Szupertitkos atomprogrammal fékezték volna meg a feltörekvő nagyhatalmat, de a CIA ügynöke mindent borított

Kína 2025. április 1-én váratlanul felvonultatta a Népi Felszabadító Hadsereg (People’s Liberation Army – PLA) több hadihajóját és vadászgépeit a Dél-kínai-tenger északi medencéjében, Tajvan körül. A szakértők szerint a gyakorlat a korábbiaknál nagyobb tapasztalatról és jobb koordinációról tanúskodott, miközben már a külső beavatkozásokra is elkezdtek gondolni. Mindez szinte egyértelmű jelzést ad arról, hogy Peking véget vetne az 1949 óta tartó kettősségnek, vagyis, hogy lényegében „két Kína” létezik, a Kínai Népköztársaság (Kína) és Kínai Köztársaság (Tajvan).

China's military escalated its military drills around Taiwan firing long-range, live-fire drills in the East China Sea, saying it was practicing precision strikes on port and energy facilities, but Taiwan said none took place nearby https://t.co/4LZoanKKSg

— Reuters (@Reuters) April 2, 2025

A sorsfordító eszköz

A fenyegetettség nem újszerű, a pekingi politikusok az elmúlt évtizedekben hol növelték, hol csökkentették a nyomást a szigeten, az viszont mindenképpen változást jelent, hogy a keleti nagyhatalom nem volt ennyire erős. Peking a gazdasági súlya mellett katonai szempontból is folyamatosan növeli az erejét, ez pedig minden korábbinál magasabbra emeli a fenyegetettséget Tajvan szemében, mivel az évente többször ismétlődő nagyszabású hadgyakorlatokkal a nagy rivális nem nagyon hagy nyitott kérdéseket afelől, hogy hamarosan lerohannák a szigetet. Tajpejben ezzel tisztában vannak, ezért folyamatosan nagy figyelmet fordítanak a védelmi képességek fejlesztésére, valamint az aszimmetrikus taktikák kidolgozására, korábban viszont ennél is sokkal tovább mentek volna:

létezett egy program arra, hogy nukleáris tölteteket fejlesszenek, hogy ezzel rettentsék el Pekinget egy támadástól.

Tajvannak viszont ma sincs atomfegyvere, ennek pedig különösen a friss események tükrében van érdekes története.

A második világháború végén az Egyesült Államok egymás után kétszer is atombombát dobott le Japánra, ezzel pedig az egész világ számára nyilvánvalóvá tette, hogy olyan fegyvernek van a birtokában, amivel szemben szinte reménytelen bármilyen védelem. A riválisok egyetlen megoldást találtak ebben a helyzetben: ők is kifejlesztik a saját nukleáris rakétájukat, ezzel jelezve, hogy képesek ugyanilyen erővel válaszcsapást mérni. Ez aztán a hidegháborúban őrült fegyverkezési versenybe torkollott, miközben folyamatosan egyre több és több hatalom gondolta úgy, hogy ez lehet a megfelelő hadászati megoldás számukra egy nagyobb baj esetén. Kína 1964-ben jutott el addig, hogy sikerrel tesztelte az atombombáját, ez a helyzet viszont alapvetően borította fel az egyensúlyt Tajvanban. A sziget vezetői úgy találták, hogy

Peking olyan eszköznek jutott a birtokába, amire csak egyetlen válasz létezik: egy saját nukleáris fegyver.

60 years ago, on October 16, 1964, China conducted its first nuclear test. A uranium-235 fission implosion device, with a yield of 22 kilotons was detonated on a 102-m tower at the Lop Nur test site. pic.twitter.com/YLkZT8SIuE

— NUKES (@atomicarchive) October 16, 2024

A szupertitkos program

Két évvel később, a gondolatot tettek követték és a legnagyobb titokban elindult a saját program, amely hét év alatt igyekezett megteremteni a műszaki hátterét egy töltet kifejlesztéséhez. Az egész a védelmi minisztérium irányítása alatt álló Csungsan Tudományos és Technológiai Intézet (CSIST) égisze alá volt elrejtve. A szükséges tudást az Egyesült Államokból gyűjtötték volna össze, több hallgatót küldtek az országba, hogy ott olyan képzéseken vegyenek részt, amelyek segítenek megszerezni a kulcsfontosságú információkat. Hivatalosan Tajvan békés célokkal folytatott kutatási programot, ám az álca mögött a külföldre küldött diákok mindegyike tudott arról, hogy valójában miről is van szó. Erről egy bizonyos Csang Hszien-ji beszélt, akinek kiemelkedő szerepe volt az egész programban.

Pontosan tudjuk, mit fogunk tenni, milyen területre kell koncentrálnunk

– említette később egy interjúban.

