Meghosszabbították a legnagyobb ausztrál város, Sydney koronavírus-járvány miatti zárlatát pénteken, a település leginkább fertőzött részein pedig éjszakai kijárási tilalmat is bevezettek.
A koronavírus-válság nem hitelválság, mégis megtorpant az elmúlt másfél évben a vállalati hitelezés növekedése Magyarországon, miközben a lakossági tovább dübörög. A korábbi évek kétszámjegyű dinamikája után a járvány eleji helyzethez képest mindössze 3,8%-kal nőtt ugyanis a vállalati hitelállomány, ami a törlesztési moratórium hatásától megtisztítva valójában visszaesést jelent. Csakhogy van nekünk egy Növekedési Kötvényprogramunk is, amelynek köszönhetően elmondható: a hitelnövekedés nem tűnt el, csak átalakult.
Tizenhat évnyi kormányzás után hamarosan távozik hivatalából Angela Merkel. Németország első női kancellárjának történelmi jelentőségét kár lenne tagadni és ez nemcsak saját hazájára, hanem Európára is érvényes. Merkelre ugyanis széles körben hivatkoznak az Európai Unió de facto vezetőjeként, amely az elmúlt évek fényében nem is olyan túlzó megállapítás. Angela Merkel kormányzása tartós nyomot hagyott többek közt a külpolitika, az energiapolitika, a gazdaságpolitika és a bevándorláspolitika területén. Éppen ezért vitathatatlan, hogy a Merkel-korszak tartós változásokat hozott Európában és a politikus hagyatéka még évtizedeken át éreztetheti befolyását a kontinensen.
Az összes fejlett és fejlődő kormánynak el kell kezdenie az államadósság rátájának csökkentését, mert senki sem képes előre megjósolni a következő negatív kínálati sokk eljövetelét. Jobb, ha most kis lépésekben haladunk, mint hogy egy nyíltan inflációellenes politika bevezetését kockáztassuk, ami súlyos recesszióhoz, akár válsághoz is vezethet – írta pénteken Matolcsy György. Az MNB elnöke ezzel Nouriel Roubini egy korábbi cikkére reagált.
Akár súlyos zavaragások is kitörhetnek a mai zambiai elnökválasztás után, miután a halálos összecsapásokkal kísért kampányt követően várhatóan igen szoros választási eredmény alakul majd ki. A választás alapvetően a gazdaságról szól, miután az elszálló infláció és az elértéktelenedő helyi valuta miatt az utóbbi időszakban jelentősen nőtt a kormányzattal szembeni elégedetlenség. A harmadik elnöki ciklusáért induló jelenlegi államfőnek az elnöki posztért hatodszor versenybe szálló riválissal kell megküzdenie. Bármelyikük is nyeri a választást, a másik fél tábora várhatóan nem fogja egykönnyen elfogadni az eredményt. A feszült helyzetet jelzi, hogy a 18 milliós dél-afrikai ország történetében most először fordult elő, hogy a választás előtti napokban kivezényelték a hadsereget az utcára.
Csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a szokásos heti statisztika szerint, míg az elbocsátott munkavállalók száma 21 éves mélypontra süllyedt júliusban.
A második negyedév végére már koronavírus-válság előtti szintre állt vissza a lakosság fizetőképessége az Intrum és a GKI jelentése szerint. A fizetőképesség javulásához jelentősen hozzájárult a hitelmoratórium is, ami hosszú távon kockázatot is jelenthet: a GKI felmérése szerint a teljes magyar háztartási hitelállomány 15-20 százaléka válhat problémássá, amennyiben jövőre újraindul az összes törlesztés.
A német gazdaság teljesítménye a második negyedévben 1,5%-kal haladta meg az előző negyedéves szintet. A friss adat kissé csalódás, mert a várakozások ennél magasabb, 2%-os GDP-növekedésről szóltak. Ugyanakkor az olasz gazdaság a várt 1,3% helyett 2,7%-kal, a spanyol pedig a 2,2%-os előrejelzéshez képest 2,8%-kal tudott növekedni. A még reggel megjelent francia GDP-adat is jobb volt egy tized százalékponttal a várakozásoknál, ott 0,9%-os volt a növekedés, dacára, hogy a lezárások még erősek voltak a második negyedévben.
