Trump, Ukrajna és a fordított Kissinger

Trump, Ukrajna és a fordított Kissinger

A Fehér Házban múlt pénteken lezajlott elképesztő jelenet óta sorra jelennek meg az elemzések az egyre bizonytalanabbá való jövőnkről. Európai szemmel döbbenetes árulásnak tűnik Trump viselkedése Ukrajnával és saját szövetségeseivel szemben. Ugyanakkor, ha egy pillanatra eltekintünk az amerikai kormányzat erkölcsi- és elmeállapotát érintő – amúgy jogos – kritikáktól, kirajzolódik egy racionálisabb, bár az EU tagállamai számára semmivel sem megnyugtatóbb stratégia, amely valójában Kínáról szól.

Érik a botrány: tiltott chipek kerülhettek a kínaiak kezébe

Érik a botrány: tiltott chipek kerülhettek a kínaiak kezébe

A szingapúri hatóságok csütörtökön vádat emeltek három férfi ellen, akik szervereket szereztek be, de nem adták át őket az ígért személyeknek - számolt be a Reuters. Az ügy azért pikáns, mert felmerült a gyanú, hogy az amerikai tiltás ellenére Kínába kerültek a gépek. A szingapúri hatóságok szerint a szóban forgó szerverek is tartalmazhatnak Nvidia chipeket.

Már több mint 3 éves mélyponton az olajár

Már több mint 3 éves mélyponton az olajár

Az olajárak negyedik egymást követő napon is csökkentek, miután az amerikai nyersolajkészletek a vártnál nagyobb mértékben nőttek. A piacot továbbra is nyomás alatt tartja az OPEC+ áprilisi termelésnövelési terve és az USA Kanadára, Kínára és Mexikóra kivetett vámjai, ennek eredményeként pedig már több mint 3 éves mélyponton van a Brent hordónkénti árfolyama.

Kína színe még mindig a fekete, bár szeretne zöldre váltani

Kína színe még mindig a fekete, bár szeretne zöldre váltani

Kína szerdán bejelentette, hogy átfogó klímavédelmi programot dolgoz ki, amelynek célja az ország szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése, ami 2030-ra akár tetőzhet is. A tervek ellenére egyelőre növekszik az ország szénkitermelése, és jó pár mutatóban el is marad a kitűzött zöldülési terveitől - írta meg a Reuters.

Trump máris az EU karjaiba lökte legnagyobb riválisát

Trump máris az EU karjaiba lökte legnagyobb riválisát

Kína új vámtarifái az amerikai mezőgazdasági termékekre alapjaiban változtathatják meg a globális kereskedelmi folyamatokat, mivel a világ legnagyobb mezőgazdasági importőre más országok felé fordul az élelmiszerellátás biztosítása érdekében. Az Európai Unió lehet a legnagyobb nyertese Donald Trump amerikai elnök keménykedésének, de csak egyelőre.

Padlóra vitték az EU-s vámok a Magyarországgal tervező autógyártót

Padlóra vitték az EU-s vámok a Magyarországgal tervező autógyártót

Az Európai Unió által bevezetett magasabb vámok miatt a kínai állami autógyártó, a GAC jelentős stratégiai átalakításra kényszerült, hogy versenyképes maradjon az európai piacon. A vállalat hibrid modellek bevezetését és helyi gyártás elindítását tervezi, hogy csökkentse a tarifák okozta költségeket és biztosítsa hosszú távú jelenlétét. A cég korábban egy magyarországi gyárépítés lehetőségét is vizsgálta – írja a Financial Times.

Brüsszel kivérezteti a legnagyobb vívmányát

Brüsszel kivérezteti a legnagyobb vívmányát

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen szabályozási lazításokat lengetett be az európai acéliparnak, amely az utóbbi években rendesen megszenvedte a magas energiaárakat, pedig az újrafegyverkezés miatt szükség volna a kapacitásai visszaépítésére.

Örülnek a német cégek Peking nagy tervének

Örülnek a német cégek Peking nagy tervének

Peking az idei „Két Ülés” során ambiciózus gazdasági célokat tűzött ki: 5%-os növekedést tervez, miközben a költségvetési hiányt 4%-on tartaná. A német vállalatok számára kedvező jel lehet a belső kereslet élénkítésére irányuló intézkedések sora, amelyek stabilizálhatják a gazdasági környezetet.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.