Az egész elgondolás egyébként régebbről származik, Csang Kaj-sek, a sziget vezetője 1949 után ugyanis azt tervezgette, hogy a nacionalistákkal visszafoglalja a szárazföldi területeket Kínában, ehhez pedig szeretett volna atomfegyvereket is szerezni. Tajpej az Egyesült Államokkal közösen 1955-ben indította el az együttműködését (ekkor született a Kölcsönös Védelmi Szerződés is, amiben a szuperhatalom védelmet ígért), amelyben az atomenergia békés célú felhasználását jelölték ki. Hivatalosan ekkor a sziget lemondott arról, hogy ennél tovább menjenek, ám később nyilvánvalóvá vált, hogy valójában ezt nem tartanák be, ebben pedig Kína atomhatalommá válása hozta meg a fordulópontot. Bár 1968-ban aláírták az atomsorompó-egyezményt, sz 1960-as évektől kedve megduplázták a programra fordított költségvetést. 1969-ben pedig Kanadától beszereztek egy olyan reaktort, amely már képes volt olyan minőségű uránt előállítani, amely egy atomfegyver elkészítéséhez szükséges. A kommunikáció nem véletlenül volt ellentétes, ugyanis azt remélték, hogy a nemzetközi közösség gyanúját sikeresen el tudják terelni, és be tudják szerezni külföldről a kulcsfontosságú eszközöket. Ebben viszont

éppen a legnagyobb partner, Washington jelentette a gátat, az amerikai kormány ugyanis többször is meghiúsított fontos üzleteket.

Ki kell emelni, hogy ez a bánásmód ekkoriban nem volt különleges, a nyugati nagyhatalom szerte a világon ellenezte, hogy atomfegyvert fejlesszen ki.

Today marks the 50th anniversary of Richard Nixons historic visit to the People's Republic of China, the first made by a sitting US President. #China

— Zhang (Heqing) February 21, 2022

A helyzet az 1970-es elején változott meg, ugyanis 1971-ben az ENSZ a Kínai Népköztársaságot ismerte el, ezzel Tajvan lényegében kizúgott a szervezetből, ezzel pedig a korábban tett vállalását is vehette semmisnek az atomfegyverekről. Persze ez önmagában még nem lett adott volna felhatalmazást Tajpejnek, de ezzel lett legalább egy hivatkozási alap. Közben Washington hozzáállása is kezdett megváltozni, az elnök, Richard Nixon 1972-ben Pekingbe látogatott, a két nagyhatalom elkezdett nyitni egymás irányába. Mindez Tajvan diplomáciai elszigetelését jelentette, ez pedig csak egy újabb okot adott a sziget vezetésének, hogy kifejlesszék a saját atomfegyverüket. Az Egyesült Államokban viszont fokozódott a gyanú, egyre óvatosabban tekintettek a partnerükre. 1977-ben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség jelentése nyilvánvalóvá tette, hogy titokban valami teljesen máson ügyködnek a sziget kutatói, a Fehér Ház pedig meg is fenyegette Tajpejt, hogy megszakítja a támogatását, ha nem hagynak fel a programmal. A nézetkülönbségek addig fajultak, hogy Jimmy Carter elnök végül felmondta a kölcsönös védelmi egyezményt, és Peking felé fordult. Ez nem jelentette azt, hogy teljesen elengednék korábbi szövetségesük kezét, de a kapcsolataik mindenképpen átalakultak.

A fordulópont

Tajvannak ekkor már rendkívül kockázatos volt folytatnia a programot, mivel egyszerre kockáztatta Kína haragját, valamint azt is, hogy az Egyesült Államok esetleg eltávolodik tőle. A kitaszított helyzet ellenére viszont úgy látták, hogy érdemes próbálkozni, és az erőfeszítéseik végül meg fogják hozni a kívánt eredményeket. Hiába próbálták azonban titkolni az elképzeléseket, a helyzet látványos fordulatot vett: a már említett Csang Hszien-ji ezredes 1988-ban hirtelen meglépett az Egyesült Államokba, és vitte magával az összes titkos információt. Utólagosan derült ki, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (vagyis a CIA) ügynöke volt és már régóta adott át kulcsfontosságú adatokat a nyugati nagyhatalomnak. Még a CNN-nek is adott interjút, ahol a következő mondatokkal védte az álláspontját:

Úgy döntöttem, hogy tájékoztatást nyújtok a CIA-nak, mert úgy gondolom, hogy ez jó volt a tajvani embereknek. Igen, Kína és Tajvan között volt politikai harc, de számomra értelmetlenség volt bármilyen halálos fegyver kifejlesztése

– mondta.

One defection changed history. A CIA informant shut down Taiwans near-complete nuke program in 88proving intel ops shape global power plays. ️‍️ #CIA

— Robert (Morton) March 16, 2025

Elmondta, hogy az amerikai hírszerzési szolgálat emberei 1980-ban keresték őt meg, majd 1984-től kezdve vált kémmé. A döntéséhez az vezetett, hogy 1978-ban Peking új vezetője, Teng Hsziao-ping kijelentette, hogy nem haboznak egy atomháború kirobbantásával, ha a sziget nukleáris fegyverekhez jut. A másik sorsfordító esemény 1986-ban történt, amikor a mai Ukrajnában található csernobili atomerőmű egyik reaktora felrobbant, ez még inkább megerősítette az ekkor már az amerikaiaknak rendszeresen jelentő Csangot. Utolsóként az acélozta meg elhatározását, hogy egy évvel korábban lépett a nyilvánosság elé Mordechai Vanunu, aki feltárta a világ számára Izrael titkos atomprogramját.