Az elmúlt hetekben gyengébben teljesítettek a ciklikus és értékalapú részvények, ami több tényezőnek is köszönhető, többek között a gazdasági növekedéssel és az inflációs kilátásokkal kapcsolatos kilátások megváltozásának, illetve a delta vírusvariáns terjedésének. Ez ahhoz vezetett, hogy a befektetők a portfóliójuk egy részét visszarotálták a technológiai és defenzív papírok felé. Sokakban felmerül a kérdés így, hogy érdemes-e még egyáltalán akkor bankok, autógyártók, légitársaságok vagy éppen energetikai cégek részvényeibe fektetni vagy jobb, ha maradunk az eddig bevált receptnél, és szoftvercégekbe meg egészségügyi vállalatokba tesszük a pénzünket. Ezt a kérdést vizsgálta meg közelebbről a Goldman Sachs friss elemzésében.
A foglalkoztatás javult, de nagyon megemelkedtek az árak. Az emberek a mindennapi cikkekért sokkal többet kénytelenek fizetni, közben a vállalati nyereséghányad tovább növekedik. Ez így nem mehet tovább, a kormány intézkedéseket jelent be. Figyelem, ez nem hazai szöveg, noha lehetne az. Az idézett megállapításokkal Joe Biden elnöki rendelete kezdődik, amelyet július 9-én tettek közzé.
Kormánya tizenkét tagját - közöttük az egészségügy-minisztert - mentette fel szerdán Narendra Modi indiai miniszterelnök, hogy megpróbálja megerősíteni a kabinetet a koronavírus-járvány kezelése miatti heves bírálatokkal szemben.
Bő tíz évvel a pénzügyi válság után az ír állam kezd kifogyni a jó indokokból, hogy miért is tulajdonolja még mindig a bankszektor jelentős részét - írja egy véleménycikkben a Financial Times. Az ír államnak jelentős részesedései vannak legnagyobb bankjaiban, azonban ez kezdi visszavetni a szektor fejlődését - írja a lap.
Az elemzői várakozásoknál nagyobb ütemben nőttek a fogyasztói árak Törökországban júniusban éves összevetésben, a legnagyobb mértékben a szállítással kapcsolatos árak emelkedtek.
Az elmúlt több mint másfél évtizedben Magyarország mindösszesen 11,5 százalékpontot (63%-ról léptük 74%-ra) dolgozott le hátrányából az EU27 átlagához való közeledés során, így a 13 közép-kelet-európai tagállam (EU13) közül mindösszesen a 10. a konvergencia rangsorban. Hazánk az ötödik volt 2004-ben, jelenleg pedig a 8. legfejlett tagállam a régiós országok közül. A jövő konvergenciafolyamatát illetően hatalmas a kérdőjel.
Csaknem a háromszorosára nőtt a koronavírus-fertőzés terjedésének üteme az elmúlt két hétben Indonéziában; a napi új megbetegedések hétnapos mozgóátlaga 8650-ről 20 700-ra ugrott. A koronavírus-tesztek csaknem 50 százaléka pozitív.
A magyar cégvezetők nagy része rég nem látott növekedésre számít idén, de az egész Európában kialakult tartozási láncok miatt bizonytalan marad a piac. Az Intrum vállalati fizetési jelentése szerint hazánkban főleg a kisvállalkozásokat érintik a fizetési nehézségek, de leépítések inkább a nagyvállalatoknál lehetnek emiatt.
Az európai metodológia nem, illetve alig tartalmazza a lakásárak emelkedését, az amerikai módszertan szerint számítva pedig már az elmúlt években is simán 6-7 százalék infláció lett volna idehaza, nyilatkozta a Magyar Narancsnak Zsiday Viktor.
Majdnem tíz éve, 2011 decemberében volt utoljára példa arra, hogy az MNB Monetáris Tanácsa megemelje az alapkamatot. Akkor 6,5%-ról 7%-ra kellett szigorítania a jegybanknak, onnan csökkent fokozatosan 0,6%-ra a ráta, ahonnan tavaly nyár óta nem mozdult. Most viszont komoly meglepetés lenne, ha nem emelne az MNB, hiszen hetek óta ezt kommunikálják a befektetők felé.
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Nagy-Britannia "AA mínusz" szintű államadós-osztályzatának kilátását a Fitch Ratings.