Mi kell akkor a valódi, tartós felzárkózáshoz?
Ha valóban fel akarunk zárkózni, vagy legalábbis meg akarjuk közelíteni Nyugat-Európát, akkor mindenképpen át kell állni a magasabb hozzáadott értékű termelésre és szolgáltatások nyújtására.
A csapból is az innováció folyik, ebben a tekintetben vannak pozitív jelek, vannak olyan sikeres magyar vállalkozások, amelyek nemzetközi mércével is sikert tudtak elérni. De semmiképpen sem mondhatjuk el azt, hogy a most elindult magyar folyamat örökké folytatódni fog.
Hiszen amíg az egy főre jutó jövedelem vásárlóerő-paritáson mérve a nyugati érték fele körül van, addig viszonylag könnyű felzárkózni. De ha már eljutunk 70-80 százalékig, ez nehezebb lesz. Az a modell, hogy gyártósorokat üzemeltetünk Magyarországon, nem lesz elég arra, hogy magasabb fejlettségi szintről még magasabb fejlettségi szintre lökjön minket.
20 év alatt hová tud eljutni Magyarország ezzel az adottsággal és termelési függvénnyel?
Az teljesen nyilvánvaló, hogy a gazdaságpolitika alkalmazkodni fog. Amíg jól megy a szekér, addig nincs túl nagy kényszer a változtatásokra. Azt a problémát mindenki megértette, hogy az a modell, ami a nyugathoz képest 50 százalékos fejlettségnél működik, egy magasabb fejlettségi szinten nem fog működni. A kérdés az, hogy amikor majd ez a modell a kifulladás jeleit mutatja, hogyan lehet rajtra változtatni. Ez egy endogén folyamat, ahogy ez elkezd kifulladni, remélhetőleg gazdaságpolitikai válaszok fognak erre érkezni, és ha ezek jó válaszok lesznek, akkor van esély arra, hogy folytatódjon a felzárkózás. Ha nem, akkor stagnálás fog bekövetkezni.
Egy másik fontos tényező a rendkívül kedvezőtlen demográfiai kilátás. Bár a magyar kormány számos intézkedést vezetett be a gyerekvállalás ösztönzésére, eddig sajnos ennek nem mutatkozik hatása a születések számában. Emellett hozzáteszem, hogy az egészségügyi rendszer problémái miatt Magyarországon az egyik legmagasabb az ezer főre vetített elkerülhető halálozások száma – azaz az olyan halálozások száma, amely elkerülhető lett volna jobb megelőzéssel vagy megfelelő orvosi kezeléssel. Remélhetőleg ezen lesújtó eredmény javulni fog, amely azonban tovább emelné az idősek arányát a munkaképes korúakhoz viszonyítva, hiszen bár gyerekeket és fiatalokat is súlyt ez a borzalmas végzet, de többségében az 50 év feletti korosztályt.
Azonban nemcsak Magyarországon, hanem a legtöbb EU-s országban is a termékenység alacsony aránya drasztikus népességcsökkenéshez fog vezetni, hacsak nem engednek be nagyobb mértékben bevándorlókat. Márpedig ha csökken a népesség, annak nagyon sok következménye lesz. Egyfelől a munkaerő hiánya tovább fog nőni, másrészt az idősek aránya nagymértékben megnő a dolgozók arányához képest. Harmadrészt egyes települések és állami infrastruktúrák nem lesznek fenntarthatók. Vonat, Volánbusz, iskolák, gyógyszertárak 10 millió emberre vannak méretezve, és ha ez a népesség csökken 1-2 millióval, akkor ezt nem lehet fenntartani. Japánban még drasztikusabban zajlik ez a folyamat, és ott egyes településeket teljesen kiürítenek, mert nem tudják fenntartani az orvosi ellátást meg az iskolát, ha csak pár ember él ott.
Tehát a demográfia is egy óriási kihívás, és ez is alááshatja a hosszú távú gazdasági felzárkózást.
