Lassan megtelik az Oktogon Ház

Február elején költözött a VI. kerületben található modern épületbe az Encore Energia Plusz Kft. A cég 316 m²-t foglal el hosszabb távon az Oktogon Ház második emeletén. Ezzel kettőre csökkent a fennmaradó bérleti egységek száma, mely összesen 150 m² bérbe vehető területet jelent.

8000 új lakás Budapesten

2005 őszén megközelítőleg 8000 lakás közül válogathatott az, aki új lakást keresett Budapesten, és ebből 2000 otthon akár azonnal birtokba vehető volt. A lakáskínálat az AL Holding legfrissebb elemzése szerint lényegesen nem változott az elmúlt időszakban, továbbra is közel 7900 otthon várja új gazdáját. A kerületek közötti árkülönbségek folyamatosan csökkennek, s a legtöbb lakás közül még mindig a XIII. kerületben válogathatunk.

Sikerrel zárt a Lakásvásár

Minden eddiginél több lakás kelt el a nyolcadik budapesti Lakásvásáron. Az öt éves kiállítás-sorozat nemcsak az üzletkötéseket, hanem a vásárlátogatók (15 ezer) és kiállítók (153) számát tekintve is csúcsot döntött. A szervezők a nemhogy pangónak, de még stagnálónak sem nevezhető keresletről beszámolva megemlítették, az őszi Lakásvásárt már egy úgynevezett befektetői vásárral is bővítik.

Az Európai Bizottság a Deák utcában

Hosszas keresés után sikerült az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodája számára megfelelő budapesti székhelyet találni, a Deák Palota felső szintjein.

70%-os önrésszel a buborék ellen...

Ingatlanbuborék kialakulásától tart a kormányzat több kínai nagyvárosban. A kínai ingatlanpiacra beáramló spekulatív tőke és az igen élénk lakossági kereslet a lakásárak meredek emelkedését okozta Kínában az elmúlt időszakban. A kormány ellenlépéseket tervez.

Könnyebben adnak ingatlanhitelt a bankok?

Valamelyest nőtt a bankok hitelezési hajlandósága az új üzleti célú ingatlanfinanszírozások esetében. A lakásárak stagnálása ellenére a bankok optimistán látják a piac jövőjét, s egyre kevésbé tartanak ingatlanbuborék kialakulásától - írja a Napi Gazdaság.

Lakáspiac - 1 milliós négyzetméterárak 5 év múlva?

Az év eleji áfa csökkentés ugyan nem jelentett automatikus 4%-os árcsökkenést, de sok beruházó átengedi ezt a különbözetet a vásárlóknak. Így alapvetően az árak stagnálásáról beszélhetünk a fővárosi lakások esetében. Emellett a spanyol fejles ztők megjelenése az egyik meghatározó jelensége a budapesti lakáspiacnak. Többek között ezeket tudhattuk meg a Lakásvásár 2006 megny itásának alkalmából rendezett szakmai konferencián.

Stagnáló bérleti díjak az irodapiacon

A egy internetes honlap havonta szavazásra bocsát aktuális irodapiaci kérdéseket a látogatók között. Az "Ön szerint milyen irányban változik 2006-ban az irodaházak átlagos bérleti díja?" kérdésre több száz szavazat érkezett az iroda.hu honlapjára, mely látogatói elsősorban irodát kereső, költözés előtt álló cégek, bérlők.

Magasabb kamatok, alacsonyabb lakásárak? - A spanyolok félhetnek!

Nem lesz nagy hatással az euró-zóna ingatlanpiacára a tegnapi 25 bázispontos EKB kamatemelés. Az RICS ugyanakkor körültekintést kér az Európai Központi Banktól a további emelések megfontolásakor. A kamatemelés a hagyományosan változó kamatozású jelzáloghiteleket kibocsátó országokban, elsősorban Írországban és Spanyolországban érezteti majd hatását.

Meghívásos tender a Club Aligáért

Ezúttal nem nyílt pályáztatással, hanem meghívásos tender keretében értékesítené a KVI a Club Aligát.

Újabb bérlő a toronyban

A Reader’s Digest Kiadó az Óbudai Szigetről áthelyezi székhelyét a Duna Towerbe. Az Árpád hídhoz közeli 27 ezer négyzetméteres irodaházat - mely az idei év egyik meghatározó fejlesztése - a tervek szerint májusban adják át. A Duna Tower hosszú távú bérleti szerződést kötött az amerikai székhelyű multinacionális kiadóvállalattal mintegy 1400 négyzetméteres irodaterületre.

