Panelprogram meghosszabbítva

A korábban tervezett szeptember vége helyett október végéig lehet pályázni az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) panelprogramjára - írj a Napi Gazdaság. Idén a program felülről nyitottá vált, vagyis a kiosztható támogatás összege elméletben elérhetné akár a központi költségvetésben lakáscélú támogatásokra elkülönített keretet, ami több mint 200 milliárd forint. Valójában persze nem lehet ekkora a panelprogramra fordított kiadás, hiszen az említett keret zömét elviszik az államilag támogatott lakáshitelek.

Van kiskapu a külföldieknek - Használt ingatlan a megoldás?

Várhatóan újabb korlátozásokat fog bevezetni a kormányzat a külföldiek ingatlanvásárlására Kínában, az eddigi korlátozások ugyanis könnyedén kijátszhatók használt ingatlan vásárlásánál. A kormányzat célja a dinamikus ingatlanpiaci áremelkedés mérséklése és a jüanra nehezedő nyomás csökkentése.

Elkészült az Arena Corner homlokzata

Bemutatták a budapesti Arena Corner Irodaház napokban elkészült mintahomlokzatát. A 2005. októberében kezdődött kivitelezési munkálatok során az épület 2006. augusztusában elérte szerkezetkész állapotát és végleges magasságát. Így már a Hungária körút és Kerepesi út kereszteződésében közlekedők előtt is körvonalazódik a 3 toronyból álló majdani komplexum mérete és jellege.

Kormányzati luxuskikötő épül

A XIII. kerületben, a Duna partján épülő lakópark kikötőjét úgy alakítják ki, hogy ott igény esetén akár azok a kormányzati közlekedési eszközök, motorcsónakok, kishajók is le tudjanak parkolni, amelyek az új kormányzati negyedek közötti utasok szállítását végzik majd - nyilatkozta Szili Balázs, a tízmilliárd forint beruházással épülő a Prestige Towers értékesítési vezetője.

Ingatlanadó, ahogy máshol csinálják - Külföldi példák

Az ingatlanadó kivitelezésének egyik legnehezebb része az egyes ingatlanok értékének igazságos, azaz a valós piaci árhoz nagyon közel eső megállapitása. A piaci szereplők nagy része egyetért abban, hogy a luxusadó végrehajtásához létrehozott mesterséges értékövezet-rendszer az egész társadalmat érintő ingatlanadó megvalósítására teljesen alkalmatlan. Feltétlenül érdemes tehát alternatívákat keresni, megvizsgáltunk tehát néhány külföldi példát. A rendszer nyilvánvalóan sehol sem tökéletes és a legtöbb országban időről időre politikai vita tárgyát képezi.

Erősödő az offshore aktivitás - Utolsók vagyunk a régióban?

A CB Richard Ellis legfrissebb jelentése szerint az üzleti folyamatok kihelyezésének három legjelentősebb területe India, a Fülöp-szigetek és Lengyelország. A 45 globális offshore piacot vizsgáló jelentés azt mutatja, hogy a vállalatok egyre jobban figyelembe veszik a kihelyezés és kiszervezés (offshore/outsource) stratégiáját, legyen szó szolgáltatató igénybe vételéről vagy házon belüli megoldásról annak érdekében, hogy csökkentsék működési költségeiket és lépést tarthassanak konkurenseikkel, vagy azért, hogy a céljaiknak még megfelelőbb munkaerőpiacon telepedjenek le.

PM cáfolat: továbbra sincs döntés ingatlanadó ügyben

A Pénzügyminisztérium cáfolja azt a sajtóban ma megjelent információt, mely szerint a kormány 2008-tól a 9.5 milliónál értékesebb lakóingatlanokra veti ki az ingatlanadót. A PM továbbra is fenntartja, hogy nincs még döntés az ingatlanadó megvalósításának módjában.

Ingatlanadó 9.5 millió felett?

A kormány 2008-tól kívánja bevezetni az ingatlanadót az átlagosnál értékesebb, jelenleg 9.5 millió forintnál többet érő lakóingatlanokra - jelentette ki a Pénzügyminisztérium államtitkára a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által szervezett rendezvényen - írja az Inforadio.hu.

Ingatlanmenedzsment MBA képzést indít a CEU

A CEU Business School 2007. januárjától a régióban elsőként indítja el Ingatlanmenedzsment MBA (MBA in Real Estate Management) kurzusát. A kurzust az egyetem a MAISZ szakmai támogatásával indítja el, a képzés szakmai vezetője pedig Dr. Hajnal István, MRICS, a Biggeorges NV vezérigazgatója lesz. A képzés nemzetközi lesz, az oktatás nyelve pedig az angol. A képzés időtartama 2 év, a teljes tandíj pedig 14,300 euró lesz.

Ingatlanadó: évi 40 ezer egy panellakás után?

A legújabb sajtóértesülések szerint mindenki fizet majd 2008-tól ingatlanadót, az adókulcsot pedig sávosan progesszív módon állípítják meg. Az adó alapját a luxusadónál létrehozott értékövezetek alapján állapítják meg. A sajtóértesüléseket a Pénzügyminisztérium nem cáfolta meg, azonban közleményében kijelentette, hogy az ingatlanadó részletei még nincsenek eldöntve. A nyilvánosságra kerül adókulcstáblát és a már korábban ismert értékövezetek segítségével konkrét példákon keresztül mutatjuk meg, hogy ki, mennyit fog fizetni 2008-tól. Célunk nem a spekuláció, hanem az, hogy megmutassuk, mivel szembesülünk az ingatlanadó esetén. Ennek ellenére szeretnénk hangsúlyozni, hogy ez még korántsem tekinthető hivatalos tervnek, még hivatalos változatnak sem. Számos olyan kérdés van (hitel kezelése, alsó határ), amelyben várhatóan további fejlemények lesznek.

