Meghozta a várva várt ingatlanpiaci fellendülést 2024 első féléve, ugyanis a megújult otthonteremtési támogatásoknak, a kedvező kamatkörnyezetnek és a gazdasági helyzet javulásának köszönhetően jelentősen megugrott az ingatlanvásárlási kedv. Az ingatlanközvetítő becslése szerint 61 646 adásvétellel zárult az első félév a hazai ingatlanpiacon, ami 40%-os emelkedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest – mondta el Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.
![](https://pcdn.hu/articles/images-o/d/h/_/dh-tb-junius-691881.png)
A kereslet élénkülésével együtt a hálózat országos értékesítési adatai alapján 2023 első félévéhez képest 12%-kal, 44,5 millió forintra nőtt az ingatlanvásárlásra fordított átlagos összeg Magyarországon, a négyzetméterárak ezzel megegyező mértékben változtak, az egy négyzetméterre jutó átlag kiadás 562 ezer forint lett az idei év első féléves adatai szerint.
Annak ellenére, hogy jelentős szeletét, 29%-át fedik le a hazai ingatlanpiaci forgalomnak a fővárosi tranzakciók, mégis, mindössze 4%-os áremelkedést mutatnak az ingatlanközvetítő adatai a területen. 2024 első hat hónapjának adásvételei szerint Budapesten megközelíti az 59 millió forintot az otthonteremtésre áldozott összeg, négyzetméterárak tekintetében szintén 4%-os emelkedést követően 908 ezer forint az átlag, ami éppen a duplája a vidéki területeken mért 453 ezer forintos szintnek. Vidéken az ingatlanvásárlásra költött összeg átlagosan 38,5 millió forint volt idén.
Íme a rekordok
Széles skálán – 22 ezer forinttól egészen 2,6 millió forintig – mozgott 2024 első hat hónapjában az otthonteremtés során az egy négyzetméterre jutó költség, míg teljes vételár tekintetében a minimum 2 millió forint volt, amit egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei, felújítandó házért adott a vevő, a legmagasabb áron tulajdonosra talált ingatlan pedig egy fővárosi, II. kerületi, új építésű luxusvilla volt, amely 1,15 milliárd forintért kelt el.
Országosan, a Duna House közreműködésével köttetett adásvételek 43%-ában családi házra, 37%-ában téglaépítésű lakásra szerződtek a vevők, az ügyfelek 13%-a panellakást vásárolt.
Legdrágább-legolcsóbb
A legmagasabb áron – 68 millió forintért – értékesített fővárosi panellakás egy 73 négyzetméteres, nagyon jó állapotú ingatlan, amely a III. kerületben helyezkedik el, négyzetméterenként 931 ezer forintért kelt el. Vidéken egy gödöllői, 62,3 millió forintért értékesített, nagyon jó állapotú lakótelepi lakás lett a rekorder, amely 1 millió forintos négyzetméteráron talált gazdára. Négyzetméterárak tekintetében egy zuglói, 46 négyzetméteres, jó állapotú lakás vezeti a sort, amelyért 1,1 millió forintot fizetett a vevő, vidéken pedig a már említett gödöllői házgyári lakás a csúcstartó. Panellakásra négyzetméterenként a legkevesebbet egy salgótarjáni, 28 négyzetméteres, jó állapotú lakásért fizetett a vásárló, amely 214 ezer forintos egységáron kelt el, míg a fővárosban a legkedvezőbb árú házgyári lakásért is több mint a dupláját, 500 ezer forintot kellett fizetnie az új tulajdonosnak négyzetméterenként.
A fővárosi tégla építésű lakásokat preferáló otthonteremtők 7 millió forint és 750 millió forint közötti ingatlanértékben szerződtek, a négyzetméterárak 350 ezer és 2,6 millió forint közötti intervallumban mozogtak 2024 első felében. Vidéken 6-190 millióig terjedt az ingatlanvásárlásra fordított összeg, négyzetméterenként 113 ezer és 1,9 millió forint között húzódott a határ.
Legnagyobb-legkisebb
A legtekintélyesebb alapterülettel (747 m2) egy Szentendre melletti, 5 hektáros birtokon, 1820-ban épült, felújítandó állapotú épület rendelkezett. A főépületért és a melléképületért, valamint a birtokért 280 millió forintot fizetett a vevő, ami 322 ezer forintos négyzetméterárat jelent.
A skála másik végét vizsgálva, egy 12 négyzetméteres minilakás szerezte meg a legkisebb ingatlan címet az idei első félévben. A lakás jó állapotú és 15 millió forintért, vagyis 1,2 millió forintos négyzetméteráron kelt el.
A Duna House ügyfelei körében a tavalyi évhez képest idén keresettebbek a modern és fenntartható újépítésű épületek, a vásárlók 6%-a választott új ingatlant, ugyanakkor mindössze a vevők 1%-a szerződött olyan házra vagy lakásra, amely legkorábban csak 1-2 év múlva lesz birtokba vehető. Továbbra is keresettek ugyanakkor a nagyobb múlttal rendelkező otthonok, az összes adásvétel 9%-ban 100 éve, vagy annál is régebben épült ingatlan szerepelt. Az idei első félévben egy kőszegi, 1780-ban épült műemlék jellegű társasház egyik lakása érdemelte ki a legkorosabb ingatlan címet. A nagyon jó állapotú, 85 négyzetméteres lakásért mindössze 39,5 millió forintot fizettek.
Címlapkép forrása: Shutterstock
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