Egyetemi könyvtár PPP-ben

Letették a Budapesti Corvinus Egyetem új oktatási épületének és könyvtárának alapkövét az egyetem és a beruházók képsviselői. A Wallis Ingatlan Rt. fejlesztésében a 35 ezer négyzetméteres épülettömbön oktatási, tanszéki és könyvtári funkciók, a befektető által hasznosítható területen a Studium Irodaház, a felépítmény alatt pedig parkolóház valósul meg. A 10 milliárd forintos beruházást az Eurohypo finanszírozza.

Vége a pláza-boom-nak - (Beszélgetés Chris Naylor-ral)

Chris Naylort, a DTZ Hungary ügyvezető igazgatóját kérdeztük a hazai ingatlanpiac jövőjéről, az idei évben várható folyamatokról. Véleménye szerint az irodapiaci hozamok ebben az évben nem fognak 6 százalék alá menni, habár megközelítik majd ezt a ma még szokatlannak tűnő szintet. Elmondta azt is, hogy Budapest nem nagyon tud már több nagy bevásárlóközpontot eltartani, ezért jelentős fejlesztéseket a már futó projekteken kívül nem vár. Emellett beszélgettünk többek között árakról, bérleti díjakról és megtudhatják, hogy miért jó befektetés egy alacsonyabb kategóriás raktárépület.

Mégsem állnak üresen az irodák...

A korábbi hiedelmekkel ellentétben nincsen túlkínálat a budapesti irodapiacon, nem igazak az üresen kongó irodaházakról szóló hírek, s bőven van még hely újabb fejlesztések számára - derül ki az Eston International legújabb átfogó piaci elemzéséből. A belváros felértékelődése mellet nem szabad megfeledkezni az első magyarországi outlet-áruházak teljesítményéről sem. A hozamok 2006-ban feltehetően tovább csökkennek, s irodaházak esetében a 6 százalékhoz közelítenek majd...

400 lakást épít a Transelektro Rómaifürdőn

Több mint 10 milliárd forint összköltségvetéssel épül a Szentendrei úton a Transelektro Vagyonkezelő újabb projektje, a Prestige Római Park. A III. kerületi Rómaifürdő és a Csillagvár bevásárlóközpont között elterülő 4 hektáros területen a befektető 400 lakásos lakóövezetet tervez megvalósítani.

Lakáspiac: növekvő Budapest, visszaeső vidék

Az elmúlt év során 41 ezer felépített lakás kapott használatbavételi engedélyt, és 51 és félezer új lakásra adtak ki építési engedélyt. A használatba vett lakások száma 6%-kal, az új lakásépítési engedélyeké 10%-kal kevesebb, mint 2004-ben volt. A lakásépítések 30%-a a fővárosban valósult meg; ez a területi koncentrálódás egyaránt érvényes a használatba vett, és a tervezett új lakásokra is- áll a KSH jelentésében. Bács-Kiskun és Tolna megyékben drámain visszaesett az építési hajlandóság.

Ír fölény a budapesti lakáspiacon

Vezetnek az írek a külföldi lakásvásárlók között Budapesten, de a piacon megjelentek a spanyol és ukrán magánbefektetők is. Az elmúlt két évben ugyanakkor alapvetően stagnált a külföldi ingatlanvásárlások száma, s legnépszerűbbnek a jó minőségű pesti belvárosi lakások számítanak - írja a Világgazdaság.

Indiában fektet be a Morgan Stanley

Az egyre népszerűbb kínai ingatlanpiac mellett az intézményi befektetők most már az indiai piacot sem hagyják figyelmen kívül. A Morgan Stanley mintegy 68 millió dollárt fektetett az indiai Mantri Developers ingatlanfejlesztő vállalatba. Az amerikai befektetési csoport a dinamikus gazdasági növekedéstől és a szélesedő középosztálytól várja a kereslet növekedését az indiai piacon.

Nem árt a lakáshitel előtt...

Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. 2005. május 1-jével,- a magyarországi hitelintézetek között elsőként - csatlakozott az európai hitelintézetek és fogyasztóvédelmi szervezetek részvételével létrehozott 2A lakáshiteleknél a szerződéskötést megelőzően az ügyfeleknek nyújtandó információkról szóló önkéntes Magatartáskódexhez" (Code of Conduct).

Jól hoznak a spanyol golfpályák - Fadesa jelentés

Ötvenhét százalékkal 181,2 millió euróra növelte adózás utáni eredményét a Fadesa 2005-ben. Ez jelentősen meghaladja az előző pénzügyi évben elért 115,7 millió eurós profitot. A vezető spanyol ingatlanfejlesztő cégcsoport 977,4 millió euró összbevételre tett szert, ami a 2004-es 687,1 millió euró bevételnél 42%-kal magasabb.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?