Portfolio Signature

Így vette el a Tesla koronáját a Magyarországra készülő kínai gigacég

Így vette el a Tesla koronáját a Magyarországra készülő kínai gigacég

A Magyarországra készülő BYD a tavalyi év végén megelőzte Teslát, mint a világ legnagyobb elektromos-autógyártója a teljesen elektromos autók tekintetében (plug-in hibridekkel együtt már eddig is első volt). Ez kisebb pofon Elon Musknak, aki egy korábbi interjúban gyakorlatilag kinevette a céget és arról beszélt, hogy a BYD Kínában a túlélésért küzd. Egy évtized alatt viszont nagyot fordult a világ, nemhogy a túlélés, hanem a nemzetközi terjeszkedés van napirenden, amiben a Magyarországnak kulcsszerep jut, hiszen december második felében bejelentették, hogy Szegeden húz fel autógyárat a BYD. Megnéztük, hogyan jutott el idáig a cég.

Nagy fejlesztések indultak Magyarországon, sokkal pontosabbá válhatnak az időjárás-előrejelzések

Nagy fejlesztések indultak Magyarországon, sokkal pontosabbá válhatnak az időjárás-előrejelzések

A REPowerEU fejezettel kiegészített végleges magyar helyreállítási terv (HET) egyik, ha nem a leghangsúlyosabb célja a villamosenergia-hálózat bővítése és korszerűsítése; mivel maga az energiaátmenet is nagyrészt a villamos energiára történő átállást jelenti, ezért az elektromos hálózat és rendszer fejlesztésének jelentősége kiemelkedő. A kormány által vállalt szabályozási reformok és beruházások alapvetően alakítják át a rendszert, képessé téve azt további jelentős időjárásfüggő megújulóenergia-termelő kapacitás befogadására, és a fogyasztók előtt is számos új lehetőség nyílik.

Hamarosan minden ügyfél fontos levelet kap a bankjától, erre kell nagyon figyelni

Hamarosan minden ügyfél fontos levelet kap a bankjától, erre kell nagyon figyelni

Január 31-ig minden banki ügyfél tételes kimutatást kap arról, miért és mennyit fizetett bankszámlához kapcsolódó szolgálatatásokért az elmúlt évben. A bankok szigorú szabályok mentén emelhetnek díjakat, jellemzően az előző évi infláció mértékével, vagyis akár közel 18 százalékkal is van lehetőségük emelni. Mutatjuk, mi lesz a levélben és mit tehetünk, ha magasnak találnánk a banki díjakat. Érdemes lehet akár kalkulátor, akár banki ügyintéző segítségével az aktuális ajánlatok között a saját szokásainknak megfelelő számalcsomagot megkeresni, és ha szükséges, átszerződni. A kalkulátorok közül mi a Pénzcentrum kalkulátorát ajánljuk ehhez.

Alig lépett hivatalba, máris súlyos válságba futott bele az új lengyel kormány – Ebből mégis hogy keverednek ki?

Alig lépett hivatalba, máris súlyos válságba futott bele az új lengyel kormány – Ebből mégis hogy keverednek ki?

Alig került hatalomra a régi-új miniszterelnök, Donald Tusk centrista kormánya Lengyelországban, máris súlyos szembenállás alakult ki a volt kormánypárttal, az ellenzék jelenlegi vezető erejével, a Jog és Igazságossággal (PiS), illetve a párt által támogatott és 2025-ig még hivatalban lévő köztársasági elnökkel, Andrzej Dudával. A konfliktus az állami média körül tört ki, amelyben a PiS emberei továbbra is fontos pozíciókat foglalnak el, a Dudával való csörte pedig már előrehozott választásokkal is fenyeget.

Rég láttunk ilyet: rákattantak erre a befektetésre a magyarok, még az inflációkövető állampapírt is lekörözte

Rég láttunk ilyet: rákattantak erre a befektetésre a magyarok, még az inflációkövető állampapírt is lekörözte

Rég volt olyan év, mint 2023, amikor a kötvények közel annyit hoztak, mint a részvények. Köszönhetően az egész évet végig kísérő piaci hozamcsökkenésnek itthon, látványosan feltámadtak a kötvény- és pénzpiaci alapok, a legjobban teljesítő sorozatok 24% felett hoztak, messze lekörözve a PMÁP 2023-ban kínált kamatát. Több oka is volt annak, hogy a kötvényalapok voltak a tavalyi év nagy slágerei. Főleg rövid kötvényalapokba mentek a nagy pénzek, pedig az igazán jó hozamokat ezúttal a hosszú kötvényalapokkal lehetett leakasztani.

Megtört a jég a magyar hitelpiacon, elérkezett a várva várt fordulat?

Megtört a jég a magyar hitelpiacon, elérkezett a várva várt fordulat?

