Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Donald Trump elsöprő győzelme az amerikai elnökválasztáson senkit sem érhetett meglepetésként. A 45. és 47. amerikai elnök meglovagolta azt a példátlanul erős kormányellenes hullámot, amely világszerte szinte minden kormányzó pártot súlyosan megbüntetett a választásokon. Valójában Kamala Harris alelnök a legjobban teljesítő azon hivatalban lévő politikusok közé tartozott, akiknek idén a gazdag országokban választásokon kellett megméretniük magukat – ez Harris fegyelmezett kampányának, Trump történelmi kitekintésben népszerűtlen elnökjelöltségének és az amerikai gazdaság világviszonylatban is igen erős helyzetének bizonyítéka.
Mégis, ez nem volt elég a növekvő bevándorlás és – a pandémiát követő globális inflációs hullám folyományaként jelentkező – tartósan magas árak miatti széles körű választói elégedetlenség közepette. A hiperpolarizált információs környezet, amely Amerikát szembenálló politikai buborékokra osztja, szinte lehetetlenné tette Harris kampánya számára, hogy ellensúlyozza ezeket a problémákat. A két nagy párt közül egyik sem tudta még megtartani a Fehér Házat, amikor a hivatalban lévő párt népszerűsége ilyen alacsony volt, és amikor ennyi amerikai gondolta úgy, hogy az ország rossz úton halad. Ennek fényében Harris veresége valószínűbbnek tűnt.
Az elmúlt 20 év első republikánusaként, aki elnyerte a szavazók többségének voksát (popular vote) – köszönhetően annak, hogy szinte minden demográfiai csoportban és szinte minden régióban győzött –, Trump nemcsak erős felhatalmazással, hanem a kongresszus mindkét házának ellenőrzésével és a Legfelsőbb Bíróság konzervatív többségével együtt lép majd hivatalba. Szabad kezet kap az átfogó belpolitikai programjának megvalósítására, a szövetségi kormányzat radikális átalakítására és az intézményi normák átírására.
Ha igaz az, hogy Trump visszatérése mélyreható hatással lesz az Egyesült Államokra, akkor újabb elnöksége valószínűleg még nagyobb jelentőséggel bír majd a világ többi része számára.
Sokan arra számítanak, hogy a második Trump-kormányzat külpolitikája olyan lesz, mint amilyen az első ciklusban volt, amikor nem voltak nagyobb háborúk (kivéve Amerika leghosszabb háborúja, az afganisztáninak a fokozatos lezárása). Trump néhány figyelemre méltó külpolitikai sikert is elért,
- köztük az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás (ma már az USA-Mexikó-Kanada megállapodás) újjáélesztését,
- a közel-keleti Ábrahám-megállapodásokat,
- a NATO-tagok közötti igazságosabb költségmegosztást,
- valamint az új és erősebb biztonsági szövetségek kialakítását Ázsiában.
Ráadásul Trump még mindig ugyanaz az ember, aki négy évvel ezelőtt volt – jobb, rosszabb –, és világnézete sem változott, ahogyan a külpolitikában alkalmazott asszertíven egyoldalú és tranzakciós megközelítése sem.
Más dolgok azonban megváltoztak. Először is, míg a megválasztott elnököt személyesen továbbra sem érdekli a kormányzati ügyek intézése, második kormányzatában ideológiailag jobban igazodó és tapasztaltabb vezető tisztviselők lesznek, akik készen állnak arra, hogy a kezdetektől fogva végrehajtsák America First programját. Eltűntek stábjából a szakmai vonalról érkező munkatársak, akik gyakran kontrollállták az elnök legdurvább lépéseit, valamint a kevésbé tapasztalt lojalisták, akik később az előbbiek helyére léptek. Trump második ciklusának külpolitikai tanácsadói sokkal lojálisabbak lesznek, mint akik az első ciklus elején ebben a pozícióban dolgoztak, és tapasztaltabbak, mint azok, akik az első ciklus végén töltötték be ezeket a posztokat.
A legfontosabb tényező azonban az, hogy a világ veszélyesebbé vált Trump első elnöki ciklusának időszakához képest.
Első elnökségének eredményei történelmi alacsony kamatlábak mellett és általában kedvező geopolitikai környezetben valósultak meg. Most azonban a két regionális háború, a Kínával fokozódó verseny, a felbátorodott lator államok (mint Oroszország, Irán és Észak-Korea), a kínlódó világgazdaság és a diszruptív technológiák (mint például a mesterséges intelligencia) teljesen új követelményeket támasztanak a trumpi vezetéssel szemben.