Ha nagymértékben csökken a munkaerő aránya a teljes népességen belül, és az idősek aránya nagymértékben nő, akkor nem fogunk tudni annyit termelni egy főre vetítve, hogy ez a felzárkózás folytatódhasson.
A gazdasági felzárkózás milyen kereteket biztosít arra, hogy az európai integrációban előrehaladjunk?
Nem hiszem, önmagában a felzárkózás folyamata segíti az integrációt. Jó időkben, amikor a gazdaság szépen nő, politikai tényezők dominálnak, nagyobb előrelépések inkább súlyos gazdasági válságok idején történnek.
A kívánatos egy szorosabb kooperáció lenne az európai nemzetállamok között. Nem mondom azt, hogy föderalizmus, bár én ezt támogatnám, csak ennek annyira minimális esélyét látom.
Miért lenne kívánatos a szorosabb nemzetállami együttműködés?
Elsősorban azért, mert a legtöbb EU-s ország viszonylag kisméretű, és a globális kihívások egyre komolyabbak lesznek. Látjuk Kína és a távol-keleti országok felemelkedését, erősödését, az ő protekcionista tevékenységeiket. Jelenleg még inkább a gazdasági hatalmuk erősödik, de előbb-utóbb valószínűleg a geopolitikai hatalmat is igyekeznek majd erősíteni. Az USA egyre inkább befelé forduló lett Donald Trump elnökké választása óta. Részben populista érvek alapján igyekszik az USA nemzeti érdekeit erősíteni, megvédeni.
Meggyőződésem, hogy az a kereskedelmi háború, ami jelenleg folyamatban van, elsősorban Trump elnök miatt, nem fogja tudni megfordítani azokat a folyamatokat, amelyek miatt létrejött.
Miért indult el a kereskedelmi háború?
A külkereskedelemmel szembeni bizalmatlanság azért a Trump előtti időszakban is kialakult számos amerikai politikus és állampolgár szemében. Az egyik fő oka ennek az importált termékek által keltett verseny és az emiatt visszaszoruló hazai termelés – pontosabban úgy lenne helyesebb mondani, hogy átalakuló termelés, mert sok helyen az import miatt visszaszorult termelést más váltotta fel. De vannak olyan amerikai régiók, ahol például az autóipari termelés teljesen leépült. Helyette importálnak autókat, alkatrészeket meg sok egyebet. Ha nagy vámokat vezetnek be, az nem fogja tudni visszahozni ezt a termelést. Ideiglenesen nyilván tudja lassítani azt a folyamatot, hogy például a feldolgozóipar részaránya és az ott foglalkoztatottak száma csökkenjen, de érdemi hatást úgysem tud rá gyakorolni. A vámok bevezetése az amerikai fogyasztóknak és vállalatoknak is komolyabb problémákat okoz.
Látjuk, hogy Trump a Twitteren nagy harsonával bejelent valami nagy vámot a kínai termékekre, ami után rögtön beindul a vállalatok lobbija és ennek hatására a vámokat enyhíti az elnök, vagy visszavonja, illetve csökkenti azokat, vagy elnyújtja a hatályba lépésüket. Ennek az az oka, hogy a megemelt vámok olyan mértékben sújtanák az USA-ban lévő vállalatokat, hogy kénytelen beismerni azt, hogy nem lehet ilyen mértékű vámokat és korlátozásokat bevezetni, hiszen ez az ottani vállalkozások termeléscsökkenéséhez is vezethet. A 2020 januárjában megkötött „első fázisú” amerikai-kínai kereskedelmi megállapodás is szerintem ezen a felismerésen alapul, hiszen a kínaiak által elfogadott engedmények nem túl jelentősek. Egyébként a megállapodás helyben hagyta a legtöbb vámot.