Egy tőzsdei mutató, mellyel pénzt kereshetsz: mit tud a NAV?

Az ingatlancégek értékelésének egyik legfontosabb mutatója a nettó eszközérték (Net asset value, NAV). Komoly problémát jelent azonban, hogy alkalmazására nincsen egységes definíció, az értékelési módszert a számítás szubjektivitása miatt éri a legtöbb kritika. Az alábbiakban megkíséreljük összegezni a nettó eszközérték kalkulálásának legfontosabb elemeit.

Csődeljárás a Balusztrád ellen

Csődeljárást kezdeményezett maga ellen a 12 éve alakult Balusztrád csoport. Az elmúlt egy évben a körbetartozások miatt fokozatosan nehéz helyzetbe került a közel 300 fős társaság. A közelmúltban az egyik fő megrendelője, az Engel Group késedelmes teljesítésre hivatkozva lehívta a 750 milliós bankgaranciát, ami súlyosbította a csoport likviditását - írja a VG.

Változnának az állami földek eladásának szabályai

A nemzeti földalapról szóló törvény módosításával gyorsítaná az állami termőföldeladásokat a parlament szocialista munkacsoportja - írja a Világgazdaság. A koncepció célja, hogy minél hamarabb földhöz jussanak a bővülni kívánó agrártermelő.

Mit, hol, mennyiért? - Mit keresnek a vevők a lakáspiacon?

Még több pénzt szánnának lakásvásárlásra a potenciális vevők - derül ki a Duna House ingatlanközvetítő-hálózat ezerfős mintán végzett aktuális felméréséből. A legnépszerűbbek a 15-20 millió forint között elérhető 1.5 - 2 szobás lakások, melyeket legszívesebben a XIII és a XIV. kerületben, valamint Ó - és Újbudán vennének meg a kutatásban résztvevők.

Új közép-európai ingatlanalap az ING-től - Vidéken is vásárolnak

Az első "ING Közép-Európai Ingatlan Befektetési Alap" 18 hónapos lezárása után az ING Ingatlanbefektetés Kezelő (ING Real Estate Investment Management) egy második, zárt ingatlanbefektetési alapot hoz létre Közép-Európában. Ez alkalommal az akvizíciós listán magyarországi, lengyel, cseh, szlovák, román és osztrák ingatlanok szerepelnek. Az alap portfóliójában eddig összesen 2 ingatlan szerepel, ám az elkövetkezendő hónapokban több jelentős akvizíció is tervbe van véve.

PM-közlemény: nincs még döntés az ingatlanadó részleteiről

A Pénzügyminisztérium a sajtóértesülésekre reagálva közleményében kifejti, hogy az ingatlanadó bevezetéséről szóló döntés bekerült a konvergencia programba is, amelyet a közlemúltban fogadott el az Európai Bizottság, és amellyel mai ülésén foglalkozik az uniós pénzügyminiszterek tanácsa, az ECOFIN.

Mindenki fizet majd ingatlanadót - Senki nem menekülhet!

Minden ingatlant megadóztat a kormány 2008-tól, nem lesz alsó határ - írja a Magyar Nemzet pénzügyminisztériumi forrásokra hivatkozva. A lapértesülés szerint a kormány a luxusadó kapcsán használt, teljesen irreális és szakmailag hibás értéksávokat kívánja használni az ingatlanok értékmeghatározásához. Egy 15 milliós lakás után már évi 30 ezer forintot kellene fizetni a tervezet szerint. A kormány 500 milliárdos bevételt vár az új adónemtől. A PM sajtóközleményében nem cáfolta a tervezet valódiságát, azonban kijelentette, hogy az ingatlanadó részleteiről döntés még nem született.

Közel-keleti felvásárlással erősít a JLL

A Jones Lang LaSalle bejelentette, hogy felvásárolja a dubai központú RSP Csoportot. A vállalat vezető pozíciót tölt be a közel-keleti ingatlan befektetési és tanácsadói cégek között. A felvásárlás lehetővé teszi a már 120 városban és 50 országban jelenlévő Jones Lang LaSalle számára az azonnali jelenlétet a közel-keleti és észak-afrikai régióban.

Rekord mennyiségű tőkeáramlás

2006. első felében rekordmennyiségű, 290 milliárd dollárt fektettek ingatlanokba, ami 30%-kal haladta meg az előző év azonos időszakát. Mind az amerikai és európai, mind az ázsia-óceániai piacokon a tranzakciók száma példátlanul magas volt az idei évben, derül ki a Jones Lang LaSalle legújabb globális felméréséből. Míg idén a ‘cross border’ befektetések az összvolumen 44%-át tették ki, addig tavaly ugyanebben az időszakban ez mindössze 34% volt.

Új Las Vegas születik - Határ a csillagos ég?

Új kaszinóparadicsom született Ázsiában, az első félév kaszinóbevételei elérték a 3 milliárd dollárt a Kínához tartozó, volt portugál gyarmat Makaó szigetén. Ezzel a kínai szerencsejáték-sziget megközelítette a világ legnagyobb kaszinókomplexumát, Las Vegast és túlszárnyalta a szintén amerikai Atlantic City-t. A Hongkonghoz hasonló státusszal rendelkező Makaón a kaszinóipar rohamos bővülése, az egyre nagyobb vásárlóerővel rendelkező kínai turisták érkezése máris elindította a helyi ingatlanpiac áremelkedését és felkeltette a külföldi - elsősorban amerikai, ausztrál és hongkongi - befektetők érdeklődését.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt