Keresett kifejezés: mesterséges intelligencia | Találatok száma: 4284 Új keresés

Az OTP innovációs receptje: nem csak a fintechekre építenek

Az OTP-nél tavaly április óta külön szervezeti egység dolgozik azon, hogy a bank fintech cégekkel közösen vagy éppen dolgozói ötletek alapján felpörgesse a digitalizációt: ez az OTP LAB. A bank startup akcelerációs programot is indított, amelyben a fintech cégek többek között mesterséges intelligenciával működő adósminősítő rendszert, szuperbiztonságos biometrikus azonosítást, de számla digitalizációs rendszert is bemutattak. A legnagyobb hazai bank fintech stratégiájáról, a startup programról és az OTP belső innovációs laborjáról Fischer Andrással, az OTP LAB vezetőjével beszélgettünk.

Beindultak a technológiai óriások is a gyorsjelentésekkel

Megkezdődött a negyedéves jelentési szezon a technológiai cégeknél is, tegnap, az amerikai tőzsdék zárása után az IBM jelentett, az SAP ma reggel tette közzé negyedéves számait, a Microsoft pedig ma este publikálja az április-júniusi eredményeit.

Felkeltette a kormány figyelmét az izraeli földgáz

Felkeltette a kormány figyelmét az izraeli földgáz

Kiemelt jelentősége lesz a magyar-izraeli kétoldalú gazdasági együttműködésnek Magyarország energiabiztonsága szempontjából is, ugyanis a közép-európai energiaellátás szempontjából új tényként és új realitásként fog megjelenni az izraeli partok mentén felfedezett 800 milliárd köbméternyi gázvagyont tartalmazó mező, amelyből az energiahordozó szállításának egyik útvonala Közép-Európába fog vezetni, így 2024-2025-től realitásként lehet számolni az energiaellátásunk biztonsága szempontjából az izraeli gázzal is - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Maguk a cégvezetők mondták el, mi jelenti számukra a legnagyobb kockázatot

A világ meghatározó nagyvállalatainak vezérigazgatói számottevően pesszimistábbak a saját cégük növekedési kilátásait illetően, mint a világgazdasági folyamatokat elemző közgazdászok - derül ki a világszerte 1300 vállalatvezető véleményét évről-évre összegző KPMG Global CEO Outlook 2018-as eredményeiből. Míg a vezetők cégeik árbevételének 2 százalékos növekedését valószínűsítik 2018-ra, addig a makroközgazdászok 4-4,5 százalékos világgazdasági növekedést várnak. A makrogazdasági növekedés és a céges kilátások közötti összefüggés általában inkább fordított viszonyban szokott állni, ezért érdemes megvizsgálni, hogy milyen kockázatokat látnak a cégvezetők saját működésükkel kapcsolatban.

Hatalmas bevételt hozhat a mesterséges intelligencia a bankoknak

A bankok szerte a világon a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazását kutatják, a use case-ek a költségcsökkentő megoldásokon túlmutatva új bevétel generálása felé mutatnak. A Capgemini becslése szerint a technológia mintegy 512 milliárd dollárnyi bevételt hozhat a pénzügyi szektornak 2020-ig.

"Nem lehet biztonsági tartalékok nélkül gyógyítani"

A kutatók területén nem látok annyi gondot, mint a betegellátás területén. Ez utóbbi esetében egyértelmű, hogy az ellátás egyre nehezebben szervezhető. Nem azért, mert kevés az orvos, hanem a szakszemélyzetből, a műtősnőkből, nővérekből nincs elég a magyar egészségügyben - fejtette ki a Portfolio-nak adott interjújában Erőss Loránd neurológus, idegsebész, akit az áprilisban robottal végrehajtott műtétjének részleteiről, körülményeiről is kérdeztünk. A szakember, akivel körbejártuk az egészségügyben várható jövőbeni trendeket is, úgy véli, hogy innováció nélkül csak egy helyben toporgás a medicina.

Öveket becsatolni! - Vészesen közeleg a második digitális forradalom

Öveket becsatolni! - Vészesen közeleg a második digitális forradalom

Közeledik a techforradalom második hulláma, amelynek eredményeképpen az országok között áramló adatok értéke lassan meghaladhatja a fizikális exportét. A bankok és fintechcégek is készülnek a saját digitális forradalmukra, gőzerővel dolgoznak olyan technológiákon, mint a mesterséges intelligencia, a blockchain vagy az automatizáló. Egyre több bank fog össze fintechcégekkel ahelyett, hogy egymással konkurálnának: a pénzügyi intézmények vezetőinek 84%-a már úgy gondolja, hogy az együttműködésben van a jövő. Érdemes tanulni az Európa fintechközpontjaként is számontartott, nagyon kevés tőkéből gazdálkodó skandináv és balti régió sikertörténetéből.

Tőzsdére megy a kínai Spotify

Tőzsdére megy a kínai Spotify

Leválasztaná és tőzsdére vinné streaming zeneszolgáltatóját a kínai Tencent. A tervek szerint az amerikai tőzsdén lehet majd kereskedni a papírokkal.

A három alapfeltétel ahhoz, hogy jobb legyen végre a magyar egészségügy

Kinyilvánított kormányzati és össztársadalmi szándék, jövőkép-stratégiai célok-tervek, valamint megfelelő szakembergárda - Tótth Árpád ezek az alapfeltételei annak, hogy Magyarországon javuljon az egészségügyi ellátás. Az öt éve Norvégiában élő és az északi régió hatóságának orvosszakmai tanácsadójaként dolgozó egészségügyi szakemberrel interjúnkban arról is beszélgettünk, hogy miként működik a norvég egészségügyi modell, mi a szerepük ott a magánszolgáltatóknak, mindezekből mit lehetne és érdemes átültetni Magyarországra. Beszélgetésünk során hangsúlyozta, hogy Norvégiában felismerték: az adat lesz az új kor olaja. Eloszlatta azt a tévhitet is, hogy az északi országban kevesebb lenne a beteg ember, a lényeges különbség ott az például velünk szemben, hogy mindent megtesznek a korai felismerésért és a gyors ellátásért, másrészt a "végzetes" stroke-ot vagy szívinfarktust nem 60 évesen kapja meg valaki, hanem 80-90 évesen. Úgy vélekedett a magyar ellátás kapcsán, hogy a magánszolgáltatók erősödése bele van kódolva a magyarországi egészségügy mostani működésébe.

Bekeményít a Facebook a fake news háborúban

Bekeményít a Facebook a fake news háborúban

A Facebook egy brit mesterséges intelligencia céget vásárol fel azzal a céllal, hogy a technológiával felvegyék a háborút a hamis hírekkel (fake news) szemben - írja a Techcrunch.

Ki lesz a gyáripart felforgató digitalizáció legnagyobb nyertese?

A digitális technológiák bevezetése az ipari forradalomhoz hasonló hatékonyságnövelést eredményezhet a gyártóvállalatoknál, azonban a lehetőségek olyan sokrétűek, hogy azok mérlegelése, a megfelelő megoldások bevezetése jellemzően meghaladja kapacitásaikat, amelyeket lekötnek a gyártófolyamatok. Ezt felismerték az olyan telekommunikációs cégek, mint a T-Systems is, amely rendszerintegrátorként már a vállalatok stratégiai tervezésénél is jelen lehet. Virág Aladárt, a vállalat business operations managerét kérdeztük, pontosan mi az, amiben a gyártócégek segítségére tudnak lenni.

CIB-vezér: kivételes piac lett Magyarország

Kevés olyan piac van, mint a magyar, ahol ilyen jelentős a gazdasági növekedés, alacsony a hitelkockázat, és a marzsok is még mindig relatíve attraktívak - mondja interjúnkban a CIB elnök-vezérigazgatója. Mint kiderült, a jelenlegi 850 milliárdról 2021-ig 1000 milliárd környékére szeretnék növelni hitelállományukat, és teljesen digitálissá bankká akarnak válni. A közelmúlt olasz feszültségeiről, a kamatkockázatokról és az MNB hitelpiaci jövőképével kapcsolatos véleményéről is kérdeztük Simák Pált.

Csúnyán ráfizethet, aki nem tartja be a netezés legfontosabb alapszabályát

Csúnyán ráfizethet, aki nem tartja be a netezés legfontosabb alapszabályát

Habár az elmúlt évek globális adatkezelési botrányai, az új uniós adatvédelmi szabályozás és a digitális ökoszisztéma megállíthatatlan fejlődése mindennapi beszédtémává tették a kiberbiztonságot, a felhasználók jelentős része még mindig nem érzi úgy, hogy veszélynek lenne kitéve online élete. Miközben bőszen figyeljük a tengerentúlon a szenátusi meghallgatásokat, olvassuk el a tucatjával érkező értesítőket, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a legtöbbet mi magunk tehetünk a veszélyeztetettségünk ellen.

Hamarosan bedobhatja a törölközőt az egyik nagy biztosító

Hamarosan bedobhatja a törölközőt az egyik nagy biztosító

Újabb és újabb technológiai felforgatók jelennek meg a biztosítási piacon, a szektor digitalizációja pedig felgyorsul a következő években - jósolják az EY Global Insurance Trends elemzésének szerzői. Úgy vélik, az első nagy biztosító már 2025 előtt a felforgatók áldozatává válhat. A szektor alkalmazkodóképességét jelzi, hogy mindeközben az insurtech befektetések közel kétharmada nem a diszruptív startupokhoz, hanem a hagyományos biztosítókat segítő startupokhoz vándorol.

Itt az első GDPR-botrány? - 40 ezer ügyfél adatait lophatták el

Itt az első GDPR-botrány? - 40 ezer ügyfél adatait lophatták el

A Ticketmaster nevű online jegyvásárlási portáltól mintegy 40 ezer ügyfél adatait lophatták el már tavaly szeptembertől kezdődően múlt szombatig, pedig a céghez már korábban érkezett jelzés arról, hogy meghackelték a rendszerüket. Egy digitális challenger bank, a Monzo állítása szerint már áprilisban szólt a Ticketmasternek, hogy valami nincs rendben.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ingatlanba tennéd az állampapírkamatokat? Mutatjuk, hol érdemes lakást venni
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.