Csang lépésével a sziget vezetése gyakorlatilag sarokba szorult, mivel mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy mire készülnek, erre pedig ráment maga a program is, az 1990-es évekre leálltak a fejlesztésekkel. Eddigre egyébként már nem az volt a cél, hogy atomtöltetet fejlesszenek ki ténylegesen, hanem „mindössze” annyi, hogy minden feltételt adottá tegyenek egy vész esetén szupergyors előállításhoz. Ez sem volt túl meggyőző, az Egyesült Államok úgy találta, hogy az elképzelés túl veszélyes, ezért nyomást gyakorolt Tajpejre, hogy álljon el a nukleáris fegyverek kifejlesztésétől. A kritikusok szerint Csang elárulta a hazáját, de ezt az érintett tagadta, szerinte helyesen cselekedett. Miután minden információt átadott Washingtonnak, családjával együtt el is menekült a szigetről, máig az Egyesült Államokban él. 2000-ig elfogatóparancs volt ellene érvényben, de ennek megszűnése után sem látogatott vissza hazájába, mivel túl kockázatosnak tartotta azt. Megítélése azonban a politikával is változik, mivel Kína jelenlegi nyomása láttán visszatérő érv, hogy lényegében elvette a lehetőséget Tajvantól, hogy megvédje magát a szomszédos nagyhatalom nyomulásával szemben.

August-2021,I am here waiting to be free,since 1986,no matter when this total freedom from israel will come,so no news yet,the waiting will continue,see you in freedom.borne to be free must be free! pic.twitter.com/3xp3lMZ8i2

— Vanunu (Mordechai) August 1, 2021

Mi lett volna, ha...

A Global Security Review-en megjelent egy hosszabb elemzés, amely éppen ezt a sokakat foglalkoztató kérdést ezt fejtegeti: „mi lett volna, ha” Tajvan végül nem áll el a tervétől és atomhatalommá válik. Tajpej a leállítás pillanatában a megfogalmazás szerint 2-3 évre volt egy működőképes nukleáris töltet kifejlesztésétől, tehát nagyjából az 1990-es évek elején születtek volna meg az első fegyverek. Az elemzés szerint ettől kezdve képesek lettek volna tartani a szomszédos Kína gyártási tempóját, szóval hamarosan kellően nagy arzenállal rendelkeztek volna ahhoz, hogy ez elrettentő erővel bírjon Peking számára. Azt is feltételezik, hogy az Egyesült Államok végül nem szólt volna bele Tajvan programjába jobban, mivel ez nem fenyegette volna a nyugati nagyhatalom biztonságát. Persze, azt a szerzők is elismerik, hogy ebben az egészben túl sok a „ha”, de a végkövetkeztetés az volt, hogy a sziget sokkal hatékonyabb védelmet tudott volna felmutatni, amennyiben beteljesíti az ambiciózus programot. Hozzá kell tenni, hogy az aggodalmak sem voltak alaptalanok, hiszen Kína a megváltozott környezetben könnyen érezhette volna azt, hogy érdemes atomháborút indítania a saját érdekei érvényesüléséért.

Külön érdekesség, hogy közben Tajvanon az atomellenesség az energiatermelésre is kiterjed, ennek egyik fő szószólója a kormányzó Demokratikus Progresszív Párt (DPP), akik ki is jelentették, hogy teljesen leállítják az ország nukleáris energiatermelését. A Foreign Policy szerint ennek ahhoz van köze, hogy a szigeten a tekintélyelvű diktatúrához köthető a lakosság szemében minden, ami nukleáris, a megjelenő demokrata pártok pedig tudatosan építettek ennek az elidegenítésére. A legnagyobb gond, hogy ezzel éppen

a sziget energiabiztonsági érdekeivel mentek szembe, ugyanis az ehhez szükséges nyersanyagok döntő többsége import, a megújulók részaránya pedig még alacsony a termelésben.

A nukleáris kérdés tehát mai is élénk Tajvanon, azonban már nem biztonsági szempontból. Az bizonyos, hogy minden máshogy alakulhatott volna, ha végül nem állnak a tajpeji vezetők a nagy tervtől, de könnyen meglehet, hogy a világ első atomháborúját robbantották volna ki. Az bizonyos, hogy most a világ egyik legnagyobb nukleáris arzenáljával bíró hatalom fenyegeti katonai invázióval a szigetet, akinek nincs ilyen fegyver a kezében. Az még a jövő nagy kérdése, hogy ennek ellenére is elég lehet-e a védelmi kapacitása (és a szövetségesek támogatása) ahhoz, hogy visszatartsa Pekinget a szándékaitól.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images