A tét most nagyobb, és a kiszámíthatatlan America First külpolitika következményei sokkal messzebbre hatóak lehetnek majd, mint 2016-ban. Az, hogy szélsőséges kimenetelt vehet a dolgok alakulása, sokkal valószínűbb.
Bár Trump még mindig képes lesz néhány külpolitikai győzelmet elérni a tranzakciós megközelítése révén és a világ legerősebb országának elnöki pozíciójával járó befolyás következtében, ebben a nemzetközi környezetben sokkal nagyobb a veszélye annak, hogy a dolgok rosszul sülnek el.
Trump például sokkal keményebb álláspontot fog képviselni Kínával szemben azok után, hogy a Biden-adminisztrációnak sikerült stabilizálnia a kapcsolatokat. Ez azzal fog kezdődni, hogy a Kínával szembeni kereskedelmi deficit kezelése érdekében megemeli a kínai importra kivetett vámokat. Attól függően, hogy Trump vámjai mennyire tiltó jellegűek, és hogy a kínaiak látnak-e teret a megtorló válaszlépések helyett a tárgyalásokra, lehetséges, hogy az eszkaláció áttörést eredményezhet. Elvégre is Kína súlyos gazdasági problémákkal néz szembe, és ezért körültekintően fog eljárni, hogy elkerülje az újabb kríziseket. Valószínűbb azonban, hogy Trump héja megközelítésű kormánya és a kongresszusi republikánusok által kedvelt konfrontatív megközelítés árt majd a kétoldalú kapcsolatnak.
Ennek következménye pedig egy új hidegháború lesz, amely végső soron növeli a közvetlen katonai konfrontáció kockázatát.
A Közel-Keleten a megválasztott elnök megpróbálja majd kiterjeszteni az általa aláírt Ábrahám-megállapodásokat Szaúd-Arábiára, miközben Izraelnek szabad kezet ad a háború folytatására, anélkül, hogy nyomást gyakorolna a humanitárius áldozatok vagy az izraeli akciók eszkalációs kockázatainak korlátozására. Ami a legaggasztóbb, Trump támogatni fogja – ha nem is aktívan ösztönözni – Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök azon célját, hogy egyszer s mindenkorra megoldja az iráni nukleáris fenyegetés kérdését, kockáztatva ezzel, hogy egy szélesebb körű konfliktus és jelentős energetikai zavarok alakulnak ki.
Az ukrajnai háború kapcsán ezzel szemben Trump azt ígérte, hogy „egy napon” belül – akár még a beiktatása előtt – véget vet a konfliktusnak, nyomást gyakorolva Volodimir Zelenszkijre és Vlagyimir Putyinra, hogy fogadjanak el egy olyan tűzszünetet, amely a jelenlegi frontvonalak mentén befagyasztja a konfliktust, a Kijevnek nyújtott katonai segélyt mindkét félre gyakorolt befolyásoló eszközként használva. Nyitott kérdés azonban, hogy elfogadják-e Trump feltételeit.
Sok múlik azon, hogy Európa miként reagál. A NATO frontországai – Lengyelország, a balti és az északi államok – az orosz agressziót a nemzetbiztonságukat fenyegető egzisztenciális veszélynek tekintik, és hajlandóak lesznek vállalni Ukrajna védelmének jelentős költségeit, ha az USA kiszáll Kijev támogatásából. Más országoknak pedig ínyére lehet az alku lehetősége, akár ideológiai okokból (mint Magyarország esetében), akár politikai okokból (Olaszország), vagy akár költségvetési okokból (Németország). Trump második elnöki ciklusa lehet az a katalizátor, amely végre egyesíti Európát, és egy erősebb, konszolidáltabb, valamint „stratégiailag autonóm” biztonsági választ segít elő.
De az is lehet, hogy az újabb Trump-elnökség megerősítheti az Európai Unión belül meglévő megosztottságot, súlyosan meggyengítheti a transzatlanti szövetséget, és további orosz agressziót idéz elő.
Bárhogy is lesz, Trump hatalomba való visszatérése a fokozott geopolitikai volatilitás és bizonytalanság időszakát fogja elhozni, amelyet a katasztrofális összeomlások, illetve a kevéssé hihető, pozitív irányba mutató áttörések nagyobb valószínűsége egyaránt jellemez majd.
Copyright: Project Syndicate, 2024.
Ian Bremmer
Politológus, az Eurasia Group geopolitikai kockázatelemző és tanácsadó cég, illetve a nemzetközi politikai kérdésekkel foglalkozó GZERO Media médiacég alapítója és elnöke. Az ENSZ mesterséges intelligenciával foglalkozó magas szintű tanácsadó testületének végrehajtó bizottságának tagja. Jelenleg a Columbia Egyetemen oktat, korábban a New York University professzora volt.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