Az önkéntes THM-plafon és a CSOK-változások miatt előrehozott lakáskereslet mellett mintha az általános gazdasági környezet javulása is látszana már a novemberi hitel- és betéti statisztikákon. 18 hónap után először fordult elő, hogy év/év alapon nőtt a lakáshitelek új kihelyezése, masszívan pozitív volt a nettó vállalati hitelfelvétel, és még a lakossági betétek is rég látott mértékben bővültek. Az MNB pénteken reggel közzétett adataiból szemezgettünk.

Büntetik az elemzők az Apple-t - Mi folyik az iPhone gyártójánál?

Büntetik az elemzők az Apple-t - Mi folyik az iPhone gyártójánál?

Büntetik az Apple-t az elemzők, sorra jönnek a leminősítések a társaság részvényeire, ami miatt pedig eladói nyomás alá kerültek a papírok az elmúlt napokban. Az Apple az egyik legkevésbé kedvelt techrészvény jelenleg a Wall Street-i elemzők körében, és többéves mélyponton van a vételi ajánlások aránya az iPhone gyártójánál. Megnéztük, hogy mi áll a szokatlan pesszimizmus mögött.

A nyakunkon a következő esemény, ami megrengetheti a világ tőzsdéit

A nyakunkon a következő esemény, ami megrengetheti a világ tőzsdéit

Hamarosan indul a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban, így ismét a vállalati profitok alakulása mozgathatja a tőzsdéket. Az elemzők összességében mérsékelt bevétel-és profitnövekedést várnak a negyedik negyedévre, a teljes 2023-as évben pedig átlag alatti lehetett a dinamika. Összeszedtük, hogy mikor jönnek az első fontosabb gyorsjelentések, és hogy mit mutat az elemzői konszenzus.

Fényesen felragyoghat Warren Buffett csillaga

Fényesen felragyoghat Warren Buffett csillaga

2023-ban a Csodálatos Hetes néven ismert big tech részvénycsoport dominálta az amerikai részvénypiacot, az ide tartozó nagyvállalatok részvényárfolyamának szárnyalása kellett ahhoz, hogy hatalmas emelkedéssel zárják az évet a vezető tengerentúli részvényindexek. Egyes elemzők szerint azonban ha csak részben is, de véget ért a hét nagyágyú menetelése: jobban mondva az anyag nem vész el 2024-re sem, pusztán átalakul, mégpedig két új részvény csatlakozhat a szupercsapathoz, kigolyózva onnan a Metát és a Teslát.

Itt az új állampapír: jobb, mint a PMÁP? Kiszámoltuk!

Itt az új állampapír: jobb, mint a PMÁP? Kiszámoltuk!

Új lakossági állampapírt dobott a piacra az ÁKK, a jövő hétfőtől vásárolható Fix Magyar Állampapír 7%-os éves hozamot ad, a konstrukcióval lényegében az inflációs- és kamatvárakozásokra lehet játszani. Az már most kijelenthető: annak, aki az infláció elleni küzdelem sikerében hisz, a FixMÁP, annak pedig, aki az infláció elleni harc kudarcát várja, a PMÁP lehet a jobb választás a következő 3 évre. Mutatjuk, miért és hány forint a tét.

40% felett is kaszálhatott az az élelmes magyar, aki ide tette tavaly a pénzét

40% felett is kaszálhatott az az élelmes magyar, aki ide tette tavaly a pénzét

2023 első félévében számos megpróbáltatáson ment keresztül a hazai és globális részvénypiac, de a második féléves emelkedésnek köszönhetően összességében remek éven vannak túl a hazai forintos, lakossági részvényalapok. Bár így is akad, amelyik negatív hozamot tudott csak nyújtani a befektetőknek, azért bőven találunk olyat, amelyik egy év alatt 30%-os hozamot tudott elérni. 2022 óta nagyot változott a világ: míg tavalyelőtt a fejlődő, távoli piacokra fektető részvényalapokkal tudtunk pénzt keresni, 2023 első felében már a fejlett piaci részvények taroltak, 2023 végére pedig odáig is eljutottunk, hogy a a régiós részvénypiacok emelkedtek ki a többi közül.

Bedurrantották az évet a bankok: a háború eleje óta nem láttunk ilyen lakáshiteleket

Bedurrantották az évet a bankok: a háború eleje óta nem láttunk ilyen lakáshiteleket

Teljesítették a bankok a kormánynak decemberben tett vállalásukat, ráadásul nem csak ímmel-ámmal: bőven az új, január 1-jével életbe lépett 7,3%-os önkéntes THM-plafon alatt húzták meg friss lakáshitel-ajánlataik hiteldíját. Egy új hitelfelvevőnek így egy 20 milliós, 20 éves lakáshitelre 7 millió forinttal kell kevesebbet visszafizetnie a mai kilátások szerint, mint a THM-plafon októberi bevezetése előtt, és 9 millióval kevesebbet, mint az egy évvel ezelőtti csúcson. Húzhat még váratlant egy-egy bank a következő hetekben, de a referenciahozamok alakulása egyelőre nem indokolja a törlesztőrészletek további jelentős mérséklését, most lehet érdemes hitelt felvenni. Hó eleje lévén ismét megnéztük, mit ajánlanak az egyes bankok az új lakáshitel-felvevőknek.

