Az irány mögötti okokat, megfontolásokat illetően azért leginkább a sötétben tapogatózunk. Pedig a 2011-ben készült Növekedési Terv című dokumentumnak egy egész fejezete szól az újraiparosításról. Ebben a szerzők négy iparosítási szakaszt azonosítanak, és nem igazán alátámasztva ezeket egységesen sikeres fellendülési periódusoknak tekinti (beleértve például a szocialista nehézipar "sikerét" is). Ám sok magyarázat nem hangzik el arra nézvést, hogy a XXI. században miért éppen ez lenne a hasznos stratégiai irány.
Miért lenne jó az újraiparosítás?
Az elméleti érv, amit előránthatunk egyfajta merkantilista-fiziokrata felfogás. Eszerint az ország számára fontos, hogy külkereskedelmimérleg-többlete fennmaradjon, ehhez pedig szükséges az erős, versenyképes ipar. Egy pragmatikusabb szempont az a magyar munkaerőpiaci sajátosság, hogy képzetlen vagy alacsony képzettségű munkanélküliek felszívására az összeszerelő tevékenység lenne a leginkább alkalmas. Ezt megtámogatandó hozzátehetjük, hogy a válságot foglalkoztatási szempontból is nagyon jól átvészelő német gazdaságban magas az ipar súlya. Sőt, a csehek is magas foglalkoztatási rátával, valamint erős iparral rendelkeznek, így ez az út csábítónak tűnhet számunkra.
Ugyanakkor kicsit végiggondolva a fenti érveket, rájöhetünk, hogy ezek azért nem igazán mindent elsöprő erejűek. A merkantilista felfogás például semmiképpen sem nevezhető korszerűnek, és a külkereskedelmi szempontjaink szerint sem feltétlenül előremutatók. A külkereskedelmi többletet ugyanis most leginkább azért gondoljuk szükségszerűnek, mert ez az adósságleépítési folyamat során elkerülhetetlen. Ám a gazdaság súlyosabban eladósodott szegmensét (lakosság, állam, kkv) aligha segíti, ha a nagy multinacionális cégek jobban megnyomják az exportot. Az adósságleépítés ("alkalmazkodás") ugyanis az érintett szereplők visszafogottabb importigényén keresztül fejti ki a hatását a külkereskedelemre.
A munkaerőpiaci megfontolásokat viszont alátámasztani látszik az a tény, hogy az állástalanság problémája valóban kisebb azokban a térségekben, ahol prosperáló ipari tevékenység figyelhető meg. Ám ha megnézzük, hogy például a munkanélküliség viszonylag alacsony Vasban, Csongrádban is, ahol az ipari konjunktúra az elmúlt években nem volt erős, akkor felmerül a kérdés, hogy vajon feltétlenül az iparnak kell-e húznia a régiót, vagy bármilyen gazdasági tevékenység fellendülése képes mérsékelni a munkanélküliséget. Az is valószínűnek látszik (már csak a nagy üzemek képzett munkaerő ellátási kihívásai miatt is), hogy nem lehet minden válság sújtotta térségbe egy autógyárat telepíteni.
Ugyanakkor az újraiparosítással kapcsolatban nem a fenti pró-kontra érvekkel érdemes igazságot tenni. Ehelyett hasznos megnézni, hogy (1) a hozzánk hasonló fejlettségű országok az iparosításon keresztül jutottak-e előbbre, (2) mai iparosodottsági szintünk valóban elégtelennek tekinthető-e, illetve (3) a hozzánk hasonló fejlettségű országok sikeressége valóban az iparosodottsággal áll-e összefüggésben.
Hova tovább?
Az első zavarba ejtő ellentmondást már a miniszterelnök jelzéseiben felfedezhetjük. Ha ugyanis
- az iparosodottsági rangsorban valóban Európa élmezőnyében állunk,
- és az iparosodás a megoldás a magyar növekedési és foglalkoztatási kihívásokra,
akkor most legfeljebb egy lépésre állnánk az áhított teljes foglalkoztatottságtól, illetve a gazdaság bizonyára száguldana. De haladjunk inkább sorban, nézzük, mi a helyzet Európában és idehaza!
Vizsgálódásainkhoz a ipari, feldolgozóipari hozzáadott értéket vizsgáltuk a bruttó hozzáadott értékhez viszonyítva. (Lehetne más mutatót is választani, de erre az Eurostatnak összehasonlítható adatai vannak, amúgy pedig más módszertannal is hasonló eredmények adódnának.) Kezdjük egy állapotjelentéssel:
Elsőként nézzük meg, hogy a mai fejlett európai országokban miként alakult a feldolgozóipar súlya az elmúlt néhány évtizedben! Ahogy az alábbi ábrán látható, a fejlett országok többségében Franciaországtól Svédországig érdemi csökkenést mutat a szektor súlya, a tavalyi adatok Németországot leszámítva 10-16% között szóródnak. A német adat 22%-on áll, és itt az elmúlt 20 évben stagnálást láthattunk. (Ugyanezt figyelhetjük meg a teljes ipar vonatkozásában: az elmúlt 15 évben az átlagos súly 23%-ról 19%-ra esett vissza.)
- A magyar gazdaságban nemzetközi összevetésben magasnak mondható, de nem egyedülálló az ipar súlya.
- A magas ipari súlyú országok gazdasági sikeresség szempontjából meglehetősen vegyes csoportot alkotnak.
- Láthatunk felzárkózó országokat alacsony és magas iparosodottsági szinttel, illetve a kevésbé sikeresek csoportja is meglehetősen heterogén e szempontból.
- Nemigen találunk olyan országot, ahol az elmúlt évtizedekben növekedett volna az ipar súlya.
- A fejlett országokban az ipar szerepe inkább visszaszorult, a régiónkban ehhez képest magasabb szinten stagnált.
Vagyis óvatosan annyit megállapíthatunk, hogy az újraiparosítás, vagy éppen az ipar térvesztése nem volt jó fokmérője a gazdasági sikerességnek. Sőt, hosszabb távon a fejlődő országokban az ipar súlya csökkent. Ezt az összefüggést mutatja az alábbi is:
Egy kérdés maradt még: vajon a kelet-közép-európai régióban esetleg a munkahelymegtartás, teremtés szempontjából nem üdvösebb-e az ipar előtérbe helyezése? Hiszen ahogy említettük, a cseh és német adat alapján akár sejthetnénk is ilyen összefüggést. Az alábbi ábra azonban mutatja, hogy az iparosodottság és a foglalkoztatottság között nemigen állíthatunk fel ilyen összefüggést.
Végezetül érdemes megjegyezni, hogy a modern regionális politika sem az ipari központok létrehozásában látja az elmaradott térségek felzárkózásának kulcsát. Az így kialakuló növekedési gócok a tapasztalatok szerint zárványként maradnak a gazdaságban, és nincs szétterjedő pozitív hatásuk. A megoldást sokkal inkább a helyi kezdeményezések ösztönzése, a sűrű gazdasági kapcsolatháló kialakulása jelentheti. Ebben a felfogásban a gazdaságpolitika számára a feladat inkább az információnyújtás, a képzés, a helyi kezdeményezések és források összekapcsolása lehet. Ami ugyan nem olyan látványos, mint egy új gyár, de hosszabb távon több sikerrel kecsegtet.