A vámemelés tehát kárt okoz az amerikai gazdaságnak, de ami még nagyobb kár, hogy az elmúlt évtizedekben kialakult vagy megszilárdult nemzetközi gazdasági, politikai, katonai együttműködéseket Trump igyekszik szétfeszíteni és ezzel meggyengítette az ezekbe vetett bizalmat.
Ez azért rendkívül káros, mert nagy bizonytalanságot okoz abban, hogy a világ globális vezetői hogyan fognak ezután együttműködni. Nem beszélve arról, hogy kiléptette az USA-t a párizsi klímaegyezményből, holott az USA az egyik legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó összességében, egy főre vetítve meg pláne. A klíma pedig egy globális közjószág, ha bármely nagy ország tönkreteszi a Föld klímáját, az nemcsak azt a nagy országot fogja érinteni, hanem az egész világot, és milliók életkörülményeit teszi majd lehetetlenné, amely nagy népvándorlást is okoz majd.
Mindez milyen módon hat vissza az EU-ra, és milyen ösztönző rendszereket indíthat be?
Eddig az EU meglehetősen egységes volt, egységes álláspontot alakított ki az USA-val szemben, de ugyanígy megnevezhetjük a Brexitet is, hogy a 27 tagállam egységes, egymást támogató, segítő hozzáállással állt hozzá a Brexit-tárgyalásokhoz.
Ez nagyon jó és megnyugtató eredmény az EU jövője szempontjából is, hiszen azt jelzi, hogy ha nagy baj van, és tényleg jól látszik a nagy baj, akkor félre tudják tenni a tagállamok az érdek ellentéteket és a külvilág felé egységes álláspontot képviselnek.
És ez minden kihívás kapcsán elegendő?
Sok kicsi ország egyedül nem képes arra, hogy felvegye a versenyt az USA-val és Kínával, a két szuperhatalommal. Az európai kontinens csakis együtt lehet képes arra, hogy a versenyben helyt álljon, és egy olyan komoly nemzetközi tényezővé váljon, amely nemcsak követi azt, amit Kína és az USA egymás között letárgyal és indítványoz, hanem képes arra, hogy irányt mutasson és a saját érdekeit, céljait is figyelembe vegye.
Az egyes nemzetállamok erre nem képesek, az EU a mérete folytán képes.
A másik, amit szintén rendkívül fontosnak tartok, az európai közös piac, amely már elég hosszú ideje létezik. Ez egy rendkívül nagy lehetőség minden ország számára, hiszen a közös piac azt jelenti, hogy bármiféle korlátok, adminisztratív ellenőrzések nélkül lehet egymással kereskedelmi tevékenységet folytatni. Látjuk, hogy a Brexittel kapcsolatban milyen nagy aggodalom, hogy mi lesz, ha határt kell vonni a brit csatorna északi és déli része között, az összes átmenő teherautót ellenőrizni, hogy megfelelnek-e az előírásoknak. Hiszen csak olyan terméket lehet az EU-ba importálni, amely megfelel a biztonsági, higiéniai és mindenfajta egyéb feltételeknek.
A közös piaci szabályozás minden tagország jogrendjében benne van, és ha sokszor szidják is az EU-t, hogy milyen bürokratikus meg túlszabályozott az európai jogrend, mégiscsak ezek a szabályok biztosítják azt, hogy ha valaki Magyarországon gyárt egy gyerekjátékot, azt viheti Franciaországba, illetve ha Dániából tejet vásárolunk, akkor bízhatunk abban, hogy annak a minősége tökéletes, és nem kell attól félni, hogy nem felel meg az előírásoknak.
A közös piac az egyik legfontosabb velejárója az EU-nak, és ez akkor tud jól működni, ha egy jól szabályozott keretrendszeren belül működik.
Márpedig ezt akkor tudjuk jól létrehozni, ha van egy olyan központi szabályozó hatóság, Európai Bizottság, az Európai Parlamenttel az Európai Tanáccsal együtt, amely képes a közös piacot szabályozni.