Ezek voltak a magyarok kedvenc autói 2023-ban

Ezek voltak a magyarok kedvenc autói 2023-ban

A decemberi számokkal teljessé vált a 2023-as újautó-piaci lista, így kiderült, hogy mely modellek voltak a magyarok kedvencei tavaly. A számokból az látszik, hogy a teljes piac összességében zsugorodott, így valószínűleg a magyar újautó-piac lesz az egyetlen az EU-ban, amely visszaesett tavaly (bár ezt még hivatalos EU-s számoknak meg kell erősíteniük). A két legkellendőbb márka japán volt tavaly a magyar piacon, így nem meglepő módon a Toyota és a Suzuki modelljei rendre a dobogóra kerültek az legnagyobb járműszegmensekben.

Évente több tízezer külföldi dolgozó érkezhet Magyarországra

Évente több tízezer külföldi dolgozó érkezhet Magyarországra

A vendégmunkások foglalkoztatását szabályozó új idegenrendészeti törvény szigorú lett, de a gyakorlat dönti majd el, hogy mennyire. A Portfolio által megkérdezett munkavállalói és munkaadói szervezetek abban mind egyetértettek, hogy a következő években elkerülhetetlen a külföldi munkaerő egyre intenzívebb alkalmazása, mert folyamatosan csökken a hazai munkaképes lakosság. Évi akár 30-40 ezer dolgozó pótlására is szükség lehet.

Ritka jó évet zárt egy maroknyi befektetés Magyarországon, röpködtek a 20% feletti hozamok

Ritka jó évet zárt egy maroknyi befektetés Magyarországon, röpködtek a 20% feletti hozamok

Remekeltek a jó piaci környezetben az abszolút hozamú alapok, a forintos, lakossági sorozatok között alig volt negatív teljesítmény, a többség bőven 10% felett hozott a befektetőknek. A legjobbak közé így is csak 24% feletti éves hozammal lehetett bekerülni, a lista legtetején 40% körüli teljesítményt láthatunk. Jól ment tavaly a Hold Alapkezelő alapjainak, de az OTP, az MBH és a VIG alapjai is ott voltak az élmezőnyben. A legnagyobb abszolút hozamú alap továbbra is az OTP Supra, bár tavaly csökkent a vagyona.

Itt a friss brókersorrend - Ki lett a legnagyobb 2023-ban?

Itt a friss brókersorrend - Ki lett a legnagyobb 2023-ban?

Visszafogott részvénypiaci forgalom mellett, de jelentős emelkedéssel zárta a 2023-as évet a magyar tőzsde – derül ki a BÉT havi forgalmi statisztikáiból. A brókercégek közül decemberben a Concorde állt az élen, míg a teljes évet tekintve az Erste bonyolította a legnagyobb forgalmat.

Megjött az első 170 milliárd forintos EU-utalás Brüsszelből

Megjött az első 170 milliárd forintos EU-utalás Brüsszelből

Január 2-án az Európai Bizottság átutalta az első részletet a korábban blokkolt 2021-2027-es kohéziós forrásokból, 445 millió eurót küldve Magyarországnak. Mint a területfejlesztési minisztérium az ügy kapcsán közölte, a mostani transzfer jelentős lépés a tervezett uniós fejlesztések megvalósításához, lehetővé vált az új operatív programok finanszírozása.

Ezekkel a befektetésekkel lehetett a legtöbbet keresni vagy bukni 2023-ban

Ezekkel a befektetésekkel lehetett a legtöbbet keresni vagy bukni 2023-ban

Lezárult a 2023-as év, amely sok izgalmat hozott a tőkepiacokon. Berobbant az AI őrület, melynek köszönhetően megalakult a nagy technológiai részvényeket tömörítő Csodálatos Hetes, amely vezetette az amerikai tőzsdék emelkedését. Közben a nyersanyagpiacok is mozgolódtak, az arany árfolyama történelmi csúcsot állított be, miközben az olajpiacot a szaúdiak és az oroszok termeléssel kapcsolatos lépései mozgatták. A nagy sztori persze az infláció csökkenése és a kamatemelések voltak, amelyeknek a helyét idén már a kamatvágások vehetik át. Azt persze most még korai lenne megmondani, hogy ez elég lehet-e a tavalyihoz hasonló részvénypiaci rali kialakulásához.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.