenetet szolgáló alap. Ez egy új kezdeményezés, kifejezetten azon régiók energiapolitikai és társadalmi átalakulását igyekszik segíteni, amelyek súlyosabban érintettek széndioxid-semlegesség elérése céljánál.
